Békés Megyei Hírlap, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-05 / 80. szám

BÉKÉS MEGYE HOZOMÁNYA BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP — 2006. ÁPRILIS 5., SZERDA Megyei kórház viseli a nevét pándy Kálmán Ókígyósjegy jeles orvosig kutatót adott a világnak giai Intézetbe került osztályve­zető főorvosnak, majd 1911-ben Erdélybe, Nagyszebenbe ment, és az ottani elmegyógyintézet­nek lett igazgatója. 1919-ben ke­rült vissza Budapestre, ahol részben alkoholbetegeket kezelő gyógyintézetet vezetett Angyal­földön, részben szakorvosi fel­adatokat látott el munkásbizto­sító intézetben, de tevékenyke­dett az akkori Népjóléti Minisz­tériumban is. 1945-ben hunyt el. Pándy Kálmán a világhírne­vét leginkább a róla elnevezett reakcióval vívta ki. Akkoriban a neuro-pszichiátriai érdeklő­dés középpontjában a lueszes megbetegedések álltak. Pándyt is erősen foglalkoztatta a téma, különösen az idegrendszeri megjelenése. Módszerének lé­nyege az volt, hogy gerinccsa- polás segítségével agyvizet nyertek, amibe belecsöppentet- ték a Pándy által összeállított anyagot. Ez bizonyos betegsé­gek esetén fehérjekicsapódás­sal reagált, így bebizonyosodott az adott betegség - így a luesz - megléte. Szakmai tevékenységének két, kiemelkedőnek tartott pontja tehát egyrészt a luesszel kapcsolatos különböző vizsgá­latai, másrészt pedig a gyulai elmegyógyintézet megszerve­zése. Lényeges, máig ható gon­dolata, hogy nem mindegy, mi­lyen feladatot adnak a beteg­nek. Oda kell figyelni arra, hogy éppen nyugalomra, avagy aktivitásra van szüksége. Szabadkígyós egyik euró­pai uniós hozományának Pándy Kálmán orvos, el­me- és ideggyógyász munkásságát jelölte. A magyar neurológia és pszichiátria egyik legki­emelkedőbb alakjának a felmenői évszázadokon át Békés megyében éltek, so­kan értelmiségi hivatást gyakoroltak és tisztséget töltöttek be. Pándy Kálmán már fiatal orvostanhallgatóként, majd or­vosként is kiemelkedő képessé­gekről tett tanúbizonyságot. Hat évvel a diploma megszerzé­se után, 1898-ban az élet nagy kihívás elé állította, ugyanis ab­ban az időben terveztek, majd építettek Gyulán a kor követel­ményeinek megfelelő elmeosz­tályt. Ennek az élére nevezték ki, ezt szervezte, tervezte és rendezte be, működtette 1905- ig. Hogy milyen eredménnyel, azt mindennél jobban mutatja, hogy az 1846-ban alapított egy­kori megyeszékhely kórháza, amely már megyeiként műkö­dik, 1986-ban az ő nevét vette föl. Sokan azt az időt tartják az intézmény fénykorának, ami­kor Pándy is itt dolgozott, nem utolsósorban azért, mert hozzá fűződik az elmegyógyászat megalapítása a városban. Ezután Budapestre, az egyko­ri lipótmezei intézetbe, ma Or­szágos Pszichiátriai és Neuroló­Mészáros Attila szobrászművész készíti a községnek Pándy Kálmán szobrát Máig ható munkássága Az alkoholos magzatkároso­dást, az alkoholnak az utó­dokra ható kedvezőtlen hatá­sát nála egyértelműbben a huszadik század végének ku­tatói sem tudták leírni. Ez utóbbi mutatja, hogy az örök­letes-veleszületett szervi káro­sodások problematikája és le­hetséges megelőzésük Pándy érdeklődésének középpontjá­ban állt, mondhatni, az alko­hol és a vérbaj volt ebben a témakörben a vesszőparipája. Elismert szaktekintély Szakterületét tökéletesen is­merő, jelentős gondolatokat megfogalmazó, nagy tudású ember volt Pándy, akit a min­dig kellően szerény és beteg­barát magatartásáról ismer­tek és ismertek el. írt fontos tanulmányt a reflexek agykér- gi mechanizmusáról, de a szeszes italokról és a nemi be­tegségekről is. Több ezer azon írások, tanulmányok száma, melyekben rá, mint elismert szaktekintélyre hivatkoznak. Kégyóstól napjainkig: a történelem sodrásában A mai Szabad- kígyós terüle­te már a honfoglalás korában is lakott volt, en­nek ellenére az első írásos adat csak 1398-ból származik. Ebben az időben még kendertermeléssel foglal­koztak az itt élők. A korábban Zaránd megyéhez tartozó Kí­gyóst, mely 1566 előtt a Kégyós nevet viselte, 1512-ben az Ajtóssyaknak köszönhető­en Békés vármegyéhez csatol­ták. Amikor a törökök elfoglalták a környékbeli várakat, a lako­sok mindannyiszor elmene­kültek, így a település szinte teljesen elnéptelenedett. A tö­rök pusztítás után az új földes­úr, Harruckern báró magyar, szlovák és német telepesekkel népesítette be a hajdani Ókígyóst és környékét. A ti­zennyolcadik század végén, a Harruckern család fiúágon be­következett kihalása után a Wenckheimek nevéhez fűző­dik az ókígyósi major kialakí­tása és a térség fölvirágoztatá- sa, így ők építtették a kastélyt is. 1950. január elsején a tele­pülés — elszakadva Újkígyós­tól — felvette a Szabadkígyós nevet. Az elmebetegségek értő kezelője és ismerője Pándy nagyon sokat foglalko­zott fiatal orvosként, de a ké­sőbbiekben is az alkohol okoz­ta és az alkoholos eredetű ideg- rendszeri, valamint elmebán- talmakkal, a lues mellett ezt tartotta ugyanis az elmegyógy­ászati osztályok leggyakoribb betegségének. Már akkor na­gyon világosan megfogalmazta a megelőzés lehetőségeit. Még napjainkban is teljesen mo­dernnek számítanak az általa több mint száz évvel ezelőtt le­írt terápiás elvek, amelyeket az alkoholfüggő egyének keze­lése során elvárt, valamint egyedül célravezetőnek tekin­tett: a beteg meggyőzése, felvi­lágosítása, „rádöbbentése” ál­lapotára, a beteggel való be­szélgetés és pszichoterápia. Mindezeken túl egyértelmű­en leírta az alkoholos magzat­károsodást alkoholista csalá­dokon, állatokon történt megfi­gyelések alapján is. Emellett kiemelten foglalkozott az értel­miségi foglalkozású személyek elmebetegségeivel is, sok ezer beteg adatainak az alapos átta­nulmányozásával. Segítséget kérnek az emlékszobához- Minden itt la­kó büszke lehet arra, hogy az or- vostudomány ilyen jelentős alakja látta meg a napvilágot a majorban - fogalmazott Balogh József. Szabadkígyós polgármes­tere fontosnak tartja, hogy ne csak emlékezzenek Pándy Kál­mánra, hanem méltó emléket is állítsanak neki. így a település hí­rességének emlékszobát tervez­nek, amihez viszont a község ne­héz anyagi helyzete miatt öröm­mel vesznek minden segítséget. ÖSSZEFOGNI A CÉL ÉRDEKÉBEN. íme az épület, ahol a Pándy Kálmánnal kapcsolatos tárgyi és szellemi ha­gyatékok helyet kaphatnak. Az önkormányzat széles körű összefogást szeretne megvalósítani ez ügyben. A gazdatiszti családnak maradt tárgyi emléke pándy Kálmán 1868. október 14-én született Ókígyóson, a mai Szabadkígyós területén. Akkor még nem állt a ma or­szágosan ismert, impozáns kastély, a főúri család az ókastélynak is nevezett épüle­tet használta. A kis Kálmán a Wenckheimek gazdatisztjének gyermekeként látta meg a napvilágot, majd jó ideig itt is nevelkedett testvéreivel egye­temben. Sok tárgyi emlék ugyan nem ma­radt utánuk, ám a helyi te­metőben még mindig van egy sír, mely a Pándyak emlé­két őrzi. A későbbi híres orvos egyik lánytestvére még húszas éveiben hűlt meg az egyik far­sangon, majd az itt szerzett be­tegségében hamarosan el­hunyt. Az oldalt szerkesztette: Csiszér Áron. Fotó: Kovács Erzsébet. Teljesen megújult Gyulán a Szuper az első naptól közel 200 termék tartozik ebbe a körbe, majd a héten minden nap, csütörtökön, pénteken és szombaton is kós­tolókat rendeznek. Hétfőtől ez a bevásárló hét akcióival folytató­dik: rendkívül jó, szezonális ár­engedményekkel, kimondottan a húsvéthoz kötődően (a sonká­tól az italokon át, mindenféle ki­egészítőkig, alapanyagokig). Sánta András üzletvezető la­punk kérdésére elmondta: „mindent megtettünk azért, hogy a Szuper valóban szuper legyen, nagyon sok munka van az átalakulás mögött, s remél­jük, a vásárlók is annyira elége­dettek lesznek a végeredmény­nyel, mint mi. Minden régi és leendő vásárlónkat várjuk sze­retettel az április 6-ai nyitást követően!” ▲ Rendszeresen friss áruval töltik fel a bolt gazdagon ellátott polcait. Mindössze két és fél hét kellett ahhoz, hogy a hosszú ideje talán leg­népszerűbb gyulai élel­miszerbolt, a Szupermar­ket kívül-belül megújul­hasson. Munkatársai csü­törtök reggel hat órakor a régi szívélyességgel vár­ják a vásárlókat.... A Szuper március 20-a óta volt zárva, s az április 6-áig tartó két és fél hét alatt megújult a beren­dezés, a falak, a fűtés, a födém, az ablakok, a bejárat, a klíma, a kirakat, a padló - röviden: tető­től talpig felfrissült az üzlet, „csak” a személyzet maradt a régi. (Nagyfokú összhangra volt egyébként ehhez szükség, ami­ben nem kevés szerepe volt a kivitelezők és a hatóságok pozi­tív hozzáállásának is). Ugyan­ezzel a lendülettel a méretek is nőttek, minden lehetőséget ki­használva bővült az eladótér, aminek köszönhetően egyhar- madával nőtt a kirakodó-felület. A vásárlók így tetszetősebb bol­ti technikával találkozhatnak, s több - mintegy 6000 - árucik­ket tudnak egyszere kulturál­tan bemutatni, elősegítve a vá­logatást. Kimondottan jelentős bővülésen esett át a tejtermék­pult és a csemege részleg. Új­donságnak számít a presszósa­rok, ahol az üdítők, tea, kávé, helyben sütött péksütemények ég cukrászkészítmények mel­lett az ajándékozás lehetőségé­re is nagy hangsúlyt fektettek. A nyitás alkalmából összetett akciók várják a látogatókat: már c *

Next

/
Oldalképek
Tartalom