Békés Megyei Hírlap, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-22 / 299. szám

10 KÉK TÜKÖR BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 22.. CSÜTÖRTÖK Hívatlan török látogatók buktak le a zöldhatáron hatan Munkavállalás motiválja őket Megkínozták, megölték büntetés Életfogytiglani fegyházat kaptak az asszony gyilkosai A gyulai határőrök 24 óra alatt, két alkalommal, összesen hat középkorú török állampolgárt fogtak el, akik a zöldhatáron keresztül érkeztek illegálisan magyar területre. Kedd reggel, lakossági bejelentésre, a gyulai elkerülő úton bukott le 3 török férfi. Korábban Ártándnál a magyar határőrök megtagad­ták beléptetésüket a továbbuta- zási feltételek hiánya miatt. Azonban nagyon szerettek vol­na Nyugat-Európába eljutni, így Varsandra utaztak és az át­kelőhelyet megkerülve jöttek illegálisan hazánkba - tud­tunk meg részleteket az Oros­házi Határőr Igazgatóság sajtó- referensétől, Kunos Gyulától. A másik eset szerda hajnal­ban történt: a stabil hőkamera és a román határőrizeti szerv jelzésére a Fehér-Körös árteré­ben elfogtak három középkorú törököt. Ügyüket az orosházi bűnügyi felderítő szolgálat vizsgálja. ■ (cs) ISMERKEDÉS. 28 éves, magas, telt­karcsú, kétdiplo­más lány intelli­gens, 180 centi­méter feletti fér­fit keres kizáró­lag komoly kap­csolatra, családalapításra. Kalandorok kíméljenek. T.: 30/272-6361 * Megis­merkednék aranyos hölggyel Békés­csabán. 29. Roli. Mms-t, sms-t várok: 30/667-5347. * Gyula és környékéről vékony vagy átlagos testalkatú lánnyal ismerkednék. Én 29/174/90, függet­len pasi vagyok. írj bemutatkozó sms- t. T.: 20/344-7837 * Boldog kará­csonyt, hölgyeim! 185/42 éves, barna, jóképű, érzelemgazdag, magányos fér­fi keres gyermektelen, házias, vonzó hölgyet 3Ó-50 évesig. Merj írni! Sms: 30/499-7985. * Helyes srác kedves, romantikus lányt keres, azonnali összeköltözés! Békéscsaba és környé­ke. Sms-t nagyon várom. 70/204-4933 ELVESZETT. Elveszett 16-án Oroshá­zán Motorola V300-as mobiltelefon, kérem a becsületes megtalálót, ezen a telefonszámon jelentkezzen, visz- szahívom! 70/201-2655. ÁLLAT. Csabán, az Andrássytól a sportcsarnokig keveredett egy he­lyes, sötétbarna-arany lány kiskutya, kedves, keresi a gazdiját, vagy vala­kit, aki befogadná. T.: 20/561-5600. TAXI. Tisztelt utas! Ha taxit rendelsz és nem „rendes" taxi jön, hanem va­lami rozsdaboglya, ne ülj bele! Hívj „rendes” taxit, ahol kulturált körül­mények között, udvarias kiszolgá­lással és szabott árakon utazhatsz. KÖRFORGALOM. A békéscsabai közgyűlés december 15-én határo­zatban döntött arról, hogy a Nemze­ti Autópálya Rt.-hez fordul, hogy az elkerülő úton, a Békési és Dobozi úti kereszteződésben körforgalmat ala­kítsanak ki. Ha már mindenki akar­ja, akkor már csak néhány kedves közutas szakértőt kell meggyőzni. Ez még kis időbe telik, de a dolog nem reménytelen. Futaki Géza MUNKA. Tisztelt sajnálatot váró kö­zép- és kisvállalkozók, akik márkás autókon szaladgálnak! Jó lenne, ha a novemberi munkabéreket kifizet­nék. Mi is örülni szeretnénk gyer­mekeink mosolyának a fenyőfa alatt. GYŐZIKE. Meddig éget még a sztár Győzike az alpári viselkedésével? Amerre jár, csak rontja az amúgy se túl jó hírünket! Vagy ez a követendő hungarikum? OTI HÓGOLYÓZÁS. Magatokra haragud­jatok. Ti neveltétek a hóval időseket dobáló gyerekeket. DULE TÉVÉ. Miért nem szolgáltat a kábel- szolgáltató? Nem lehet napközben fil­met nézni, mert lekapcsol. Mit lehet tenni, ha 4260 forintért nem szolgál­tatnak folyamatosan? Irénke * Helyi tévé! Unalmas már a szuper suli, vagy jár érte kampánypénz? #FIGYELŐ# KÖZLEKEDÉS. Baleset? Öngyilkosság! Életem rémálma, hogy a zebrán elém bi­ciklizik valaki, akit előtte csak a jóisten észlelhetett, neki meg nyilván más dolga van, ezért simán elütöm. Az emberek vi­szont engem lincselnének meg, hiszen a sérültet nem szabad kritizálni. Aki fele­lőtlenül közlekedik, akár kamionnal is, előbb-utóbb elütik, akár meg is halhat! A (A Ahasz tiltja, a rendőr meg bünteti a zeb­rán való kerékpározást - A szerk.) ADÓ. Szerintem az APEH nem köny­vel olyan adózót, akit az állam fizet. Vagy adóznak az adónk után? ZAPA* PÉNZBEHAJTÁS. Békéscsaba, par­kolás, bírságbehajtás jogosan, de a februári és márciusi államilag támo­gatott munkabért nem kaptam meg, ezt kellene behajtani! Reménykedő PONTY. Nem szívesen lennék csí­kos-gazdaságos ponty, mert mire be- ládáznak az akváriumba, sokszor megfulladok! #CARTMAN# ____ SZ ABADKÍGYÓS. Elismerésem az ál­talános iskola igazgatónőjének és min­denkinek, aki a szívügyének tekintet­te az építkezést! Valóban szép lett az „új” iskola és tornaterem. Gratulálok! SPORT. Gyulán hol van lehetőség küzdősportok megismerésére? T.: 20/260-1202 __ GYEREKVÁLLALÁS. Annak a szeg halmi óvónőnek, aki a tegnapi újság­ban azt nyilatkozta a Megkérdeztük olvasóinkat rovatban, hogy aki nem tud áldott állapotba kerülni, annak ne legyen gyereke, azt üzenem, hogy gondolkozzon, mielőtt megszó­lal! Valószínűleg nem tudja, milyen érzés gyermek után sóvárogni! ÁRAM. Pupákok! A távvezetéken a Siórét-Fényes-Murony-Mezőberény „Róna szélcsatornában” (tíz éve épü­lő) WIND-erőművek termelte áram­fölösleget vezetjük Nagyváradra! kertes wmmwM SZÁZ, OROSZUL HÁLÓ­FÜLKE NYAKME­LEGÍTŐ TARTÓ RÖVID­NADRÁG KALAN­DOR REPEDT. SZAKADT SZERZE­TES L ▼ ▼ ▼ TOLVAJ PAMUT­SZÖVET KÉZ­FOGÁS ► l ▼ LEGEL­TET LÁTSZIK SZESZES­ITAL TEXASI VÁROS ► V V l V JÓKEDV KÁRTYÁ­BAN SZÍV ► LÓDULJ! JUHÁSZ GYULA VERSE ► ▼ .. ^ r ÉTER GYÖKE ► BERÚG KÉPZELT ÜRLÉNY ► Életfogytiglani fegyház­büntetést szabott ki a Ko- márom-Esztergom Megyei Bíróság arra a két fiatal­ra, akik tavaly, Sándor- napon, Bajnán megöltek egy 82 éves asszonyt. Mindkét vádlott egymásra vallott, önmagát mentette. Madarász Anna A Komárom-Esztergom megyei Bajnán tavaly március 18-án a 22 éves M. Sándor névnapját ün­nepelte. Cimborájával egész nap ittak. Italuk fogytán elloptak egy hordó bort, majd részegen elha­tározták, hogy pénzt is szerez­nek. Egy 82 éves özvegyasszony házába hatoltak be, a védtelen nőt felváltva kínozták, ütlegel­ték. A kínzás részeként mind­ketten megerőszakolták a véde­kezésre képtelen áldozatot. A házban értékeket kerestek. Az áldozat a szörnyű kínzás elle­nére sem mondta meg, hol rejti 300 000 forintját. A tettesek vé­gül a holttestet az ágyra tették, majd hogy a nyomokat eltüntes­sék, meggyújtották a takarót. Szerény zsákmánnyal távoztak. Az ügyészség nyereségvágy­ból, társtettesként, különös ke­gyetlenséggel elkövetett ember­öléssel és többek által elkövetett erőszakos közösüléssel vádolta meg a duót. A másodrendű vád­lott, K. Ferenc terhére még ha­mis vádat is róttak. A bíróság bű­nösnek találta a két vádlottat a fenti bűncselekmények elköve­tésében, s ezért mindkettőjüket életfogytiglani fegyházbüntetés­sel sújtotta. Egyúttal azt is elren­delték, hogy 40 évig nem bocsát­hatók feltételes szabadságra, s meg kell fizetniük a több mint 5 millió forint bűnügyi költséget. Dr. Tóth József, a büntető­tanács elnöke az ítélet indoklá­sában hangsúlyozta: a vádlottak már induláskor elhatározták, hogy nem hagyják életben az őket ismerő özvegyet. Ha az áldo­zat választhatott volna, minden bizonnyal inkább a halál mellett dönt, mintsem hogy átélje azt a rettenetes szenvedést, amely a súlyos sérülések miatt várt rá. A vádlottak felmentésért fellebbez­nek. A tegnapi ítélet nem jogerős. A hűtőtől az ékszerig mindent visznek határátlépés A magyarok inkább nézelődnek, mint költekeznek Romániában A gyulai határátkelőhe­lyen az erős forgalom rendszerint szentestéig tart. Ekkor érkeznek ide az Európa több országá­ban munkát vállaló román állampolgárok — mondta el Kiss László, a Gyulai Vámhivatal parancsnoka. Szőke Margit A karácsonyi ünnepek alatt azon­ban szinte megáll a forgalom. Ka­rácsony után vannak, akik már visszatérnek Romániából Európa mnsMMSsm Műszaki cikkeket loptak Porcelándarabbal törték be egy személygépkocsi ablakát Békéscsabán, a Kazinczy ut­cában kedden, majd az autó­ból műszaki cikkeket és ru­haneműket tulajdonítottak el az ismeretlen elkövetők. Az okozott kár 180 ezer forint, (c) Kondoroson, a Bacsó Béla ut­cában ismeretlen elkövető befeszítette egy építés alatt álló épület ajtajait, majd on­nan két rádiós magnót és egy 40 méteres hosszabbítót tulajdonított el. Az anyagi kár 40 ezer forint, (c) Elvitte a pénztárgépet Ajtóbefeszítéssel jutott be is­meretlen tettes Nagykamará­son a 10-es számú vegyes­boltba, és onnan egy Optima pénztárgépet vitt el a benne található napi bevétellel. A kár 90 ezer forint, (c) Csúszkáltak az autók Számos baleset történt tegnap megyénkben. A legrosszabbul talán az az Orosháza és Bé­késcsaba között közlekedő Fi­at kisteherautó járt, amelyik megcsúszott az úton, nekicsa­pódott a szalagkorlátnak, on­nan egy útjelző táblának, majd egy villanyoszlopnak, ezután pedig újra egy táblá­nak sodródott. A kocsiban két­millió forint kár keletkezett, a szalagkorlát és a villanyoszlop javítása további 550 ezer fo­rint (y) más országába dolgozni. Nagy ré­szük azonban otthon marad szil­veszterre is és csak január elején, közepén indulnak vissza. A szokásos forgalom a ven­dégmunkások érkezésétől füg­getlenül marad, ilyenkor is jön­nek kamionok. A külkereskedel­mi szerződések az év utolsó nap­ján 24 órakor zárulnak, akik csúsztak a teljesítéssel, az utolsó pillanatig eleget akarnak tenni kötelezettségüknek. Kiss László parancsnok elmondta, január el­sején várható kicsit csendesebb időszak a turista- és a teherforga­lomban egyaránt Az idei forgal­mat az elmúlt évivel összehason­lítva, mintegy 10 százalékos nö­vekedés tapasztalható, mint az ünnepek előtti időszakban. A román turisták a hűtőszek­rénytől az ékszerig mindent vá­sárolnak ajándékként családjuk­nak. A magyar turistákra nem jellemző a romániai nagybevá­sárlás. Nem nagyobb hazánkfiai körében a mostani bevásárlási láz, mint korábban. Többen mennek ki szétnézni. Közelít egymáshoz a magyar és a román árszínvonal, így nem biztos, hogy megéri odaát vásárolni, ga­ranciális okok miatt sem. Csempészett cigaretta A gyulai vámosok petárda-be­hozatallal nem találkoztak. A határőrség és a rendőrség is fokozottan ellenőrzi ezt a tiltó rendelkezés novemberi életbe lépése óta. A madárinfluenza miatt tilalom alatt álló termék behozatala miatt sem kellett turistát viszszafordítaniuk. Á múlt héten Romániába tartva nedves szövetanyagon kellett áthajtani gépkocsival, vélhet& en fertőtlenítés miatt Gyulán mostanában a csempészciga­retta jelenti a fogást HIRDETÉS Minden kedves ügyfelünknek boldog ünnepeket kívánunk! Köszönjük egész éves bizalmukat, és reméljük, hogy a jövő évben is megelégedésükre szolgáltathatunk! unuw.degaz.hu bégül, » Gaz tie France Csoport ti MEGFEJTÉS: VNIHlMOd

Next

/
Oldalképek
Tartalom