Békés Megyei Hírlap, 2006. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-09 / 133. szám

A Békéscsabai AC maratonváltója a 25. helyen zárt a fővárosban Budapesten rendezték meg a maratonváltót. A 40 év felettiek korosztályában a Békéscsabai AC szenior futói remekeltek, a 8. he­lyen végeztek, összesítésben a 25. helyet érték el. Időeredmé­nyük: 2:15:15. A csapat tagjai: Hirth József, Körösi András, Latorczai László, Malatyinszki Szilárd, Fajzi Tamás, Tábor Antal. 16 A díjugratók a Hortobágyon jeleskedtek A hagyományos hortobágyi pünkösdi díjugratóversenyen az ötéves lovak között Ugyanmár 4. helyet ért el lovasával, Piros ka Zoltánnal (Ménes Kft., Mező­hegyes), a hatévesek mezőnyé­ben Taktikussal szintén 4. Klub­társa, Jován Richárd négy lóval indult. Ladyvel, egyenletes telje­sítményt nyújtva, a hatévesek mezőnyében két második és egy harmadik helyet szerzett. A hétévesek között Nissan Sárával és Tündérrel második lett, Tün­dér ezenkívül egy harmadik és egy ötödik helyet is begyűjtött. SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. JÚNIUS 9., PÉNTEK Sportparádé a csarnoknál szabadidősport Az eső sem riasztotta el a résztvevőket . i Kiss Gergő a főiskolai vb-n Június 11-én utazik a magyar fő­iskolai válogatott tagjaként Mongólia fővárosába, Ulan Bátorba Kiss Gergő, az Orosházi MTK felnőtt válogatott birkózója az idei főiskolai világbajnokság­ra. A legutóbbi 2004-es főiskolai világbajnokságon negyedik he­lyen végzett fiatal sportoló sza­badfogásban a 96 kg-osok me­zőnyében áll szőnyegre a június 15-18-a között megrendezésre kerülő viadalon. Tünde utca: Férfiak egészséghete Férfiak egészséghete prog­ramban június 10-én, szomba­ton 9-14 óra között a Tünde utcai atlétikai centrumban várja a mozogni vágyókat a Békéscsabai AC. Szerveznek medicinlabdadobó-versenyt, maxerő-felmérést, ügyességi játékokat, családi váltóver­senyt. 10.00 órakor a klub sze­nior futóinak felvezetésével „ki a legény a gáton?” terepfu­tás lesz a Bandika-fáig. Az egyik legnépszerűbb játék ezúzzal is a streetball volt, amelyet a második Csabai sportparádén a békésiek nyertek. Második alkalommal ren­dezte meg a Csabai Sport­parádét a Békéscsabai Szabadidős Sportegyesü­let és a polgármesteri hi­vatal a sportcsarnokban és környékén. Az egész heti esőzés következ­tében á kispályás labdarúgótor­nát egy későbbi időpontra tet­ték a szervezők, de a többi sportág versenyét szép időben sikerült megrendezni. A street-ball, parkröplabda, minitenisz, lábtenisz, tollaslab­da, asztalitenisz sportágakban is szép mezőny jött össze. A paintball szerelmeseit is ki­szolgálták a szervezők, hiszen bárki kipróbálhatta kis csapatá­val ezt az új szórakozási lehető­séget. Eredmények. McDonald’s streetball-bajnokság: 1. Békés City Warriors (Nagy Ádám, Horváth Róbert, Petneházi And­rás, Oláh Zsolt), 2. Mindl (Nagy Z., Csejtei, Beregi), 3. Gyulai Pockok (Kincses, Kábái, Szil- ágyi, Ludányi). Az 1992 v. után születetteknél külön-'jg díjas a Zsuga Boys csapata 1 (Ruda, Sztriha, Kazinczy, Medvegy). FullProg parkröplabda-baj- nokság: 1. ízi Rider, Telekgeren­dás (Balogh Klára, Molnár Krisztina, Molnár Anita, Gyeb- nár Marianna), 2. Nyerő 4-es, Békéscsaba (Pocsaji, Maczák, Lika, Egeresi), 3. Pumák, Bé­késcsaba (Pelle, Hudák, Pallag, Párkányi). ­Calsberg lábteniszbajnokság: 1. Szentes (Papp Tibor, Ferenczi Zoltán), 2. Nitro SC, Szeged (Kecskés, Sípos), 3. Dudorá- szók, Békéscsaba (Bodó, Kocsi). Grafnet asztalitenisz-bajnok­ság. 1988 után született lányok: 1. Balogh Klaudia, 2. Farkas (mindkettő Orosháza Hungaro- tel). 1988 előtt született nők: 1. Kölüs Albertné, 2. Viktorné (mindkettő Sarkas Pelikán SE). 1988 után született fiúk: 1. Elek Márton, 2. Galbáts (mindkettő Gyula), 3. Balázs (Békéscsaba). 1988 előtt szüle­tett férfiak: 1. Jámbor Zoltán (Mezőberény), 2. Tóth K. (Oros­háza Hungarotel), 3. Czebe (Bé­késcsaba). Colgate-Palmolive tollaslab­da-bajnokság. Nők: 1. Sturcz Anikó (Budapest), 2. Kriskó, 3. Fodré (mindkettő Békéscsaba). Férfiak: 1. Petrovszki Tamás, 2. Wágner, 3. Zelenyánszki (mind Békéscsaba). Head Penn minitenisz-baj- nokság. Nők: 1. Bozó Csenge, 2. Sluh, 3. Mag (mind Békéscsa­ba). Fiúk: 1. Kemecsei Máté, 2. Hegyi, 3. Hankó (mind Békés­csaba). Férfiak: 1. Szőllősi Fe­renc, 2. Szabó B., 3. Hegyi (mind Békéscsaba). Drámai csatában nyertek kézilabda Elhozták a Nyírség-kupát Orosházára Az Orosházi FKSE fiataljai részt vettek a Nyíregyházán rende­zett Első Nyírség Nemzetközi Kézilabda-fesztiválon. Az 1993 után született gye­rekek részére kiírt tornán (12 csapat) az orosháziak remek játékkal aranyérmesek lettek. A csoportmeccseken a Kis­kunhalasi Felsővárosi Általá­nos Iskola II., valamint a szlo­vák Tátrán Presov I. csapata voltak az ellenfelek. A gárda minden meccsét megnyerve jutott a döntőbe, ahol a hazai pálya előnyét élvező Nyíregy­háza volt az ellenfél. A rendes játékidőben 14-14 volt az állás. Az utolsó másod­percben elkövetett szabályta­lanság miatt időn túli szabaddo­bást ítéltek a játékvezetők az orosháziaknak. Ebből nagy bra­vúrral gól született, ezzel 15- 14-re megnyerte a döntő össze­csapást és a szép kupát az Oros­házi FKSE. A győztes csapat: Ju­hász Tamás, Kránitz Zoltán, Csányi Attila, Héjjá Ádám, Lehoczky Ádám, Szelezsán Gergő, Pásztor Máté, Nagy László, Csernák Erhardt, Balas­sa Dániel, Bénák Krisztián, Győri-Dani Dávid, Sziiasi Máté, edző: Papp Mihály. A torna válogatottjába beke­rült Nagy László és Juhász Ta­más, a legjobb játékos címet Lehoczky Adám kapta. ■ V. L. A nap tippelője Janics Natasa olimpiai aranyérmes, világ- és európabajnok kajakozó. SORSZÁM CSAPATOK ODDS HAZAI DÖNTETLEN VENDÉG FOGADÁSI HATÁRIDŐ TIPP 186 Németország- Costa Rica 1,20 4,00 6,00 17.45 hazai 036 Lengyelország­Ecuador 1,80 2,85 2,90 20.45 döntetlen |2QjjQ^_: . SZ íRSNCSEJATíK ZRT. A MEZŐK» KFT, HONI COOP 0 + C RAKTARARUHÁZ AJÁNLATA 2006. június 9-június 10-eig! Éden étolaj, 1 I Margarin, Poranek, 500 g, csészés Omnia kávé, 250 g Coop kávékrénipor, 200 g, ut. Delikát 8 ételízesítő', 125 g Borsodi világos sör, 0,5 1, dob. Őszibarack, A-B (spanyol), I. oszt. Görögdinnye, I. oszt. (görög) Paradicsom, I. oszt., hazai Tv paprika, I. oszt., hazai Bébiételek széles választékban, kedvező áron kaphatók! Az akció a készlet erejéig tartl SZÉLES ÁRUVÁLASZTÉKKAL, KEDVEZŐ ÁRAKKAL várjuk kedves vásárlóinkat raktáráruházunkban! Cím: Mezőker Kft., Békéscsaba, Orosházi út 32. Tel.: (66) 444-344/23, 24, 25-ös mellék, (66) 327-405. Nyitva tartás: h.-p. 6.00-17.30, szó. 6.30-13.00. .3071S3­189 Ft 79 Ft 158 Ft/kg 389 Ft 1556 Ft/kg 140 Ft 700 Ft/kg 129 Ft 1032 Ft/kg 139 Ft 278 Ft/1 318 Ft/kg 99 Ft/kg 198 Ft/kg 28 Ft/db HtZÓKlR A hölgyeknél Mezőberénybe került az arany A Mezőberény nyerte a Békés megyei női kézilabda-bajnoksá­got. A csapat egy ponttal vég­zett a Gerla előtt. Eredmények. Nők. Felnőttek: Békés-Mezőbe- rény 25-32 (10-20). L. d.: Mező 7, ill. Kiss Zs. 17. Doboz- Szarvas 17-25 (8-12). L. d.: Tu- rákné 5, ill. Kugyela 8. Békés- szentandrás-Füzesgyarmat 17-6 (9-2). L. d.: Csík, Han- gyás ó-6, ill. Tóth 4. Kétsop- rony-Kondoros 24-14 (12-6). L. d.: Laurinyecz G. 8, 111. Ku- rucz 4. Gádoros-Gerla 9-24 (2-12). L. d.: Héjjas 5, ill. Belleli 9. Ifjúsági: Békéscsabai ENK- Gyomaendrőd 18-12 (11-7). L. d.: Gerzsényi, Nagy 5-5, ill. Izsó 5. Kétsoprony—Kondoros 10—0. llIÍIÜrÉJi PÉNTEK KÉZILABDA. Megyei bajnok­ság. Gyomaendrőd-Békés- csabai Főiskola, női, 18.00. SZOMBAT KÉZILABDA. Megyei bajnok­ság. Szarvas-Füzesgyarmat, női, 10.00, Gyomaendrőd—Bé- késszentandrás, női, 16.00, Kondoros-Doboz, női, 17.00. LABDARÚGÁS. NB m Al­föld-csoport Gyula-Monor, 17.00, Mózes. Békéscsaba- Sarkadkeresztúr, 17.00, Kö­kény. Szarvas-Hódmezővá- sárhely, 17.00, Nagy S. Lan- cast megyei L osztály. Tót- komlós-Gyomaendrődi FC, 17.00, Salamon. Méhkerék- Battonya, 17.00, György. Bé­kés-Vésztő, 17.00, Bálint. OMTK-Mezőhegyes, Oroshá­za, Rákóczitelep, 17.00, jv.: Csongrád megyéből. Mező- berény-Dévaványa, 17.00, Rácz Zs. Szeghalom-Magyar- bánhegyes, 17.00, Gyekiczki. Mezőkovácsháza—Békés- szentandrás, 17.00, Rácz A. Erzsébethely-Szabadkígyós, 14.30, Sáfián. Gyomaendrődi VSE-Kondoros, Gyomaend­rőd, endrődi pálya, 17.00, Mihálik. BékésNet megyei ü. osztály. Csanádapáca-Telek- gerendás, 17.00, Vereska. Okány-Sarkad, 17.00, Be- nyovszki Z. Csorvás-Nagy- szénás, 17.00, Fehér. Csaba- csüd-Körösladány, 17.00, Ró­zsa. Füzesgyar-mat-Bé-kés- csabai MÁV, 17.00, Barna. Kunágota-Tarhos, 17.00, Kotolák. Gádoros-Medgyes- egyháza, 17.00, Németh. Do­boz-Kamut, 17.00, Csatári. LOVASSPORT. Meghívásos díjugrató verseny, Elek, tan­gazdaság, Gyulai út, 10.00. ÚSZÁS. Országos béka és delfin seregszemle, Gyula, Várfürdő, 9.00. VÍZILABDA. OB fi. Pápai forduló: TVSK Békéscsaba II.-PSE Thermál, 12.00. TVSK Békéscsaba II.-Baja, 15.00. VASÁRNAP GYERMEKFOCI. Utánpótlás (U7, U9, Ul 1) gyermeklabda- rúgó-toma, Mezőkovácsháza, Sári Ferenc Stadion, 8.30. LABDARÚGÁS. BékésNet megyei Dl. osztály. Északi csoport Rájátszás az 1-4. helyért. Gyulai TFC II.-Köte- gyán, 15.00, Vereska. Kar- dos-Örménykút-Mezőberény 11., 17.00, Kepka. Az 5—7. he­lyért: Zsadány-Szarvasi LSZK, 17.00, Petrusán. A 8- 10. helyért: Gerendás-Csár­daszállás, 17.00, Tímár. Déli csoport Az 1-4. helyért. Új­kígyós-Kaszaper, 17.00, Ma­joros. Pusztafóldvár-Domb- egyház, 17.00, Rébék. Az 5- 7. helyért: Elek-Békéssám- son, 17.00, Prókai. A 8-10. helyért. Nagybánhegyes- Kétegyháza, 17.00, Szenti. LOVASSPORT. Meghívá­sos díjugrató verseny, Békés­csaba, Gabonamúzeum, 9.00. ÚSZÁS. Országos béka és delfin seregszemle, Gyula, Várfürdő, 9.00. Thermál AUTÓSISKOLA (66) 326-524. (30) 938-8982. (661457-442, (30| 938-8981. www.thermalautosiskola.hu ♦ RÉSZLETFIZETÉS Olcsó ár + magas színvonalú képzés Jogosítványt még a nyáron? Gyorsított lebonyolítású tanfolyam indul 50% elméletidíj-kedvezménnyel jún. 9-én 16 óra Kamut, műv. ház : jón. 12-én 16 óra Békéscsaba, Ifiház jún. 13-án 16 óra Bélmegyer, ált. isk. jún. 13-án 17 óra Köröstarcsa, műv. ház jún. 13-án 18 óra Mezőberény, Petőfi Gimnázium jún. 19-én 15 óra Békéscsaba, Ifiház FIGYELJEN AZ ARAKRA: elmélet + gyakorlat segédmotor-kerékpár 30 900 Ft mkp. A kort. 36 100 Ft személygépkocsi 71 000 Ft Thermál Autósiskola!

Next

/
Oldalképek
Tartalom