Békés Megyei Hírlap, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-27 / 72. szám

SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 27., HÉTFŐ lancast megyei i. osztályú labdarúgó-bajnokság Szentandráson megtréfálták a bánhegyesieket, Szeghalmon magabiztosan nyert a méhkeréki futballcsapat * SZARVASI SIKER A MEGYEI RANGADÓN Nehéz helyzetben volt a Tótkomlós vasárnap a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban, ugyanis az Orosházi MTK-Rákóczi (sötét felsőben) ala­posan kitömte a sereghajtót, az eredmény 6—1 lett a hazaiak javára KISKUNHALAS-BÉKÉSCSABAI 1912 ELŐRE SE 1-1 (0—0) NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Kis­kunhalas, 300 néző. V.: Fülöp Z. Kis­kunhalas: Greksa - Pócsik, Kárász, Czifrák, Kovács P. - Anka, Szabó G. (Bogdán), Maravic, Tóth I. - Kovács N. (Törőcsik), Facskó (Répás). Edző: Velez Attila. Békéscsaba: Such - Ferenczi, Czipó Z., Brlázs, Tóth-Kovács - Okos (Multyán), Czira, Szenti, Cseke (Dobi) - Kocsis, Lengyel (Juhász P.). Edző: Jakab Péter. 55. perc: Kovács Norbert középen ki­lépett a kifelé mozgó békéscsabai véde­lemből, átvette a Jó ütemben érkező lab­dát és laposan a jobb alsó sarokba he­lyezett, 1—0. 70. perc: Okos nagy helyzetben a kifutó kapusba lőtt, a visszapattanót ballal a kapura emelte, a menteni akaró védők fölsza­badítottak a vonal­ról, de éppen a jó­kor érkező KOCSIS DÁVID elé, aki 14 méterről nagy gólt lőtt a jobb sarokba, 1—1. A békéscsabai csapat már a kezdés­nél problémákba ütközött, ugyanis az egyetlen ballábas játékos, Juhász György reggelre belázasodott és hiába utazott el a csapattal, nem tudta vállal­ni a játékot. Kényszerűségből átalakult a Békéscsaba kezdőcsapata. Az első fél­idő unalmas mezőnyjátékkal telt, in­kább küzdelem dominált, mint játék, de ezt a nehéz talaj is okozta. Az első félidő egyetlen érdekessége Lengyel nevéhez fűződött, aki a kifutó kapus fölött át akarta emelni a labdát, de a hazaiak já­tékosa könnyedén hárította ezt a kísér­letet. A második félidőben jól kezdett a hazai csapat és egy védelmi megingást kihasználva megszerezte a vezetést. Et­től kezdve a Békéscsaba nfagasabb fo­kozatra kapcsolt, s ennek lett eredmé­nye az egyenlítő találat. A mérkőzés utolsó tíz perce izgalmas játékot hozott, mindkét kapu előtt maradtak ki lehető­ségek. A pontosztozkodás megfelelt a valóságnak. Jó: Szabó G., Pócsik, Czifrák, ill. Kocsis, Tóth-Kovács, Such. Velez Attila: - Jól felkészített ellen­féllel szemben közelebb álltunk a győ­zelemhez, de mégis igazságosnak tar­tom a döntetlent. Jakab Péter - Bosz- szankodom az első félidő álmos játéka miatt, de a történtek után, az egy pont­tal mindenképpen elégedett vagyok. ■ J. P. ALGYŐ—KÖVITE+SARKADKERESZ- TÚR 4-1 (3-0) Algyő, 150 néző. V.: Holczimmer. Algyő: Dénes — Daróczi, Sipos (Kraj- czár), Sümeghy, Tóth Á. (Lele) - Kocsó, Varga F., Kothencz, Vass (Varga N.) - Retek, Katona. Edző: Lóczi István. Sarkadkeresztúr: Farkas - Molnár, Dé- musz, Benyovszki, Erdei (Ancsin) - De­ák, Nagy Z. (Répási), Kovács Gy. (Csúz), Tolnai - Petruzsán, Zsoldos. Edző: Cser­háti István. 17. perc: Daróczi az alapvonalnál ki­cselezte Erdeit, középre gurította a lab­dát, amelyet Tóth Á. öt méterről a háló­ba lőtt, 1-0. 25. perc: egy hosszú előrevágott lab­dára Katona jó ütemben startolt, meg­előzte a védőket és a kimozduló Farkas mellett növelte az előnyt, 2-0. 28. perc: Daróczi remek beadását a védők középre fejelték, az érkező Sipos 16 méterről, kapásból a bal alsó sarok­ba vágta a labdát, 3-0. ........i 61. perc: Zsoldos löv ését a védők I csak kézzel tudták i; menteni a ló oson belül. A megítélt 11-est PETRU­ZSÁN BARNABÁS | értékesítette, 3-1. 76. perc: Kraj­czár szabadrúgása a kapufán csattant, a lesen álló Katona közelről a hálóba ko­torta a labdát, 4—1. Az első negyedórában jól tartotta ma­gát a sarkadkeresztúri csapat, majd 11 perc alatt három gólt szerzett a hazai együttes. A 34. percben Erdeit utolsó emberként buktatta Varga Ferenc a ha­zai 16-os előterében, a játékvezető azon­ban csak sárga lapot adott a vétkesnek a kiállítás helyett. Erdeit pedig le kellett cserélni súlyosnak látszó bokasérülése miatt. A látottak alapján a hazai pálya előnyét élvező Algyő sikere megérde­melt. Jó: Daróczi, Sipos, Kothencz, Kato­na, ill. Démusz. Lóczi István: - Az eredménykény­szerben lévő vendégek hibáit jól hasz­náltuk ki és biztosan győztünk. Cserhá­ti István: - Jobban játszott az Algyő, megérdemelten nyert. ■ B. I. SZARVASI FC-GYULAI TERMÁL FC 2-1 (0-0) Szarvas, 200 néző. V: Galambos. Szarvas: Balatoni - Kugyela B. (Darida Zs.), Bogdán, Pákozdi, Terhes — Darida P., Kis M., Somogyi, Csellár S. (Zaho- recz) - Mátyus (Csellár A.), Klimaj. Edző: Paulik János. Gyula: Steigerwald- Kertész, Tereny, Marczis, Brasoveanu- Tamási, Oláh, Karda, Szelei - Kis- Szabó, Dobray (Tóth). Edző: Szabó Atti­la. 53. perc: Somogyi már a sokadik szögletét lőtte, ami ezúttal átszállt a vé­dők feje felett és a bal oldalon felfutó Terhes egyből a jobb alsó sarokba lőtt, 1—0. 63. perc: a középpályáról induló So­mogyi Mátyus elé játszott, akinek a bal oldali beadását Klimaj mintegy 12 mé­terről a kapu bal oldalába lőtte, 2-0. 71. perc: a jobb oldalon többször fel­futó Brasoveanu ezúttal betört a 16- oson belülre, ahol a védők szabálytalan­kodtak vele szemben. A megítélt bünte­tőt Karda a bal alsó sarokba lőtte, 2-1. Gyászszünet előzte meg a mérkő­zést, amelyen a Darida fivérek nemrég eltemetett édesapjára emlékeztek. Szin­te napra pontosan nyolc évvel ezelőtt járt Szarvason bajnoki mérkőzésen a fürdőváros labdarúgócsapata. Akkor gól nélküli eredmény született. Most láthattunk gólokat és egy izgalmas, paprikás hangulatú mérkőzést. A ven­dégek fejjátékra építették a gólszerzése­iket, de ezt a hazaiak megúszták. For­dulás után a Szarvas vezetést szerzett, és ez felébresztette a vendégcsapatot, szinte beszorították a hazaiakat. Leve­gőben lógott az egyenlítés, de egy kont­rából Klimajék növelték előnyüket. Ez nem fogta meg a vendégcsapatot, to­vábbra is mezőnyfólényben játszottak, de a kapuba csak büntetőből tudtak be­találni. Összességében egy harcosab­ban játszó Szarvas megérdemelten tar­totta otthon a három pontot. Jó: Bogdán, Kis M., Somogyi, Klimaj, ill. Steiger­wald, Tereny, Karda. Paulik János: - Saját magunknak tet­tünk nehézzé egy olyan mérkőzést, amelyet a helyzeteink alapján több gól­lal nyerhettünk volna. Szabó Attila: - Ehhez a játékhoz nagyobb alázat kell. ■ Kepenyes György További eredmények: Cegléd- Hódmezővásárhely 2—1, Túrkeve-Mo- nor 1-0, Örkény-Dabas 1-0, Tápió- györgye-Mezőtúr 1-4. Szabadnapos: Szolnoki Spartacus-RSE. M M M ® ® ® SZEGHALOM-MÉHKERÉK 0-3 (0-1) Lancast megyei I. osztályú labdarú­gó-mérkőzés. Szeghalom, 350 néző. V.: Iványi. Szeghalom: Komáromi - Nagy, Elek S., Simon (Kovács Gy.), Komróczki, Boruzs, Zsombok K. (Pálinkás), Vámos, Cserna (Elek T.), Sáfián, Bihari. Edző: ifj. Zsombok János. Méhkerék: Patka - Gajdács, Semjéni, Balogh, Lukucz, Be- rényi, Bondár, Barcsay, Karakas, Tóth, Bagi. Edző: Balogh István. Két ellentétes félidő: az elsőben kiha­gyott hazai helyzetek után a második félidőben fölénybe kerültek a vendégek és megérdemelten nyertek. Kiállítva: Vámos (lökésért) a 78. percben. G.: Bon­dár a 12., Barcsay a 47., Karakas a 88. percben. Jó: Komróczki, Boruzs, Zsom­bok, ill. Patka, Semjéni, Lukucz, Beré- nyi, Barcsay, Karakas. 11). Zsombok János: - Az első félidő­ben a helyzeteink alapján a mérkőzést is megnyerhettük volna, amit azonban a nagyszerűen védő vendégkapus meg­akadályozott A második játékrészben mutatott teljesítmény alapján a vendé­gek megérdemelten nyertek. Balogh Ist­ván: — Az első félidő a hazaiaké volt. Szünet után jól és eredményesen kont­ráztunk. ■ Zs. J. MEZŐKOVÁCSHÁZA- GYOMAENDRŐDI FC 2-4 (2-3) Mezőkovácsháza, 100 néző. V.: Vereska. Mezőkovácsháza: Schwarcz - Zsótész, Szenüványi (Dumitriu), Szakái (Koncz), Szűcs (Bányik), Zábrák, Húsvéth, Mészáros, Bíró, Stanciu, Né­meth. Edző: Vágó Mihály. Gyomaend- ród: Szabó - Dobó, Dinya, Kovács (Szi­lágyi Szilárd), Tímár K. (Tímár A.), Bó- czér, Szegedi (Szilágyi Szabolcs), Kar­ászi, Toldi, Béla, Hunya. Edző: Zsombok Attila. Közepes színvonalú mérkőzésen a gyors hazai találatra gólokkal válaszol­tak a vendégek, végig ők irányították a játékot. A mezőkovácsháziaknak csak felvillanásaik voltak. G.: Zábrák a 6., Bí­ró a 40., ill. Hunya a 12. és az 53., Sze­gedi a 23. és a 36. percben. Jó: Schwarcz, Németh, Stanciu, ill. Dinya, Bóczér, Hunya, Szegedi. Vágó Mihály: - Egy jobb csapattól kaptunk ki. Az akarati tényezőkkel nem volt gond. Az egyénileg gyorsabb és képzettebb játékosokból álló vendé­gek megérdemelten nyertek. Zsombok Attila: - Idény eleji forma, rengeteg ki­maradt lehetőség. ■ Szabó Lajos ERZSÉBETHELY-BATTONYA 2-4 (0-2) Békéscsaba, 150 néző. V.: Gyekiczki. Erzsébethely: Kollár - Csiemyik (Pá- jer), Laurínyecz, Varga (Friderikusz), Balogh, Jantyik, Lábos, Zsilák, Hrabov- szki, Horváth (Feuerwerker), Göblyös. Edző: Pásztor József. Battonya: András — Lovász (Oláh), Roczkó, Géczi, Számfi- ra, Putnoki (Kiss), Baukó, Kovács, Podi- na (Czakó), Türbucz, Zsóri. Edző: Ölei Dezső. Nagy szélben, jó talajú pályán a győ­zelmet jobban akaró csapat nyert. Kiál­lítva: Jantyik (második sárga lap után) a 46. percben. G.: Lábos a 65., Göblyös a 78., ill. Géczi a 15. és a 60., Zsóri a 38., Putnoki az 57. percben. Jó: Balogh, Lábos, ill. Roczkó, Géczi, Türbucz, Putnoki. Pásztor József. - Az első két gólt helyzet nélkül kaptuk és ez nekünk túl sok volt. Ölei Dezső: - Saját magunk­nak tettük nehézzé a mérkőzést. ■ Szabó Zoltán GYOMAENDRŐDI VSE-VÉSZTŐ 1-4 (1-3) Gyomaendrőd, gyomai pálya, 350 né­ző. V.: Alberti. Gyomaendrődi VSE: Hanyecz - Nagy L. (Gellai), Uhrin, Báli, Csejtei (Tóth), Nagy M., Tímár, Matus, Alt, Farkasinszki, Balogh (Kővágó). Szakmai vezető: Pelyva Miklós. Vésztő: Kiss - Pál, Keresztesi, Papp, Jánosi, Lá­zár (Bak), Litauszki, Turbucz (Szőke), Bakos, Czinanó, Szántó. Edző: Hanyecz János. Az első félidőben, amíg a Gyomaend­rőd egymás után hibázta el a ziccereit, addig a vendégcsapat helyzet nélkül, kihasználva a hazai kapus és védelem hibáit, lőtte a gólokat. A második félidő­ben már csapkodó, eseménytelen játék folyt a pályán. G.: Farkasinszki a 22., ill. Turbucz a 7., Szántó a 28., Bakos a 31. és a 89. percben. Jó: Nagy M., Farkasinsz­ki, ill. Kiss, Jánosi, Bakos, Szántó. Pelyva Miklós: - Az első félidő hu­szadik percétől becsaptuk saját magun­kat és a közönségünket is. Az elkövetke­zendő időben több alázatra lesz szük­ség. Hanyecz János: - Ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. ■ V. I. KONDOROS-MEZŐHEGYES 0-1 (0-0) Kondoros, 250 néző. V.: Bodó. Kondo­ros: Stumpf — Boér, Kerekes R. (Ancsin P.), Sárosi, Kasik, Zöldi, Udvari, Kere­kes A. (Römer), Benczúr, Pusztai, Vaj- gely (Medvegy). Edző: Somogyi János. Mezőhegyes: Binges - Csizmadia, Sza­bó (Kiss), Fekete, Kovács, Gál, Varga, Pataki (Zsoldi), Horváth (Bojecán), Szat­mári, Ács. Edző: Mákos Árpád. Az első játékrészben élvezetes, jó já­tékot produkált a két csapat, bár a ka­puk ritkán forogtak veszélyben, inkább a középpályás- és a kontrajáték domi­nált. A folytatásban is maradt a hajtós, jó játék. A vendégek egy szerencsés gól­lal vitték el a három pontot. A hazaiak minimum döntetlent érdemeltek volna. G.: Acs a 75. percben. Jó: Stumpf, Kere­kes A., Udvari, ill. Fekete, Kovács, Var­ga, Pataki. Somogyi János: — A bajnokesélyes vendégek kis szerencsével nyerték meg a mérkőzést. Sajnálom a csapatot, sokat tett a pontszerzésért, de amíg döntő szi­tuációban nem tudunk kellően kon­centrálni, más eredmény nem szület­het. Mákos Árpád: -i Feszült hangulatú mérkőzésen a helyzeteink alapján meg­érdemelten nyertünk. ■ Jankovics László SZABADKÍGYÓS-DÉVAVÁNYA 5-0 (2-0) Szabadkígyós, 180 néző. V.: Bálint Szabadkígyós: Varró - Ekker A., Bozsó F. (Tóth Z.), Bozsó Z. (Kovács P.), Bánfi A., Kiss (Süli), Ekker G., Rattai, Bozsó A., Tóth A., Bánfi R. Edző: Kiss László. Dévaványa: Darvasi - Ilyés, Molnár (Szitás), Pálfi, Zeller, Kovács Z., Pesztránszki (Sile), Adamecz, Czakó, Nagy, Szakács. Edző: Bogya Elemér. A hazai csapatnak két eredményte­len forduló után sikerült megtalálnia a góllövőcipőjét, aminek a dévaványai csapat látta a kárát. Kiállítva: Bánfi R. (második sárga lap után) a 83. percben. G. : Tóth A. a 27. és a 89., Ekker G. a 36., Bánfi R. az 50., Ekker A. a 88. percben. Jó: Bozsó A., Bánfi R., Ekker G., Tóth A., ill. Adamecz, Zeller. Kiss László: - Ezzel a mérkőzéssel elértük célunkat, és remélem, vissza­nyerjük régi formánkat. Bogya Elemén — A hazai csapat győzelme teljesen megérdemelt, de ilyen „serdülős" gólo­kat ezen a szinten nem szabad kapni. ■ Tóth Lajos BÉKÉSSZENTAN DRÁS- MAGYARBÁNHEGYES 4-0 (1-0) Békésszentandrás, 300 néző. V.: Kucsera. Békésszentandrás: Petrás - Steigler (Fehér), Mochnács, Bobvos F., Csipái, Bordács, Kajtár (Kovács N.), Szécsi, Virág, Bakró, Kriska. Edző: Var­ga László. Magyarbánhegyes: Kovács A.- Szabó, Bozsár, Evanics, László (Janis), Pusztai, Sajben, Kurilla, Fejes, Málik (Papp), Fazekas (ifj. Turcsek). Edző: Türcsek Zoltán. Jó iramú találkozón a hazai csapat a második félidei játékával megérdemel­ten nyerte meg a mérkőzést G.: Virág a 2. és a 88., Csipái az 59. és a 86. perc­ben. Jő: Virág, Csipái, Bakró, Bordács, Kriska, ill. Sajben, Pusztai, Kurilla. Varga László: - Megérdemelten győztünk. Turcsek Zoltán: - Amikor a csapat fele a szórakozóhelyről jön a mérkőzésre, más eredmény nem is szü­lethet. Elismerésem a lelkes hazai csa­patnak. ■ V. L. MEZŐBERÉNY-BÉKÉS 0-0 Mezőberény, 200 néző. V.: Viczián. Mezőberény: Váradi - Bereczki L., Kiss Z., Várhalmi (Szűcs Z-), Laudisz, Laka­tos, Gidófalvi, Pántya, Bondár (Bereczki G.), Wagner, Gál (Pecze P.). Edző: Bara­bás István. Békés: Kollár - Zahorán, Ács, Vadas, Szűcs Zs., Sándor, Minya, Pősze, Kerepeczki (Brád), Nagy, Kiss L. (Walfisch). Edző: Szarvas András. A Mezőberény nem tudta helyzeteit kihasználni, a Békés pedig egyetlen egy támadást sem vezetett, így nem szület­hetett más eredmény, mint a döntetlen. Jó: Váradi, Gidófalvi, Várhalmi, ill. Va­das, Sándor, Minya. Balogh Dániel, a Mezőberényl FC el­nöke: - Nincs mit mondani, nehéz hely­zetben vagyunk, kevés lehetőségünket nem tudtuk kihasználni. Szarvas And­rás: - Szerencsés döntetlen született. Ennyit tudunk. ■ Gurmai Sándor OMTK-RÁKÓCZI—GYÉ-MOBIL TÓT­KOMLÓS 6-1 (4-1) Orosháza, 250 néző. V.: Benyovszki J. OMTK-Rákóczi: Tóth - Debreczeni, Mátyus, Sebők (Csete), Kánya, Szántó, Széli (Szukancsik), Skorka (Sajti), Bo­ros, Baranyai, Lövei. Edző: Kvasznovsz- ky József. Gyé-Mobll Tótkomlós: Jakab- Papp (Szalai), Bányik (Czollner), So- mogyvári, Fazekas, Csordás, Csikai, Nyíregyházki, Dávid, Roszkos, Kaliska (Garan). Edző: Bordás Sándor. Magabiztos hazai győzelem szüle­tett. G.: Baranyai (11-esből) a 6., Skorka a 27., Lövei a 44., a Ó3., Kánya a 45., Debreczeni a 68., ill. Bányik (11-esből) a 14. percben. Jó: Boros (a mezőny leg­jobbja), Kánya, Skorka, Baranyai, Lövei, ill. Nyíregyházki, Papp, Dávid. Kvasznovszky József - Ekkora kü­lönbség nem volt a két csapat között, de megdolgoztunk a győzelemért. Bordás Sándor - Piszok módon megaláztak bennünket. ■ Bot Ferenc Ifjúsági: Szeghalom-Méhkerék 2-0, Mezőkovácsháza-Gyomaendrődi FC 2-3, Erzsébethely-Battonya 4-1, Gyo­maendrődi VSE—Vésztő 2—1, Kondo­ros-Mezőhegyes 6-1, Szabadkígyós— Dévaványa 3—0, Békésszentandrás— Magyarbánhegyes 9-1, Mezőberény- Békés 6-0, OMTK-Rákóczi-Gyé-Mobil Tótkomlós 1-2. A TOTO 12. HETI EREDMÉNYEI 1. Werder Bremen-Hannover ...............................5-0 1 2. Duisburg-Bayern München.............................1-3 2 3. Hamburg-Dortmund ........................................2-4 2 4. 1. FC Köln-Frankfurt.........................................1-1 x 5. Mainz-Hertha BSC..............................................2-2 x 6. Schalke—Wolfsburg.......................... 2—2 x 7. VfB Stuttgart-Leverkusen ..............................0-2 2 8. Bielefeld-Nürnberg ..........................................0-0 x 9. Kaiserslautern-Mönchengladbach .............3-0 1 10. J uventus-AS Roma..............................................1-1 x 11. Lazio-Sampdoria ...............................................2-0 1 12. AC Milan-Fiorentina ................................. .3-1 1 13 . Parma—Internazionale.......................................1—0 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Újpest-Debrecen ...............................................2-1 1 Mesterlövészek A Lancast megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság góllövőlistá­jának élmezőnye. 16 gólos: Szántó (Vésztő). 15 gólos: Tóth A. (Méhkerék). 14 gólos: Hunya (Gyomaendrődi FC). 13 gólos: Boér, Baranyai (OMTK-Rákóczi), Géczi (Battonya), Toldi (Gyo­maendrődi FC). 12 gólos: Ács (Mezőhegyes), Ekker A. (Szabad- kígyós). 10 gólos: Tóth A. (Szabadkígyós), Miklya (Erzsébet­hely), Werle, Szegedi (Gyomaendrődi FC), Pusztai (Kondoros), Podina, Putnoki (Battonya), Fejes M. (Magyarbánhegyes, Mező­berény). 9 gólos: Elek T. (Szeghalom), Horváth (Mezőhegyes), Málik (Magyarbánhegyes), Zsóri (Battonya), Virág (Békésszent­andrás). 8 gólos: Lövei (OMTK-Rákóczi), Csipái (Békésszent­andrás), Bakos (Vésztő), Barcsay (Méhkerék), Gróf (Mezőhe­gyes). 7 gólos: Papp, Bozsár (Magyarbánhegyes), Pesztránszki (Dévaványa). 6 gólos: Bakró G. (Békésszentandrás), Turbucz (Battonya), Komróczki (Szeghalom), Bozsó (Mezőkovácsháza), Szántó (OMTK-Rákóczi), Osan (Gyomaendrődi FC), Nagy R. (Dévaványa). 5 gólos: Ekker G. (Szabadkígyós), Bondár (Méh­kerék), Nagy M. (Gyomaendrődi VSE), Kajtár (Békésszentand­rás), Cseke (Magyarbánhegyes), Vámos A. (Szeghalom), Béla (Gyomaendrődi FC). 4 gólos: Varga (Mezőhegyes), Kurilla (Ma­gyarbánhegyes), Kiss L. (Szabadkígyós), Wagner, Szűcs Z. (Me­zőberény), Uhrin, Semjéni, Gajdács (Méhkerék), Horváth, Fride­rikusz (Erzsébethely), Czakó L, Adamecz (Dévaványa). D-FOT('): KISS ZOLTÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom