Békés Megyei Hírlap, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-23 / 46. szám

8 KEK TŰKOR BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. FEBRUAR 23.. CSÜTÖRTÖK ÜGYELETI HÍREK Százezreket emelt el Békéscsabán, a Pöltenberg ut­cában egy üzlet előtt parkolt tegnap egy vésztől lakos. Mi­re kijött a boltból, feltörték az autóját és elvitték belőle a táskáját, amelyben 800 ezer forint készpénzt tartott, (y) Betörtek a lakásba Békéscsabán, a Bojtorján ut­cában tegnap betörtek egy la­kásba, miközben a tulajdono­sok nem tartózkodtak otthon. A tettes készpénzt, arany ék­szert és egy digitális kamerát vitt el négyszázezer forint ér­tékben. (y) Tűz is, víz is volt A megyei tűzoltók többször is vonultak szerdán a belvíz mi­att Gyomaendrőd, Szarvas és Békéscsaba körzetében. Nagyszénáson egy tanya égett le. Személyi sérülés nem történt, (y) BŰNÜGYEK BÉKÉSBEN Kolbásszal lépett le Békéscsabán hétfőn hajnal­ban 55 kiló vastagkolbászt vittek el egy ház kamrájából. A tolvaj bemászott a ház kerí­tésén át az udvarra, majd a bezárt kamra ajtaját kinyitot­ta, és eltulajdonította a 110 ezer forint értékű húskészít­ményt. (c) Rongálás az iskolában Hétfőre virradóra valaki be­törte Békéscsabán az Erzsé- bethelyi Általános Iskola Rózsa utcai épületének egyik ablakát. Az ablakon át az egyik tanterembe is be­ment, de onnan nem vitt el semmit. A tettes a rongálás­sal 20 ezer forint kárt oko­zott az oktatási intézmény­nek. (c) Öt percre hagyta ott Bőr pénztárcát loptak ki egy Ford Focusból hétfőn este Gyomaendrődön. A ko­csi a Lábas utcában állt, a tulajdonosa lezárta, és mindössze öt percre hagyta őrizetlenül. Ez idő alatt az autó jobb első ajtajának üvegét valaki bezúzta, és kivette az utastérben felej­tett bőr tárcát, amiben pénz és iratok voltak. A kár 50 ezer forint, (c) Rács mögé dugták A Szarvasi Rendőrkapitány­ság hétfőn este őrizetbe vett egy férfit, aki a gyanú szerint február 2-án betört a város­ban az Újtemplomi Egyház- közösség gondnoki épületé­be, és műszaki cikkeket zsákmányolt. A 24 éves szar­vasi férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljá­rást. (c) Élelmiszert zsákmányolt Nemrégiben betörtek Mező- kovácsházán egy vegyes­boltba. A Kossuth utcai üz­letből ismeretlen tettes kü­lönféle élelmiszereket vitt el. Az okozott kár 10 ezer fo­rint. (c) Táskával oldott kereket Egy autóstáskát vett ki kiste­herautóból valaki a közel­múltban Gyomaendrődön. A jármű az Október 6. lakóte­lepen egy élelmiszerbolt előtt állt, amikor a vezetőol­dali ajtó zárját az elkövető megrongálta, és az utasfül­kéből elemelte az otthagyott táskát a benne lévő iratok­kal együtt, (c) Feltört Hondát találtak Kevermes határában, a sze­méttelep közelében, az út szélén az Orosházi Határőr Igazgatóság lökösházi ha­tárőrei egy kék Honda Civic gépkocsit fedeztek fel hétfőn reggel. Az autóhoz közelebb érve látták, hogy a jármű ajtaját felfeszítet­ték és feltételezhetően jog­talanul használták. A ha­tárőrök felvették a kapcso­latot a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság munka­társaival, és így kiderült, hogy körözik a megtalált Hondát. A majd 300 ezer forint értékű autót átadták a rendőrségnek, (cs) Bácskai most megint bűnös per Azért is elítélték a tábornokot, amiért korábban felmentették Ugyanabban a büntető­ügyben, ugyanazokból az iratokból dolgozva szigorúbb ítéletet hozott a Csongrád Megyei Bíró­ság Bácskai János ügyé­ben, mint a korábban el­járó Fővárosi Bíróság. Nagy Eszter Dóra „Igazságtalan, méltánytalan és megalázó ez az ítélet, nem is tu­dok rá mit mondani” - mondta lapunknak Bácskai János, a Szervezett Bűnözés Elleni Ko­ordinációs Központ volt vezető­je. A dandártábornokot tegnap bűnösnek ítélte a Csongrád Me­gyei Bíróság hivatalos személy­ként elkövetett bűnpártolás, il­letve gondatlanságból elköve­tett államtitoksértés miatt. Mindezekért három évre felfüg­gesztett egyéves börtönbünte­tésre, továbbá lefokozásra ítélte a testület. A fentiekkel egyéb­ként még 2003-ban vádolták meg. Az elsőfokú ítélet szerint Bács­kai 2003 júniusában a K&H Eq­uities befektetési tanácsadó üz­letágát vezető Kulcsár Attila ké­résére közbenjárt azért, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete előtt rejtve maradja­nak a bróker által elkövetett J pénzügyi visszaélések. A maf- 1 fiaellenes központ főigazgatója Bácskai bízott abban, hogy felmentik. A döntést méltánytalannak tartja. tudta, hogy Kulcsár bűncselek­ményeket követett el, és ezzel kapcsolatban rendőri vezetőket próbált megtéveszteni. A tábor­nokot államtitoksértéssel is vádolták, miután nem a bróker- botránnyal összefüggő iratot vitt haza a lakására tanulmányozás céljából. Az ügyben 2004-ben szüle­tett már egy ítélet, akkor a Fő­városi Bíróság Katonai Taná­csa a bűnpártolást hivatali vis­szaéléssé minősítette át, és büntetésképpen honvéddé fo­kozta le Bácskait, az államti­toksértés vádja alól pedig fel­mentette. 2004 novemberében azonban a Fővárosi ítélőtábla hatályon kívül helyezte az íté­letet, és új elsőfokú eljárást rendelt el. „Ugyanazokból az iratokból dolgoztak, mint a Fővárosi Bíró­ság, mégis eltérő az ítélet. Abszurdum, hogy az indoklás­ban az is szerepelt, hogy én az­zal hátráltattam a büntetőeljá­rást, hogy a rendőrségre bejut­tattam az iratokat” - mondta Bácskai, aki azt állítja, ő ezzel éppenséggel segítette a nyomo­zást. Bácskai lapunknak el­ismerte: bízott a felmentő ítélet­ben. A döntés ellen a dandár- tábornok és védője fellebbezett, a vádhatóság három nap gondol­kodási időt kért. Az ügy másod­fokon visszakerül a Fővárosi ítélőtáblára. Nem sértették meg a jó hírnevét másodfok Az ítélőtábla elutasította a polgármester keresetét HIRDETÉS Jegyelővétel Magyar ViharsaROCK-FOLK 'n' roll Fesztivál 2006. március 14-én 18 órától Békéscsabán a Városi Sportcsarnokban. Műsor: Sánta farkasok néptáncegyüttes, Kormorán, Patrubány Miklós MVSZ elnöke, Tomanek Gábor színművész, Kárpátja, Ismerős Arcok és a Scrapheap zenekar. Jegyek elővételben: 2500 Ft, helyszínen: 2800 Ft Jegyek válthatók a Békés Megyei Hírlap Ügyfélszolgálati Irodájában (Békéscsaba, Munkácsy u. 4.). A Békés Megyei Bíróság után másodfokon a Sze­gedi ítélőtábla is kimond­ta, hogy dr. Farkas József szeghalmi alpolgármester nem sértette meg a város korábbi polgármesteré­nek, Kosaras Bélának jó hírnevét. Eüterv Bt. újította fel 1999— 2001 között a leánykollégium épületét. A munkálatokért több részletben mintegy 29 millió forintot fizetett az önkormány­zat. Dr. Farkas József a 2003. má­jus 2ó-ai testületi ülésen képvi­selői érdeklődésre reagálva a korábbi polgármester bt.-je ál­tal elvégzett munkálatok minő­ségét és mennyiségét kifogá­solta, valamint a kifizetett mintegy 30 millió forintot túl­zottnak tartotta. Még abban az évben az augusztusi ülésen a jelenlegi polgármester teljes terjedelemben felolvasta Kosa­ras Bélának azt a levelét, amelyben sérelmezte az alpe­res állításait. Ezen az ülésen dr. Farkas József változatlanul fenntartotta korábbi megjegy­zéseit. Ezt követően Kosaras Béla és az Eüterv Bt. a Békés Megyei Bíróságon indított pert az alpol­gármester ellen jó hírnév meg­sértése miatt. A megyei bíróság a keresetet 2005. március 22- én hozott ítéletében elutasítot­ta. Ezt követően a felperesek másodfokon a Szegedi ítélőtáb­lához fordultak. A nemrég szü­letett ítélet az elsőfokú határo­zatot helybenhagyta, annyi vál­toztatással, hogy a felperesek perköltségfizetésre való kötele­zését mellőzi. ■ M. B. Kosaras Béla polgármester azért indított peres eljárást az alpolgármester ellen, mert sze­rinte dr. Farkas József a 2003. május 26-ai képviselő-testületi ülésen - amelyet a Sárrét Tele­vízió egyenes adásban közvetí­tett — megsértette jó hírnevét. A Kosaras Béla tulajdonában lévő REJTVÉNY VALLÁSI VEZETŐ AMILYEN NAGY OBOA VÉGE! VAJDA JÁNOS VERSE r~ ÉSZAKI FÉRFINÉV ORSZÁG PESTI HOTEL IBOLYA­SZÍN JAPÁN ŐSLAKOS L ▼ ▼ ▼ ▼ ▼ MAGUNK ► PSZICHI­KAI SZÉT­ADAGOL ► NEM EM­LÉKSZIK L ▼ TEXTIL­NÖVÉNY BUZGÓL­KODIK ► BÓDÉ ► ▼ PLAKETT INDOK l AFRIKAI NEMESFA URUGUAY AUTÓJEL ► f AMELY DOLOG CSÉVÉL ► Y RÁDIUM DÚDOLNI KEZD! ► ▼ E__, TEXASI VÁROS ► ▼ LOPVA SZEREZ GUMI­ABRONCS ► MEGFEJTÉS: ONIŰTI SMS: (30) 4061-110 SMS: (30) 4061-110 SMS: (30) 4061-110 FEKETEMUNKA. ,| Munkaügyi fel- flíÉu ügyelőség! Érdemes ig * lenne ellenőrzést « L- tartani az egyik iSI csabai nyomdá- i nál, este hat utá­ni, éjszakai mű­szakon. Hetvenéves nyugdíjas, rokkant, bejelentetlen dolgozó válogatja a rek­lámújságokat. Akit be kell jelenteni, az nem kell, a nyugdíjas pihenjen otthon, sok a fiatal és családos munkanélküli. NŐNAP. Nőnapra: (hirdetésben olva­som) Különböző porcelánok nagy vá­lasztékban! Sírva nevessek? Egész életünkben mi, nők szolgáljuk ki a férfiakat, rajtunk a háztartás terhe, de ez semmi! Porcelán? Ha-ha, előre spórolni rá? Ha-ha, sportújság, mécs­esek minden előtt. KONCERT. A zene, a buli, a hely és nem értem, miért csak ennyi embert érdekel. Teljesen vége a rock-kultúrá­nak? Mi van, Csaba?! Szombat, Tequila- koncert, 21.00, Black Jack. Üdv. t. BARÁTSÁG. 36 éves, boldog házas­ságban élő, 1 gyermekes anyuka ba­rátnőt keres. Leszázalékolt vagyok. Nincsenek hátsó szándékaim! Tel.: 30/546-5293. KENYÉR. Nem tudom, hol 150-160 forint a kenyér kilója. Nálunk már éve óta 190-210. Akkor most csak ott kel­lene emelni, ahol eddig olcsóbb volt. HÚSDARÁLÓ. Aki tudja, mi alapján számozzák a húsdarálókat, üzenje meg sms-rovatba! Peti MADÁRINFLUENZA. Egyetértek ve­led, baromfitenyésztő. Jó lenne, ha az emberek ki tudnák hámozni a lénye­get ebből a mesterséges zűrzavarból! E. * Ha valóban kimutatták a vírust, akkor miért nem intézkednek,’vagy ez csak ürügy? Egy kíváncsi * A ked­di Vonalban vagyunk... a sikeres pá­nikkeltés buta áldozata a kérdező. Gratulálok. így csinálnak belőlünk hülyét, gmc IZZÓ. Érdeklődnék a Démásztól, hogy tragédiának kell történnie Csabán, a Tinódi utcán, hogy kicseréljenek két izzót a közvilágításban? NYÍLÁSZÁRÓ. Nyílászárók cseréjének a támogatása! Csak legyen kb. egymil­liód, majd utólag az állam fizeti az egy- harmadát! Ezzel sem a szegényeket tá­mogatják! Kinek van egymilliója? * Há­romszázezerrel támogatják a napkol­lektor-beruházást, egymillióba kerül a kiépítés a házamra! Vajon van rá pén­zem? Pénz áll a gazdagok házaihoz. UTAK. Csanádapáca és Orosháza kö­zött mikor csinálják már meg az utat? Felháborítóan rossz! Az autómban ke­letkező kárt ki fizeti meg? * Medgyesegyházán tervezik az úton lévő gödrök befoldozását vagy a fesz­tiválig úgy marad? Átutazó ISMERKEDÉS. Kedves, hosszú, vörös hajú, szemüveges, szürke kabátos lány, akivel kedden délután egy idő­ben vásároltunk a Tescóban, majd az OBI-ban is, szeretnélek megismerni. Sötétkék kabátos fiú. T.: 30/452-2992 * 174 cm magas, 27 éves, molett lány megismerkedne 28-34 éves, komoly gondolkodású fiúval. Levél erre a cím­re: meseemi@citromail.hu * 39 éves nő keresi párját tartós kapcsolat re­ményében. Sms-t a 30/47ó-1408-ra kérek. * 26 éves, 183/93, békéscsa­bai férfi vagyok. Megismerkednék 20-26 év közötti hölgyekkel. Légy szíves, írjatok! Sms: 20/960-3101. * Kirándulni, tanulni, sportolni szerető csabai srác keresi társát korban, ér­deklődésben hozzá hasonló csabai lány személyében, komoly kapcsolat reményében. T.: 20/485-4725. * T. szerk.! Csak úgy lehet az ismerkedés rovatba Jelentkezni, ha a telefonszá­mot is kiírják? Mibe kerül mindez? Köszönöm! M. (Kizárólag úgy lehet je­lentkezni, ha megadja a telefonszámát is. Az sms nem emeltdíjas. - A szerk.) ÁLLAT. Február 19-én éjszaka eltűnt egy, a hátán cirmos, a nyakán szőrhi­ányos kiscica Jaminában, a Jósika, Ta­vasz utca körül. Ha valaki tud róla, ér­tesítsen! T.: 30/286-1158. Koszi! * Kétéves nőstény tengerimalac ingyen elvihető. T.: 30/376-7015. * Családi okok miatt elajándékoznánk egy ó éves, gyönyörű vizsla kan kutyát. Ta­nyára vágy kertes házba. Csak jó helyre. Érd.: 30/463-8179. KULCSCSOMÓ. A kulcscsomót, amit Békéscsabán kocogás közben vesztett el egy hölgy, és az sms-rovatban ke­reste, leadták a Hírlap portáján. A » k

Next

/
Oldalképek
Tartalom