Békés Megyei Hírlap, 2006. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-15 / 138. szám
11 2006. JUNIUS 15.. CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SÉTA Az én kollégiumom otthonos valóság Diákcsalád az iskolaközösség, nagyon jók a programok Az iskolában és a kollégiumban biztosított az internet és a legkorszerűbb taneszközök. A Nap hívása Nézem a nyugvó napot, szép, S ő is engem néz, felém nyúl Fény kezeivel; elég rég Tudja már, itt csak ő az úr. Csábít, vonz magával, szólít Az útra, induljak hamar! Növesszek szárnyakat, és ím: Szárnyalok fel a magasba. A szél átölel, megcsókol, így üdvözli új barátját. Testetlen teste csábítón Táncol, s dúdolja halk dalát. Könnyed felhők fehér fátylát Fonja körém, és megölel Búcsúképp, indul már tovább, Utazó ő, célja messze. Kék ég; a Nap birodalma. Itt, hol nincs más, csak szabadság S édes remények, valóra Vált álmok öröme csupán. Itt, hol látom a végtelent, Innentől kezdve nincs határ. Ezernyi csillag tengere Ragyog, majdnem elértem már. De visszaszállok a földre, A Nap keze hiába nyúl Felém, feláldozom létem, Tudja meg: felettem nincs úr! m Kiss Gábor 2004. január 8. Rengeteget gondolkoztam, mi lenne a legjobb dolog, amiről írni lehet. Az újságírók azt mondják: „A téma az utcán hever.” Esetemben nem ott, hanem a lábam alatt. Az Ady Endre-Bay Zoltán Középiskolába járok, és mivel messze lakom innen, kollégista vagyok. Hát akkor miért ne írnék az én koleszomról? Az Arany János kollégium vezetőjét, Klimaj Tamásnét - akit „Vali néninek” hívunk - kifaggattam hát, hogy mások is megtudják, milyen jó itt a diákotthon. — Üdvözlöm Vali néni. Szeretném, ha mesélne egy kicsit arról az épületről, ahol most vagyunk. Miért, mikor jött lét- I re az Arany János kollégium?- Több épületben is műkő- | dött kollégium régebben, de ? azok állandó felújításra, korsze- I rűsítésre szorultak. Az épület, melyben a kollégium működik, egy régi malom helyén hozta létre a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács, a Magyar Posta Biztosító Rt. és a helyi önkormányzat 2001-ben. A beköltözés már 2002-ben megkezdődött, de a nagy létszám miatt később újra megnyitottuk a Gárdonyi utcai kollégiumot, melyben most a fiúk szállását biztosítjuk.- Hány diák lakik itt?-104 férőhely van. A szobák 3 szinten helyezkednek el, 80 lány és 24 fiú elszállásolását biztosítják koedukált rendszerben. Minden szinten teakonyha van hűtővel, mikrohullámú és szendvicssütovel. A szobákban 4 ágy, saját fürdőszoba, íróasztalok, polcok, szekrények, telefonok, számítógép és internethozzáférési lehetőség is van. — Számít-e a tanulmányi átlag? — Túljelentkezés esetén természetesen számít, de arra törekszünk, hogy az igénylőket el tudjuk helyezni. A koliban lakókat pedig havi rendszerességgel átlagolják csoportvezetőik, és eredményeiknek megfelelően döntenek, hogy a szilen- cium kötelező, vagy kötetlenül tölthető-e el. — Milyen szabadidős tevékenységekre van lehetőség?- A hozzánk tartozó „körépületben” található a játékterem, van konditermünk, a tornacsarnok pedig sportolási lehetőséget nyújt. Az Arany-héten rengeteg programmal kedveskedünk a lakóknak. Koligyűlést is tartunk minden nagyobb iskolai szünet előtt. Ilyenkor érté- | keljük és jutalmazzuk a legren- I desebb szobákat és tájékoztatjuk a kollégistákat a következő negyedévi feladatokról. — Remélem még sokáig fog itt dolgozni, és továbbra is ilyen marad a kolesz. Bízom abban, hogy sok diák érdeklődését keltettem fel, mert ez nem hazugság. Mi egy nagy családot alkotunk. ■ Tasi Márta Elmélkedés az üresség bénításáról érzések Szeretnék valakivel lenni, de messze van, és a hiánya is nyomot hagy JELLEM ÉS SZELLEM. A RAGYOGÓ KÉPESSÉGEK KÉT TENGELYE. EGYIK A MÁSIK NÉLKÜL FÉL BOLDOGSÁG. (GRÁCIÁN) Az oldalt a SÉTA II. média- program keretében a sarkadi Ady Endre — Bay Zoltán középiskola diákjainak írásaiból szerkesztette Bede Zsóka. Médiapedagógusok: Zámori Ida, Szlávikné Mári Zsuzsanna, Kiss Annamária és Daru Gabriella. A diákok írásai elérhetők még az interneten a www.bmhirlap.hu/seta, vagy a www.beol.hu/seta címen. Mindenki érezte már magán, hogy nem képes semmit sem úgy csinálni, ahogy azt szeretné? Van, amikor egyszerűen minden tevékenység, ami egy kis gondolkodást, kreativitást igényel, olyan távol áll a véglegesnek szánttól, mint a lusta diák a jeles szorgalomtól. Főként tél végén, tavasz elején is ránk törhet ez az érzés. Már várjuk, mikor jön el végre a jobb idő, ami persze itt van már, hiszen nem feltétlenül szükséges a nagykabát, és szemmel láthatóan tavaszodig de mégsem igazi tavasz, nyárelő ez. Még tart egy kicsit a téli álom. Még a napfény ■ „Ez most egy olyan állapot, mikor nincs itt a tavasz, pláne a nyár, de már tél sincs, kicsit üres a világ. És ilyenkor én is annak érzem magam. Üres a szoba is, nincs itt rajtam kívül senki.” nem ragyog szívet melengetőén, a fák rügyezni, teremni- próbálnak, az égen szürke felhők komorodnak, kedvünk is sápadó. Várom már, hogy igazából berobbanjon a tavasz, az a legkedvesebb évszakom, ilyenkor mintha új életet kapna a világ, és már rég mosolyogtam az időjárás miatt... Szeretnék valamiről írni, de nem találok témát. Szeretnék valakivel lenni, de messze van, és a hiánya is nyomot hagy. Mélyet. Tudom, hogy ez is csak egy átmeneü állapot, mert a világ folyamatos mozgásban van. A tél megy, a tavasz jön, aztán a nyár, az ősz, majd megint a tél, és ugyanaz a kör játszódik le elölről, csak kicsit megint másképp, hiszen nincs két egyforma nap az életben. Minden reggel új lehetőségeket, új reményeket hoz, és mindig rajtunk múlik, ezeket mennyire ismerjük fel, mennyire használjuk ki. És az üresség érzése sem tart sokáig, nem tarthat sokáig. Előttem van még egy nagy megmérettetés, utána egy hosz- szabb út. Lám csak kisütött a nap! ■ Kiss Gábor Hajónapló, azaz utóhang: amikor a V betű az iskolai táblán díszeleg Diákok hajói közelednek a nyár kikötője felé. Bár az idő nem a megszokott: se fáradt meleg, se napsütés, sőt még miniszoknya se (szegény fiúk), inkább kötött pulcsi; de mégiscsak nyár! Most inkább regényt vagy távirányítót, történetet kérek, ami nekem érdekes, nem kötelező. Bulik végeláthatatlan újabb tengerét, hosszú utat, ameddig a lábam bírja, délig alvást, bármit! Csak ne ellenőrzőt, naplót feleléssel és tanárral. Majd jövőre?! Hátranézve az elmúlt hónapokba látom, ballagtattunk (jövőre mi fogunk!), meg volt szalagavató, Ady-napok, Aranynapok, meg sportnap... Huh! Kilenc hónap eltelt. Nem csoda, hogy kilyukadt a cipőm; ennyi iskolába járás! Csak csendben jegyzem meg, azért jó az. De jövőre a napló igazán elveszhetne... Nos, kikötök, „árívádercsí” iskola! Rövid nyár, hosszú év, élmény... ■ Halász Nóra A kisérettségiről Nagyon sok tizedikes és tizen- egyedikes gimis azt gondolja, hogy a kisérettségi csak azért van, hogy bosszantson bennünket. A negyedikesek azt mondták, hogy nekünk mekkora szerencsénk van, mert kisérettségizhetünk. Persze rögtön visszakérdeztem, hogy miért. Azért, mert mi legalább így is már előre készülünk a „nagy” érettségire. Az osztálytársaim és én idegen nyelvből és történelemből kisérettségiztünk. Eleinte mindenkinek elég pesszimista gondolatai támadtak a dologgal kapcsolatban. Volt, aki lázasan készült, tanulta a tételeket, és volt olyan is, aki csak az utolsó napokban vette elő a tanulniva- lót, mert neki így jobban megragadt. Az órai gyakorlások, felelések nagyon sokat segítettek abban, hogy felmérjük, menynyire tudjuk az anyagot. Aztán eljött a nagy nap. Mindkét tantárgyból volt írásbeli és szóbeli is. Egyik nap az írásbeliket írtuk meg, egy másik napon pedig a szóbelik zajlottak le. Mindenki fellélegzett, miután kijött a teremből, mert végre vége volt az állandó izgu- lásnak és idegeskedésnek. ■ Egy sarkadi érendő A kátrány gyűlhet a tüdőben dohányzás Tényleg sok fiatalnak szüksége van rá? Postás-Messiás szindróma megváltás A levelezés ártalmairól, a függőség létezik Erre a kérdésre azt hiszem konkrét választ igazán nem tudok adni, ám az az egy biztos, hogy egyre inkább nő a dohányosok száma. Ami még aggasztóbb az, hogy egyre inkább a fiatalok körében is. Mára ez már odáig vezetett, hogy nemcsak a szórakozóhelyeken fogyasztják, hanem egyre inkább az iskolák területén is, ami ugye tilos, de hát ezt általában nem veszik komolyan. Elég kevés az olyan szórakozóhely, ahol ezzel a zavaró tényezővel ne találkoznánk, mondóm ezt azok a nevében, akik a dohánymentes életmód mellett döntenek. Arra vagyok kíváncsi, hogy az emberek, főleg a tizenévesek miért is esnek rabul ennek a valóban káros szenvedélynek. Meglátásom szerint többnyire azért, mert úgy gondolják, hogy ezzel vagányabbak lesznek. Biztosan előfordulnak nagy számban az olyanok is, akik ezzel próbálják meg levezetni a bennük felgyülemlett stresszt. Ám a valóság az, hogy ezzel saját maguknak, és ami a legrosz- szabb, a környezetükben lévő embereknek ártanak. Hiába kínálnak egyre több módszert a leszokásra, mert aki függővé válik, annak ez már szinte lehetetlen. Ezért kellene minél hamarabb felnyitni azoknak az embereknek a szemét, akik még a szörnyű mellékhatások ellenére is (mint például rákos megbetegedés, kellemetlen lehelet, elszíneződött ujj, köröm és fog) ezt választják. Ami a legjobban zavar, hogy igen csekély azoknak a helyeknek a száma — gondolok itt a diszkókra, éttermekre, boltokra és még sorolhatnám -, ahol nem botlom lépten-nyomon füstbe. Ez igazán kellemetlen tud lenni. Jó lenne ez ügyben minél hamarabb tenni valami hatásos lépést. ■ Hevesi Anita Manapság rengeteg függőségről hallunk. Egyik károsabb, mint a másik. Vannak alkohol-, drog-, szerencsejáték-, internet- stb. függők. De hogy a levélírástól is függeni lehet, magam sem gondoltam, amíg saját bőrömön nem tapasztaltam. Az emberiség ősidők óta ismeri, milyen jó dolog a levélírás, praktikus, szórakoztató és magányosságűző. A levélírásnak hangulata, kultúrája van, mint a teázásnak. Persze elég sok idő kellett, míg a postagalambtól kiindulva eljutottunk a posta mai állapotáig, vagy az elektronikus levélig. Jómagam a hagyományos, borítékos, bélyeges levelezés híve vagyok, de a kommunikáció ezen áramlásának minden formáját használom. Nyaranként Kazinczyt is megszégyenítő levelezőrendszert alaki- n tunk ki levelezőtársaimmal, »j és igencsak fellendítjük a posta gazda-, sági forgal-\ mát. Ilyenkor kötegnyi levéllel toppanunk be a postára az | ország különböző pontjain, és zsebpénzünk nem kis részéből borítékot és bélyegeket veszünk. Naponta többször (még hajnali fél 10-kor is) remegve tesz- szük meg a gyakran 10 m-t is meghaladó utunkat a levélszekrényig és vissza. Egész napos izgatottsággal és várakozással telített lehangoltság kerít hatal- B mába, ha a postaládát üresen találjuk, a hivatalos levelek láttán pedig egyenesen a harakiri gondolata fordul meg a fejünkben. És csak várjuk, várjuk a postást (aki gyakran nem is kedves ember), mint Megváltót. Szorongásunk akkor és csak akkor enyhül, ha a várva várt boríték a kezünkben pihen, ilyenkor szokatlan eufória és heves vigyorgás lesz úrrá rajtunk. Kérdem én, mi ez, ha nem függőség? ■ Adamcsik Gabriella