Békés Megyei Hírlap, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-05 / 155. szám
3 Egáz-Dégáz Zrt.: augusztus végétől már nevében is él az új társaság 2006. JÚLIUS 5., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP Életveszélyben az utakon balesetek Drámaian nőtt a halálos szerencsétlenségek száma Idén júniusban egy halálos baleset történt Békés megyében. Két BMW gépkocsi ütközött, a szerencsétlenségben ketten vesztették életüket. A tulajdonos francia Gaz de France döntése alapján egyesül a nyár végén két magyarországi gázszolgáltató: az Égáz (Észak-dunántúli Gázszolgáltató) Zrt. és a Dégáz (Dél-alföldi Gázszolgáltató) Zrt. A két cég valójában már 2000 óta közös irányítással működik, a közelmúltban meghozott közgyűlési határozat ezt az együttműködést szentesítette. A tulajdonos nem megtakarítást vár a lépéstől, hanem azt, hogy lehetőség nyílik a tevékenység további ésszerűsítésére. A Dégáz Zrt. nettó árbevétele 2004-ben 65,4, tavaly pedig 78,4 milliárd forint volt. ■ P. R. A szocialisták jelöltje Gyulán dr. Perjési Klára Az MSZP gyulai szervezetének elnöke, Tóth Sándor tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy taggyűlésük döntése szerint ismét dr. Perjési Klára a polgármesterjelöltjük. Az SZDSZ-szel koalíciós tárgyalásokat folytatnak azért, hogy szocialista-szabad demokrata többségi testület alakulhasson a töretlen városfejlődés érdekében. Mint elhangzott, programjuk élén a munkahelyteremtés és az idegenforgalmi beruházások állnak, amelyek szintén álláslehetőségeket jelentenek a városban. : ■ SzL'M. Elsírta magát a gyáni vasember A legmeghatóbb pillanat az volt a múlt hét végi mezőgyáni falunapon, amikor a nemrégiben Bécsben mindhárom fogásnemben Európa-bajnoki címet szerzett mezőgyáni vasember, Czégény Csaba a falubeliek vastapsa közepette, könnyeivel küszködve vette át Zsoldos Zoltán polgármestertől a település ajándékát, egy üvegbort. A település legidősebb embere, a 95 esztendős Veres Imre vágta át a nemzetiszín szalagot a park átadásakor. ■ B. I. Öttel több (17) halálos közlekedési baleset történt megyénkben az idei év első felében, mint a múlt esztendő hasonló időszakában. A második félév is rosszul indult, egy motoros életét vesztette. A gyorshajtás jelenti továbbra is a legnagyobb veszélyt, de júniusban a legtöbb balesetnek nem ez volt a fő oka. Nyemcsok László ' Perjési Klára gyulai polgármester, országgyűlési képviselő felkartöréssel megúszta a hétfő esti ütközést, amikor a férje által vezetett autó belerohant egy álló kamionba a 44-es főút Gyulát elkerülő szakaszán. Egy-egy közúti tragédia hallatán sokan kapják fel a telefont és hívják legközelebbi hozzátartozóikat: „Ugye nem veletek történt a baj?” Egyre inkább életveszélyben vagyunk az utakon Békésben is, hiszen míg a múlt év első hat hónapjában 12 halálos balesetben tizennégyen hunytak el, addig idén az első fél évben 17 esetben huszon- ketten vesztették életüket. — A legtöl)b tragédia (9) a békéscsabai kapitányság terüleMár július elsején megtörtént a második félév első halálos - szerencsétlensége. Az áldozat egy 31 éves békéscsabai segédmotoros, akit a megyejúniusban egy halálos közlekedési baleset történt Békés megyében, a szerencsétlenségben ketten meghaltak. Múlt szerdán egy szürke BMW Kétegyháza felől Békéscsaba irányába tartott, amikor a kocsi vezetője egy kanyarban — vélhetően a nagy sebesség miatt - elvesztette uralmát járműve felett. Lehajtott az útpadkára, majd visszatért ugyan az úttestre, de átsodródott a másik sávba. Keresztbe tén történt, a gyulai kapitányság körzetében ugyanakkor nem volt halálos közúti baleset az első félévben - hangsúlyozta kérdésünkre Pelleg József őrnagy, a megyei főkapitányság székhelyen, a rendőrség előtti kereszteződésben csapott el egy Opel gépkocsi. Az elsődleges adatok szerint a motoros vétlen volt a balesetben. fordult, így nekicsapódott egy szemből érkező fekete BMW. Az ütközés után a szürke BMW még találkozott egy szemből érkező Opellel is. A szürke BMW-t vezető 25 éves békéscsabai fiatalember a helyszínen életét vesztette. A másik BMW utasa, egy 24 éves békéscsabai nő a kórházba szállítás után elhunyt A fekete BMW volánja mögött ülő 25 éves eleki férfi súlyos sérülést szenvedett. osztályvezetője. - A félév tükrében a legfőbb baleseti ok a gyorshajtás, ezt az elsőbbségadás elmulasztása és a kanyarodási szabályok megszegése követi. Ha az összes személyi sérülé- ses balesetet nézzük, nem olyan rossz a kép, mint a halálos szerencsétlenségeknél. Tavaly az első ‘félévben 323, idén eddig 326 baleset volt megyénkben. Ami figyelemre méltó: az orosházi kapitányság területén 78 százalékkal emelkedett, a békési kapitányság területén 59 százalékkal csökkent a számuk. Kevesebben okoztak ittasan balesetet, és örülni kell annak is, hogy a sarkadi kapitányság körzetében idén még egyáltalán nem volt erre példa. A legtöbb szerencsétlenség (124) délután 12-18 óra között történt, ezt a délelőtt 7—12 óra közötti időszak követi 106 esettel. Idén júniusban hattal kevesebb baleset történt, mint tavaly ilyenkor. Érdekesség, hogy itt fordul a tendencia: az okoknál a gyorshajtás az elsőbbségadási és kanyarodási szabályok megszegése mögé szorult. JEGYZET Tragédiák futószalagon LASSAN.HA MEGCSÖRREN a telefon, az ember gyomra görcsbe rándul: csak nem történt valami baj a gyerekkel, férjjel, feleséggel, szülővel?! Félünk és féltjük a szeretteinket. Sajnos, van okunk rá. az autók egyre gyorsabbak, az utak egyre rosszabbak. Mindenki rohan, és olyan előzésekbe kerül bele az ember, hogy csak az isteni gondviselésnek köszönheti, ha megússza baj nélkül. És sokszor a vétlen sofőr vagy utas jár pórul. LEGUTÓBB EGY segédttlOtO- rost gázoltak halálra a megyeszékhelyen. Előtte két BMW gépkocsi csapódott egymásnak Kétegyháza és Békéscsaba között, emiatt két huszonéves fiatalt hiába vártak és már hiába várnak haza. e sorok írója is utál ötven- nel döcögni lakott területen belül és kilencvennel hajtani lakott területen kívül. Az autó se nagyon szereti. A tragédiák sorozata viszont meggyőzött arról: nincs mese, egy kicsit feljebb kell emelnem a lábam a gázpedálról. Semmi garancia, hogy így nem ér baleset, de ha sokan emeljük feljebb a lábunkat a gázpedálról, legalább csökkenthető a szerencsétlenségek száma. hogy miért a gyorshajtást emelem ki a baleseti okok közül? Azért, mert az elmúlt fél év statisztikai adatai bizonyítják: a megyében a legtöbb személyi sérüléses baleset a sebességtúllépés miatt következett be. ami most még fokozott veszélyt jelent: a szünidőben egyre több gyermek biciklizik az utakon, sokszor körültekintés nélkül kanyarodnak le, hajtanak ki mellékutcákból. A motorosok meg azt próbálgatják, hogy mit bír a járgányuk, és cikáznak az autók között. AZTÁN EGYSZER CSAK meg- csörren az a fránya telefon... Rosszul kezdődött a második félév Két BMW ütközése két emberéletet követelt Fellélegezhetnek, nem kell vért venni alapítvány Félmillió forint értékű műszert kapott a békéscsabai kórház Átalakítással menthető a magyar egészségügy Félmillió forint értékű műszert kapott a békéscsabai Réthy Pál kórház az Együtt az Egészségünkért Alapítványtól. A készülék a kilélegzett hidrogén- gáz-koncentrációt méri, amelyből megtudhatják, mi az oka a visszatérő hasfájások egy részének. Enélkül azt, hogy például egy gyermek tej- vagy gyümölcscukor-érzékeny, csak többszörös vérvétellel lehetett megállapítani - tudtuk meg dr. Somlai Rozáliától. A gyermek- osztály osztályvezető főorvosa hozzátette: korábban is volt ilyen készülékük, de annyira elhasználódott, hogy javítani sem lehetett. Egy ilyen gépre szinte naponta szükség van, Nem kell megszűrni a kicsiket elég lélegezniük, hogy kiderüljön, mi a baj. ezért is kérték ezt az alapítványtól. — A budapesti Semmelweis Egyetem 1. számú klinikájának vagyunk a kiemelt támogatói, de az egész országban segítünk, ha tudunk - mondta Lendvay Judit, az alapítvány szóvivője. Egy békéscsabai támogatónk azt kérte, hogy figyeljünk egy kicsit a Réthy Pál kórházra is. A civil szervezet fennállásának négy éve alatt 43 műszert adott át. Volt, ahova több mint egymillió forint értékű fürdetőkádat szereztek. Legközelebb a szegedi transzplantációs klinikának segítenek ugyancsak egymillió forinttal. ■ F. G. K. Semmelweis Ignácra (1818. VII—1865. Vili. 13.) emlékeztek tegnap Gyulán, a Pándy Kálmán megyei kórházban. Semmelweis Ignác felismerve a baktériumok kórokozó szerepét, bevezette a fertőtlenítő klóros kézmosást a műtétek előtt. Az orvostudomány korszakalkotó alakjáról dr. Lapis István, az idegsebészeti osztály vezetője beszélt. Dr. Bartóki László, a megyei közgyűlés al- elnöke a magyar egészségügy ünnepnapján elmondta, az ezen a területen dolgozók sorsa hasonlítani kezd Semmelweis Ignácéra, aki a legkisebb megbecsülés mellett, sokszor ellenséges környezetben dolgozott, neki azonban célja volt. Rájött, csak kezet kell mosni fertőtlenítővel, és a magyar anyák megmenthetők. Az alelnök szerint ahhoz, hogy a magyar egészségügy is megmenekülhessen, tisztába kell tenni a területet. A megoldás egyszerű: meg kell fizetni az ágazatban dolgozókat, átalakítani, racionalizálni kell az intézményrendszert és huszonegyedik századi körülményeket kell biztosítani a betegeknek. Az elhivatottság azonban a jövőben is az ellátás motorja lesz, legyen bármilyen az egészségügyi rendszer. Az ünnepségen elismeréseket is átadtak. ■ Sz. M. Baiesetokozók megyénkben az idei év első felében Személygépkocsi-vezetők: 183 Kerékpárosok: _____________ 67 Te hergépkocsi-sofőrök:_________29 Gyalogosok:____ _______________16 Segédmotorosok:_______ 15___ Moto rosok:____________________10 Autó busz-vezetők:_______________2 Eg yéb járművezetők: 4 (FORH.ÍS: BÉKÉS MEGYEI RENDŐR fŐKAHTANYSÁG)