Békés Megyei Hírlap, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-30 / 75. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 30., CSÜTÖRTÖK MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Mennyi idő kell a házi feladatra? NAGY PETRA, SZARVASI, 7. OSZTÁLYOS TANULÓ: — Amikor otthon megebédelek, akkor leülök a házi feladatokat megcsinálni. Ez mindennap úgy másfél óráig eltart, de van, amikor három óra hosszáig is. Időnként előre is tanulok, hogy legyen néha egy-egy szabad délutánom, amikor nem kell a leckével foglalkozni. TÓTH DÁVID, SZARVASI, 6. OSZTÁLYOS TANULÓ:- Naponta körülbelül háromnegyed órát szánok a házi feladatokra. Ha sokat adnak fel, vagy meg kell tanulni egy verset, akkor ennél többet is. Ha valamit nem értek, akkor anyutól kérek segítséget. Hétfőre vasárnap tanulok, így az egész szombatom szabad marad. KRUCHIO TAMARA, SZARVASI, 5. OSZTÁLYOS TANULÓ:- Napközis vagyok, így csak négy óra után megyek haza. Az írásbeliket megírom az iskolában, a szóbelit pedig otthon tanulom meg. Szeretek tanulni, eddig mindig kitűnő voltam. Szívesen olvasok könyveket is, most például a Zsófi és az elfelejtett barátságot. TOMASOVSZKI ÉVA, SZARVASI, 2. OSZTÁLYOS:- Szombaton és vasárnap is szoktam gyakorolni a matekot és az írást. Ha nehéz a házi feladat, akkor anyu segít nekem. Néha a napköziben maradok délután, mert anyu nem tud ebéd után értem jönni, olyankor itt tanulok, és Erika néni segít. Szeretek tanulni. ■ L. I. kedves olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szívesen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, ezeket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca emberének. beküldési ciM; Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, Munkácsy a 4. A LEVELEZŐLAPRA íriák RÁ: Megkérdeztük olvasóinkat TISZTELETTEL MEGHÍVOM ÖNT, KEDVES CSALÁDJÁT ÉS MINDEN ÉRDEKLŐDŐT 2006. MÁRCIUS 31-én (pénteken) 1 8.00 ÓRAKOR RENDEZENDŐ LAKOSSÁGI FÓRUMRA. Vendég: VERESS JÓZSEF, az MSZP Békés megyei elnöke, VARGA ZOLTÁN, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, az MSZP megyei alelnöke. CSABACSÜD, művelődési ház. Helve: tHdLU'y Földesi Zoltán országgyűlési képviselőjelölt Ne féljünk a szokatlantól! döntés Nem befolyásolják a támogatásokat, de irányt mutatnak Bozókl András úgy érzi, Békéscsaba történelmi belvárosába való a Jankay Múzeum is. Nem szólnak bele a színházakat fenntartók dolgába Gyulára, Békéscsabára, majd Vésztőre látogatott tegnap Bozóki András. A kulturális miniszter támogatná az új csabai kul- túrközpont létrehozását. Fekete G. Kata- Miért érkezett a megyébe?- Gyulán Pallérok dicsérete címmel nyitottam meg kiállítást. A tárlaton száz-százhúsz éves tervrajzokat mutatnak be és azokat a házakat, amelyek ezek alapján megvalósultak. Hiszem, ha egy város ennyire ragaszkodik a hagyományaihoz, mint Gyula, annak van jövője is. Mellesleg már a Mogyoróssy könyvtár miatt is érdemes elmenni a kiállításra, szép, fejlett intézmény. Utána a várban jártam, amelyet címzett állami támogatással 700 millió forintért felújítottak. Gyula 2010-ben Erkel- évet szeretne tartam. Az ünnepségbe az egész országot bevonnák, hiszen sokan nem tudják, hogy Erkel Ferenc a város szülötte. Támogatandó a sorozat.- Egy-egy ilyen látogatás mennyire befolyásolja a döntést a támogatások odaítélésénél? Békéscsabán most megtekintette a Szent István téri házat, ahova kulturális központot álmodott a város...- A címzett támogatásnál nem csak a tárca dönt. Nagyon leegyszerűsítve: mi kialakítunk Bozóki András hangsúlyozta, a színházakért is tesznek, természetesen úgy, hogy ne szóljanak bele a szakmai kérdésekbe. Hétfőn, a színház világnapján minden fenntartónak ajánlást küldtek arról, milyen szempontok szerint válasszanak direktort. A jegyárakat viszont nem befolyásolhatja a minisztérium. egy sorrendet, amit odaadunk a parlamentnek és ott szavaznak. Amit persze besorolunk az első tíz helyre, az nem nagyon szokott onnan kikerülni. Vagyis, valóban befolyásoljuk valamelyest a végső szót. Ezt mutatja a tatabányai Jászai Mari Színház felújítása is. Ha nem láttam volna a saját szememmel a legutoljára a 70-es években rendbehozott épületet, talán nem kapott volna támogatást. Az pedig, hogy a békéscsabai Jankay Galéria kikerüljön a Csaba Centerből és egy régi villában kapjon helyet, kitűnő törekvés. Egy múzeum nem bevásárlóközpontba való. Csabán a történelmi belvárosban van a Munkácsy Mihály Múzeum és a Munkácsy Emlékház is. Itt legyen a kulturális központ. A város beadja a támogatásra a kérelmét, reméljük, sikerrel. — A Jankay Galériában művészekkel találkozott. Miről esett szó? — Arról, hogy beszűkültek a bemutatkozási lehetőségek, a szaklapokban visszaszorultak a kritikák. Beszéltünk arról, hogy a vidéki művészeknek miért rosszabbak a szociális lehetőségeik. Bízom benne, előbb-utóbb eljutunk odáig, hogy nemcsak a közízlésnek megfelelő művészek kapnak reflektorfényt, hanem a provokatív irányzatok is. Ne féljünk a szokatlantól! Később majd elválik, melyiknek van létjogosultsága. Faiskolában maradnak az oltványok? gyümölcs Egyre kevesebben telepítenek, pedig a magyar minőség páratlan A gyümölcsfaoltványok neveléséből csak nagyon szerényen lehet megélni, számomra ez inkább életforma - állítja Tamás János szarvasi kertészmérnök. Békés megyében a gyümölcsültetvények összterülete alig haladja meg a hatszáz hektárt. A szakemberek szerint ennek egyik oka, hogy bizonyos gyümölcsfajták termesztése az alacsony tengerszint feletti magasság miatt nagyon kockázatos. A szőlő és az őszibarack például itt sokkal hamarabb lefagy, mint a magasabban fekvő, dombos területeken. Tamás János, aki 1990 óta foglalkozik gyümölcsfaoltványok nevelésével (az utóbbi években pedig díszfaiskolával Is), úgy véli, a telepítések visz- szaszorulásának oka nem csupán a támogatások megszűnésében keresendő. Legalább ilyen jelentősége van annak is, hogy a kiváló minőségű magyar gyümölcsnek nem csinálnak kellő reklámot külföldön azok, akiknek ez feladata lenne.- A hazai termelők nem tudnak kijutni a külföldi piacokra, ide viszont beáramlik a sokkal gyengébb minőségű, külföldi gyümölcs. A támogatások hiánya miatt árban sem tudunk versenyezni, így a gyümölcstermesztés egyre kevésbé jövedelmező, s mind kevesebben vállalkoznak rá. Mindezt persze a faiskolák is megsínylik, hiszen apad a kereslet az oltványok iránt. Emiatt az árak is csökkennek. — Az utóbbi három-négy évben az oltványok árai folyamatosan lefelé mentek, 2000-ben például egy meggyfacsemetét 500—550 forintért adtunk, ma örülünk, ha 350-et kapunk érte. Nemcsak az ültetvények száma csökkent, hanem a kiskertek, családi házak tulajdonosai közül is kevesebben vásárolnak gyümölcsfát, inkább díszfákat ültetnek házuk udvarára. Magam is ebbe az irányba próbálok váltani, csak az a baj, hogy a díszfák is milliószámra áramlanak be külföldről az országba - fogalmazott Tamás János. ■ Lipták Judit KISHIHEK BÉKÉS MEGYÉBŐL § 1 ESKÜVŐ, TALPIG FEKETÉBEN, (j) Talán kevesen tudják, hogy a XIX—XX. század fordulóján a hazánkban élő szlovákság körében még nem a fehér, hanem a fekete menyasszonyi ruha volt divatban. Ezekbe a régi időkbe kalauzolja a látogatókat a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban megnyílt, szlovák lakodalmi viseleteket bemutató kiállítás, amely április végéig látható. Békés. VÁNDORSERLEG, (h) Ismét kiválóan szerepeltek a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola diákjai a Zrínyi Ilona matematikaverseny területi fordulójában. Mivel az intézmény immáron harmadik alkalommal lett a legeredményesebb iskola, ezért véglegesen elnyerte a győztesnek járó vándorserleget. Békéscsaba. TISZK. (a) A napokban tartották a Közép-békési Térségi Integrált Szakképző Központ irányító testületének ülését, ahol többek között szó esett a különböző Iskolák szakmai képzési programjainak összehangolásáról. Ennek az a célja, hogy ne legyenek az intézményekben párhuzamos képzések. Békéssámson. ISKOLA, (cs) Az általános iskola diákjai három épületben tanulnak. A most elnyert 242 milliós pályázati forrásból a központi épület teljes felújítását és a tetőráépítést tudják megvalósítani. A jelenlegi létszám 254, jövőre gyarapodik, 270 diák kezdi meg tanulmányait. Ecsegfalva. kiadások. (í) Ecseg- falván integrált intézményként működik a Herman Ottó Általános iskola és Óvoda. Az óvodai nevelésre 13 millió 944 ezer forintot, az iskolai oktatásra 39 millió 686 ezer forintot költött tavaly a község. Elek. KÖNYVTÁR, (a) A Radványi György Középiskola modern, számítógépekkel felszerelt, a város lakói előtt is nyitott könyvtárában könyvtárközi kölcsönzésre is van lehetőség. Ezzel a szolgáltatással így más, akár országos intézményekből is lehet kölcsönözni. Füzesgyarmat, címermadár, (o Füzesgyarmaton a tavasz beköszöntőt jelzi, hogy megérkezett a sárréti város címermadara, a gólya. Várkonyi Imre polgármester elmondta: az első gólyák a Kossuth utcai fészkeket foglalták vissza. Gyilla. EREDMÉNYTELEN, (ö) A képviselő-testület zárt ülésen tárgyalt a napokban a Kossuth tér 1. szám alatti ingatlanok értékesítéséről. A mostani, zárt tárgyalásos eljárás is eredménytelen volt. A második pályázati felhívásra nem érkezett ajánlat. Most újra meghirdetik az ingatlanok értékesítését, illetve bérbeadását. Vétel esetén a legkisebb összeg 50 millió forint lehet, a bérleti díj pedig 300 ezer forint havonta, mindkét esetben plusz áfával. Az összegek az előző pályáztatásokéhoz hasonlóak.