Békés Megyei Hírlap, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-02 / 52. szám
5 2006. MÁRCIUS 2., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Nagy gyár, nagy lehetőség vállalkozó Az üveges négy gyermeke az édesapától tanulta a szakmát Zsikó István orosházi üvegesmester vállalkozását családja boldogulására fejleszti immáron sok éve. Csete Ilona Gyermekkorában építész szeretett volna lenni az orosházi zsikó istván, ám Szegedre került egy üvegescéghez, ahol a szakma csínját-bínját elsajátította. - Az iskola elvégzése után az Orosházi Üveggyárban vállaltam mun_________kát, ahol a nagy gy ár, a nagy jövő lehetősége csábított. Szépen cseng ez a szlogen, de az én esetemben valósággá is vált Valameny- nyi vezetői poszton meg- ■ „Megváltoztak álltam a helyemet, végül a síküveggyár feldolgozás-előkészítés területén ért a váltás. Huszonhat év után kerültem döntési helyzetbe: az amerikai üveggyár, vagy a vállalkozói világ? — sorolta töretlen szakmai fejlődését az üvegesmester, aki a munka mellett évtizedeken át kisiparosként is biztosította családja megélhetését.- Nagyszénáson, majd Orosházán folytattam kisiparosként, vállalkozóként. Közben a cégalapítás mellett döntöttem, s tettem ezt azért is, mert a család szépen gyarapodott. Négy fiam van. A két nagyobb némi kitérő után, gépész- és autószerelői bizonyítvánnyal a zsebében, kitanulta nálam ezt a szakmát is, ők sok éve komoly segítségeim. A Zsikó Üvegcentrum telephelyén nőtt fel a két kisebb fiú, ők a homokozó helyett a műhelyt választották, ahol a csillogó tükrök varázslatos világa csábította el gyermeki fantáziájukat. Csoda-e, ha máig vonzza őket az üvegesszakma? Tizenkét éves fiam mondogatja gyakran, ő bizony üveges lesz - mesélt családi hátteréről Zsikó István, akinek felesége is szakmabeli. Az üveggyárból állt férje vállalkozásába, kezdetben az üzletekben tevékenykedett, majd a fiuk nevelése mellett vállalt feladatokat. Kell is a segítség, mert a világ nagyot változott, a konkurencia óriási, lépést kell tartani a piaccal és a technikával. — Megváltoztak az igények, rengeteg üveget használ fel az építőipar, ezt mi igyekeztünk a javunkra fordítani. Tevékenységünk 85 százalékát a feldolgozás, 15 százalékát a kereskedelem adja. Értéke van nálunk a két kéz tehetségének, de a modern kor elvárása, hogy az ember gépesítsen, mi is ezt tettük — fogalmazott Zsikó István. az igények, rengeteg üveget basznál fel az építőipar, ezt mi igyekeztünk a javunkra fordítani.” A Zsikó Üvegcentrumban a tevékenység nyolcvanöt százalékát a feldolgozás adja. Képünkön üvegcslszolást végez a cég egyik dolgozója. Már négy településen nyitottak saját szalont A Zsikó Üvegcentrum termelésének ötven százalékát a családi vállalkozás által megálmodott új termékek előállítása jelenti. Egyedi üvegbútorokat, tükröket terveznek és készítenek, ezeket pedig négy városban - Szentes, Csongrád, Mezőkovácsháza, Orosháza - kialakított szalonjaikban értékesítik. Orosházán a megbízásokért házhoz is mennek, vidékre központi terítéssel juttatják el a termékeket. Ötvenmillió fejlesztésre idén Békésszentandráson Kamuton átalakítanák az óvoda ételosztóját Jelentős forráshiányt tartalmaz Békésszentandrás közelmúltban elfogadott költségvetése. A nagyközség évek óta ezzel a gonddal küzd. A büdzsé főösszege 646 millió 900 ezer forint, melyhez 138 millió forint forráshiány társul. A problémát többek között az okozza, hogy idén a tavalyinál 34,5 millió forinttal kevesebb normatív támogatást kapnak, ugyanakkor - a közalkalmazotti bértábla és a köztisztviselői illetményalap változása miatt — növekednek a bérkiadások. Az önkormányzat több olyan intézkedést vezetett be, melyekkel növelni kívánják a saját bevételek összegét. Ilyen például, hogy januártól él az ingatlanonként} 500 forintos szemétszállítási díj, emelték az iparűzési és az építményadó díjtételeit, s 5— 6 százalékkal növelték az intézményi térítési díjakat. Fejlesztésre 53 millió 700 ezer forintot állítottak be, ebből többek között útfelújításokat, akadálymentesítést, belvízrendezési feladatok megoldását tervezik. ■ L. J. A kamuti képviselő-testület a napokban fogadta el a település idei költségvetését. A büdzsé fő összege 140 millió 146 ezer forint, de az önkormányzatnak 30 millió 656 ezer forint hitelt is be kellett állítania. Lauri- nyecz Pál polgármester kérdésünkre elmondta, az év során meg kell majd találni azokat a pontokat, ahol csökkenthetők a kiadások. A takarékossági intézkedések mellett pályázati források bevonásával kívánják pótolni a hiányt. A település első embere leszögezte, a költségvetés nagy részét mindenképpen a működési költségekre kell fordítaniuk. Ä felhalmozási oldalon csak egy kisebb összeg szerepel, amelynek komoly hányadát a különböző önkormányzati épületek állagmegóvására kell költeniük. Az elképzelések között jelenleg egyetlen komolyabb idei fejlesztés szerepel. Az óvoda ételkiosztóját 2,2 millió forintos beruházással kívánják átalakítani, amely így a legszigorúbb uniós előírásoknak is megfelel majd. ■ P. G. Sóztak, hóekéztek a közutasok Téli útviszonyok mellett, de járható volt a megyei közútkezelőhöz tartozó utak mindegyike tegnap — hangsúlyozta varga zsolt osztályvezető. — Az országos közúthálózathoz Békésben több, mint 1500 kilométer tartozik. Milyen tevékenységeket végzett a Magyar Közút Kht.? - kérdeztük Varga Zsolttól.- Folyamatosan elláttuk az előírt munkákat már kedden délelőttől. A meteorológiai szolgálat ugyanis felhívta a figyelmünket arra, hogy jelentős hómennyiség várható megyénkben. Ennek megfelelően elkezdték munkatársaink az alásózást a hóesés előtt, hogy lehetőleg ne tapadjon a csapadék az utakra, mert a ráfagyá- sok aztán még nehezebben el- távolíthatók. Huszonöt gépünk végzett sózást, hóekézést, 160 tonna sót szórtak ki. — Ennek ellenére a főutakon sokáig letaposott havas részeken kellett közlekedni.- Valóban, kora reggel még a főutakon is letaposott havas, hókásás szakaszokkal találkozhattak az autósok. Ennek magyarázata, hogy reggel mínusz nyolc fok volt, és a só mínusz négy fok felett fejti ki olvasztó hatását. Később a melegedés és a forgalom hatására olvadt, és feketék lettek az utak. — Mire számíthatunk a következő napokon?- Tegnap reggelre a hó vastagsága elérte a tíz centit Békésben. Az előrejelzések szerint hasonló utánpótlása nem lesz a csapadéknak. ■ Ny. L. OLVASÓINK ÍRJAK Miért használják a pénzt? 2004 decemberében az egész következő évre leszámlázta a szolgáltatását az egyik cég ez akkor 32 ezer forintot jelentett Tavaly december 21-én kaptam tőlük egy 12 865és egy 13 428, összesen 26 293 forint összegű számlát, fizetési határidő december 19. A nyug díjam 63 ezer forint Ebből kellett készülnöm a karácsonyra, no meg a tudatból, hogy jön még a többi számla is. Hogy is van ez? Mit akart a cég? Azt, hogy legyen szép ünnepem, hiszen még hol van a következő nyugdíj, ledolgozott negyven év után? Tavaly bementem az ügyfélszolgálati imádba, hogy nekem ez nem felel meg. Egy hölgy kedvesen meg győzött, hogy már karácsonyig úgy sem utalják vissza a pénzt, de jövőre havonként elszámolnak. Szerintem ez mese. Különben is, milyen alapon használja egy évig a pénzemet a szolgáltató? Elszámolja a támogatást, amit ők az államtól visszakapnak, de kamatot nem fizetnek. ■ S. M., Békéscsaba nflBai Szarvason teljesítették a programban foglaltakat A szarvasi képviselő-testület februári ülésén áttekintették, miként valósul meg a 2002- ben elfogadott, négy évre szóló önkormányzati ciklusprogram. Megállapították, hogy az elmúlt három és fél évben a programban foglalt célok döntő részét teljesítette az önkormányzat, (j) Asarkadi iskolaigazgatók megbízatása nyáron lejár Tekintettel arra, hogy a sarkadi 1., illetve 2. számú általános iskola igazgatójának megbízatása július 31- ével lejár a városatyák úgy határoztak, hogy a vezetői álláshely betöltése érdekében, mindkét intézmény vonatkozásában pályázatot írnak ki. (b) Heti kétszer továbbra is Kígyóson a gyermekorvos Kétoldalú párbeszéd Brüsszelben cél Térségek is hozzáférjenek az uniós lehetőséghez A jövőben is heti két alkalommal rendel a gyermekorvos Szabadkígyóson — tudta meg lapunk. A helyi képviselő-testület több ülésén is tárgyalt a szolgáltatás bővítésének lehetőségéről, ám mint kiderült, csak négyszázhetven, orvosi kártyával rendelkező gyermek lakik a településen. Ez azért gond, mert törvényes keretek között hatszáz kártya alatt nem lehet beindítani a praxist, mivel a társadalom- biztosítás ezt nem finanszírozza.- Ennek a heti két alkalomnak az éves szinten mintegy másfél milliós költségeit az ön- kormányzat állja, amit annak ellenére vállalnunk kell, hogy nem túl rózsás az anyagi helyzetünk.- A gyerekek egészsége nem lehet pénz kérdése — értékelt a polgármester. Balogh József hozzátette, hogy ez ugyan ném oldja meg a problémákat, ám a helyi szülők kifejezett kérése volt, hogy legalább heti két alkalommal legyen gyermekorvos a községben. A település vezetője szerint a doktor addig fog tevékenykedni Szabadkígyóson, amíg van gyerek a rendelőben. ■ Cs. Á. Hagyományteremtés a megújult iskolában, Mezőkovácsházán A megyei pályázattal felújított mezőkovácsházi Hunyadi János középiskolában hagyományteremtésként újdonságokkal tarkított ünnepséggel búcsúztatták a hét végén a ti- zenegyedikesek a végzős diákokat. Az iskola történetében először rendezték saját otthonukban a szalagavatót, amelyet a Duma’s Színház közreműködésével színvonalas, emlékezetes előadással nyitottak meg. A tornatermet bálteremmé varázsolták, amit Hunyadi korabeli dekorációval díszítettek. Újdonságként az ünnepség utáni bálon bálkirálynőt és bálkirályt is választottak. ■ (1) Dr. Spiák Ibolya, a 7-es számú választókörzet fideszes országgyűlési képviselőjelöltje dr. Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő meghívására nemrég Brüsszelben vett részt egy tanácskozáson. Halasi Mária A dél-alfóldi politikus küldöttség az unió vezető intézményeinek szakembereivel találkozott, köztük a foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős főbiztossal, Vladimir Spid- lával is. — Utazásunk célja a régióért való lobbizást szolgálta. Azért vettem részt a látogatáson, mert látni kívántam, hogy ennek a depressziós, földrajzilag és társadalmilag is hátrányos régiónak milyen lehetőségei vannak - fogalmazott dr. Spiák Ibolya, majd kiemelte: a jó értelemben vett lobbizás nem véletlen volt, hisz most kell a tagországoknak eldönteniük, mire akarnak költeni 2007-2013- ban.- Az országnak először lesz lehetősége 22,6 milliárd euróhoz jutni 7 év alatt, amire programokat kell építeni, és nem csak Budapesten, a régiókban is. Térségünk méltatlanul elhanyagolt helyzetben van, a találkozó megerősített abban, hogy az unió segíti a területi kiegyenlítődéseket, ám ehhez nekünk kell kitalálni és benyújtani az ötleteket. A kormányok nem kerülhetők meg, de a cél, hogy minél több pénz érkezzen a térségbe. Ehhez olyan helyi politikusok kellenek, akik „beszélik az uniós nyelvet”. Másrészt a nyugat-magyarországi régióhoz hasonlóan nekünk is el kell(ene) érni, hogy Brüsszelben legyen helyi képviseletünk, mert általa juthatnánk közvetlen információkhoz - zárta véleményét a tanácskozásról dr. Spiák Ibolya.