Békés Megyei Hírlap, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-13 / 87. szám
2006. ÁPRILIS 13., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SÉTA Démoni csalódás, semmiért? sok hűhó Sziporkázó és szellemes csapat a Kószák színjátszók Már nem gyermekszínjátszók vagyunk, hanem diákszínjátszók. Bizonyítani akarunk... Sziporkázó és szellemes — ez jellemző ránk, szeghalmi színjátszósokra, más néven a Kószákra. Öt gimiből verbuválódunk össze, de a szeghalmi Péter András Gimnázium adja a kemény magot, innen járunk a legtöbben, egészen pontosan hatan. Idén végre felnőttünk. A bizonyítás esélye a XVII. Országos Diákszínjátszó Találkozó békéscsabai regionális döntője volt. Kissé őrült darabunk Varró Dániel horrorparódiája, A babaarcú démon lett. Fergeteges poénok, frappáns nyelvi játékok és egyedi stílus jellemzik a szerzőt. Elég, ha csak annyit mondok, hogy a legfontosabb kellékeink egy WC-kefe, egy WC-pumpa és néhány köteg WC-papír voltak... A felkészülésünk nem ment éppen zökkenőmentesen, hogy finoman fogalmazzak. A hangtechnikusunkat, Nacsa Nórit a verseny előtt két nappal bevitték a kórházba. Mire megtaláltuk a helyettesét (örökké éneklő osztálytársamat, Kati Sárit), kiderült, hogy mégis tud jönni. Még szerencse, ugyanis Nóri bámulatos ügyességgel keverte a zenéket. Sajnos csalódást kell okoznom azoknak, akik egy jó hangulatú, vidám verseny tudósítását várják, íme a tapasztalataink: nem volt megnyitó, egyetlen szó sem hangzott el a csapatokról, a zsűriről, semmiről. Azon is nagyon megdöbbentünk, hogy az egész régióból összesen 4(!) csapat indult. Eredetileg ugyan többen lettünk volna, de a drámaiskolákat (pl. Szentes) áthelyezték a budapesti válogatóra. Vajon miért? Szívesen megnéztünk volna olyanokat is, akik profi szinten tanulják a színészetet. Ez a lesújtó szám felvet egy érdekes kérdést: Hová tűntek a középiskolák? Egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen borzasztó érdektelenség övezné a diákszínjátszást. Pedig az üresen kongó nézőtér erre utalt. Továbbá azt sem igazán értettük, hogyan hasonlíthatnak össze bennünket, amatőröket a Csabai Utóirat egy felhívás! Felhívás! Ha a városban furcsa jelenségek lepik el az utcákat (pl. VÉRSZAG feliratú táblával sétáló egyének, esetleg különös szavakat kántáló, WC-papírba csomagolt szerzetek), aggodalomra semmi ok, urai vagyunk a helyzetnek! Színistúdióval, akik tavaly még nem művészeti iskolaként szerepeltek. Sajnálatos módon a szakmai zsűritől is elég rejtélyes és ellentmondásos tanácsokat kaptunk. Ezeket az „apróságokat” leszámítva mi remekül éreztük magunkat a színpadon és szerintem egy humoros és extrém produkciót mutattunk be, s nem mondtunk le arról, hogy egyszer valami falrengető újítással sokkoljuk a világot. Addig is: Jövőre veletek, ugyanitt? Nem biztos... ■ Pándi Tünde (a babaarcú démon) 10/c, Péter András Gimnázium, Szeghalom Rendőr lesz a végzős Kovács Adrienn A békési Farkas Gyula Mezőgazdasági, Ipari Szakképző Iskola és Gimnázium diákjai évek óta részt vesznek az országos rendvédelmi tanulmányi versenyen. Kállai István és Lipcsei Szilvia azóta már a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, illetve a Rendőr- tiszti Főiskola tanulója. Idén kovács Adrienn rendvédelmi tagozatos végzős gimnazista szintén az országos döntőig ve- rekedte magát.- Miért jelentkeztél a versenyre?- Mert rendőr szeretnék lenni, és ezt a versenyt kitűnő lehetőségnek tartottam, hogy kipróbáljam magamat. — Milyen élményeket gyűjtöttél a verseny során?- A döntőbe, amit a selypi kastélyban rendeztek meg, a 265 jelentkező közül a legjobb 35 került. Volt számítástechnikai feladat, ahol egy hivatalos levelet kellett szerkesztenünk. Az írásbeli fordulóban belügyi rendvédelmi ismeretekről és társadalomisméretről adtunk számot. Ugyanez volt a szóbeli fordulóban is, és egy angol nyelvi feladat Sokat tanultam a verseny során. Mivel nem jutottam az első ötbe, hanem a 17. lettem, nem kaphattam plusz 24 pontot. De szomorú semmiképpen sem vagyok.- Hol szeretnél továbbtanulni?- Budapestre, a Rendőrtiszti Főiskolára és Szegedre, a Rendőr Szakképző Intézetbe jelentkeztem. Nemrégiben részt vettem egy rendőrségi alkalmas- sági előszűrésen, ahol megfelelőnek bizonyultam. Kovács Adrienn felkészítését a tanítási órákon folyó belügyi rendvédelmi isme- __________retek oktatásán kívül segítették: Serb László rendőr őrnagy, Révész Sándor rendőr őrnagy, iskolánk tanárai közül pedig Butsiné Kovács Aranka, Sós Sándor, Szántó Mariann és Pataki László. ■ Murányi Alexandra 10/f Farkas Gyula Mezőgazdasági, Ipari Szakképző Iskola és Gimnázium, Békés Újra itt a nyusziünnep rolni, meg hát mit számít, ha a leányok elsorvadnak locsolás nélkül az elkövetkező esztendőben. Ez úton is üzenem: uraim, gondoljanak az előző mondat tartalmára, meg hát a versmondás is tökéletes alkalom, ha valaki irodalom szóbelire készül! A húsvét a lányok számára is a legcsodálatosabb ünnep a világon. Ugyan ki az, aki ne szeretné, ha egy nap leforgása alatt kb. 20 különböző illatú kölnivízzel öntöznék meg, és ezek után még vendégül láthatná erősen illuminált állapotú látogatóit?! A csúcs, amikor hazajön az ember kisöccse, arcán a jól megszokott kaján vi- gyorral, miszerint már megint megszerezte a háromheti zsebpénzének a kétszeresét (aki nem hiszi, érdeklődjön nővéremnél). Hölgyeim: a fent említett tény a szóbelivel kapcsolatban itt is áll, és akik nem készülnek érettségire, azok legalább találkozhatnak egy éve nem látott ismerőseikkel. Egyszóval: a húsvét a -i legcsodála- — tosabb ünnep, ezért ünnepeljük meg évről évre. ■ Kiss Ádám 12/b Hunyadi János gimnázium, Mezőko- vácsháza 5A7TÓ ti TANULÁS Ismét eltelt egy év, újra itt van a húsvét. Elődeinknek ilyenkor valószínűleg a hintés tojás, a füstölt sonka meg az a sok locsolóvers jut eszébe, azonban a mai kor vívmányai mellett a nyuszi igencsak kakukktojásnak számít. Manapság némelyek számára leginkább a könnyű pénzszerzési lehetőségek, illetve a burkolt alkoholizálások időszakának számít ez a szép ünnep. Sok hímnemű honfitársam azonban úgy gondolja, hogy a háziak inkább tartsák meg a csokinyuszit, hisz ő úgyse megy kölnit pazaBoldog húsvétot kívánok mindenkinek! Csatározások helyben Míg a nagy pártok az eltelt hónapokban azért csatáztak, hogy az elkövetkezendő 4 évre ki alakíthasson kormányt a parlamentben, nálunk a diák- igazgató-választás előkészületei folynak. Ami először jó bulinak tűnt, mára mi sem lettünk jobbak a „nagyoknál”. Saját pártunkon belül egymás torkának ugrunk, ha valami nem úgy jött össze, ahogy azt elterveztük, egymásra mutogatunk, sőt néhányan attól sem riadnak vissza, hogy az osztályt egymás ellen állítsák. Csak remélni tudom, hogy ez a mi közösségünk hibája, és a diákok többsége még ebben a korban összefogásban, összetartással valósítja meg álmait. És talán egyszer politikusaink is egyetértésben dolgozhatnak jövőnkért, Magyarországért. ■ Körmendi Katalin 11/f Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola, Békéscsaba Az oldalt a SÉTA II. médiaprogram írásaiból szerkesztette Bede Zsóka. A diákok írásai elérhetők még az interneten a www.bmhirlap.hu/seta, vagy a www.beol.hu/seta címen. Interneten sikerült a jelentkezése! Tavaszi vallási hagyomány A Gépészeti és Számítástechnikai Szakközép- iskola egyik tanára március 7-én 300 ezer forintot nyert a Legyen Ön is milliomos! televíziós játékban.- Hogy jutott be az adásba?- Másfél évvel ezelőtt telefonon jelentkeztem, de 3 század másodperccel lemaradtam. Most interneten keresztül sikerült a leggyorsabbnak lenni, bekerültem a bűvös székbe. — Milyen érzés volt kamera előtt ülni?- Elég kellemetlen, vakít a reflektor, kényelmetlen a szék, zavar a zene és az állandó taps. Nehéz koncentrálni. Az igazi főszereplő Vágó István, aki nagy rutinnal, humorral és szellemesen vezeti a műsort. Igazi „showman”-ként. Engem zavart, hogy sokszor közbeszólt. — Szerencséje volt a kérdésekkel?- Nem teljesen. Már a negyedik kérdésen nehéz volt túljutni, olvastam régen Agatha Christie-t, de hősnőjének, Miss Marple-nak a keresztnevére nem emlékeztem (Jane, a szerk.) Két segítséget vesztettem emiatt. —100 ezernél megnyugodott?- Végig feszült voltam, és ezt fokozta, hogy elég sok technikai hiba volt a felvétel közben. Sok volt a füst, vagy nem indult el a technika, át kellett öltözni, kétszer is sminkeltek, és a telefonos segítségnél nem hallottuk jól egymást. Az 500 ezres kérdésnél, számomra egy lényegtelen foci témájú adatot kellett volna tudni, éspedig azt, hogy Írország bejutott-e az idei foci vb-döntőjébe? Száz meg száz aktuális hír van, lehetetlen mindent megjegyezni, és egy ilyen kérdés eldöntésében sem a tudás, sem a logika nem segít. Nem volt tippem, jobbnak láttam megállni.- Volna kedve még egyszer játszani?- Igen, bízom a szerencsében, de főleg magamban. — Aki szeretne bekerülni a székbe, az hogy készüljön fel?- Az igazi felkészülés, hogy az ember mindig legyen nyitott a kultúra, tudomány, a mindennapi élet információi iránt.- Elárulja a nevét az olvasóknak?- Ibos Gyula vagyok. A cikk írója pedig a lánya: ■ Ibos Anna Rózsa Ferenc Gimnázium, Békéscsaba Húsvét két legnépszerűbb szokása a locsolkodás és a tojásfestés. Régen a kútból húzott vízzel öntötték le a leányokat, ma már falun is szagos vízzel locsolnak. A tojásfestés az asszonyok és leányok dolga. Legegyszerűbb módja, hogy a tojás felületét levéllel burkolják be, és úgy teszik a festékbe. Régebben használtak hagymahéjat, vadkörtefa vagy vadalmafa héját. A szépen viasszal megírt tojást a pirosító- ba tették. Nagyobb ügyességet kíván a patkóit tojás készítése. Egyházi rítus volt már a XII. században a nagyszombati szertartáskor végzett tűzszente- lés. A tűznek és a víznek mai napig is szerepe van a nagyheti néphitben és népszokásban. ■ Pintér Ferenc 12/c Radványi György Szakközépiskola, Elek \