Békés Megyei Hírlap, 2006. május (61. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-25 / 121. szám
2006. MÁJUS 25., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP így nem a napot lopják közmunka Van olyan Békésen, aki már hat esztendeje ebből él A közmunkások esőben, napsütésben egyaránt teszik a dolgukat Békésen. Legtöbbjük számára ez az egyetlen kereseti lehetőség. ...BATTONYÁIG Hunya. KAPCSOLATOK. Hunya vezetése már tavaly felvette a kapcsolatot az erdélyi Magyar- lapáddal. Bár arról egyelőre nincs szó, hogy testvértelepülési együttműködést alakítanak ki, az idei falunapra is mindenképpen meghívják a határon túli község vezetőit. Kaszaper, megállapodás. Kaszaper a múlt nyáron testvértelepülési megállapodást írt alá két romániai faluval, az erdélyi Csernátonnal és a határ menti Nagypereggel, valamint a szerbiai Zenta-Felsőheggyel. Az együttműködés nem titkolt célja, hogy a kultúra, a sport és hagyományok ápolása mellett az INTERREG-program keretében közösen is pályázhassanak uniós forrásokra. Körösladány. százmillióból. A körösladányi óvoda az elmúlt évben összesen 98 millió 496 ezer forint kiadással működött. Az intézmény bevételeinek többségét az önkormányzati támogatás jelentette. Nagykamarás, konyha. Az önkormányzat bővíteni kívánja a nemrég felújított és korszerű eszközökkel felszerelt napközis konyha szolgáltatásait. Elsőként bevezették az A és B menü választékát, valamint vállalják családi események ételeinek elkészítését. Tervezik továbbá a családi menü, valamint a szombati étkezési lehetőség biztosítását. Okány. virágosítottak. A község vezetése saját forrás felhasználásával virágosította a. település központját. A Kossuth, Hunyadi, Rákóczi és Vasút utcákon telepítettek futómuskátlit a villanyoszlopokra — tudatta Fekete Zoltán polgármester. Sarkad, lovasoknak, a városatyák a civil szervezetek idei támogatásáról tárgyalva úgy határoztak, a Sarkadi Lovas és Fogathajtó Szabadidő Sportklubnak 700 ezer, a Sarkad Közművelődéséért, Oktatásáért és Sportjáért Közalapítványnak pedig 380 ezer forint támogatást biztosítanak. Szabadkígyós, civilek. A jövőben is támogatják Szabadkígyóson a helyi civil szervezeteket. Ebbéli szándékát kifejezte a település képviselő-testülete, hangsúlyozva, a segítséget a község nem könnyű anyagi helyzetéhez mérve tudják biztosítani. A közmunka sokak számára az egyetlen hivatalos kereseti lehetőséget jelenti. Papp Gábor Békésen jelenleg 116 közmunkás dolgozik. Az egyik brigád vezetője, Római Antal éppen vizet visz a Deák Ferenc utcán csatornát tisztító embereinek. A májusi kánikulában kimelegedett munkásoknak láthatóan jólesik a hűsítő ital. A rövidke szünetet kihasználva beszédbe elegyedünk. A háromgyermekes édesapa, Lakatos Antal két éve vesztette el állását, s azóta sem sikerült elhelyezkednie. Immár nyolcadik éve rendezik meg Eleken a térség gasztronómiai hagyományaira építő főzőversenyt. - Annyiban mindenképpen egyedülálló ez a verseny, hogy a résztvevők bármilyen megkötés nélkül készíthetik el remekeiket - hangsúlyozta lapunknak Árgyelán Feketén ugyan eljárt dolgozni, de állandó helyet nem talált az egyébként ács és biztonsági őr képesítéssel is rendelkező férfi. Bozsányi Géza eredeti szakmája asztalos. Mint fogalmazott, talán lenne állás, de csak napi tíz-ti- zenkét órás munkával tudna any- nyit keresni, mint itt hat órában. A közmunka a tartós munka- nélküliek és a munkanélküliellátásból már kiszorult aktív korú, rendszeres szociális segélyezettek átmeneti foglalkoztatása olyan munkában, ami települési, közösségi célokat valósít meg. Békésen decemGyörgy, a helyi Reibel Mihály Művelődési Központ vezetője. Az étkek fajtájának csak a fűzők fantáziája szabhat határt, a szervezők ebbe nem kívánnak beleszólni. A minden év augusztusának első szombatján megtartott eseményre még lehet nevezni. ■ Cs. Á. Többségük számára azonban mindenképpen a közmunka az egyetlen hivatalos pénzkereseti lehetőség. Lakatos Antal szerint még jobb lenne, ha a jelenlegi hat helyett nyolc órában foglalkoztatnák őket, ez ugyanis több pénzt jelenthetne számukra. Római Antal brigádvezető már berben indult egy foglalkoztatási program, és március 1-jé- től már nem kevesebb, mint 92 közmunkás dolgozik az elnyert központi támogatás és a település által biztosított önrész segítségével. A projekt június 30-áig tart. A csabai ifjúsági ház egy olyan program megvalósításán dolgozik, amely lehetőséget nyújtana a Jaminában lakóknak ahhoz, hogy otthonosabban, egészségesebben és biztonságosabban éljenek. Ehhez a munkához nyújt támpontot egy kutatás, aminek a keretében néhány hat éve dolgozik közmunkásokkal, így a legtöbben már jól ismerik és hallgatnak a szavára. Mint mondja, ő is ismeri azokat a sarkított véleményeket, amelyek szerint a közmunkások nem igazán csinálnak semmit.- Az emberek becsülettel teszik a dolgukat hőségben és hidegben egyaránt. Akik látják, elismerik. Sokszor ellenőriznek bennünket feletteseink, s a békésiek is gyakran küldenek köszönőlevelet a polgármesterhez. Bár ez több pénzt nem jelent, mégis jólesik a dicséret - hangsúlyozza. Jelenleg egyébként éppen a csatornaárkokat tisztítják meg, de nem is olyan régen öt nap alatt egy kilométer járdalapot tettek le. fontos kérdésről szeretnék kikérni a városrészben lakók véleményét. Május 29. és június 7. között minden jaminai háztartásba eljuttatnak egy kérdőívet, melynek visszaküldői között ajándékokat sorsolnak ki. A kitöltött kérdőíveket 18 gyűjtődobozba lehet bedobni. ■ P. R. Gasztronómiai csemegék az eleki főzőversenyen Hétfőtől kérdőíven várják a jaminaiak véleményét Június végéig tart a foglalkoztatási program 5 Miért jár fesztiválokra? KASZA ANITA, HARKÁNYI KERTÉSZMÉRNÖK:- Gyermekként a vásárokon, fesztiválokon kapható sok édesség miatt imádtam ilyen eseményekre járni. Mostanában sajnos egyre ritkábban jutok el jó helyekre, ezért külön öröm, hogy a közelmúltban például a gyulai pálinkafesztiválon - noha félig hivatalos ügyben járok is erre leginkább - részt vehettem. Szívesen jövök vissza ide máskor is. BÁLINT SÁNDOR, MÉHKERÉKI DIÁK:- Egy fesztiválon mindig jó a hangulat. Barátaimmal szoktam szórakozni járni, ha egy komolyabb rendezvény van, mindig ott vagyunk. Szeretem a színes kavalká- dok hangulatát, ha jók a programok, és minden meg van szervezve, ott a helyünk! Arról meg már nem is beszélve, hogy ilyenkor ismerkedni is könnyebb. SKOPERDA ORSOLYA, ÚJKÍGYÓSI DIÁK:- Nem mondhatom, hogy sűrűn járok fesztiválokra, leginkább a barátom meghívásának teszek eleget, ha mégis. Nagy rajongója nem vagyok az ilyen megmozdulásoknak, de azért nem esik nehezemre körbenézni a kiállításokon, illetve a sokféle vásáros tarka-barka standján. Egy jól szervezett eseményre nagyon sokan ellátogatnak. ■ Cs. Á. Nyolcvanötmillió forintból gyógyul a ladányi egészségügy beruházás Az új centrum jövő ősszel megtörténő átadásával több évtizedes vágya teljesül a helybelieknek Több évtizedes vágya teljesül a körösladányi- aknak azzal, hogy egy 85 millió forintos beruházás keretében alapellátói egészségügyi centrumot épített az önkormányzat. Magyari Barna Körösladányban, a mostani egészségház elöregedett épülete hosszú ideje nem felel meg a célnak. Az idős ingatlan falai átnedvesedtek, hull a vakolat. A nagyközség vezetése éveken át azon fáradozott, hogy megtalálja annak módját, miként lehetne egy minden igényt kielégítő korszerű egészségügyi centrumot építeni Ladányban. Ezeket a törekvéseket a közelmúltban siker koronázta.- A Dél-alföldi Regionális Területfejlesztési Tanács terület- fejlesztési célelőirányzatából 67 millió 679 ezer forint támogatást nyertünk. így 84 millió 598 ezer forint összköltséggel 2007 őszére a Batthyány Lajos és az Arany János utcák sarkán felépíthetjük az új egészség- ügyi centrumot. A kivitelezésre közbeszerzési pályázatot írtunk ki, amely során a békéscsabai Caementárius Kft. nyerte el a munkálatokat - közölte érdeklődésünkre dr. Pelcsinsz- ki Boleszláv polgármester. A leendő egészségügyi centrum helyén egy használaton kívüli önkormányzati ingatlan állt. Ezt már lebontatta a nagyközség vezetése, a kivitelező pedig júniusban kezd hozzá az alapozáshoz. Nem csak az épület készül el jövő őszre, hanem a hozzá tartozó parkolók, kerékpártárolók is. Az új egészségügyi centrum egyik legfontosabb előnye az lesz, hogy a teljes alapellátási szolgáltatást egy helyen veheti majd igénybe a lakosság. Ott működik majd a háziorvosi szolgálat, a gyermekorvos, a fogorvos és a védőnői szolgálat is - tudtuk meg dr. Pelcsinszki Boleszláv polgármestertől. A jövő őszre elkészülő új egészségügyi centrum uniós szabvány szerint készül, és minden igényt ki fog elégíteni.