Békés Megyei Hírlap, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-08 / 83. szám
2006. ÁPRILIS 8., SZOMBAT PANORAMA 7 Komoly bajban George Bush amerikai elnök George Bush minden eddiginél komolyabb bajba került, miután Dick Cheney alelnök volt kabinetfőnöke ellene vallott. Lewis Libby, aki ellen éppen büntetőjogi eljárás folyik, kijelentette, hogy az elnök tudtával és egyetértésével szivárogtatott alaptalan titkosszolgálati információkat az iraki tömegpusztító fegyverekről a médiának. Lewis Libby szerint Bush elnök adott neki felhatalmazást 2003-ban közvetlen főnöke, Dick Cheney alelnök által, aki arra utasította, hogy beszélgessen a média képviselőivel, és neve elhallgatását kérve titkos hírszerzési értesüléseket tárjon eléjük. Az értesülések nyomán az amerikai médiumok megszellőztették, hogy Irak nagy meny- nyiségű tömegpusztító fegyverrel rendelkezik, így biztosítva a nyilvánosság támogatását George Bush háborús terveihez. Ugyan a kiszivárogtatás ténye önmagában nem jogsértő, az elnök minden eddiginél nehezebb helyzetbe került. Éppen ő volt az ugyanis, aki kikelt azok ellen a tisztviselők ellen, akik - nevük elhallgatásával - információkat adtak át újságíróknak. ■ F. K. Oroszországban gyártják majd a magyar vakcinát A Cseljabinszk melletti Kopejszk- ben gyárthatják a madárinflunza elleni magyar vakcinát. Közös projekt keretén belül ugyanis új üzemet hoznak létre a magyar és orosz befektetők, ahol naponta kétszázezer adag oltóanyagot állítanak majd elő. Közben drámaivá vált a német baromfitenyésztők és feldolgozók helyzete, miután Németországban is regisztrálták a madárinfluenza kórokozóját egy pulykatetemben. A hatóságok másfél nap leforgása alatt 30 ezer háziszárnyast pusztítottak el Szász- országban. A német állattenyésztők és az őket kiszolgáló ipari és mezőgazdasági üzemek hallatlan anyagi károkat szenvednek. A németek nagy többsége már tojást sem mer enni, a szakértők hiába nyugtatgatják a lakosságot, a fogyasztás drasztikusan, néhány nap alatt majdnem 50 százalékkal csökkent. ■ F. K. Katasztrófa Európában árvíz Rekordot döntött az Elba áradása Németországban Menekülnek a vadak a gemencl vadrezervátumból, a Dunán lassan levonuló árhullám hetekig vízzel borítja el az ártéri erdőket Ezreket kellett kitelepíteni Csehországban, Németországban és Szlovákiában. Súlyos gondokra készülnek a Vajdaságban is. Farkas Károly Minden eddigi rekordot megdöntött az Elba áradása a folyó németországi, alsóbb szakaszain. Az előrejelzésekkel ellentétben a folyó vízszintje Lauen- burgnál meghaladta a 847 centimétert, ami nagyobb a korábbi, 2002-ben mért rekordvízállásnál, és mintegy négyszerese a folyó átlagos szintjének. Brandenburg és Schleswig-Holstein tartományban többtucatnyi folyó menti település van veszélyben. A folyó elöntötte Hitzacker történelmi óvárosát, itt, valamint Wittenberg és Lauenburg településen a hatóságoknak meg kellett szüntetniük az áramszolgáltatást. A védekezést a folyó teljes szakaszán csak nehezíti, hogy a teljesen átázott gátak életveszélyesek, a munkálatokat kizárólag a levegőből, helikopterek segítségével lehet végezni. A német katonaság, a Bundeswehr állandó készenlétben van. Wittenberg körzetében, Prettin városka mellett megsérült az Elba gátja, mintegy ötezer ember lakhelyét veszélyeztetve. Észak-Csehországban megállt ugyan az Elba vízszintjének emelkedése, de a helyzet változatlanul súlyos, a mintegy 2500 kitelepített továbbra sem térhet vissza otthonába. Közben nyolcra emelkedett a csehországi árvíz áldozatainak száma. A mentőszolgálat ugyanis megtalálta annak a hatéves kisfiúnak a holttestét, aki vasárnap délután a Sokolov városhoz közeli Kraslice faluban esett be játék közben a megáradt folyóba. Megmenekült azonban a cseh „Robinson”. A férfi napokat töltött egy folyó által körbezárt dombon, mire kimentették. Brno városában egy negyvenéves rendőr tűnt el, valószínűleg ő is a folyóba fulladt. A cseh kormány hét körzetben rendkívüli állapotot hirdetett ki, a károkra pedig ötmilliárd koronát különítettek el. Az előrejelzések azonban esőzéseket jósolnak, a szakértők így újabb árhullámtól tartanak. A Duna és a Tisza szerbiai szakaszán a szakértők szerint nincs elég pénz a védekezésre. A szerbiai mezőgazdasági minisztérium a két folyó teljes szerA Tisza még csak most kezd áradni tetőzött a Tisza Tiszabercel- nél, azóta igen lassan apad a folyó. A Lónyay-főcsatomán 30 kilométer hosszan szivárog agát, és a szakembereknek több szakaszon a hullámverés ellen is védekezniük kell. A katonaságot is bevetik a Bodrog és a Tisza menti árvíz elleni vér dekezésben, ahol hosszan tartó áradásra számítanak. A zempléni folyókhoz két kontingens érkezett a reggeli órákban. Egy csapat Sárospatak közelében, a Bodrogon a hullámverés elleni fóliázást végzi el, valamint bordás megtámasztást építenek a töltések mögött. A másik több száz tagú különítmény Tokaj, Taktabáj és Csobaj térségében; a Tisza mentén ideiglenes védműveket hoz létre, emellett itt is alkalmazzák majd a bordás megtámasztást a töltések megerősítésére. A Dunán egyelőre stabilizálódott a helyzet, a folyó a hét tágén Bajánál tetőzik. biai vonalán, valamint más folyókon is életbe léptette az árvíz- védelmi intézkedéseket. Bezdán- nál a Duna vízállása már tegnap meghaladta a 714 centimétert, azaz a 2002 augusztusában mért szintet. A szakértők a tetőzést mára vagy holnapra várják mintegy 720 centiméteren. Az eddigi legmagasabb vízszint 778 centiméter volt. Szlovákiában 220 települést érintett az ár, országszerte csaknem 1400 házat öntött el a víz, több mint 500 embert telepítettek ki. Továbbra is teljes a készültség a Csallóközzel szomszédos Má-tyusföld peremén. A Kis-Duna és a Feketevíz torkolatközében fekvő, magyarok lakta Nádszegen 120 ezer homokzsákkal kellett megerősíteni a gátat. A hatóságok figyelmeztettek, hogy a hegyekben még csak most kezdődik a hóolvadás, így az áradást újabb követheti. Ausztriában, a fővárostól, Bécstől északkeletre több mint ezer embert kellett kitelepíteni, házak százai kerültek víz alá, amikor a Morva folyó újabb gátat szakított át. Stillfried falut kiürítették, a település nem messze fekszik Dürnkruttól, ahol a hét elején már egyszer átbukott a folyó a gáton. Kormányválság előtt áll Románia? A jelek szerint kormány- válság van kibontakozóban Romániában, elsősorban a Traian Basescu államelnök és Calin-Popescu Tariceanu miniszterelnök közötti torzsalkodás miatt. A hónapok óta izzó feszültség nemhogy csitulna a kormánykoaiíciós partnerek között, inkább fokozódik. Ez tűnik ki Traian Basescu legutóbbi megnyilvánulásából. Az államfő kijelentette: bánja, hogy Calin Popescu Tariceanut nevezte ki miniszterelnöknek. Londonnak és Dublinnak elfogyott a türelme novemberig adott ultimátumot a brit és az ír kormány az észak-írországi protestáns és katolikus pártoknak az ulsteri parlamenti önigazgatás felélesztésére. Tony Blair brit és Bertie Ahern ír miniszterelnök együtt jelentette be London és Dublin közös kezdeményezését a felekezeti hatalommegosztáson alapuló, 2002-ben befagyasztott tartományi önkormányzatiság újraindítására. sajűMgmsgi Tony Blair ultimátumot adott Megfenyegették a szlovák orvosokat a pozsonyi egyetemi kórház igazgatója megfenyegette az alkalmazottakat, és egyes főorvosokat leváltott a tegnap megkezdődött egészségügyi sztrájk miatt. Az orvosok és nővérek legkevesebb 25 százalékos béremelést követelnek, tiszta tulajdonjogi viszonyokat a kórházakban, vagyis el akarják érni, hogy vessenek véget a közkórházak átalakításának profitorientált kereskedelmi társaságokká. @ további hírek: www.reggel.hu Ostrom alatt állnak a francia városok tüntetések Már Magyarországra is begyűrűzött a „forradalom” Nem múlik el nap Franciaország városaiban a munkajogi reform ellen tiltakozó fiatalok és a rendőrök közötti összetűzések nélkül. Legutóbb Caen városában csaptak össze, az eredmény: tíz sebesült, köztük egy rendőrnő. A fiatalok különböző tárgyakkal dobálták a rendőröket, akik válaszul könnygázt vetettek be. Párizsban és a délnyugat-franciaországi Toulouse-ban is voltak összecsapások. A tiltakozások annak ellenére is folytatódnak, hogy Jacques Chirac köztársasági elnök kihirdette a munkajogi törvényt, felfüggesztette annak végrehajtását. Dominique de Villepin francia miniszterelnök azonban isA tiltakozások több francia városban is erőszakba torkolltak mét kiállt a CPE néven elhíresült, 26 éven aluli fiatalokat érintő munkaügyi törvény mellett. A politikus kijelentette, hogy harcolni fog a fiatalok körében 20 százalékos munkanélküliség csökkentéséért, és arra kérte a diákokat, térjenek vissza az iskolapadba. Közben a jelek szerint már Magyarországra is begyűrűzik a tüntetési hullám, tegnap ugyanis a budapesti Nyugati pályaudvar előtt tiltakozó megmozdulást rendezett az ATTAC nemzetközi globalizációellenes mozgalom magyar szervezete. Ezt úgy indokolták, hogy elégedetlenek azzal, ahogy a magyar médiumok tájékoztatnak a francia tüntetésekről. ■ F. K. Már az unió sem fizet, a Hamasz tűzszünetet kér Az Európai Unió ideiglenesen leállította az általa nyújtott segélyek kifizetését a Hamasz radikális mozgalom irányítása alatt álló palesztin kormánynak, mert az nem hajlandó elítélni az erőszakot és elismerni Izrael államot. Az EU évente 250 millió eurónyi segélyt folyósít a palesztinoknak, és az egyes tagállamok is adnak segélyeket, ennek ősz- szege további mintegy 250 millió euró. Az 500 millió eurós éves segéllyel egyébként az Európai Unió számít a palesztinok legnagyobb pénzügyi támogatójának. A segélyeket mindaddig visszatartják, amíg a Hamasz el nem ismeri Izrael államot, és nem mond le az erőszakról. Hivatalos tűzszünet megkötését javasolta Izraelnek az új palesztin kormányt irányító radikális Hamasz mozgalom. A tűzszünet kiterjedne a palesztin szervezet katonai szárnyára éppúgy, mint a többi palesztin csoportra. Az új palesztin külügyminiszter szerint népszavazást tarthatnak Izrael elismeréséről. „A palesztin lakosság maga döntheti el, hogy kormánya hogyan cselekedjen” - nyilatkozta Mahud Zahar a Times napilapnak. Ehud Óimért leendő izraeli kormányfő kiállt a békefolyamat folytatása mellett, ugyanakkor kilátásba helyezte a megszállt területek annektálását. ■ Farkas Károly ti í I ■ Az esőzések akár újabb áradást is okozhatnak.