Békés Megyei Hírlap, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-27 / 174. szám
4 SZEGHALOM BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. JÚLIUS 27., CSÜTÖRTÖK Futópálya-újítás a kistérségben, korszerűsítések az egészségügyben A képviselő-testület döntése értelmében a szeghalmi önkormányzat idén tovább folytatja az útépítéseket és az aszfaltozásokat.- Ezek a fejlesztések fontos részei a városfejlesztési elképzeléseknek, hiszen Szeghalmon még 18 olyan utca van, amely csak földúttal rendelkezik - mondta Macsári József polgármester. A városközpontban megújul a Fáy és a Semmelweis utcák útburkolata, az Újtelepen és a Szelesi részen elkészül az aszfaltozás, valamint további útalapok építése kezdődik meg. Az önkormányzat idén mintegy 60 millió forintot fordít útfejlesztésre. — Reményeink szerint már az ősz folyamán elkezdődhet a volt királyi adóhivatal, ma földhivatal épületének a felújítása és a Nagy Miklós utca rekonstrukciója. Új külsőt kap az időMacsári József: „60 millió forintot fordítottunk Idén útfejlesztésekre.” sek napközi otthona. Ennél az intézménynél 25 milliós beruházás valósul meg, amelyet nagy örömünkre szeghalmi vállalkozó végez - hangoztatta a polgármester. A sportpálya felújítása is folyamatban van. Miután ezek a munkálatok befejeződnek, az egész észak-békési kistérségben egyedül itt lesz versenyek lebonyolítására alkalmas futópálya. Várhatóan még ebben az évben megkezdődik a város legnagyobb beruházása, az egészségügyi intézmények felújítása. A szeghalmi óvodák felújítását is folyamatosan végezteti a város. Jelenleg a Fáy utcai tagóvodánál folynak felújítási munkálatok. Jövőre pedig a bölcsőde Kossuth utcai épületének rekonstrukciójával fejeződik be a legkisebbeket ellátó intézmények felújítása. Szobrot kap Szisz Ferenc centenárium Száz éve százzal száguldva nyerte meg a Grand Prix-t A világversenyt nyert Szisz Ferenc szobrát — a százéves évforduló alkalmából — a felvételünkön látható sportcsarnok előtt helyezik el augusztus 4-én. Szeghalom legismertebb szülöttének, Szisz Ferencnek állítanak szobrot augusztus 4-én a városi sport- csarnok előtti téren. A 14 órakor kezdődő ünnepségen Macsári József polgár- mester mond beszédet.- Szisz Ferenc 1873-ban született Szeghalmon, Szisz János és Somogyi Julianna gyermekeként. Középiskolai tanulmányait Gyulán végezte. Mivel édesapja gazdatiszt volt gróf Wenckheim Frigyes dobozi birtokán, ott kapott gépészképzést a fiatal Szisz Ferenc. Alig volt 26 éves, amikor Párizsba ment, ahol az újonnan alakuló, jó nevű Renault-gyárban helyezkedett el. Kiváló szakember volt, számtalan újítást vezetett be, ezért gyorsan emelkedett a ranglétrán. Tehetségének köszönhetően az 1906-ban kiírt első Grand Prix-n a Re- nault-gyár csapatának első autójára őt nevezték - kezdte a múltidézést Macsári József polgármester. Az 1906-os verseny pályahossza 1238 kilométer volt, és 34 versenyző indult. Szisz Ferenc a negyedik körben átvette a vezetést, amit végig meg is tartott, mintegy félórával maga mögé utasítva a második helyezett híres olasz pilótát, Naz- zarót. Szisz Ferenc 12 óra 14 perc 7 másodperces idővel és 101,8 kilométer/órás átlagsebességgel nyerte meg a versenyt. Győzelmének híre egész Európát bejárta. Franciaországban különösen nagy jelentőséMagyar és francia nyelvű meghívó Mivel szisz Ferencet a franciák is sokm értékelik, s Szeghalom nagy fiának legnagyobb sikerei is Franciaországhoz kötődnek, a szeghalmi szoboravató ünnepségre több francia vendéget várnak. Meghívták a Renault autógyár és a francia nagykövetség vezető képviselőit is. A meghívót magyar és francia nyelven írták. get tulajdonítottak a diadalnak. Szisz Ferenc rendkívüli állam- polgárságot kapott, a Renault- gyár legmegbecsültebb alkalmazottja lett, és még számos versenyen indulhatott.- Szülővárosa nem felejtette el a kiváló versenyzőt. A szoborral méltó emléket állítunk Szisz Ferencnek, az 1906-os Francia Grand Prix megnyerésének 100. évfordulóján. A világhírű autóversenyzőről készült szobrot Elek Imre szobrászművész készítette, aki szintén városunk szülötte. A fiatal művész 2004-ben végzett a képzőművészeti egyetem szobrász és tanár szakán, és máris több különdíjjal rendelkezik — fogalmazott a pol- A gármester. Családi kézműves hétvége augusztusban Várhelyen Újraélesztő készüléket nyert a mentőállomás Családi kézműves hétvégét tartanak augusztus 4-e és ó-a között a Szeghalom-várhelyi Ifjúsági Táborban, amely az idei nyári szezonban is teljes kihasználtsággal üzemel. Az eseményt a Körös-Sárréti Kézműves Egyesület szervezi a szeghalmi önkormányzat támogatásával. A háromnapos program során hagyományőrző együttesek mutatkoznak be, korabeli kézműves mesterségekbe (kosárfonás, bábkészítés, kenyérsütés, fafaragás és egyebek) pillanthatnak be a jelenlévők. Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás sikeres pályázatának köszönhetően mobil újraélesztő készülékkel és EKG-ké- szülékkel gazdagodik a szeghalmi mentőállomás. A több mint ötmillió forint értékű műszereket (amelyek Szeghalom és a kistérség lakóinak magas színvonalú egészségügyi ellátását biztosítják) augusztus 16-án ünnepélyes keretek között adják át Lapunk megtudta: ugyanezen ünnepség keretében a Billerbeck Budapest Kft. ajándékot nyújt át a mentőállomás dolgozóinak lelkiismeretes, szakszerű munkájukért. Minden szombaton nyitva állnak a családok előtt Családoknak, baráti társaságoknak nyílik sportolási lehetőség december végéig minden szombaton a szeghalmi sportcsarnokban. Maróthy Györgyné, a Szeghalmi Művelődési, Sport és Szabadidő Központ igazgatója elmondta: a Nemzeti Sporthivatal által meghirdetett Három lépés program, tárt kapus létesítmények című pályázatán szerepeltek eredményesen. A támogatást a lakosság, különösen a családok sportolási lehetőségeinek támogatására kapták. így júliustól december 31-éig minden szombaton 8-12 óra között szakemberek közreműködésével várják a városi sportcsarnokba a sportolni vágyó családokat, baráti társaságokat. Állandó kiállítás nyílik a jeles autóversenyzőről Szisz Ferencnek nemcsak mellszobrot avatnak Szeghalmon, hanem a szoboravató- val egyszerre a sportcsarnok aulájában állandó kiállítás is nyílik. Ez a kiállítás eredeti fotódokumentációk révén mutatja be a jeles szülött életét, autóversenyzői múltját, a Renault-gyárhoz fűződött kapcsolatait. A kiállított tárgyak között ott lesz Fernando Alonso versenyruhája, amelyben tavaly nyert meg egy Formai-es futamot, és Szisz Ferenc iránti tiszteletből a ruhát Szeghalom városának ajándékozta. f .y+orí •. > Harmadik alkalommal is női kézilabdatoma! Szeghalmon nagy hagyománya van a női kézilabdának. A Szeghalmi Művelődési, Sport- és Szabadidő Központ augusztus 26-27-én immár harmadik alkalommal rendezi meg a Vass Sándor felkészülési kézilabdatornát női csapatok részvételével. Az eseményre NB Il-es és NB I B-s csapatok jelentkezését várják. Az oldal a szeghalmi önkormányzat támogatásával készült. Szerkesztette: Magyari Barna. Fotó: Kiss Zoltán. Jósok, spiritiszták már másodszor a boszorkányfesztiválon programok Humortól a hipnózisig, bábszínháztól a koncertig sok mindent kínálnak a Sárrét fővárosában Szeghalmon, hagyományteremtő szándékkal, tavaly július végén rendezték az első boszorkányfesztivált. Július 29-én már a második boszorkányfesztivált tartják a Sárrét fővárosában. Az eseménynek ismét a városi sporttelep ad otthont. FABULA SÁTORBÁBSZÍNHÁZ (gyermekprogramok) 10.00 Bábkészítés, kézművesfoglalkozás 10.45 Óriásbáb-csalogatás 11.00 Vitéz László és az ördögök (vásári bábelőadás) 12.00 Az előadáson látott bábok elkészítése 13.00 Játékos versenyek: vízmérő, csokievő, lufifújó, múmiakészítő feladatok, nyereményekkel 14.00 Nagy akarok lenni (zenés bábjáték) 15.00 Az előadáson látott bábok elkészítése 15.45 Óriásbáb-táncoltatás 16.00 Vásári bábjátékok A MAGYARORSZÁGI BOSZORKÁNYSZÖVETSÉG SZÍNPADA 14.00 Megnyitó (bemutatkoznak a résztvevők, jósok, számmisztikusok, asztrológusok, spiritiszták) 14.30 Boszorkányavatás (új tagok és tanulók avatása) 15.00 Szerencsehozó rituálé Szeghalom városára és a rendezvényre 15.30 Rontáslevétel viaszöntéssel 16.00 Nyárköszöntő rituálé 16.30 Hipnózis-bemutató 17.30 Spiritiszta-bemutató, asz- taltáncoltatás 18.00 Boszorkányesküvő (önként jelentkező párok összeadása) 18.30 Nyomasztó gondoktól való megszabadítás 19.00 A máglya avatása (tűzgyújtás előtti rituálé) 20.00 A máglya meggyújtása tűzfúvó varázslókkal (az egész program alatt tűz- fúvók, tűzzsonglőrök működnek közre) NAGYSZÍNPAD 17.00 Black Brass Band (rézfúvós együttes műsora) 18.00 Nosztalgiaparty (operett- és musicalslágerek a Musical Stage, együttes előadásában) 19.00 A Ritmus tánccsoport műsora 21.00 Charlie - élő koncert 23.00 Tűzijáték (utána diszkó hajnalig) A délelőttöt színesíti még: 10 órától vízifoci- és csocsóbajnokság. A programok megtekintése mindenki számára ingyenes. A boszorkány- fesztiválra és Szisz Ferenc Grand Prix- győzelmé- nek 100. évfordulójára postai bélyegek is megjelennek, melyeket szintén megvásárolhatnak az érdeklődők a helyszínen. A boszorkányfesztivál lógóját Kovácsovics Imre dekoratőr készítette.