Békés Megyei Hírlap, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-18 / 65. szám

D-FOTÓ: KALLUS GYÖRGY 4 UT AZÁS KIÁLLÍTÁS BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP —2006. MÁRCIUS 18., SZOMBAT i INTERJÚ A falusi turizmus fellegvára lehet d. nagy lajos, a Bikini együttes frontembere órákat időzött a gyoma- endrődiek standján csü­törtökön. Szerinte me­gyénk a falusi turizmus fellegvára lehetne. — Tősgyöke­res pestiként mennyire is­meri megyén­ket, mely tele­pülések jut­nak e kör­nyékről elsőként eszébe?- Nekem olyan Békés me­gye, mint Székelyföld. Másho­gyan érzem magam, és mást érzek, mint ahogyan a többi vidéki térségben. A természet és az ember összenőve él, és ebből sokszor nem is konkrét emlékek, hanem csodálatos hangulatok maradnak meg számomra. A városok közül Gyomaendrőd az egyik ked­vencem a rengeteg folyóvíz és a Bowling Étterem miatt. Szarvast a számos rendezvé­nye miatt kedvelem.- Azt mondta, ha Németh Dezső, a Bowling Étterem tu­lajdonosa hívja fellépésre, akkor bizsergés fogja el, mert garantált a jó buli.- Ha megnézi az idei „pün­kösdi rockfesztigyál” fellépőit, egyszerűen nincs benne ga- gyi. Kevesen tudják egy estére összehozni Somló Tamást, Charlie-t és Demjén Rózsit. És akkor természetesen még nem beszéltünk a Bikiniről. — Hosszabb időt is szívesen eltöltene Gyomaendrődön? —A10 éves lányom imád lova­golni, és Békésben erre számos lehetőség kínálkozik. A megyé­ben olyan finomságokat ettünk a disznótorostól a halászléig, hogy már csak ezért is megérné napo­kat eltölteni itt ■ Ny. L. Érdemes felkerekedni Az Utazás kiállítás díszvendé­gei; Horvátország és Budapest— Közép-Duna-vidék. Az egzoti­kus Afrikából bemutatkozik többek között Angola, Gabon, Madagaszkár, Namíbia, Uganda és Zimbabwe. A Budapesti Vá­sárközpontban nem csupán az Utazás kiállítást rendezik meg holnap estig, hanem a Karát nemzetközi ékszer-, drágakő- és óra-szakkiállítást is. Az Utazás kiállítás ma és holnap 10-18 óráig tekinthető meg. A napi be­lépő ára 1200, a kedvezményes jegyé 750 forint. ■ (c) Desiro és a mi InterCitynk higiénia Tessék ellenőrizni a kocsikat! A Nyugati pályaudvar 10-es vágányán az elegáns Desiro különvonat vár, amely viharos közbeszerzési eljárás után jár­hatja majd a főváros környéki vonalakat. Szupervonat! Ele­gáns ülésekkel az elővárosi közlekedés legfontosabb kívá­nalmát is teljesíti: tágas. A MÁV Rt. standjánál dr. Dióssy Gábor minisztériumi államtitkár és Gaál Gyula, a mamutcég elnök-vezérigazga­tója a parancsoló, folyamatos megújulási tervekről beszél. Erre — főleg európai pénzek­ből - nyolc-tíz év alatt óriási összegeket fordíthatunk. Zá­logaként a személyi szolgálta­tások magasabb színvonalra emelésének. A tájékoztató egyik fontos információja, hogy az IC-vonatokra ezentúl interneten is jelezhetjük jegy­igényünket. Jut eszembe, éppenséggel InterCityn utaztunk a pesti Utazás 2006-ra. És hiába pró­báltunk információkat gyűjte­ni, miért nincs rajta az alap­szolgáltatás részeként az ülős büfékocsi, csak találgató vá­laszt kaptunk a személyzet­től. Még ennél is égetőbb kér­dés azonban az IC-vonat egyes kocsijainak higiénés el­látása. MÁV-főnökök, tessék ellenőrizni! ■ F. I. A franciák is dicsérték mutatós A kolbászkerítés léceitől az orosházi banánig Az Utazás kiállításon a bemutatkozást, a megje­lenést illetően ismét na­gyot alkotott a megye és annak számos települése. A turisztikai szakembe­rek abban bíznak, hogy ennek az eredménye megmutatkozik majd a vendégforgalomban. Nyemcsok László Sokan megpróbálkoztak a békés­csabai stand kerítésének lebontá­sával az idegenforgalmi kiállítás első napján. Ez érthető, hiszen a „lécek” kolbászból készültek. Szi­geti Henrietta, a békéscsabai tourinform-iroda vezetője el­mondta: vasárnap délutánig vi­gyázzák a kerítést, de természete­sen addig is kerül Csabai kolbász a vendégek asztalára. Holnap 14.15 órakor árverezi el a Barátok közt Berényi Andrása, vagyis R. Kárpáti Péter a méteres kolbászo­kat A kikiáltási ár darabonként 1500 forint A megyeszékhelyen idén a tizedik, jubileumi kolbász­fesztivál áll az idegenforgalom kö­zéppontjában. Emellett nyáron Pákh Imre magángyűjtőnek kö­szönhetően több mint 30 Mun- kácsy-festményt állítanak ki a múzeumban. A csabaiak standjától nem messze található az orosháziak kiállítási területe, ahonnan ér­demes frissen sült kenyeret át­csempészni a Csabai kolbász­hoz. Asztalos László pékmester Számokban a kiállításról Megjelenő országok: Bemutatkozók száma: i^co oo Be lföldi kiállítók: 681 Külföldi kiállítók: 180 Didier Ragotnak, a Franciaországi Gasztronómiai Bizottság elnökének (balról) és Lydie Gailiardnak, a Deux- Sevres megyei turisztikai egyesület elnökének Is ízlett a Csabai kolbász és a Csabagyöngye bor. A francia vendégek mellett Davidovics László idegenforgalmi menedzser, aki a vendégeket kalauzolta a kiállításon. süti a standon az illatos és ízle­tes pékárut, közte az orosházi „banánt”. A déligyümölcshöz hasonló formája alapján kapta ■ Negyvenöt szál méteres Csabai vastagkolbászt ár­vereznek el holnap délután az Utazás kiállításon. ezt az elnevezést az édes péksü­temény. Az orosháziak nagyon készülnek az augusztus 18-20. közötti gyopárosfürdői európai kenyérünnepre. A honi pékszö­vetség már úgy emlegeti Oros­házát, mint a magyar kenyér fő­városát. Természetesen a ke­nyér mellett a gyógy- és élmény­fürdő sem szorul háttérbe. A gyomaendrődi vállalkozók standján kívül a városi tourin­form-iroda is megjelenik az Uta­zás kiállításon. Béltekiné Pallaghy Emese irodavezető kiemelte: a Li­get-fürdőbe és számos programra csábítják a vendégeket így példá­ul az április végi sajt- és túrófeszti­válra, a májusi, bográcsnapi pap- rikáskrumplifőző-versenyre vagy az augusztusi nemzetközi „Volks- wagen-bogár” találkozóra. Kolbászok főszerepben A Csabai kolbászt csütörtö­kön francia vendégek is megkóstolták. Egyöntetű volt a véleményük, hogy jó lenne ezzel a termékkel saját tele­püléseik boltjaiban is talál­kozni. A csabaiakon kívül a tótkomlósiaknál, a békésiek­nél és a gyulaiaknál is a kol­bász vitte a prímet a kóstol­tatásban. Több vendég meg­jegyezte, érdemes volna Bé­kés megyében kolbászkör- utakat szervezni. Felépítik a Csók-hidat vízi túra Idén is az Élővíz-csatornán Békés városában jelenleg 17 híd van, és ez idén kettővel növek­szik. A békésiek standján Pata­ki István polgármester elmond­ta: újjáépítik az évtizedekkel ez­előtt lebontott Csók-hidat, és ez ismét a szerelmesek randevúhe­lye lehet. A Múzeumköz utca tengelyében építendő híd bizto­sítja majd a piac összeköttetését a másik oldallal. Modernebb ki­vitelű hidat építenek a ponton­híd helyén. Megtudtuk azt is: a Közép-békési Vízvédelmi Egye­sület közel 400 millió forintot nyert pályázaton az Élővíz-csa­torna hajózhatóvá tételére Gyu­la és Békés között. Sós Imre, a Zerge Ifjúsági Túra­sport Egyesület vezetője kiemel­te: 2000-ben indították el a vízi túrát Békéstől Gyuláig. Részt vett már ezen Kőbán Rita és Vaskuti István olimpiai bajnok kajak-ke­nus is. Idén júniusban ismét megtartják a vízi túrát Még min­dig a víznél maradva, az uszoda és a hajóátemelő kikötő építése is fontos fejlesztés. A békési progra­moknál kihagyhatatlan, hogy már a VIII. Madzagfalvi Napokat rendezik meg. ■ (c) Az idén megvalósítandó Csók-híd kicsinyített másánál (balról jobbra) Panko- tai Gábor, Békés város világbajnok kajakosa, Vaskuti István és Sós Imre. LÁTNIVALÓK HÚSVÉTI TOJÁSOKON, (c) A körösszögi kistérség standján már a húsvéti tojások is megjelentek. No, nem a bcsolkodók kapják ezeket, a tojásokra ugyanis Szarvas és a kistérség nevezetességeit, látnivalóit festet­ték. A térség turisztikai szakemberei (képünkön) elmondták: Idén 15 nagyrendezvényre is várják az érdeklődőket. Növekvő érdeklődés Gyula iránt vendégéjszakák Az emelkedés a marketingmunka eredménye — Biztatóan növekedett az érdeklődés városunk iránt - hangsúlyozta vár­ral fémjelzett standjukon Juhász János, Gyula al­polgármestere. Fábián István- A forgalomra, a vendégéj­szakákra vonatkozó emelkedés elsősorban a folyamatos marke­tingmunka eredménye — emelte ki Juhász János. - Sokat vitat­koztunk korábban helyi fórumo­kon, kell-e sok pénzt fordítani a propagandára. Itt is szeretném elmondani: a város az ide köthe­tő pályázatokon hétszer küldte el a továbbfejlesztésre vonatko­zó elképzeléseit, és ezek után öt­ször gondolták úgy a bírálók, hogy nem érdemeljük meg a pénzt. Mégis fontosabbnak tar­tom, hogy az emberek felkapják a fejüket, ha valahol Gyula váro­sának a nevét hallják. A gyulaiak bemutatták nagy­szerű történelmi naptárukat is, annak minden lapján vonzó, ele­gáns fotókkal. Érdemes kitérni arra is, hogy Gyulán a vendégéj­szakák száma 188 ezer volt ta­valy, és a dél-alföldi régióban csak Szeged előzte meg a fürdő­jéről is messze földön híres Bé­kés megyei települést. A kiállítá­si terület látogatói a vár iránt is érdeklődtek, és örömmel értesül­tek arról, hogy a felújított épület 24 kiállítótermében követhetik végig hat évszázad történetét „Megye” még nem tudja Megyebíró János, a gyulai Thermal Kemping vezetője, FIFA-futballbíró igyekszik hozzá­járulni ahhoz, hogy aki a ßrdö- város standján érdeklődik, ne menjen el rossz kedvvel. Persze aki felismerte a sípmestert, mindjárt azt kérdezte: tényleg a juniorbajnokságba száműzték bíráskodni egy rossz döntése mi­att? „Megye” úgy tudja, a dön­tés három nap után semmissé vált, de Wagner Lászlónál, a já­tékvezetői bizottság új elnökénél csak ezután tájékozódik. t f i 1 FOTÓ: VANDUKIÁNOS FOTÓ: FÁBIÁN ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom