Békés Megyei Hírlap, 2006. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-12 / 10. szám
SÉTA BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 12., CSÜTÖRTÖK A VÁSÁRHELYI PÁL MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA DIÁKLAPJA $A7TÓ É-$ TANULÁS SÉTA közös oldala Karácsonyoztak a vízműsök Vizsgaidőszak a műegyetemen Délceg Mikulásnak csinos krampusz Jár. Az ő torkuk is kiszáradt olykor. Téli szünet előtti utolsó nap. Ez a nap minden diáknak sokat jelent, hisz itt a karácsony, a szilveszter. Összeült egy kis stáb annak érdekében, hogy meglepjük vele az itt tanuló diákokat és tanárainkat! Egy karácsonyi buliból nem maradhat ki a Mikulás ... természetesen segédjeivel, a krampuszokkal együtt. Szünetekben Télapónk körbejárt mikrofonjával és felvette a kívánságokat, amiket rádiósaink egy-egy karácsonyi zene közben le is játszottak. A vetélkedő sem maradhatott ki a programból. Szponzorainknak köszönhetően díjaztuk is a résztvevő csapatokat, akik rajzoltak és énekeltek a jó helyezés reményében. Akit a jövője érdekelt, az jósnőnktől értesülhetett, mi vár rá az elkövetkezendő évben. A programok után stábunk minden tagja úgy érezte, megérte időt fordítani erre a napra. Kijelenthetjük, jól sikerült! A munkánk eredményességének örömére és persze az új évre való tekintettel pezsgőbon- tással (természetesen kölyökpezsgővel) koronáztuk a napot. Ezúton is Boldog Új Évet kívánunk minden kedves olvasónknak! ■ Szirbucz Mariann, Futaki Gergő 11. B Kívánságzenét is játszottak a rádiósok a karácsonyi muzsika mellett. Mulatságos, jókedvű volt ez a nap. Az egyetemistáknál tombol a vizsgaidőszak. Nagy bátorság ilyenkor zaklatni az elgyötört, kialvatlan ifjakat. Bátrak voltunk: Nagy Ferenc öregvízműs építészjelöltet faggattuk, aki derekasan állta a sarat egy rajzbeadás és egy vizsga között. — Melyik felsőoktatási intézményben tanulsz?- A Budapesti Műszaki és Gazdaság-tudományi Egyetem hallgatója vagyok, építész-mérnöki karon tanulok, és a tervezési szakirányt választottam. — Milyen szakon, és mikor végeztél a Vízműben?- Ott is magasépítő szakon tanultam, 2001-ben érettségiztem. — Tartod-e a kapcsolatot régi diáktársaiddal?- Az osztályom elég összetett társaság volt, igazából sosem voltunk túlságosan összetartóak. Az elején azért hiányoztak, és voltak, akikkel még évekig összegyűltünk hétvégenként a Borozóban. Néhány egykori tanárommal ma is tartunk fenn egy laza kapcsolatot. Féltem az egyetemtől, meg az emberektől, de végül egy jó közösség alakult ki itt is. Vannak olyan egykori vízműs évfolyamtársaim - útépítők, vízgazdálkodók —, akikkel szoktam itt találkozni. — Miért pont oda mentél továbbtanulni?- Mindig is szerettem alkotni. Valószínűleg anyukám „rontott” el, mikor megvette az első legómaL Akkor kezdtem el házakat építeni, és szerettem rajzolni is. Ez korán megpecsételte a sorsomat — Mennyire tudod felhasználni a Vízműben szerzett tudásodat?- A vízműs magasépítéstan Nagy Ferenc a rajzkészítés és a szóbeli vizsga között szusszan. (épületszerkezettan) elég jó alap volt, irigylik is tőlem a gimnazisták. Itt az épületszerkezettan az egyik szórótárgy, és van belőle hétféle. A matematikával vannak gondjaink. A Műegyetemen már elsőre azt feltételezik, hogy mindenki matekzseni, szabad■ „Habár a mai napig nem tudok fejből egy verset sem, de akkor kezdtem el először megérteni, hogy ezek vajon miről szólnak.” idejét deriválással meg integrálással tölti. Holott ezek nem részei a normál gimnáziumi tananyagnak sem, csak matekfakultáción oktatják. Habár a mai napig nem tudok fejből egy verset sem, de akkor kezdtem el először megérteni, hogy ezek vajon miről szólnak. A tervezési tantárgyaknál nagyon fontos az ok-okozati összefüggések felismerése, a dolgok mögé látás. Csak úgy lehet jó házat tervezni, ha felismerjük az emberi szükségleteket az építendő házzal kapcsolatban. Közvetve ugyan, de úgy érzem, ennek a gondolkodásmódnak elég jó forrást adott az iskola. — Mik a további terveid?- Hát azt hiszem, lassan megyek aludni. Viccet félretéve, szeretnék előbb-utóbb diplomázni, és elhelyezkedni egy nagyobb budapesti irodában, ahol sokat tanulhatok a tapasztalt építészektől. Na, meg szeretnék egy angol felsőfokút, majd bejárni a világban minden helyet, amiről építészettörténetből tanultam. Amszterdammal kezdeném. — Van-e egy jó sztorid a vízműs időkből?- Igen. Egyszer felragasztottuk Ede táskáját a plafonra. Elég érdekes volt, mivel a suliban a termek belmagassága van vagy 5 méter. Egymásra raktunk két asztalt, arra egy széket, arra meg Robit, aki a ragasztást végezte. Osztályfőnökit kaptunk érte. Én is, mert én fogtam a szék lábát. — Tudnál-e tanácsokat adni a jelenlegi diákoknak? — Ha valaki a Műegyetemre akar jönni: matek különórák, statika és szabadkézi rajz nagy mennyiségben (utóbbi csak építész karon). Első félévben matekkal és statikával szórják a népet, ezeknél nem árt egy jó alap. Csak akkor válasszátok a Műegyetemet, ha nagyon elszántak vagytok. Rengeteget kell dolgozni, ha az ember rendesen „meg akar csinálni” egy tantárgyat, akkor nem mindig van ideje 8 órát aludni. ■ Harmati Beáta, Számfira Eszter 11. A ■ NAGYI A nagymamám hatvanéves korában kezdett napi hét kilométert gyalogolni. Most kilencvenhat éves és fogalmunk sincs arról, hogy hol van. ■ AZ ÜZLET AZ ÜZLET Egy arc beront az állatkereskedésbe, pórázon rángatva a jegesmedvéjét, és ráordít az eladóra: — Hol van az a szemét? — Milyen szemét? — kérdezi megszeppenve az eladókislány. — Amelyik egy éve eladott nekem egy ten-gerimalacot. ■ EGY ALATTOMOS MASINA Számító gép. Fizika után Mozart-év 2005 a fizika éve volt, ebben az évben pedig Mozartra emlékezünk. Wolfgang Amadeus Mozart 250 esztendeje látta meg a napvilágot Salzburgban. A mesék világából jól ismert hetes szám a valóságban is teljesült, hiszen a fiú a család hetedik gyermeke volt, és ahogy kinőtt a bölcsőből máris világhírnek örvend-hetetL Salzburgban a hivatalos Mo- zart-év nyitása 2005. 11. 18-ra esett a Második Salzburgi Zenei Fesztivál keretén belül, ahol nyolc kiváló zeneszerzőnek a csodagyerek tiszteletére közösen komponált darabját adták elő, amely a Vivat Mozart-szvit nevet viseli. Ebben a városban a Nemzetközi Mozart-hetet 2006. 01. 20. - 02. 03. között rendezik meg. A megemlékezés másik nagyon fontos helyszíne Bécs. A zeneszerző élete nagy részét itt töltötte, és itt található az a bizonyos ház, amelyben a Figaro házassága című művét komponálta Ez a ház a Mozart-ház nevet viseli. A rendezők felújították és kibővítették a nagy érdeklődésre számítva A Bécsi Állami Operaház 80 előadással tiszteleg Mozart előtt, de vüágszer- te koncertek és kiállítások egész sora várja az érdeklődőket A zeneszerző élete első művét 5 évesen, az utolsót pedig halálos ágyán komponálta. Ha ellátogatunk ezekre a tartalmas, komolyzenei programokra, mi magunk is befejezhetjük magunkban a Requiemet. Ne feledkezzünk meg azonban egy nagyon fontos dologról. Ez az év nemcsak Mozart- év, hanem Bartók-emlékév is! ■ Sódar Andi 12. E © Egypár évbe beletelhet, amíg megszerzed, [Nem két fillér!) Tehát milyen? © Az eleje lehetne névelő, a vége lehetne római szám. Ha első betűjét utolsónak tesszük, szikvíz lesz belőle, visszafelé olvasva történelmi név. Mi a település neve? A vonalakra melyik étel vagy ital nevét keli írni, hogy értelmes szót kapjunk? rózsák___________pli, sejth___________z, la __________vatás A helyes megfejtést beküldők között értékes nyereményeket (utazótáskát, tolikészletet és pólót] sorsolunk ki. A megfejtéseket az alábbi dmre várjuk: Vizes Lepedő Szerkesztősége 5601 .géMasaaba. pf. 69 vagyvtzmu@vizmu.net Szerkeszette: Tímár Judit, fotók: Petrikő Milán és Serfőző Sándor, grafika: Vincze Zsolt. Az oldal a Vizes Lepedő 2006. januári számárak rövidített változata. A teljes újság olvasható a www.vizmu.net internetes címen, vagy kérhető a VL szerkesztőségéhez eljuttatott levélben. * t I ft