Békés Megyei Hírlap, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-03 / 78. szám
2006. ÁPRILIS 3., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT 15 Alonso nyerte a futamot forma—í Eseménydús Ausztrál Nagydíj tem. Minden egyes új induláskor szép előnyre tettem szert, így a verseny könnyen alakult a számomra. Eddig minden pályán minden körülmények között erős formánkat nyújtottuk. Imola azonban más kihívást jelent majd, nyugodtnak kell maradnunk, mivel tudjuk, hogy mindennél nehezebb verseny elé nézünk” - szögezte le a versenygyőztes világbajnok. Miközben Fernando Alonso nyugodtan körözgetett az élen, mögötte igazi akciódús verseny zajlott. Kilenc autónak sikerült csak a teljes versenytávot megtenni, s összesen négyszer kellett a biztonsági autónak a pályára jönnie, először mindjárt a rajt után. Bár az első helyről rajtoló Jenson Button keményen küzdött azért, hogy megtartsa helyét, azt nem sikerült. Először Kimi Räikkönen előzte meg, majd a negyedik körben a spanyol pilóta átvette az első helyet. Ezután Alonso domináns szerepet játszott, s hiába vette őt üldözőben Kimi Räikkönen, Alonso a dobogó tetején végül kénytelen volt beérni az ezüstérmes hellyel. Vele ellentétben csapattársának, Juan- Pablo Montoyának nem alakult ilyen jól a verseny. Még a felvezető körben megpördült, s úgy tűnt csak a mezőny végéről rajtolhat el. Szerencséjére Fisic- hella lefullasztotta autójának motorját a rajtrácson, így egy újabb felvezető kört tett meg a mezőny, amelyben Montoya visszaállhatott eredeti rajtpozíciójába, a rajtrács ötödik helyére. Fisichella ellenben csak a bokszutcából rajtolhatott el. Kettejük közül mégis az olasz pilóta járt jobban, aki végül az ötödik helyre kormányozta célba autóját, miközben Montoya saját hibájából kiesett. Ausztrál Forma-l-es Nagydí] végeredménye: 1. Fernando Alonso (Renault) 1'34"27.870, 2. Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes) +0'01’’829, 3. Ralf Schumacher (Toyota) +0'24”824,4. Nick Heidfeld (BMW-Sauber) +0'31”032, 5. Giancarlo Fisichella (Renault) +0'38”421,6. Jacques Villeneuve (BMW- Sauber) +0'49”554, 7. Rubens Barrichello (Honda) -t-0‘51 ”904, 8. Scott Speed (Toro Rosso-Cosw.) + 0'53”817, 8. David Coulthard (Red Bull-Ferrari) +0'53"983,9.8. Scott Speed (Toro Rosso- Cosw.) + 0'53”817 + 25 másodperc büntetés, 10. Jenson Button (Honda) +1 kör, 11. Christijan Albers (Midland-Toyota) +1 kör, 12. Takuma Sato (Super Aguri) +2 kör, 13. Yuji Ide (Super Aguri) +3 kör, 14. Juan-Pablo Montoya (McLaren- Mercedes) +11 kör, 15. Tiago Monteiro (Midland-Toyota) +18 kör, 16. Vitantonio Liuzzi (Toro Rosso-Cosw.) +20 kör, 17. Michael Schumacher Ferrari (+25 kör), 18. Mark Webber (Williams-Cosworth) +35 kör, 19. Christian Klien (Red Bull- Ferrari) + 53 kör, 20. Jarno Trulli (Toyota) + 57 kör, 21. Nico Rosberg (Williams- Cosworth) +57 kör, 22. Felipe Mássá (Ferrari) +57 kör. A világbajnokság állása az Ausztrál GP után. Pilóták: 1. Fernando Alonso 28 pont, 2. Giancarlo Fisichella 14, Kimi Räikkönen 14, 4. Michael Schumacher 11, Jenson Button 11, 6. Juan-Pablo Montoya 9, 7. Ralf Schumacher 7, 8, Nick Heidfeld 5, Jacques Villeneuve 5, 10. Felipe Massa 4. Konstruktőrök: 1. Renault 42 pont, 2. McLaren-Mercedes 23, 3. Ferrari 15, 4. Honda 13, 5. BMW 10, 6. Toyota 7, 7. Williams 5,8. Red Bull 1,9. Toro Rosso 1. Az 57 körös Ausztrál Nagydíj nem okozott csalódást a Forma—1 rajongóinak, hiszen minden megtörtént, ami izgalmassá és érdekessé tesz egy versenyt: dráma, baleset, és sok akció. Egyedül az élen nem történt meglepetés, hjszen az idei szezonkezdeti Renault-dominancia folytatódott Ausztráliában is. Fernando Alonso ugyanis idei második és pályafutása tizedik győzelmét zsebelhette be az Albert Parkban. „Ez a verseny nagyon különbözött az előző kettőtől. Bahre- int végig harcoltam Michaellel, Malajziában pedig Jensonnal kellett megküzdenem a második helyért. Ma azonban nagyon kényelmesen alakult minden. Nem kellett harcolnom senkivel, nagyon nyugodt voltam az egész verseny során. Az első bokszbeállások után szépen vezettem, de a biztonsági autó második kijövetelekor ezt elvesztetA célegyenesben Tizenegyest hibáztak a vendégek LABDARÚGÓ NB II KELETI CSOPORT Jászapáti-Orosháza FC 0-0 NB 11-es labdarúgó-mérkőzés, Jászapáti, 400 néző. V.: Veiser (Somogyi, Orosz Krisztina). Jászapáti: Tajti N. - Horváth R., Mosonyi, Kiskapusi, Vágó - Fekete, Menougong, Somodi, Varga - Hegedűs, Horváth P. Vezetőedző: Vojtekovszki Csaba. Orosháza: Tóth Z. - Balogh M., Molnár, Gyagya, Kerepeczki - Csiszár, Závoda, Szeverényi, Pardi - Koncz, Jakab. Vezetőedző: Belvon Attila. Csere: Pardi helyett Lovas a 8., Vágó h. Gulyás a 38., Jakab h. Lupsa (a szünetben), Varga h. Kaszás, Fekete h. Újfalusi, mindkettő a 69., Lovas h. Ábel a 83. percben. Sárga lap: Varga (kakaskodásért) a 19., Szeverényi (buktatásért) a 32., Horváth P. (lerántásért) a 43., Csiszár (lerántásért) az 55., Horváth R. (buktatásért) a 72., Závoda (buktatásért) a 89. percben. Szögletarány: 5:4 (1:1). Guti Ferenc 49. perc: Lovast a hazai védők a 16-oson belül lerántották, tizenegyes. A büntetőt Koncz végezte el, a jobb sarokba tartó lövését Tajti Norbert nagy bravúrral szögletre hárította. Mindkét csapat nagy lendülettel kezdte a vasárnapi mérkőzést. A vendégek hamar cserére kényszerültek, hiszen már a nyolcadik percben Pardi egy összecsapás után a jobb térdén megsérült és nem tudta folytatni a játékot, helyére Lovast küldte a pályára Belvon Attila vezetőedző. Az első játékrészben - annak ellenére, hogy a kapuk nem igazán kerültek veszélybe - izgalmas, küzdelmes, jó iramú mérkőzést láthatott a szép számú közönség. A második játékrész, ha lehet, még nagyobb iramban kezdődött, hiszen a 49. percben nagy lehetőséget szalasztottak el az orosháziak, amikor is Koncz büntetőt hibázott. A mérkőzés hátralévő részében tovább folytatódott a nagy iramú, küzdelmes játék. Jobbára a vendégek irányítottak, és a látottak alapján közelebb is álltak a győzelemhez. Mivel gólt nem sikerült szereznie az orosházi csapatnak, így maradt a pontosztozkodás. A tavaszi szezonban eddig százszázalékos házigazdák ellen jól helytállt a vendégegyüttes. Jó: Tajti N., Kiskapusi, ill. Závoda, Molnár, Balogh M. Vojtekovszki Csaba: - Küzdelmes mérkőzés volt, igazán egyik csapat sem érdemelt győzelmet Belvon Attila: - A bravúr lehetősége is a kezünkben volt. A labdarúgó NB II Keleti csoport további eredményei: Szolnok-Bőcs 1-1, Vecsés- Budafok 2-1, Kecskemét- ESMTK 1-0, Vác-Soroksár 1- 0, Nyíregyháza-Kazincbarcika 1- 1, Makó—Baktalórántháza 2- 0. Szabadnapos: Karcag. A TOTO 13. HETI EREDMÉNYEI 1. Bayern München-1. FC Köln........................2-2 x 2. Frankfurt-Bremen..........................................0-1 2 3. Hertha BSC-VfB Stuttgart ............................2-0 1 4. L everkusen-Kaiserslautern..........................5-1 1 5. Mönchengladbach-Dortmund......................2-1 1 6. N ürnberg-Mainz .......................... 3-0 1 7. Wolfsburg-Duisburg ....................................1-1 x 8. Schalke-Hamburg ........................................0-2 2 9. Hannover-Bielefeld ......................................0-2 2 10 . Lecce-Milan.....................................................1-0 1 11. Treviso-Juventus ...........................................0-0 x 12. Fiorentina-Roma ............................ 1-1 x 13 . Udinese-Parma .............................................2-0 1 Plusz egy mérkőzés: 14. FTC-MTK ........................................................1-0 1 A láb hérvá Debre ncváros-MTK 1-0, Fe- Győr 2-0, Diósgyőr— 2, Pápa-ZTE 2-1. mmmsm Jarúgó Borsodi Liga 21. fordulójának eredményei: Fere r FC-REAC 3-1, Tatabánya-Újpest 1-1, Sopron- cen 3-3, Pécs-Vasas 0-0, Bp. Honvéd-KaposvárOAz NBI állása: 1. Újpest FC 14 5 2 48- 24 47 2. FC Fehérvár 14 4 2 35- 11 46 3. NITK-Budapest 12 5 4 41- 22 41 4. Debreceni VSC 118 2 47- 30 41 5. Sopron FC 8 5 8 29- 24 29 6. Győri ETO 7 6 8 29- 32 27 7. Diósgyőri VTK 7 6 8 24- 31 27 8. Ferencváros 6 9 5 27- 24 27 9. Zalaegerszeg TE 7 4 10 32- 34 25 10. Pécsi MFC 6 7 8 31- 28 25 11. Tatabánya 6 7 8 30- 32 25 12. Bp. Honvéd 6 7 6 24- 29 25 13. Kaposvári Rákóczi 5 7 9 19- 26 22 14. Vasas 4 7 10 24- 32 19 15. Rákospalotai EAC 4 3 14 21- 41 15 16. Lombard FC Pápa 1 6 14 19- 60 9 ■■■ Sill 1. Dunakanyar Vác 13 3 1 41- 16 42 2. Nyíregyháza Spartacus 8 4 5 30- 18 28 3. Jászapáti 9 1 7 30- 20 28 4. Soroksár FC 8 4 4 23- 17 28 5. Bocs FC 8 4 5 24- 20 28 6. Szolnok 6 9 2 27- 14 27 7. Baktalórántháza 7 5 5 27- 16 26 8. Kazincbarcika 7 4 6 31- 27 25 9. Makói FC 6 6 5 27- 23 24 10. OrosházaFC 5 5 7 33-33 20 11. Vecsés 6 2 9 23- 30 20 12. Kecskeméti TE 3 7 7 20- 34 16 13. Budafok 4 3 10 18-31 15 14. Karcag 4 1 11 21- 44 13 15. Erzsébeti SMTK 2 2 16 14-46 8 Az NB ll-es labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjában következik. Április 8., szombat Baktalórántháza-Bőcs, 16.30, Kazincbarcika-Szolnok, 16.30, Orosháza FCNyíregyháza, 16.30, Soroksár-Jászapáti, 16.30. Április 9., vasárnap: KarcagKecskemét, 16.30, ESMTK-Vác, 16.30, MakóVecsés, 16.30. Szabadnapos: Budafok. Az NB III Alföld csoport állása: ' JH ■ ül l. Békéscsaba 1912 Előre SE 12 4 1 35-13 40 2. Szolnoki Spartacus RSE 10 3 3 32-17 33 3. Kiskunhalas 10 1 6 29-19 31 4. Algyő 10 1 6 30-21 31 5. Túrkeve 8 3 6 25-20 27 6. Gyulai Termál FC 97 27-28 27 7. Hódmezővásárhely 8 2 7 24-21 26 8. Monor 7,, 4 6 25-20 , . 25 9. , Dabas 8rl-4 8 31-30^ 25 10. Örkény 6 2 8 17-22 20 11. Cegléd 4 6 7 15-20 18 12. Mezőtúri AFC 5 3 9 22-31 18 13. Tápiógyörgye 4 4 9 20-30 16 14, Szarvasi FC 4 3 10 24-41 15 15. Sarkadkeresztúr 2 1 14 15-40 7 Az NB lll-as labdarúgó-bajnokság Alföld csoportjában következik. Április 8., szombat Algyő-Békéscsaba 1912 Előre SE, 16.30, CeglédMonor, 16.30, Túrkeve-Szarvasi FC, 16.30, Kiskunhalas-Gyulai Termál FC, 16.30. Április 9., vasárnap: TápiógyörgyeKövite+Sarkadkeresztúr, 16.30, Örkény-Hódmezővásárhely, 16.30, Szolnoki Spartacus-RSE-Mezőtúr, 16.30. A Lancast megyei L osztály állása: l. Mezőhegyes 17 3 3 46-20 54 2. Méhkerék 14 7 2 51- 17 49 3. Battonya 16 2 4 58-23 50 4. Gyomaendrődi FC 15 2 5 62-28 47 5. Szabadkígyós 12 5 6 42-24 41 6. Vésztő 12 4 5 42-22 40 7. Magyarbánhegyes 12 4 7 48-29 40 8. Orosházi MTK Rákóczi 11 3 8 56-36 36 9. Szeghalom 11 2 9 34-42 35 10. Békésszentandrás 10 2 10 36-41 32 11. Mezőberény 9 4 , 9 24-29 31 12. Erzsébethely 8 1 13 31-45 25 13. Dévaványa 7 2 12 26-54 23 14. Kondoros 6 3 13 27-38 21 15. Gyomaendrődi VSE 5 6 12 24-43 21 16. Békés 4 3 14 17-37 15 17. Mezőkovácsháza 1 2 19 22-69 5 18. Tótkomlós 3 19 12-58 3 A táblázatban nem szerepelnek a tavaszi első két fordulóban elmaradt mérkőzések, mint ahogy a hétvégén elmaradt Oévaványa-Békésszentandrás találkozó eredménye sem. A Lancast megyei 1. osztályú labdarúgó-bajnokságban következik. Április 8., szombat Erzsébethely—Méhkerék, 16.30, Gyomaendrődi VSE-Gyomaendrődi FC, 16.30, Battonya-Kondoros, 16.30, Szabadkígyós-Vésztő, 16.30, BékésszentandrásMezőhegyes, 16.30, Szeghalom-OMTK-Rákóczi, J6.30, Mezőkovácsháza-Békés, 16.30, Mezőberény-Gyé-Mobil Tótkomlós, 16.30. Április 9., vasárnap: Magyarbánhegyes-Dévaványa, 16.30. Április 19-én játszanak Megegyezett egymással a két érintett klub, így eldőlt, hogy a férfi kézilabda Magyar Kupában a legjobb négy közé jutásért április 19-én, szerdán 17 órakor Komlón lép pályára a Komlói Bányász SK- Fütőerőmű és az Erste-Békési FKC csapata. A versenykiírás értelmében egy mérkőzésen dől el a továbbjutás sorsa.