Békés Megyei Hírlap, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-01 / 152. szám

20 2006- JÚLIUS 1., SZOMBAT - LXI. ÉVFOLYAM, 152. SZÁM MOZAIK A nap szépe: „Főiskolás vagyok. Párommal ______kutyakiképzéssel foglalkozunk.” ZS EMBERI JIDIT SARKAD TOVÁBBI FOTÓK: BEOL.HU AJAG sztárja a bíróság előtt A JAG - Becsületbeli ügyek című sorozatban Harmot ala­kító David James Elliott egy bírósági sorozatban fog ügyészt alakítani. Elliott tíz szezont játszott végig a CBS csatorna által futtatott JAG- ben, a sorozat vége után mégis átigazolt az ABC-hez. Ennek eredménye lett a Sixty Minute Man című film, amelyet azonban végül nem tűzött műsorára a csatorna. Ezután Elliott visszatért a CBS-hez, ahol újra otthonra talált: ősztől megint állandó szerepelője lesz egy sorozat­nak, ezúttal a JAG-től annyi­ra nem távol álló műfajban, egy bírósági drámában. Bálint Antónia ikreket szeretne Hajdú Péter és párja, Toncsi minden idejét együtt tölti, hiszen a híradós ikreket sze­retne. Bálint Antónia kedve­se minden percéről tudni akar, és követi mindenhová. A producer a napokban a magyar tengernél forgatta a START: Balatoni Nyár című műsorát, de egy lépést sem tehet szerelme nélkül. Oláh Ibolya beszólt Presser Gábornak Oláh Ibolya kiadta az útját a magyar könnyűzene legte­kintélyesebb muzsikusának, Presser Gábornak. Az éne­kesnő elégedetlen azokkal a dalokkal, amelyeket az LGT egykori vezéralakja írt a le­mezére. Az énekes tiszteli Presser Picit, de jobban sze­ret kemény rockot énekelni. Ibolya menedzsere, Frank Gábor nem ért egyet az éne­kesnővel, szerinte a közön­ség igényli a Presser-nótá- kat. Presser számai még sokáig haliba tóak lesznek a megasztáros ezüstlány koncertjein. " 2 Sikeres Városházi Esték félidőben Telt házas produkciók sorozata a megyeszékhelyen I £ A népszerű Cotton Club Singers együttes Abba jazz műsora is népes közönséget vonzott csütörtökön Békéscsabán a Városházi Esték rendezvényére. Félidejéhez érkezett az idei Vá­rosházi Esték rendezvénysoro­zata. - Sok produkcióra már he­tekkel előbb elfogytak a jegyek - kezdte a számvetést a szervezők nevében Szente Béla. Mint mondta, eddig minden rendben ment, sikerült a közönség igé­nyeinek megfelelően összeállíta­ni a programot, amit aztán rend­re azzal értékeltek az érdeklő­dők, hogy megtöltötték a nézőte­ret. Problémát csak az okozott, hogy a Jókai színház előadását elmosta az eső múlt pénteken, de aztán bepótolták, ami elma­radt. Szente Béla kiemelte még a Szent Iván-éji programok sike­rét, melyek nemcsak tartalma­sak, hanem népszerűek is vol­tak. Az előttünk álló napokban a kellemes és érdekes időtöltést többek között musical, koncert és vígjáték garantálja majd, melynek végén július kilencedi­kén óriás kivetítőn lehet meg­nézni a labdarúgó-világbajnok­ság döntőjét. «Cs. Á. Játék és muzsika Békésről A Polgá-Rock Kétegyházán Békésről, a városi könyvtárból jelent­kezett tegnap a Kos­suth Rádió „Ki nyer ma? Játék és muzsi­ka 10 percben” című népszerű vetélkedő műsora. A XXX. Békés- tarhosi Zenei Napokhoz kap­csolódó komolyzenei kérdések­re ezúttal a rendezvénysorozat vonószenekari táborának há­rom tagja, a Szegedről érkező Lipták-Pikó Zsu­zsanna, a debreceni Pásko Veronika és a gyulai Megyesi Ro­bin válaszolt. A fiatalok vala­mennyi bejátszott részletet — Mozart, Bach, Vivaldi és Liszt műveit - felismerték, így jogosan vehették át megérde­melt nyereményüket, egyebek mellett egy tortát és néhány értékes könyvet. ■ P. G. A kétegyházi falunapon lépett fel a gyulai Polgá-Rock együttes nemrég. A zenekar tagjai nagy sikerű koncertjüket a nap záró­eseményeként adták. A 22 óra­kor kezdődő tűzijáték után is folytatódott a koncert, a közön­ség újabb és újabb ráadást kért. Az együttesnek jólesett a közön­ség szeretete. A zenakar tagjai a vizsgaidőszak után első kon­certjüket adták Kétegyházán, ezzel megkezdődött a nyári tur­nésorozatuk. ■ Sz. M. A felvételen balról jobbra, hátul: Csong­rádi Imre, ifj. Veres István. Elöl: Nyári Zoltán, Illés Sándor, Foglár Gábor. XXX. BÉKÉS-TARHOSI ZENEI NAPOK 2006. június 25-július 9. ■TBE3ÍEESEE9 Micimackó Micimackó bemegy a hús­boltba.- Tessék mondani, malachús van?- Van - mondja az eladó. Ekkor Micimackó előveszi a géppisztolyát és lő.- Ezt malackáért teszem! Mi a szemét? Egy gyerek megy a nagyma­májával. Találnak egy tízest.- Mama, fólvehetem?- Nem, ami a földön van, az szemét. Mennek tovább. Találnak egy százast.- Mama, fölvehetem?- Nem, ami a földön van, az szemét. Hazaérnek. Nagymama elkezd porszívóz­ni. Elesik.- Gyermekem, segíts.- Nem, ami a földön van, az szemét. (Vass Csenge Virág, Békéscsa­ba) Pisztoly vagy asszony? Miért jobb egy pisztoly a ház­nál, mint egy asszony? A pisztolyhoz kapható hang­tompító. Halálos kór Két barát beszélget:- Az orvosom azt mondta, ha nem mondok le a szexről, ha­marosan meghalok.- Hogyhogy?- A felesége a barátnőm. (Riták Lajos, Gyula) A bolha és a hangya Egy bolha és egy hangya megy a hídon. Mondja a bol­ha a hangyának: Le ne szakadjon alattunk a híd!” (Horváth József, Nagyszénás) KÉRJÜK OLVASÓINKAT KÜLD­JÉK EL SAJÁT VICCGYŰJTEMÉ­NYÜK REMEKEIT. A LEGJOBBA­KAT KÖZZÉTESSZÜK ÉS DÍJJAL JUTALMAZZUK. CÍMÜNK: SZERK.BEKESfn AXELS.HU SMS: (30) 4061-110 HIRDETÍS Holnap is Állati nyaralás urnába zárt kedvenccel A német házaspár kutyusa a gyopárosi kempingben, a nyári szabadság idején le­helte ki lelkét. A gondos gaz­dik elhamvasztották, azóta a hűséges eb hamvaival jár­ják a világot. Az urna lakó­kocsijukban díszeleg. Pacsek kínai és tót unokával A békéscsabai Kiss Pál (Pacsek) „csiszta” magyarnak vall­ja magát. Ehhez képest unokái hol kínaiul, hol pedig szlo­vákul szólnak hozzá. Sóval állított be Ilonához A békéscsabai Kopasz Tibor négymillió éves őserővel, azaz a parajdi sóbarlang sókristályával állított be Medveczky Ilona prima­donnához. A művésznő térde lassan, de javul a csodaterápiától. 3, 2, 1... A VISSZASZÁMLÁLÁS ELKEZDŐDÖTT Június 30. és július 2. között 9-18 óráig személyesen is megtapasztalhatja a japán csúcstechnológiát, amely a BOXERMOTOR ÉS A SZIMMETRIKUS ÖSSZKERÉKHAJTÁS páratlan vezetési élményét nyújtja. AKCIÓS NYÍLT HÉT VÉGI AJÁNLATUNK: 3 év garancia és ingyenes assistance szolgáltatás, 2 éves finanszírozás akár 5163 Ft havi törlesztéssel, thm 3,58%-tói, 1 év ingyen Casco. HOVÁNY AUTOPLANET KFT., BÉKÉSCSABA, SZABOLCS U. 38. TEL.: (66) 322-012. SUBARU

Next

/
Oldalképek
Tartalom