Békés Megyei Hírlap, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-09 / 34. szám

2006. február 9., csütörtök BÉKÉS MEGYEI AGRAR A É«Í Forintmilliárdok sorsa a tét A megyei mezőgazdasági bizottság üléséről jelentjük Magyarország számára döntő jelentőségű szakasz előtt ál­lunk, mivel az Európai unió 2007—2013 közötti költségve­tési ciklusában 24,6 milliárd eurónyi fejlesztési összeg ér­kezhet hazánkba. A brüsszeli pénzek lehívásához és fogadá­sához megfelelően előkészített tervek szükségesek. Már 2004-ben elkezdődött a II. Nemzeti Fejlesztési Terv előké­szítése, melyhez a különböző társadalmi szinteken készülő koncepciók, programok csatla­koznak. Erre a nagyszabású országos tervezőmunkára hívta fel a fi­gyelmet Nátor István a mező- gazdasági bizottság titkára, a területfejlesztési osztály osz­tályvezető-helyettese, aki az NVT részeként szereplő Nemzeti Agrár- és Vidékfej­lesztési Stratégia felépítését, fő hangsúlyait ismertette a résztvevőkkel. Egyebek mel­lett szólt arról, hogy a straté­gia alapvető célja az, hogy ösztönözze a gazdák helyben maradását, melyhez a ver­senyképesség javítása a vidék fejlesztése, a környezettel harmóniát te­remtő fenntart­ható fejlődés, az egészséges élet feltételeit és az élhetőbb vidéki környe­zet megterem­tését szolgáló fejlesztések összességére van szükség. A, Európai Struk­turális és Ko­héziós Alapok­ból finanszí­rozható opera­tív programok projektjei kö­zül térségünk­re nézve is fi­gyelemre méltó területnek ítélte a biomassza komplex hasznosításának tervezetét és a vízgazdálkodás fejlesztésé­nek projektjeit. A bizottság meghívására Boros László Attila,a Békés Megyei Önkormányzati Hiva­tal európai integrációs szak- referense adott tájékoztatást a II. Nemzeti Fejlesztési, Terv előkészítésének munkájáról, amely Békés megye részvéte­lével a Dél-alföldi Regionális Körös Komplex Program néven vitára bocsátott terv alapvető cél kitűzése, hogy hosszú távon megteremtse a Körösök men­tén a környezet, a gazdaság és a társadalom egyensúlyát, egészséges összhangját. Gazdaságfejlesz­tési prioritásai között a megye mezőgazdasági adottságainak hasznosítása is szerepel. A megye mezőgazdaságának alapeleme a gabonatermesztés. Nagyarányú szerkezetátalakítás helyett a piacra jutás, a feldolgozóipar támogatása jelenti a kitörés irányát. A megyei zöldségtermelés, dinnyetermesztés jobb piacszervezést érdemelne. Tanács koordinálásában fo­lyik. A közös tevékenység nyomán készül el a Regioná­lis Operatív Program. Ennek a rövidesen végleges formát öl­tő programnak a keretében várhatón 250-300 milliárd fo­rintnyi fejlesztési forrás jut­hat a 2007-2013 közötti évek­ben, s az országos pályázato­kon túl ebből igényelhetnek támogatást majd a régió me­gyéi. De az ide jutó pénzhez nem egyszerű matematikai alapon, hanem szigorúan a fi­nanszírozásra elfogadott ter­vezetek alapján juthatunk hozzá. Békés megye tehát készül, hogy minél jobb pozíciót tud­jon elérni a programon belül. — mutatott rá Boros László At­tila, hozzátéve, hogy még 2005-ben a megyei közgyűlés két kiemelt központi program­ként az M44-es gyorsforgalmi úttá fejlesztését és az önálló Körös-völgyi fejlesztési prog­ramot jelölte meg. Ez utóbbi, Körös Komplex Program né­ven vitára bocsátott terv alap­vető célkitűzése, hogy hosszú távon megteremtse a Körösök mentén a környezet, a gazda­ság és a társadalom egyensú­lyát, egészséges összhangját. Gazdaságfejlesztési prioritásai között a megye mezőgazdasá­gi adottságainak hasznosítása is szerepel. Mint Boros László Attila el­mondta, már eddig is szület­tek a koncepcióba beépíthető javaslatok, kistérségi projek­tek, de még várják a további javaslatokat. Holnap zárul az az időszak, ami alatt az interneten bemutatták a terve­zetet a területfejlesztési tanács honlapján. A program végle­ges elkészültével - és a regio­nális rendszerbe történő beil­lesztése nyomán — pályázati lehetőségek nyílnak a 2007-es évtől. A tét, hogy minél több fej­lesztési pénzt tudjunk lekötni a megyébe. Az uniós és nem­zeti forrásból származó támo­gatási összegek a megvalósíta­ni kívánt projekteknek csak egy részét finanszírozzák. A pályázóknak ezután is kell majd önerőt biztosítaniuk. A bizottsági ülésen a programról elhangzott, hogy a források megnyílásával alkalmas lehet a térség kibontakozásának ösztönzésére. A megye mezőgazdasági adottságait figyelembe véve a kitörés irányait nem a nagy­arányú szerkezetváltás, ha­nem a piacra jutás, a feldolgo­zás támogatásában jelölték meg, kiemelve az energetikai célú növénytermesztés lehető­ségét. Integrált gyümölcsösök Téli és kora tavaszi ápolási munkák Termő almafák metszése Az alma a rövid termőrésze­ken - dárda, termőnyárs - hoz­za a termését. A hosszú 30-50 cm-es vesszők biztosítják a ko­ronarészek megújulását. Min­den hosszú hajtásra legalább 3 rövid termőrésznek kell jutnia. Idős almafáinkat főleg ritkító metszésben kell részesíte­nünk. A felfelé növekvő vesz- szőket, gallyakat és beteg ré­szeket eltávolítjuk, és egy ala­pos, a korona minden részét érintő ritkítást alkalmazunk. Termőkorú csonthéjas fák metszése (kajszi, szilva, cse­resznye, meggy) A termőkorú fák metszése általában ritkító metszésre kor­látozódik.' A legtöbb csonthé­jas az erős metszési beavatko­zást nem tűri. Erőteljes vízhaj- tás-növekedéssel válaszol az erős metszésre. Az egyébként is sűrű növekedésű fát sűrűre kell hagynunk. A sűrűsítő ága­kat, gallyakat csonk nélkül el­távolítjuk. A kajszi fák eseté­ben a termőrészt megifjító metszést kell alkalmaznunk 8- 10 éves kortól. A cseresznye és meggy ese­tében a lecsüngő vesszőket 2-3 éves termőalapig visszavághat­juk, de mindig elágazásra vagy vesszőre. így a felkopaszodást elkerülhetjük. Amikor a fák csökkenő termést mutatnak, meg kell kezdeni az ifjítást. A vázág visszavágásakor leg­alább 6-8 cm-es csonkot hagy­junk. Az ággyűrűkből fejlődő hajtások közül a kívánt helyze­tűt meghagyjuk, ebből lesz az új vázág, a többi hajtást eltávo­lítjuk. Metszés utáni teendők A lemetszett nyesedéket összeszedjük és elégetjük. Az 1,5 cm átmérőjűnél nagyobb sebeket kezeljük, éles kacor- késsel simára vágjuk, majd környezetbarát sebkezelő anyaggal bekenjük. Ezután ké- regkaparóval, majd drótkefével a fatörzseket és vázágakat megtisztítjuk a kéregrepedé­sekben áttelelt kártevőktől. Fagymentes, téli napokon vagy kora tavasszal még rügypatta­nás előtt a fákat lemosásszerű- en lepermetezzük. Ökoter­mesztésben is használható a bordóilé 2%-os oldatban. A metszés ideje Általában nyugalmi állapot­ban van, -5 C-fok alatt a vesz- szők fagyfoltosak lesznek, te­hát ne metsszünk. A metszés eszközei Metszésre csak jó minősé­gű, éles metszőollót használ­junk. Ha beteg fát metszünk, hypós vízzel fertőtlenítsük az ollónkat. A vastag ágrészeket fűrésszel távolítjuk el. Kacor- kést a sebfelületek simára vá- 1 gására használjuk. Petesné Horváth Anna NVT szaktanácsadó oki. kertészmérnök Hírek az MVH-ból Következnek az állattenyésztési támogatások Kifizették a Békés megyei gaz­dálkodóknak a 2005.évi terü­letalapú támogatások máso­dik, nemzeti kiegészítésként adható (TOP UP) részét is. A töredéknyi vitatott igényléstől eltekintve valamennyi termelő megkapta az elmúlt hét végéig a támogatást. - tájékoztatta la­punkat Matuska Sándor, a Me­zőgazdasági és Vidékfejleszté­si Hivatal Békés Megyei Kiren­deltségének vezetője. A kétféle forrásól származó összeg me­gyénkben 14 milliárd forintot tett ki. Az agrár-környezetgaz­dálkodási támogatások követ­kező, 2005—2006-os évre ese­dékes kifizetési kérelmeinek beérkezése folyamatos, a hó­nap végéig lehet beadni a nyomtatványokat, melyeket a falugazdásztól vehet át az igénylő. A hivatalvezető el­mondta, az ügyintézésben to­vábbra is számítanak a falu­gazdászokra, akikkel 2006- ban is szoros együttműködés­ben dolgoznak. Következő lépés az állatte­nyésztéssel összefüggő támo­gatások kifizetése lesz, mely­nek ellenőrzési szakasza befe­jeződött. Anyatehén és anya­juh támogatásra 600-600 igénylés érkezett, 45 állatjóléti beruházás ellenőrzése szintén befejeződött, így hamarosan indul ezeknek a kifizetése is. Tejkvóta támogatási igényt 580 ügyfél adott be, feldolgo­zásuk folyik. A májusig tartó kvótaév végéig rendezik, jó hír, hogy az új támogatási évre csaknem duplájára emelték a literenként adható összeget. TISZTELT DIIVNYETERMESZTOK, MEZŐGAZDÁSZOK! A BÉKÉSÜIiSÜj KFT • • •• KINALJA ÖNÖKNEK AZ ISO MINŐSÉGI SZABVÁNY ALAPJÁN GYÁRTOTT FÓLIATERMÉKEIT. Mexogaxdasághan hasxnáU fóliáink árai: / natúr alagútfólia / színes, UV stabilizált ** W 1 t/ Kg. Áraink a ^ö% áfát nem tartalmazzák! VÁLASSZA A MEGBÍZHATÓ MINŐSÉGET! békésSSEIi kft TeL/fax: (66) 447-510. E-mail: bekespIasztkft@freemaiLhu «... , o i ■ i • ',£»/» EN ISO 9001:2000 szabvány szerint Békéscsaba, Szerdahelyi ut 2/A. Sorszám: n/ 1/115/2003 mM Kedves Termelek­A cél: „Piacon lenni és piacon maradni!" ...ebben segítünk Önnek a Kujáni Szaktanácsadó Kft munkatársai, az FVM és NVT szaktanácsadói, agrármérnökök, növényvédős szakmérnökök, tápanyag-utánpótlási szakmérnökök, kórtanos specialisták SZOLGÁLTATÁSAINK: >- MUS7FRI-S NÖVÉNYVÉDELMI zöldség-, gyümölcs-, szántóföldi, dísznövény-kultúrákban (In­tegrált és ökológiai termesztésben, minőségbiztosítá­si rendszerekben kötelező). >- A termeléshez szükséges feromon- és színcsapdák be­szerzése, használatának ismertetése. >- A kapott adatok alapján a dekezések Időpontjának. Időtartamának meghatároz. személyesen, sms- ben, e-mailben, esetleg központi helyen kifüggesztve. >- Napra kész információk az Európai Unió és az FVM rendeletéi alapján meghatározott növényvédelmi sze­rek felhasználhatóságáról. lebonyolítása (mintavétel, laboratóriumi vizsgálat akkreditált laboratóriumban). >-A helyes gazdálkodási gyakorlatnak megfelelő anyag-titánaéttásl tere készítése. A levélanalízis alapján tápanyag-utánpótlási javaslat kidolgozása. Ültetvényekben r elvégzése. > Tettes körű növényvádalml tBChnofcgjjkzöld­ség-. gyümölcs-, szántóföldi, dísznövény-kultúrákban. A nagykereskedők, exportőrök elvárásainak megfele­lő teljes korú termesztési technológia kidolgozása. y A minőségbiztosítási rendszerekkel (HACCP, EUR0- GEP) rendelkező felvásárlóknak szállító termelők részére a rendeletben előírt előrejelzés biztosítása.- A helyes gazdálkodási gyakorlat alapján sfotfő ftssséállílésSL A helyes gazdálkodási gyakorlat alapján Midi, osrmetazéal Mólé kitöltése és vezetése. > Eligazítás pályázati lehetőségekben. Csoportos szaktanácsadás (esti, délutáni előadások) - Az elvárások ismertetése. ELÉRHETŐSÉGEINK: Kujáni Lászlóné 06 (70) 453-5209. Kujáni László 06 (20) 434-7063. E-mail: kujani@fibermail.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom