Békés Megyei Hírlap, 2006. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-06 / 5. szám

10 KEK TŰKOR BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 6., PENTEK BALESETEK, BŰNÜGYEK BÉKÉSBEN Életveszélyesen sérült Súlyos közlekedési baleset történt tegnap 11 óra után Békéscsaba és Kondoros kö­zött a Kistölgyfa Csárdánál. Egy román állampolgár gya­logosan akart az úton átmen­ni a buszmegállóból a csárdá­hoz, amikor egy Békéscsaba felől Kondoros irányába köz­lekedő személygépkocsi el­ütötte. A gyalogos a baleset következtében súlyos, életve­szélyes sérüléseket szenve­dett. (t) Telefonoszlopnak ütközött Okány külterületén személy- gépkocsi ütközött telefonosz­lopnak szerdán. A balesetben a jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szen­vedett. (c) Hatszázezres kár Vasrúddal és betondarabbal törte be ismeretlen elkövető Békéscsabán a Kazinczy ut­cában lévő műszaki áruház kirakatüvegét tegnapelőtt. A tettes az áruházba bejutva el­tulajdonított két televíziót, va­lamint megrongált egy házi- mozi-rendszert. Az okozott anyagi kár 600 ezer forint, (c) Karórát, gázpalackot is Ablakbetörés után hatolt be szerdán ismeretlen elkövető Orosházán egy családi házba, ahonnan karórát, gázpalackot és zseblámpát tulajdonított el. A kár 20 ezer forint, (c) Hétvégi házba hatolt be Lefeszítette a lakatot, majd betörte az ajtót ismeretlen el­követő szerdára virradóra egy gyomaendrődi hétvégi ház­ban, és egy rádiós magnót zsákmányolt. A lopási és a rongálási kár meghaladja az 50 ezer forintot, (c) Kifosztotta az autót Feltörtek egy gépkocsit Szar­vason a Rákóczi utcában teg­napelőtt. Az ismeretlen tettes különböző használati tárgya­kat és iratokat vitt el az autó­ból. Az anyagi kár 200 ezer forint, (c) CU ! tengertánc § az élő népi kultúráért A következő programokra lehet pályázni: B A népi kultúrát megőrző és megújító-i- A Nemzeti Kulturális Qrök- t ség Minisztériuma 175 mil- £ lió forintos keretösszegű '£. pályázatot hirdet a népi c kultúra értékeinek meg­üt mentésére és átörökítésé­'fB ■g re, helyi közösségek és ° amatőr alkotóműhelyek * számára a szellemi és tár- | gyi népi kultúra hagyomá ^ nyainak ápolására, és új :S értékek teremtésére. alkotóközösségek és műhelyek, va­lamint a táncház mozgalom támoga­tása. A pályázat keretösszege 90 millió Ft, pályázónként maximum 1,5 millió Ft támogatás nyerhető el.- E Népművészeti és hagyományőrző tájházak infrastruktúrájának és eszközparkjának fejlesztése az élő népművészeti és hagyományőrző közösségi tevékenységek befoga­dásához. A pályázat keretösszege 50 millió Ft, pályázónként maximum 5 millió Ft támogatás ítélhető oda. |A kiemelkedő népzenei tehetségek. A részletes pályázati kiírások a c www.kuitura.hu/tengertanc £ oldalon tekinthetők meg. Beadási határidő: 2006. január 31. www.kultura.hu m Eíf El (jSKÜüfi együttesek promóciója itthon és külföldön, a magyar népzene szé­leskörű megismertetése és terjesz­tése érdekében. A pályázat keret­összege 10 millió Ft. EÉA. modern népi kultúra tudás-bázi­sának erősítése, ismeretanyagának bővítése, valamint a népművészeti gyűjtések digitalizálása, széleskö­rű közzététele. A pályázat keretösz- szege: 25 millió Ft. SUDOKU MINDEN HÉTFŐN, SZERDÁN ÉS PÉNTEKEN Az ábrát úgy kell kitölteni, hogy a négyzetháló minden sorában, minden oszlopában és minden 3x3-as egységé­ben a számjegyek 1-től 9-lg szerepeljenek Ismétlődés nélkül. .4 megfejtést nem kell beküldeni AZ ELŐZŐ REJTVÉNY MEGFEJTÉSE: 1 9 4 3 6 7 8 5 2 6 2 7 5 1 8 4 3 9 5 3 8 4 2 9 6 1 7 3 5 9 6 7 2 1 4 8 4 6 1 9 8 5 2 7 3 8 7 2 1 3 4 5 9 6 7 8 3 2 4 1 9 6 5 9 1 6 8 5 3 7 2 4 2 4 5 7 9 6 3 8 1 2 6 4 8 7 2 1 7 6 3 1 8 4 2 3 9 3 7 8 5 4 7 5 3 8 9 5 1 6 9 6 1 Kámforrá váltak az árusok tűzijáték Nincs határidő a pirotechnikai eszközök visszavitelére Hűlt helyét találtuk a bu­dapesti nagyáruházak par­kolóiban a tűzijátékáru­soknak. A rendőrség sze­rint, ha nincs más megol­dás, hozzájuk is visszavi- hetőek a fel nem használt pirotechnikai termékek. Nagy Eszter Dóra Amilyen gyorsan megjelentek a szilveszter előtti napokban a tű­zijátékárusok, olyan gyorsan nyo­muk is veszett már az újév első Lakásán késelték meg a rendőrt Megkéseltek egy rendőrtisztet Budapesten szerda éjjel. A Fővá­rosi Ügyészségi Nyomozóhivatal egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz - tudta meg lapunk Var­ga Jenőtől, a hatóság szóvivőjé­től. A tettes többször megszúrta áldozatát, akit életveszélyes sé­rülésekkel szállítottak kórházba. Varga csak annyit árult el, hogy az előzetes adatok szerint az es­et nincs összefüggésben a sér­tett munkájával. Lapunk más forrásból úgy tudja: a 38 éves rendőr a III. kerületi kapitány­ság munkatársa, és vélhetően ő engedte be otthonába támadóját. Csütörtökre már stabilizálták a tiszt állapotát, így már túl van az életveszélyen. ■ Nagy E. D. Csuklóig csonkolta a kezét a robbanás Ismeretlen eredetű robbanó­anyag robbant fel egy 47 éves férfi kezében szerda este Bu­dapesten. Az előzetes vizsgála­tok szerint az illető öngyilkos akart lenni, ezért hozta műkö­désbe kocsijában a szert. A de­tonáció csuklóig csonkolta a férfi kezét, aki a történtek után felhívta a barátját, ő pedig a rendőrséget. A nyomozók vizsgálják a rob­banóanyagot, és annak beszer­zési forrását. A férfi ellen robba­nóanyaggal vagy robbantószer­rel való visszaélés miatt indí­tottak eljárást. ■ N. E. D. napjaiban. Lapunk több fővárosi áruház parkolójában is járt, ahol korábban konténerekből, pavilo­nokból, sátrakból árulták a dur- rogtatnivalót, ám visszaváltó he­lyet sehol sem találtunk. Ráadá­sul a héten ellentmondásos híre­ket közöltek arról, meddig kell megszabadulni a fel nem hasz­nált pirotechnikai eszközöktől. Kincses Ildikó, az Országos Rend­őr-főkapitányság igazgatásrendé­szeti osztályvezetője szerint a jog­szabály nem szab meg határidőt, az előírás szerint haladéktalanul vissza kell vinni az el nem dur­rogtatott termékeket. Hogy mi a haladéktalan, az persze szubjek­tív. Kincses szerint egy hét, va­gyis aki munkaidőben nem tu­dott megszabadulni a tűzijátéká­tól, a hétvégén még megteheti. Az egyik budapesti nagyáru­ház parkolójában csak egy kör­bekerített részből lehet arra kö­vetkeztetni, hogy itt valamikor pirotechnikai eszközöket árul­tak. Ki is írták, hogy a helyszín tűz- és robbanásveszélyes, ám a közelben senkit se találtunk. Kincses szerint ebben az eset­ben a terméken feltüntetett for­galmazóhoz lehet fordulni. Ha valamiért ez problémás - példá­ul az ország másik végében van a cég székhelye - akkor legvég­ső esetben akár a legközelebbi rendőrkapitányságra is bevihet­jük a pirotechnikai eszközt. Ha valakinél mégis találnak ilyesmit, akár százezer forintos büntetésre is megbírságolhat­ják. Kincses szerint emellett azért sem érdemes „bespájzol­ni” a durrogtatnivalót a jövő szil­veszterre, mert magánszemé­lyek nem tudják megfelelően tá­rolni ezeket a termékeket. / Snoaktf, hóm mmjMtmüh.■ TELI VASAK MOST AKAR Á ENGEDMÉNNYEL Ék (AKCIÓNK 2006.01. 02-töO AZ AMANDfx SZAKÜZLETÉBEN BÉKÉSCSABÁN A CSABA CENTERBEN! VASÁRNAP IS NYITVA! _______ BÉ KÉSCSABA BELVÁROSÁBAN FREKVENTÁLT HELYEN 100-120 M2 ÜZLETHELYISÉGET KERESÜNK. ÉRŐ.: 20/569-8810. SMS: (30) 4061-110 A- SMS: (30) 4061-110 ★ SMS: (30) 4061-110 BARÁTSÁG. Har- | mincon túli, gyermekes házas­ít pár gyermekes há- .«_! zaspárok ismeret- HL ségét keresi. Szex kizárva! T.: 30/546-5293. * Leszázalékolt családos anyuka boldog házasságban él. Őszinte barátnőt ke­resek. Nem vagyok leszbi! T.: 30/546- 5293. _ _____ KÖ SZÖNÖM. Szeretném megköszön­ni a segítségét annak, aki a főiskola parkolójában rögzítés nélkül hagyott autómat visszatolta a helyére. Van­nak1 még rendes emberek! JIJ KÖZVILÁGÍTÁS. Miért világítják meg már három hete nappal is a Fája Géza teret? 'Papírhajó1 ALKATRÉSZ. Keresek Trabanthoz 12 V-os beépített szabályozós generátort. Adnék helyette Skodához vádi 55 Áll­asat, szabályozóval. Segíts, sms- tábor! T.: 30/508-3898. Kösz! MEGÁLLÓ. Hat ember áll ki a busz­megállóból, mert egy bagózik lazán... MEZŐHEGYES. Felújítás miatt nyár elején három hőnapra bezárt egy in­tézmény. Ekkor egyes személy­ieknek milliós végkielégítést fizettek ki. Szeptember 19-én, nyitáskor visz- szavették ezeket a dolgozókat. Vajon kinek jutott még ezekből a pénzek­ből, hogy „egyelőre” szemet hunyjon az eset fölött? Centrál Antal KÁTYÚ. Csorváson, a Batthyány ut­cán lévő kátyúk ellen mikor teszünk valamit, polgármester úr? Városlakó * Mikor lesz ideiglenes kátyúzás az új lllésházi, az életveszélyes Bartók, Orosházi, Szabolcs, Tompa stb. uta­kon? Egy hónapot sem bírnak. Szak­emberek csinálják. S * Nem lehetne egy kis rovatot nyitni az új kátyúkról, amiről sms-ben lehetne tájékoztatni a másik közlekedőt? Fontosabb lenne, mint a tudományos horoszkóp. S GÁZELLÁTÁS. A Közel-Keleten is le­het cseppfolyós földgázt kapni. Az ad­riai gázvezetékkel mi van? És ha ná­lunk is a választásokkor zárják el va­lamikor a földgázt? Micsoda disznó- ság ez? Ebből még háború is lehet, ha Ukrajna ezért belép a NATO-ban. Há­ború esetén ezzel az operett-hadse­reggel nem tudnánk ellenállni a szomszéd kocsma támadásának sem. Nincs egy működőképes zászlóalj sem. Bizony. N.N. DÉMÁSZ. Ügyfélszolgálati iroda. Gé­pi hang: „kérem az ötös sorszámot, fá­radjon a kettes asztalhoz". Honfitár­saim, a falanszter korszakba érkez­tünk? BULI. Jó volt a buli Kamuton. Köszön­jük Klárikáéknak. Legalább van, aki nem lusta mozdulni a faluért. VENNÉK. Tükrös diszkófényeket ke­resek megvételre. Csak jó állapotban! T.: 70/776-2827. ________ ÁL LAT. Elveszett Végegyházáról más­fél éves berni pásztor (szuka) ku­tyám, szilveszterkor. Bal első lábán duzzanat. A megtalálónak jutalom. T.: 30/481-0809. Kérem, segítsenek! HITEL. Sürgősen keresek olyan hitel­ügyintézőt, aki gyors jelzáloghiteit tud intézni kisebb értékű ingatlanra, előzetes költség nélkül. Kérem, segít­senek! T.: 20/578-8527. LAKÁS. Békéscsabán évek óta sikere­sen működik az első lakáshoz jutók támogatása (800 e Ft max. kamat­mentesen), amit használt lakásra is lehet igényelni. Két ifjúsági garzon működik, 57 lakással. Az Erzsébet la­kópark szintén ezt a célt szolgálja (57 lakás). Lehet, hogy tényleg nem tudsz róla. A sárga újság évente minimum négyszer tesz közzé ezzel kapcsolatos felhívást. Hrabovszki György TÁRSKERESÉS. 51 éves, szép arcú, barna, kissé molett, orosházi özvegy keresi magas, 180 feletti férfi isme­retségét kizárólag élettársi kapcsolat­hoz. Tel.: 30/272-6361. * Békés me­gyei, 168/27 éves fiatalember komoly kapcsolatra keresi társát. Egy gyer­mek nem akadály. Sms-t a 30/513- 6627-es számra várok Mezőko- vácsháza és környékéről vagy Erdély­ből. * 50 éves, mackós férfi megis­merkedne egy vékony testalkatú, füg­getlen hölggyel, komoly kapcsolat céljából. Sms: 70/638-1850. * 23 éves, magas, vékony srác tartós kap­csolat reményében komoly hölgyet keres 35 éves korig. T.: 70/617-9513.

Next

/
Oldalképek
Tartalom