Békés Megyei Hírlap, 2006. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-27 / 23. szám
BÉKÉS MEGYE HOZOMÁNYA BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 27., PÉNTEK A falu és a mezőgazdaság régi A gabonatermesztés hagyománya A fennmaradt oklevelek tanúsága szerint Ketheghaz néven már Luxemburgi Zsigmond "•***"• idején, a XV. században is létezett a település, a mezőgazdasági termelés helyi hagyományai pedig a hosszú évszázadokkal ezelőtti időkre nyúlnak vissza. A török hódoltságot követő újjáépítés és a román népesség nagyarányú betelepülése után, a napóleoni háborúk idején lendült fól igazán a gabonatermelés. Ezzel együtt járt a gépesítési szükséglet is, mely először leginkább a cséplőgépek iránti igényben jelentkezett, a technika fejlődésével pedig a gőzgépek, majd a traktorok kerültek előtérbe. „Élmény volt a munka" nehéz Források nélkül szűkölködés GULYÁS GYÖRGY, A NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE:- A település egyik olyan nevezetessége a múzeum, melynek értékét jelzi, hogy a külföldiek is igazi idegenforgalmi látványosságnak tartják. Épp ezért szomorú, hogy a fenntartó - valószínűleg a szűkös költségvetés okán — kevés pénzt invesztál ide, így a létesítmény sajnos egyre kevésbé tudja ellátni eredeti feladatát. GUBIS JÁNOS, A MÚZEUM EGYIK ALAPÍTÓJA:- Dr. Pálfi Györgyé volt az ötlet, hogy a mezőgazdasági gépeket, motorokat jó lenne összegyűjteni és rendszerezni. A gyűjtésben, felújításban magam is részt vettem, mint az itt működő iskola szakoktatója. A munka élmény volt számunkra, csináltuk is jnind örömmel, szabad időt nem kímélve. A huszonnégy nagy között tervek Benyújtották a pályázatokat — Állami támogatás nélkül, az egyetem költség- vetéséből kell kigazdálkodnunk minden forintot - válaszolt a szűkös anyagiak hátterét kutató kérdésre a „gazda”, vagyis dr. hentz károly, a Szent István Egyetem Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődés-történeti Szakmúzeumának igazgatója. Noha ez az intézmény (a gö- döllőivel együtt) a huszonnégy államilag kiemelt múzeum között van, dr. Hentz Károly szerint még a tulajdonosi felelősséget is rendezni kell.- Mindezek mellett három nagy feladatunk van. Talán legfontosabb ezek közül a megújulás, melyhez uniós forrásokra szeretnénk támaszkodni, továbbá erősíteni kell a gyűjteménykezelői munkát, illetve igazi múzeumi környezetet kell létrehozni. A fejlesztési tervek készen vannak, a pályázatokat pedig leadtuk, így tavasszal már egymilliókétszázezer forintos beruházásra nyílik módunk. Szerkesztette: Csiszár Áron. Fotók: Kiss Zoltán, Lehoczky Péter. A világhírű gyűjteményről gépmatuzsálemek Pénz híján még az állagmegóvás is komoly probléma Sok örömteli és még több nehéz időszakot megélt már a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum Kétegyházán, mely a nagyközség egyik európai uniós hozománya.- A kezdetben hobbinak is nevezett gyűjtést a múlt iránti tisztelet vezérelte, amit a kétegyházi mezőgazdasági iskola néhány lelkes, a múlt agrárműszaki emlékeit szerető és megbecsülő dolgozója, tanulója és a felnőttképzés hallgatója végzett - idézi föl a kezdeteket az ötletgazda, DR. PÁLFI GYÖRGY, aki 1969-től volt az iskola igazgatója. ___________j Mint mondta, az alapvetően fontos feladat a még megtalálható gépek és eszközök, vagy akár töredékeik felkutatása, melyek néha egészen eldugott tanyákról kerültek elő. Az egész országra kiterjedő gyűjtőmunka gyakorlatilag anyagi támogatás nélkül folyt egészen 1977-ig, amikor megjelent az a rendelet, mely a jelentős agrártörténeti emlékek fokozott védelméről intézkedett. A kétegyházi intézet még ebben az évben elnyerte az agrártörténeti emlékhely elnevezést, majd a hazai és nemzetközi elismertséget oly mértékben si került kibontakoztatni, hogy 1980. október harmincadikán az ünnepélyes megnyitón már ■ „Még a tavalyi, huszonöt éves jubileumon is láthattak az érdeklődők 1935-ös, működő Hofherr-traktort.” négyszázhuszonnégy darab felújított és üzembe helyezett mezőgazdasági műszaki emlékkel rendelkeztek. 1982-ben az érdekelt minisztériumok úgy döntöttek, hogy egy ilyen nagy értékű gyűjteménynek az ország központja közelében kell lennie, így egy évvel később már sok érték elköltözött Kétegyházáról Gödöllőre. Ez alaposan rányomta bélyegét az itteni lehetőségekre is, mert bár még a tavalyi, huszonöt éves jubileumon is láthattak az érdeklődők 1935-ös, működő Hofherr-traktort, a legnagyobb értékek elszállításával a szakmúzeumban anyagiak híján nemhogy fejlesztés, állagmegóvás is csak elvétve történt. Sok helyen értékelik Németországban külön klubjuk van a magyar traktorok rajongóinak, amiket távoli földrészeken is elismernek és megbecsülnek. Magyarországon arra nincs pénz, hogy a még mindig rengeteg értéket rejtő múzeum betört üvegeit, a szakadt ßggönyöket, vagy a befolyt esővíz által eláztatott képeket kicseréljék. És akkor ne beszéljünk a páratlan, ma is lenyűgöző gépek fenntartásának lehetőségeiről. UNIVERZÁLIS. A helyi középiskola diákjai Is szívesen Ismerkednek a gépekkel. A képen korának egyik „csúcsgépe”, egy 1959—60 körüli MTZ—5L-es, univerzális, a folyamatos termelést már biztosító traktor látható. Kezdeti szakasztól a csúcstechnikáig A szakmúzeumba belépő látogató először a mezőgazda- sági termelés kezdeti szakaszaival ismerkedhet meg, majd időrendi sorrendben haladva, az egyszerűbb gabonatermesztési eszközöktől juthat el az öntvénykaszálógépen át a motoros lokomobi- lokig. Még most is láthatók a világ más részein gyártott, igazán egyedi, valódi ritkaság- számba menő gépek, valamint a második világháborút követő időszak népszerű és ma is ismert, köztük hazánkban is gyártott traktorai. HIRDETÉS Akció régi és új előfizetőinknek Februárban mindennap nyer egy előfizetőnk egy 2006-os falinaptárt és hetente egy arany karkötő talál gazdára. „Naponta nyerhet!" elnevezésű játékunkban részt vesznek mindazok, akik január 31-éig kifizetik februári előfizetési számlájukat. Ha Ön még nem előfizetőnk, de szeretne részt venni a sorsoláson, rendelje meg lapunkat most! Kedves Olvasó! Szeretnénk figyelmébe ajánlani, miért érdemes előfizetnie lapunkat: # nem kell sorba állnia érte, mi naponta korán reggel házhoz visszük t- pontos, megbízható információkhoz, hírekhez jut # rendszeresen olvashat a megye, a települések életéről különböző nyereményjátékokon kísértheti meg szerencséjét $ kedvezményes hirdetési lehetőségekhez juthat:- féláron adhatja fel a családi köszöntőket- 20% kedvezményt kap apróhirdetései árából $ évente több alkalommal előfizetői ajándéksorsoláson vehet részt. Megrendelem a Békés Megyei Hírlapot ............példányban a következő címre, 1 hónapra 1696 Ft □ 3 hónapra 5088 Ft □ Név:. Cím:., Jel,: .. Bí rás a Népújság Kft., 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. címre I Az 1977-ben felavatott emlékmű Is azt hirdeti, érdemes megnézni ezt a sok értéket felvonultató gyűjteményt