Békés Megyei Hírlap, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-21 / 67. szám

2006. MÁRCIUS 21., KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP BEOL.HU Millió helyett egymillióid mobiltelefon Egy előfizető nyolc órán át beszélt a készülékén A telefon része életünk­nek. Az, hogy így elter­jedjen a mobil, régebben elképzelhetetlennek tűnt. Fekete G. Kata A nyolcvanas években úgy gon­dolták, 2000-ben a világon egy­millió mobiltelefon műdködik majd. Ehhez képest 2002-ben már egymilliárdan használtuk a készüléket. A telefon ma már státusszimbólum is. Egy időben az egyszerű, lekerekített cigido- boz-szerűség, a fém elő- és hát­lap volt a trend, aztán a nyakba akasztó számított szériatarto­zéknak. Európában még min­dig a szürke vagy fekete model­lek mennek, Japánban már a ri­kító szín a sikk. Sőt, a külső sokkal többet számít, mint az egyébként számos kihasználha­tatlan funkció. Azért akadnak okos ötletek is: a mostani mobilokba például „walkmant” tesznek, amelyek helyettesítik A diákok zöme ma már elképzelhetetlennek tartja az életét telefon nél­kül. A készülék ráadásul státusszimbólum, sokat számít a külcsín. Rosszul érezzük magunkat, ha nincs nálunk a telefonunk Szorongást és félelmet éreznek, ha nincs velük a mobiljuk: ________________ 99% Ke llemetlenül érzi magát, ha a mobilja hosszabb ideig nincs nála: 80% Mindig szemmel tartja a telefonját: 84% Minimum óránként használja a telefont: 90% a csak zene letöltésére és hall­gatására alkalmas lejátszókat. Ősszel például egy francia cég kizárólagos jogot szerzett Ma­donna új lemezének mobiltele­fonos terjesztésére. De térjünk vissza a telefonok hagyományo­sabb használatához. Magyaror- ________■____________ Károsítja a szervezetet Svéd tudósok néhány éve azt állí­tották, hogy a vidékiek jobban ki vannak téve a mobiltelefon káros hatásának, mivel a készülékek vidéken erősebben sugároznak A brit kutatás azonban megcáfol­ta az elméletet Az is megdőlt, hogy a korábbi, analóg technoló­giával működő telefonok jobban károsították az emberi szerveze­tet, mint a modem, digitális ké­szülékek. Francia tudósok vi­szont kitartanak amellett, hogy a mobiltelefon fejfájást, szédülést okozhat, főleg a fiataloknál szágon is élnek őrültek. Tavaly a leghosszabb beszélgetés 484 percig, vagyis 8 óránál hosz- szabb ideig tartott. Az év egyik legmagasabb összegű magán- előfizetői havi számla közel 500 ezer forint volt, míg akadt olyan ügyfél, aki három hónap alatt több mint egymillió forinttal töl­tötte fel kártyás előfizetését. Most a hetes ötös volt a Jazzklubban tűzkő septett Felváltva játszottak lassabb és élénkebb szerzeményeket A tavaszi fesztivál kereté­ben Békéscsabán mutat­kozott be a Tűzkő Septett. Bár a név hét tagot su­gall, a Viharsarokba csak öten érkeztek. Banyó Dávid Egy öttagúvá szelídült septett nyújtott kikapcsolódási lehető­séget az igényesebb zenekedve­lőknek Békéscsabán szombat este. A koncertet ezúttal is a Bé­kési Úti Közösségi Ház Jazz­klubjának szervezésében hall­gathatták meg az érdeklődők. A Békéscsabai Tavaszi Feszti­vál keretein belül fellépő — kül­földön is ismert - Tűzkő Septett sok nézőt vonzott. A hallgatók hamar elfoglalták a terembe elhelyezett hatvan szé­ket, így a későknek nem ma­radt más, mint álldogálni a fo­lyosón. Egyesek az- udvarról próbáltak elkapni pár változa­tos dallamot a négy éve Buda­pesten alakult együttestől. Ezen a szombati estén minden­ki megtalálhatta a neki szimpa­tikus stílusú zenét. A műsor­tervben felváltva kaptak he­lyett lassabb és élénkebb, ele­venebb, gyorsabb szerzemé­nyek. Szerepeltek a zenekarve­zető népzenei elemekkel színe­sített saját kompozíciói és fel­csendültek jazzstandardek is. A koncert különös élvezetet nyújtott azoknak, akik szeretik hallgatni a fúvós hangszereket. A két szaxofonos, Bede Péter és Tűzkő Csaba harmonikus, ver­sengő játéka, kiegészülve gitár­ral, dobbal, bőgővel igazán em­lékezetessé tette a koncertet. CD-A<JÁNLÓ Régi újdonságok Az elmúlt tíz­tizenöt évben Alanis Mori- sette karrierje csakis felfelé ívelt. Most sincs ez másképp, legutóbbi albumából is sok fogyott, és még ezzel együtt is megle­pő, hogy az énekesnőnek ilyen sok slágere jött már ki. Összesen 18 dal szerepel az új korongon, ebből egy friss feldolgozás, a Seal Crazy című szerzeményé­nek rockosított változata. A régiek, a Hands Clean, a Still, Hand In My Pocket még mindig élvezhetők. So­kat játszották, mégsem vál­tak unalmassá.- Zenekarunk nem tudott tel­jes létszámban eljönni, mert két tagunknak külföldi tennivalója akadt, ráadásul bőgősünk az utolsó pillanatban ugrott be. Re­mélem, a közönség nem vette észre az összeszokottság hiá­nyát — mondta a Párizsban és Ausztráliában is bizonyított Tűz­kő Csaba, az együttes vezetője. Nekem hiányérzetem csak amiatt támadt, hogy nem hall­hattam a Tűzkő Septettet teljes felállásban zenélni. De az ötös hetes szerzeményei még most is a fülemben csengenek. TOP ÍO 1. MADONNA _________SORRY 2.S UGABABES __________UGLY_______________ 3. BEYONCÉ FT. SLIM THUG CHEKON IT________ 4. JUANES LA CAMISA NEGRA 5. ROBBIE WILLIAMS ADVERTISING SPACE 6. SIMON WEBBE NO WORRIES 7. COLDPLAY TALK_______________ 8. ASH LEE SIMPSON L.O.V.E, 9. UNITING NATION ________AI NO CORRIDA_____ 10 . THE PUSSYCAT POLLS STICKWITU SZÓRAKOZOL VELÜNK? J Ml? Hol? Csütörtök Tech House New York Cafe Music Club (Békéscsaba) Péntek Lemezbemutató turné Black Bull Music Caffé (Tótkomlós) Heaven Street Seven-koncert Ifiház (Békéscsaba) Stage Line-koncert Bacardi Café (Gyula) Nemzetközi DJ találkozó Malom Söröző (Orosháza) Retro-buli Club Fonó (Békés) Retro-buli Ipar Disco (Mezőberény) Szingli-parti Club Babylon (Békéscsaba) Vampires of Eden est Granárium Zebra Club (Szarvas) Szombat NOX-koncert Városi Sportcsarnok (Békéscsaba) Dance night Borozó Zenebár (Békés) Dance party Party Zona Disco (Mezőhegyes) Orosz Sanyi (Rádió 1) Club Marsall (Szarvas) Retro-parti Club Babylon (Békéscsaba) Retro-parti Club Rio (Újkígyós) Retro-parti Club Joker (Medgyesegyháza) Sándor báli kavalkád Ipar Disco (Mezőberény) Saturday dance night Bacardi Café (Gyula) The New Style Club Eldorado (Békéscsaba) Becherovka Nite Club Fonó (Békés) Vasárnap Apostol-koncert Ifiház (Békéscsaba) NAPI CSAJ. Rovatunk­ban ezúttal Liczenciás Éva képét mu­tatjuk be. A 16 éves, battonyai lány így vall magáról: szenvedé­lyem a tánc, imádom az életet. További fo­tót Éváról és más napi csajokról a www.beol.hu oldalon láthatsz. A portálra érdemes mindennap ellátogatni, ugyanis fo­lyamatosan újul, bővül a napi csa­jok köre. Sőt, aki megtet­szik, arra még szavaz­hatsz is. 1 TESZT Kellőképpen figyeltél az órákon? l. Ki az a filozófus, aki 5. Hol található Sierra Leone 1781-ben Tiszta ész kri­állam? tikája című művében A. A Csendes-óceánon fejtette ki először alap­B. Nyugat-Afrikában elveit? c. Az Indiai-ócánon a. Hegel b. Rouseeau 6. Ki írta az Egy lócsiszár virág c. Kant vasárnapja című drámát? 2. Ki az a filmrendező, aki ATTámási Áron B. Gyurkovics Tibor Mephisto című filmjéért Os­c. Sütő András car-díjat kapott? a. Makk Károly 7. Ki nem volt tagja a Batthyá­b. Szabó István ny-kormánynak 1848-ban? c. Bacsó Péter A. Kossuth Lajos 3. Ki az a német zeneszerző, B. Görgey Artúr c. Klauzál Gábor aki élete nagyobbik részét Angliában élte le 1712 és 8. Melyik költő szerelme Volt 1759 között, és az angolok Szántó Judit? nemzeti zeneszerzőjüknek A. Juhász Gyula tekintik? B. Ady Endre A. Haydn c. József Attila B. Mozart HELYES MEGFEJTÉSEK: c. Händel 1. C 4. Kitől származik a szállóige: 2. B 3. C Hasonló a hasonlónak 4. A örül? 5. B A. Arisztotelész 6. C B. Démoszthetnész 7. B c. Plutarkhosz 8. C BULIFOT' JÓ MULATSÁG VOLT! Timit, Jánost, Renátát és Csillát Gyulán, az Üvegtigrisben kaptuk bulizás közben lencsevégre. Rólad vagy barátaidról is készültek képek és szeretnéd látni a felvételeket? Ha igen, a beol.hu oldalon megnézheted. Fotósaink hét végén több helyen, Eleken, a Kentucky Pubban, Gyomaendrődön, a T-Boyban és az Apolló Moziban, Békésen, a Kanyar Music&Pubban, Gyulán a Bacardiban, az Iparkocsmában, a Csirióban, Csabán a Babylonban, a Frankó-fesztiválon, a FEK-ben, de a Narancsban is jártak. I) FOTÓ: MFDA 2003 #> m

Next

/
Oldalképek
Tartalom