Békés Megyei Hírlap, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-08 / 287. szám
6 2005. DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖK Vizsgálják az állítólagos CIA-gépek útjait a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok még vizsgálják a CIA-val a médiában összefüggésbe hozott repülőgépüzemeltető cégek gépeinek magyar légtérben megtett útjait. Ezek között egyelőre nem találtak magyarországi leszállásra vonatkozó új adatot - közölte Tóth András, a nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő államtitkár. Húsz percig tartott a parlamenti ülés tegnap csak 20 percig tartott a parlamenti ülés. Ezalatt három törvényjavaslat részletes vitájára került sor, mivel azonban csak egyetlen hozzászóló akadt, gyorsan véget ért az ülés. Egyébként 2003 decemberében már előfordult, hogy a mostaninál is rövidebb ideig, mindössze 7-8 percig dolgozott az Országgyűlés / Uj minisztériumot állítana fel a Jobbik A határon TÚL! Magyarok Minisztériumának felállítását kezdeményezi a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A Harmadik Út néven, a MIÉP-pel szövetségre lépett párt szerint a parlamenti erők csak retorikájukban képviselik ezt az ügyet. Nagy Ervin, a párt gyöngyösi vezetője hozzátette: a kormányzati struktúra sem alkalmas a határon túli magyarok következetes támogatására. Vincze Béla az év bortermelője az egri Vincze Bélát választotta az év bortermelőjévé a szakma. A Magyar Bor Akadémia által koordinált díjat az idén 15. alkalommal kapta meg az arra érdemesnek ítélt személy. A második helyezett a balatonboglári Légii Ottó, a harmadik Garam- vári Vencel budafok- balatonlellei borász. Ismét reklámozzák Magyarországot nagyszabású nemzetközi reklámkampányt indít karácsony tájékán a Magyar Turizmus Rt. Az országimázs külföldi erősítésére az év végén 140-180 millió forintot költenek. Jövőre a külképviseletek várhatóan a jelenleginél több, mintegy egymilliárd forintból gazdálkodnak. Csak két szabadnapot veszítünk jövőre jövőre mindössze két szabadnapot veszítünk, amiért hétvégére esnek az ünnepek. Csak január 1. és augusztus 20. lesz vasárnap. A többi ünnepnap (értelemszerűen húsvétvasárnap kivételével) hétköznapra esik. Az idei év kedvezőtlenebb volt, 2005-ben ugyanis négy pihenőnapot veszítettek a munkavállalók. @ további hírek: www.reggel.hu HAZAI TÜKÖR Bátorítás vagy szégyen? elemzők A jelentés figyelmeztetés a következő kormánynak Veres János: Ma FORINT/ EURÓ A jegybanki alapkamatemelése után nő a forint hozama. Spekulációs támadások a tőzsdén bajban Orbán Viktor: a kormány nem mond igazat 1999. 1999 jan. júl. Spekulációs tőkebeáramlás a IT® forint árfolyamának erősítésére, amelyet a jegybank állít meg 2001. 2002. 2002. 2003. 2003. 2004. 2004. 2005. 2005. 2005. júl. jan. júl. jan. júl. jan. júl. jan. júl. dec. FORRÁS: ECB.LNT - ElROPRFSS-GRAHKA Presztízsveszteségen túl következményei is lehetnek a hazánk adósságbesorolását leminősítő intézet jelentésének. A kormány szerint nem lesz gond, az ellenzék aggódik. Dreissiger Ágnes Az átlagemberek is könnyen megérezhetik a következményeit annak a kedvezőtlen jelentésnek, amelyet Magyarország adósságbesorolásáról állított ki a minap az egyik legnevesebb hitelminősítő intézet. A Fitch értékelésével így 2000 után újra visszakerültünk egy kedvezőtlenebb kategóriába: a leminősítés egyaránt vonatkozik a forint- és devizaadósságra. Különösen az utóbbi fájdalmas, mert a devizában jegyzett államadósságra a piac is nagyon figyel. „Többet költünk, mint amennyit költhe- tünk, s nem vesszük figyelembe, hogy ezt csak rövid távon tehetjük meg - így kommentálta a jelentést lapunknak Bartha Attila. A Kopint -Datorg tudományos fő- munkatársa úgy véli, hogy a közeljövőben más hitelminősítő cégek is átértékelhetik és leminősíthetik a magyar adósságot, a piaci szereplők azonban valószínűleg továbbra is korlátozott mértékben reagálnak a rossz hírekre. Egy leminősített ország pénznemében nyilvánvalóan kevésbé bíznak a befektetők, ami Bartha Attila szerint leginkább a devizahiteleknél lesz feltűnő. „Azonnali hatásként gyengült a forint árfolyama és esett a tőzsdeindex. Véleményem szerint azonban ez nem lesz tartós. A befektetők, a kutatók és az elemzők tudják ugyanis, hogy Magyarország választásokra készül. Ha addig sikerül elkerülni a további bírálatokat, valószínű, hogy kitart a piaci szereplők türelme is. Ez azt jelenti, hogy a választásokig nem lesz különösebb hatása a Fitch-jelentés- nek.” A tudományos főmunkatárs hozzátette: ha további számottevő negatív véleményt kapunk mostanában, nem valószínű, hogy toleránsak lesznek velünk. Ez pedig azt jelentheti, hogy spekulációs támadás indulhat a forint ellen, aminek következményeként a kamatok az egekbe szökhetnek. A jelentéssel kapcsolatban Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Rádióban úgy fogalmazott: korrekt véleményt kaptunk a magyar gazdaságról. „Rövid távon nem befolyásolja a gazdasági folyamatokat, de komolyan kell venni” - vélte. Szerinte nem véletlen, hogy leminősítettek bennünket, hiszen az Európai Uniótól kezdve a Nemzetközi Valutaalapig mindenki elmondta, hogy rossz helyzetben van a magyar államháztartás. Igencsak meglepően reagált a leminősítésre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő Üzenet a következő kormánynak ERDEI TAMÁS, a Magyar Bankszövetség elnöke szerint a Fitch Hitelminősítő Intézet kedden nyilvánosságra hozott jelentése tulajdonképpen nem más, mint üzenet a következő kormánynak. Lapunknak a szakember kifejtette: szerinte bármelyik párt is nyeri a jövő évi választásokat, tisztában kell lennie azzal, hogy a jelenlegi gazdaságpolitika nem folytatható tovább. Ugyanakkor az is jelzésértékű, hogy a másik két hitelminősítő cég óvatosabban reagál a magyar történésekre - tette hozzá a Bankszövetség vezetője. ugyanis mindezt úgy fordította le: Magyarország további ösztökélést és bátorítást kapott a kormány által megkezdett változtatások átfogóbb és mélyebb bevezetéséhez. Tegnap Veres János pénzügyminiszter is megnyilatkozott az ügyben. A tárcavezető azt hangoztatta: Magyarország nincs bajban, a gazdasági növekedés mértéke is ezt bizonyítja. A miniszter hozzátette: az állam- háztartás hiánya az elmúlt hónapokban a prognózisnál kedvezőbben alakult, és a gazdasági szigort a kormány a jövőben is folytatni kívánja. Az ellenzék szerint szégyen Magyarországra nézve a leminősítés. Orbán Viktor Fidesz-el- nök szerint több százezer családot közvetlenül veszélyeztet a kormány gazdaságpolitikája: azoknak, akik devizaalapú hitelt vettek fel, a magyar valuta érték- telenedése a csődöt is jelentheti. A volt miniszterelnök úgy vélte: a kormány nem ad hiteles adatokat a gazdaság állapotáról. Kovács Tibor (MSZP) szerint „Orbán Viktor vagy elveszítette a józan ítélőképességét, vagy olyan dologban mond véleményt, amihez nem ért, vagy szándékosan rémisztgeti az állampolgárokat”. Hozzáfűzte: az árfolyamárért elsősorban a jegybank monetáris politikája felelős. Továbbra is titok, hogy mennyit ér a Budapest Airport „Még a héten kiderül, melyik induló nyeri a Budapest Airport Rt. (BA Rt.) többségi részvénycsomagjára kiírt pályázatot” - jelentette be a parlament költségvetési bizottságának tegnapi ülésén Veres János pénzügyminiszter. A tárcavezető megerősítette, hogy a kormányzati szándék szerint még az idén befejeződik a magánosítás. Az ülésen Veres János az ellenzék felelősségét vetette fel az üggyel kapcsolatban, mondván: a folyamatos támadások miatt nem érkeztek a jelenleginél jobb ajánlatok a reptér üzemeltetésére. Deutsch Tamás (Fidesz) ugyanis hétfőn többek között azt vetette a privatizációt lebonyolító ÁPV Rt. szemére, hogy az ellenzéki honatyák nem tekinthettek bele a BA Rt. vagyonértékelésébe. A Fidesz szerint márpedig enélkül nem jöhet létre az üzlet, éppen ezért a privatizáció leállítását kezdeményezték. Veres ezen előzmények után a bizottsági ülésen - tovább korbácsolva a kedélyeket - felmutatfa a táskáját, mondván: nála van a kért dokumentum, de azt továbbra sem hozza nyilvánosságra. Az ellenzéki képviselők ekkor zárt ülésen tekintettek volna bele az iratba, ehhez azonban a kormányoldal nem járult hozzá. A BA Rt. az értékesítési pályázat első fordulójának eredményei alapján az elmúlt évek legnagyobb privatizációs üzlete lehet: az ajánlatok elérhetik, sőt meg is haladhatják az ötszázmil- liárd forintos határt. Az ellenzék azt állítja a BA Rt. értékel eléri az 1100 milliárd forintot is. A Reuters úgy tudja, a cégért folyó versenyből kiszállt a frankfurti repteret is üzemeltető Fraport, így a győztes várhatóan a szintén német Hochtief és a brit BAA konzorciumok közül kerülhet ki. Egyes értesülések szerint a britek lesznek a befutók: egy hazai lap egyenesen azt állította, a Gyurcsány Ferencnél látogatást tevő Tony Blair brit miniszterelnök a magyar kormányfőnél „lobbizott” országa cégének győzelme érdekében. Ezt a hírt később Batiz András kormányszóvivő cáfolta. ■ Tibay Gábor Leváltották a Magyar Rádió felső vezetését Újra az utcán tiltakoznak az egyházi iskolák Többet keresnek a köztisztviselők és a honatyák Tegnap megszületett a megállapodás a közszolgálati bérekről, amelynek értelmében jövőre átlagosan 4,8 százalékkal emelkednek az illetmények a közszférában. Mindezt Batiz András kormányszóvivő jelentette be a kabient ülése után. A közalkalmazottak illetmény- táblájában a garantált illetményminimumok átlagosan újabb 3 százalékkal emelkednek 2006. április elsejétől. A köztisztviselők illetményalapja 5,1 százalékra, 36 800 forintra emelkedik, szintén a jövő év április elsején. Ennyivel nő a parlamenti képviselők tiszteledíja is, ugyanis ők az illetményalap szerint kapják havi járandóságukat. ■ Szakács Árpád „El sem tudom képzelni, miért vagyok útjában a két alelnöknek” - mondta lapunknak Perjés Klára, a Kossuth adó tegnap felmentett főszerkesztője. Tegnap öt felső vezetőnek mondtak fel a rádió alelnökei, Hollós János és Gőblyös István. A döntést megszavazta a kuratórium is, egyedül Agárdi Péter szocialista küldött voksolt a terv ellen. A döntést indokolták azzal is, hogy a nyugdíjkorhatárt elérő dolgozókat kívánják másképpen foglalkoztatni. Ágárdi lapunknak elmondta: ahhoz, hogy a nyugdíjkorhatárt elért, de teljes fizetést felvevő munkatársaknak felmondjanak, nem kell a kuratórium döntése, mert az a munkáltató feladata. Agárdi úgy értékelte, most a felelősség áthárításáról van szó, az alelnökök most próbálják helyretenni a „Kondor-időszak” hibáit. „Engem nem érdekel, ki kötődik Kondor Katalin volt elnökhöz, szerintem az a baj, hogy a Magyar Rádió anyagi helyzete tragikus, és azt egy-két hét alatt nem lehet rendbe tenni.” Perjés Klára (58) elmondta: „Nem egyeztettek velem. A fiatalítási érvről pedig az a véleményem, hogy az alelnökök a főszerkesztőket legalább tájékoztathatták volna terveikről.” ■ Izing A. Aláírást gyűjt és békés demonstrációt szervez a budapesti Felvonulási térre az egyházi iskolákban tanuló diákok szüleinek érdekképviseleti szervezete. A Szülői Közösség szerint a jövő évi költségvetés - amennyiben jelenlegi formájában fogadja azt el a parlament - ellehetetleníti az egyházi közoktatási intézményeket. Hardy F. Gábor, a Szülői Közösség vezetője lapunknak elmondta: a költségvetés jövőre több, eddig létező normatív támogatást - így a bejárók utáni pénzt vagy a bérkompenzációt - vesz el az intézményektől. Hozzátette, bár az állam minden iskolától elvon, de az önkormányzati fenntartású intézményeknek kistérségi normatívaként vissza is juttat bizonyos összeget, az egyháziaknak azonban nem. Hardy F. Gábor hangsúlyozta, az iskolákra a jelenlegi állás szerint mintegy 20 milli- árddal jut kevesebb jövőre: az elvonás túlnyomó része az egyházi intézményeket érinti. A tüntetők'kétszáz fős csoportja a tervek szerint december 16- án a Felvonulási térről az Oktatási Minisztérium elé vonul át, ahol petíciójukat Magyar Bálint oktatási miniszternek kívánják átadni. Magyarországon több mint százezer diák tanul egyházi iskolákban: a tiltakozást eddig két hét alatt mintegy nyolcezren támogatták aláírásukkal. ■ Tibay G. ■ Perjés Klára: az alelnökök legalább tájékoztathattak volna. I I >