Békés Megyei Hírlap, 2006. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-01 / 127. szám

6 2006. JÚNIUS 1., CSÜTÖRTÖK MAGYARORSZÁG Kormány-főtanácsadó lesz Horn Gyula gyurcsány Ferenc minisz­terelnök levélben kérte fel Horn Gyulát, hogy főtanács­adóként segítse munkáját. A miniszterelnök várhatóan továbbra is főleg nemzetközi ügyekben veszi igénybe Horn Gyula tapasztalatait, kiterjedt kapcsolatrendsze­rét. E tevékenységéért a volt kormányfő sem eddig, sem ezután nem vesz fel fizetést. Megszüntették a nyomozást Szolnokon BŰNCSELEKMÉNY hiányában megszüntették a nyomozást az MSZP szolnoki irodájá­ban történt adatkezelés ügyében - közölte a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. A nyomozást a Fidesz feljelen­tése alapján jogosulatlan adatkezelés vétségének gya­núja miatt az ügyészség rendelte el márciusban. Vírus okozhatta a tömeges megbetegedést vírus okozhatott tömeges megbetegedést a miskolci idősotthonban, végleges eredmény csak június elején lesz - közölte az ÁNTSZ. Negyvenkét idős ember lett rosszul kedden a helyi Aranykor Idősek Otthoná­nak konyhájával kapcsolat­ban álló szociális intéz­ményben. Közülük öt em­bert szállítottak kórházba, majd még ketten jelentkez­tek, akik szintén innen kap­ták az ebédet. A kormánytervek ellen tiltakoznak a tanárok A pedagógusok Demokrati­kus Szakszervezete elfogad­hatatlannak tartja a kor­mányprogram azon pontjait, amelyek a tanárok kötelező óraszámának emelésére és az ötödik, hatodik osztály­ban a nem szakrendszerű tanítás további szűkítésére vonatkoznak - közölte Ker­pen Gábor elnök. Az érdek- képviselet azt kéri: a kabi­net megalakulása után mi­előbb kezdje meg az egyez­tetést a szakszervezetekkel. @ további hírek: www.reggel.hu Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium a jövőben a gazdasági tárca része lenne. Az összlétszámot először negyedével, majd felére csökkentenék. A miniszterelnök tegnap ismertette a közigazgatá­si reform tárcákat érintő részleteit. Az ellenzék szerint Gyurcsány egy­szerűen mellébeszél. Dreissiger Á.-Tibay G. A funkciók ésszerűsítése és szét­bontása, új stratégiai intézmé­nyek, ugyanakkor minisztériu­mi elbocsátások - ez Gyurcsány Ferenc szerint a kormányzati struktúra jövője. A kijelölt és ügyvezető miniszterelnök sze­rint a cél az, hogy a politika és az igazgatás szétváljon: éppen ezért ezentúl csak az igazgatási funk­ciók és a hatósági jogkörök ma­AZ INFORMATIKÁVAL bővített gazdasági tárcánál kevesebb bürokráciát és több szolgálta­tást kívánnak nyújtani a ma­gyar vállalkozóknak, ezért első lépésben a minisztériumi össz­létszámot rövid távon 25, hosz- szú távon 50 százalékkal csök­kentik - mondta Káka János gazdasági miniszter. A liberá­lis miniszterjelöltek sajtótájé­koztatóján Molnár Lajos, az egészségügyi tárca várományo­sa azt mondta: nem akarnak radnak a tárcáknál. így átlátha­tóbbá, hatékonyabbá válna az új kormányzás. Gyurcsány Ferenc elmondta, az eddigi minisztériumi felada­tok közül az igazgatás marad a tárcáknál, a többi új, a közeljövő­ben megalakítandó intézmé­nyekhez kerül: a fejlesztés és be­ruházás a Nemzeti Fejlesztési Tanácshoz és a Fejlesztési Kabi­nethez, a szakpolitikai stratégia pedig az államreform-bizottság- hoz tartozik majd. A háttértevé­kenységeket a szintén újonnan létrejövő Kormányzati Szolgálta­tó Központ alá sorolják. Jelenleg minden minisztéri­umnak pénzügyi, számviteli, kontrolling, szervezetfejlesztés, informatikai, ügyviteli, vagyon­kórházakat eladni, verseny- egyenlőséget akarnak, ugyan­akkor meg akarják szabadíta­ni a társadalom mai rendsze­rét az „ingyenesség és az egyenlőség hamis mítoszától”. persányi MIKLÓS környezetvé­delmi miniszter a 15 ezer főnél nagyobb népességű települé­sek teljes csatornázását, az eu­rópai normáknak megfelelő ivóvá biztosítását, a szennye­zőhulladék-lerakás megszünte­tését ígérte. kezelési, gondnoksági részlegei is vannak. Az ésszerűsítés jegyé­ben ezeket elveszik az egyes tár­cáktól, s egy egységes szolgálta­tóközpontba kerülnek át. A kor­mányfő ezt azzal indokolta, hogy a minisztériumok „nem fognak külön várakat építeni.” A háttér- tevékenységek fokozatos össze­vonásától már idén 20 százalé­kos, jövőre további 10 százalé­kos minisztériumi létszámleépí­tést tervez a kormány. Gyur­csány szerint a tárcáknál össze­sen 7300-7500 alkalmazott dol­gozik, legalább 1300 dolgozót bocsátanak el még idén. Az új intézmények vezetőit pénteken a miniszterekkel együtt mutatja be a kormányfő. Gyurcsány Ferenc elmondta, A Fidesz egyetlen olyan bevétel- növelő intézkedést sem szavaz meg, amely emeli az adóterhe­ket - jelentette ki tegnap Varga Mihály. A párt alelnöke szerint a kormány a személyijövede- lemadó-kedvezmények ritkítá­sára, az ingatlanadó bevezeté­sére, a munkavállalói járulék három százalékpontos növelé­sére készül. Varga szerint emelnék a középső áfakulcsot, az eva 15 százalékos kulcsát 25 százalékra növelnék, a 16 hogy tegnaptól kezdve fogadja a miniszterjelölteket, akikkel írá­sos megállapodást köt a 2010-ig szóló vállalások teljesítéséről. A Fidesz mellébeszélésként és figyelemelterelésként értékelte Gyurcsány szavait. Szíjjártó Pé­ter, a párt kommunikációs veze­tője szerint „újabb fejezetét hall­hattuk Gyurcsány Ferenc köz- igazgatási hókuszpókuszainak”. Az ellenzéki párt úgy véli, ko­rántsem a fentiek a legfontosabb kérdések, mivel Magyarország­nak ennél sokkal súlyosabb gaz­dasági problémákkal kell szem­benéznie. Szíjjártó közölte, azt várják a kabinettől, mielőbb tö­rődjenek a tényleges problémák­kal, és adjanak tájékoztatást az ország valós helyzetéről. százalékos társasági adó pedig 18 százalékra változna. a kormány programjában az állami bevételek növelése, a korábban már bejelentett öt­éves adócsökkentési program bevezetésének késleltetése sze­repel. Gyurcsány Ferenc teg­nap a konkrét adóügyi tervek­kel kapcsolatban azt mondta, hogy a részleteket június lOe után hozzák nyilvánosságra - azaz a kormányprogram vitá­ját és megszavazását követően. Előbb-utóbb minden diplomás fizetni fog, állítja az ellenzék Tisztázta a koalíció a felsőokta­tásban bevezetendő utólagos képzési hozzájárulással kapcso­latos terveit. „Az idén felvételi­zők még nem, de a 2007-ben az államilag finanszírozott felsőok­tatásba kerülők már fizetnék az utólagos díjat” - jelentette ki tegnap Szabó Zoltán. Az MSZP szakpolitikusa megerősítette, a diplomásoknak akkor kellene fi­zetniük, ha éves jövedelmük el­éri a mindenkori havi minimál­bér 40-szeresét - ez jelenleg havi bruttó 208 ezer forint. Szabó úgy vélte, lesznek olya­nok, akik közvetlenül a munká­ba állás után el kell, hogy kezd­jék a törlesztést - mely a tervek szerint a bruttó jövedelem 3 szá­zaléka lenne -, de lesznek olya­nok is, akik csak 10-15 év után csatlakoznának a visszafizetők- höz. Az állam számottevő bevé­telre először 2015 táján számít­hat a hozzájárulásból. Az elkép­zelést júliusban szavazhatja meg a parlament. 1 Az államilag; finanszíro­zott képzésben jövőre már fizetnék az utólagos képzési hozzájárulást. A Fidesz szükségtelennek tartja a tandíjfizetés ezen mód­ját, és nem is támogatja azt. Sió László, az ellenzéki párt oktatá­si kabinetjének vezetője szerint egyszerűen hazudott a koalíció akkor, mikor a választások előtt tagadta a tandíj bevezetésének szándékát. A politikus a hozzá­járulást az államilag finanszíro­zott képzés végének minősítette. Lapunknak elmondta, hogy a költségtérítéses szakok is jóval többe kerülnek majd, mint jelen­leg. A kormányprogram szerint a költségtérítéses képzések díjai nem lehetnek alacsonyabbak a képzési és fenntartási normatíva együttes összegénél: márpedig ez a jelenleg szedett tandíjaknál lényegesen magasabb. Sió sze­rint az átlagos jövedelmű csalá­dok nem is tudják majd megfi­zetni az ilyen képzést. Az oktatáspolitikus hozzátet­te: félrevezető és cinikus a jöve­delmi határ számítása, mivel 120-150 ezer forintos nettó bér után már fizetni kell: e kategóri­ába pedig nem csak a sikerszak­mák, de lényegében valamennyi diplomás is - pl. a tanárok - be­letartozik majd. ■ Tibay Gábor Kóka János a dolgozók felét elküldené Nemet mond a Fidesz az adóemelésre Vacogni és ázni fogunk nyáron METEOROLÓGIA HŰVÖS és csapadékos időjárás várható idén Kirúgták a külsősöket az MTV-ből Alkotmányos visszásságok gyermekotthonokban A sokévi átlaghoz képest hűvö­sebb és csapadékosabb nyár vár­ható idén - mondta lapunknak Jenki Szilvia, az Országos Mete­orológiai Szolgálat (OMSZ) mun­katársa. Az Atlanti-óceán vize ugyanis várhatóan 2-3 fokkal melegebb lesz, ezért Nyugat-Eu- rópában anticiklonok, magas- nyomású légörvények alakulnak ki. Európa keleti felében pedig ciklonok keletkeznek. így a Kár­pát-medence felé északi áram­lással többször érkezhet hűvö­sebb csapadékosabb levegő, mint az elmúlt években. Nyáron így igen változékony időjárás várható, a napi középhőmérsék- letek 1-2, de akár 8-10 fokkal is alacsonyabbak lehetnek az át­lagnál. Lesznek azonban mele­gebb és szárazabb időszakok is. „Korábban statisztikai adatok alapjáh jósoltak hosszabb távra, mintegy 60 százalékos pontos­sággal, mely nem sokkal ponto­sabb, mint az éghajlati átlag” - mondta Jenki Szilvia. Az utóbbi években a légkör és az óceán együtthatásából, számítógépes modellezéssel készítenek hosz- szú távú előrejelzéseket. Az ada­tokat Angliából kapja az OMSZ. Az elmúlt napokban ország­szerte száz esetben kellett kivo­nulniuk a viharos erejű szél mi­att a tűzoltóknak. Főként kidön- tött fákat kellett eltávolítaniuk az úttestről, személyi sérülés nem történt. ■ Éber Sándor. *Ut*Arf. tt , E héten is változékony időjárás lesz A Magyar Televízió (MTV) má­jus 31-ei határidővel úgy döntött, a külsős, nem az intézmény állo­mányába tartozó munkatársak­kal kötött korábbi szerződéseit felmondja. Az ideális létszám ki­alakításához meghatározták, mely feladatokat célszerű belsős munkavállalókkal és melyeket megbízási vagy vállalkozási szer­ződés alapján foglalkoztatott kül­sős munkatársakkal ellátni. 2006. május 1-jétől hatályos kol­lektív szerződés egyértelműen rögzíti, csak akkor alkalmazhat az MTV külsőst, ha egy-egy mun­kára nem talál megfelelő belsőst. Az MTI megkereste az illetékese­ket, akik további részleteket nem kívántak elárulni. ■ !). Á. A gyermekvédelmi intézmények működési gyakorlatának megvi­tatására tett javaslatot az Ország- gyűlésnek Takács Albert, az ál­lampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese. Állampolgári panaszok alapján folytatott vizsgálatokat a kapos­vári Zita Gyermekotthonban, a Mezőfalván található lakásott­honban, valamint a Borsod-Aba- új-Zemplén megyei, megyaszói gyermekotthonban.Takács meg­állapította, hogy sérült a gyer­mekek jogbiztonsághoz, kiemelt védelemhez és a tisztességes el­járáshoz fűződő alkotmányos alapjoga. Áz egyik panasz szerint a Zi­ta Gyermekotthonban nevelke­dő gyermekek nem kapják meg rendszeresen a zsebpénzüket, a dolgozók nem jutnak hozzá éj­szakai pótlékjukhoz, az intéz­mény vezetője saját szőlőjében dolgoztatja a gondozására bízott gyermekeket, az elkészült bort pedig az intézményben értékesí­ti. „A helyzet kialakulásában a fenntartót, a Somogy Megyei Ön- kormányzatot is felelősség ter­heli, mert elmulasztotta a rend­szeres ellenőrzést” - olvasható Takács közleményében, aki azt ajánlotta a megye főjegyzőjének, vizsgálja meg: a gyermekotthon jelenlegi vezetője eleget tesz-e a megbízatásában foglaltaknak, s ha szükséges, vonja vissza meg­bízatását. ■ Dreissiger Ágnes Tárcák: ezer fő lapáton kormányzat Teljes átalakításra készül a Gyurcsány-kabinet

Next

/
Oldalképek
Tartalom