Békés Megyei Hírlap, 2006. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-10 / 8. szám
HÁTTÉR BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 10., KEDD segítség Az egykori királyi kamarás, a „kőszívű ember” fogadta be házába Dipold Antalt EGY 48-AS HONVÉDTISZT GESZTEN Mottó: S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált: „Egy ezred évi szenvedés Kér éltet vagy halált!” (VÖRÖSMARTY: SZÓZAT) A magyar államiság ezeréves történetében akadtak kivételes kegyelmi időszakok is, mikor a nemzeti közakarat és az együtt gondolkodás jóvoltából bámulatos tettekre is képes volt e sokat szenvedett ország népe. Ilyen volt a legendás XIX. század derekán az 1848/49-es forradalom és szabadságharc. Szász András A népek tavaszán a márciusi ifjak gyújtották lángra a vér nélküli forradalmat, amely aztán önvédelmi szabadságharcra or- dult, egészen a világosi fegyver- letételig. Már ‘48-ban elzúgtak Európa forradalmai, ‘49-re ismét magára maradt a magyar, mint előtte és utána annyiszor a történelem folyamán. Mégis az á tizenhét hónap, mely remény és csüggedés, győzelem és vereség, világcsoda és bukás között telt el, örökre beírta Magyarország nevét a nagyvilág történelemkönyvébe és a magyar nép kitörölhetetlen emlékezetébe. Aligha akad Magyarországon olyan település, ahol ne őriznék legalább egy negyvennyolcas hős nevét és emlékezetét, hogy nem koszorúzzák sírhelyét március 15-én vagy október 6-án. Geszt községben Dipold Antal honvéd ezredes sírkövénél hajt fejet évről évre a hálás utókor. Életének és katonai pályafutásának alakulása igazolja Berzsenyi Dániel gondolatát: „Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat”. Ki volt Dipold Antal? Születéséről, családjáról keveset tudunk, az életrajzi adatokról is lehet vitatkozni: helyenként feltevésekre vagy valószínűség-számításokra hagyatkozunk még az írásos források esetében is. Itt van például a sírfelirat, korabeli helyesírással, betű szerint: „Itt nyugszik Tipold Antal Honvéd ezredes és dandárparancsnok. Az 1848/49-diki magyar szabadság harcznak egyik nemes áldozata. Szül: Pápán 1814. okt. 14-én. Megh. Geszten 1868. február 15-én”. Akkor: Dipold vagy Tipold? A Hadtörténeti Levéltár 1848/49-es gyűjteményében fennmaradt néhány aláírását őrző iratának és az aradi hadbí- rásági peranyag dokumentumának tanúsága szerint: Dipold. Maradjunk hát ennél, még akkor is, ha 1868-ban a Vasárnapi Újság Tipold Antal néven közölte a geszti honvédtiszt halálhírét. Szülőhelye is vitatott: a sírfeliraton Pápa szerepel, a hadbírásági tárgyalás jegyzőkönyvében pedig Veszprém. Biztos tehát, hogy 1814- ben Veszprém vármegyében született. Vagyontalan polgári családbál származott, aki számára a Dipold Antal végig kitartott a szabadságharcban: ott volt Buda ostrománál, harcolt az ifjú Habsburg császár segítségére siető cári csapatok ellen is. Harcedzett, bátor, tapasztalt dandárparancsnok volt, akinek katonai erényeit Görgey Artúr is elismerte az ezredesi előléptetéssel, márpedig a szigorú fővezér háromszor is meggondolta a szűkszavú dicséreteket. A világosi fegyverletétel után az aradi várbörtönbe került. A császári-királyi rendkívüli hadbíróság kétszeri kihallgatás után, a november 8-án kelt ítéletében Dipold Antalt bűnösnek találta felségárulás és fegyveres lázadásban való részvétel vádjában; ezért megfosztotta császári-királyi főhadnagyi rangjától, elrendelte minden ingó és ingatlan vagyonának elkobzását és golyó általi halálra ítélte. Aláírás előtt Haynau a halál- büntetést 18 évi, vasban letöltendő várfogságra változtatta. Dipold ebből hét esztendőt töltött le, mert 1856-ban - sok tiszttársával együtt - amnesztiában részesült. 42 éves korában szabadulva kilátástalan jövő elé nézett: mindenétől megfosztották, lehetőségei reménytelenül beszűkültek. Ekkor nyújtott segítséget a geszti Tisza család. Maga Tisza Lajos, az aulikus főúr, egykori császári-királyi kamarás, a rettegett bihari adminisztrátor, a „kőszívű ember” nem értett egyet a forradalom és szabadságharc célkitűzéseivel; de a bukás után, az önkényuralom idején teljes visszavonultságban élt, nem fordult saját családja és nemzete ellen. Három nagyobb fiát (Lászlót, Kálmánt, Lajost) és nevelőjüket (Emődi Dánielt) még idejében külföldre menekítette, mert valamilyen formában mind a négyen érintettek voltak a „rebellióban”. A várfogságból szabaduló Dipold érdekében bizonyára a legidősebb fiú járt közben apjánál, aki hozzájárult a befogadáshoz. Tisza László bajtársa volt Dipoldnak, hiszen huszárként harcolt a szabadság- harc elején. Még nem volt húszéves, mikor 1848. december 30- án részt vett a véres móri csatában, ahol súlyosan megsebesült. A volt honvédtiszt érkezése után nemsokára meghalt a kastély ura. Tisza Lajos 58 éves volt, két hónappal élte túl legkisebb fiát: a költő Domokost, Arany János tanítványát. A Tisza család vendégszeretetét Dipold Antal 12 éven át élvezte. Még megérte a kiegyezést, mikor az ősök harcát békévé oldotta az emlékezés. 1868 februárjában hántolták el a geszti temetőben. Sírját azóta is gondozzák, a község saját halottjának tekinti. Az évfordulókon virágok és koszorúk borítják a hős sírhelyét, őrizve az elődök iránt érzett tiszteletet és a virrasztó kegyeletet. A régi temetőben, Dipold Antal ‘48-as honvédtiszt nyughelyétől nem messze emelkedik a Tisza család sírboltja. Két miniszterelnök - apa és fia - is nyugszik benne, ami párját ritkítja a magyar történelemben. A nemrég felújított kripta homlokzatáról hatalmas betűk hirdetik a jövőbe vetett hit üzenetét: Feltámadunk! Geszten a régi temetőben, a Tisza család sírboltjában két miniszterelnök — apa és fia — is nyugszik, ami párját ritkítja a magyar történelemben. korabeli viszonyok között a katonatiszti pálya volt az egyik lehetőség. Dipold Antal tizenöt évesen került a császári-királyi 5. tüzérezred iskolájára. Katonai pályafutásáról hadd beszéljen ő maga; úgy, ahogy az 1849. szeptember 4-én foganatosított hadbírósági kihallgatás jegyzőkönyvében olvasható: „Nevem Dipold Antal, Veszprém megyei, veszprémi születésű vagyok, 35 éves, katolikus, nőtlen, főhadnagy voltam a Kress könnyű lovasezredben. 1829- ben mint hadapród beléptem az 5. tüzérezredbe, elvégeztem a bombászkari iskolát, majd 1832-ben önköltségen szolgáló hadapród lettem a Kress köny- nyű lovasezredben. 1840-ben ugyanitt tisztté, 1846-ban főhadnaggyá léptettek elő. 1848. június 1-jén István főherceg századossá nevezett ki a 6. honvéd zászlóaljhoz, ahol — mint a mellékelt okmányokból is kitűnik - Mészáros hadügyminiszter előbb őrnaggyá, majd 1849. január 1-jén alezredessé, végül Görgey 1849. július 16-án kelt napiparancsában ezredessé léptetett elő. Zászlóaljam először Bechtold altábornagy parancsnoksága alatt Szenttamásnál részt vett a rácok elleni harcokban, később a magyar kormány által kinevezett Bakonyi vezérőrnagy hadtestéhez tartozott, és a Bács megyei Ókéren állomásozott. Esterházy gróf parancsára innen 1849 januárjában Péterváradra meneteltünk, hogy részt vegyünk a Karlóca ellen tervezett támadásban. Péterváradra érve azonban azt az utasítást kaptam, hogy zászlóaljammal maradjak vissza a vár biztosítására, de egy Don Miguel gyalogezredbeli zászlóalj hamarosan felváltott bennünket, és Ver- bászra, majd Óbecsére rendeltek minket, ahol Lenkey dandáréba lettünk beosztva. Január végén a hadosztály-parancsnokságot Esterházy gróftól Vécsey ezredes vette át, és én természetesen az ő alárendeltségébe kerültem. Vécsey hadDipold Antalt 1868 februárjában hántolták el a geszti temetőben, a község saját halottjának tekinti. tisztek jelentős része is visszatért az uralkodói húségre. Dipold Antal viszont a magyar kormányhoz maradt hűséges: aláírta a Kossuth által vezetett Országos Honvédelmi Bizottmánynak feltéüen engedelmességet fogadó nyilatkozatot Közben őrnagy lett, és október közepén a 6. zászlóalj parancsnokává léptették elő. 1849 januárjában, a nevezetes verbászi tiszti gyűlésen Vécsey és Lenkey álláspontját fogadta el, s immár alezredesként vonult Törökszentmiklósra. A Közép-Tisza vonalához hamarosan megérkezett Damjanich hadteste is. A március 5-ei szolnoki diadal a győzelmes tavaszi hadjárat nyitánya lett. A hatvani csata kivételével dandára élén ott küzdött Dipold Antal is, immár Klapka György 1. hadtestében. A győztes csaták közben persze előfordultak stratégiai baklövések is. Április 4-én éppen a Dipold-dandár vallott kudarcot a tápióbicskei csata elején. Harcrendbe fejlődve átkeltek a Tápió hídján, szétugrasztották egy Jellasics-huszárezredet, amitől kissé elbizakodva, felderítés nélkül vonultak be a faluba. A házakban rejtőző ellenséges zászlóaljak öldöklő golyózáporral fogadták a meglepett honvédeket. A csapat futásnak eredt, magukkal sodorták a következő dandárt is, majd az egész hadtestre átterjedt a pánik. A legválságosabh pillanatban érkezett meg Damjanich 3. hadteste, amely aztán rendbe szedte a csapatokat, és a vörös sipkások legendás szuronyrohamával kiverte a császári alakulatokat Tápió- bicskéről. Április 26-án Komáromnál viszont éppen Dipold dandára mentette meg a fedezet nélkül maradt hadközépet, mikor a jobb szárnyról a 26. zászlóaljjal a kritikus pontra sietett, és külön parancs nélkül tűz alá vette és megfutamította a zavart okozó császári lovassáosztályával részt vettem a Szolnokon lévő császári-királyi csapatok megtámadásában. A csata után zászlóaljammal együtt áthelyeztek a Klapka vezette 1. hadtestbe, melynek kötelékében harcoltam a tápióbicskei, az isaszegi, a váci, a nagysallói csatában, részt vettem Komárom felmentésében, az ácsi csatában és Buda ostromában. Harcoltam később a második és harmadik komáromi csatában, az oroszokkal vívott váci és debreceni ütközetben, végül a Vinga melletti összecsapásban, ahol újra császári-királyi csapatokkal kerültem szembe. Ez utóbbi említett csatákban, illetve ütközetekben egy 3 zászlóaljból, 2 huszár osztályból és egy ütegből álló dandár parancsnokaként vettem részt. A fegyvert hadtestemmel együtt Világosnál tettem le. A honvédseregbe történt átlépésemet azzal indokolom, hogy egy felhívás jelent meg a német ezredekben szolgáló magyar tisztekhez, hogy lépjenek magyar szolgálatba, és én mint magyar ennek eleget tettem. A császári-királyi katonaság ellen azért harcoltam, mivel a magyar alkotmányra és az V. Ferdinánd magyar királyra letett eskümhöz hű akartam maradni”. A katonás rövidséggel és szakszerűséggel előadott vallomáshoz fűzhetünk néhány kiegészítő gondolatot. Első kihallgatásán az ezredesből főhadnaggyá visszafokozott katonatiszt a puszta tényeket sorolta föl, magyarázkodás vagy szépítgetés nélkül. Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy Dipold Antal mindvégig hűséges katonája volt a magyar szabadságharcnak. 1848 tavaszán az olasz tartományokból toborzott ezredével Móron állomásozott. Itt érte a Batthyány-kormány május 21-én megjelent proklamációja, amely az alakuló honvéd zászlóaljakhoz való csatlakozásra szólította fel az országban állomásozó császári-királyi csapatok magyar tisztjeit. Dipold az elsők között jelentkezett, mire századossá nevezték ki a veszprémi 6. honvéd zászlóaljhoz. Részt vett alakulata megszervezésében és kiképzésében, fölesküdött V. Ferdinánd magyar királyra és az áprilisi magyar alkotmányra. Ez utóbbi lett hűségnyilatkozatának további alapköve. A rácok elleni délvidéki harcokban átesett a tűzkeresztségen. Az őszi „lélekcserélő” időkben sem hagyta el a magyar zászlót, ahogy ezt a Jellasicsot kiűző feldunai hadtest, a bánáti és a bácskai hadtest legfőbb tisztjei bizony megtették, és a csapat
