Békés Megyei Hírlap, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-22 / 299. szám

4 VONALBAN VAGYUNK... Ezeken a hasábokon fekete g. kata igyekszik olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207- es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14-17, pénteken 14-16 óra között munkatársunk várja a hívásokat. Kosár nélkül, rossz árut vett vásárlás Olvasónk csak egy kis szaloncukorért szeretett volna beugrani az egyik boltba. Az üz­letben azonban megrót­ták, mert kosár nélkül vásárolt. A telefonáló ezt még nem tenné szó­vá, azt viszont igen, hogy romlott terméket vett. Ezt azonban a bolt­vezető nem ismeri el, mondván, máshol is vá­sárolhatta az édességet. Ha egy bolt lejárt szavatossá­gú terméket árul, az komoly büntetést vonhat maga után. Ilyen esetben a fogyasztóvé­delmi felügyelőséghez vagy a Békés Megyei Állat-egészség­ügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomáshoz lehet fordulni. A hatóságok egyébként is gyak­ran „razziáznak”, de az ilyen bejelentéseknek is utánanéz­nek. Az, hogy olvasónkat meg­szidták a boltban, mert kosár nélkül vásárolt, nem biztos, hogy jogos. Sok helyen elvár­ják, de írásban, jól látható he­lyen nem jelzik, hogy a vásár­ló csak kosárba teheti a kiné­zett árut. Ha abban a boltban, ahol olvasónk is járt, nincs ilyen kitétel, ott nem kötelező kosarat venni, még akkor sem, ha a bejáratnál ki van téve. Megőrzőbe tetethetik A nagyobb áruházakban gyakran kérik írásban a ve­vőt, hogy a csomagjait helyez­ze széfbe. Ilyenkor eleget kell tenni az udvarias felszólítás­nak, amellyel a tolvajok ellen védekezik az üzlet. Saját cso­magban ugyanis könnyebb a lopott árut kivinni. A HÍRLAP utánajárt SMS számunk: (30) 4060-110 Joggal várják a 13. havit A férjem hat évig tanított egy gimnáziumban, majd augusztustól felmondott. Jár neki a 13. havi fizetés egy része? Én sem kaptam meg ugyanabból az iskolából a pénzt, mert a kisfiámmal gyeden otthon vagyok. Ez jogos? A törvény szerint mindkét ol­vasónknak jár a 13. havi fize­tés. A férfinek időarányosan kell megadni a pénzt, amit ér­demes írásban kérnie az isko­lától. Az asszony esetében a munkáltatónak automatiku­san küldeni kell az összeget, ugyanis ilyen címen a távoliét beszámít 9 13. havi alapba. Működik a poggyászmegőrző A csabai vasútállomáson nincs poggyászmegőrző, nincs a táb­lán kitéve az indulás-érkezés. Ez Európa? n. n.- A békéscsabai vasútállomá­son nem szűnt meg a poggyászmegőrzés. A vona­tok érkezéséről és indulásáról vizuálisan, a hangosbemon­dón keresztül és személyesen is lehet tájékozódni. Az év ele­jétől a korábbinál lényegesen több ponton kihelyezett fali menetrendi hirdetmény van. Ha az utasnak további kérdé­se lenne, az információs pult­nál helyet foglaló munkatárs­nál érdeklődhet - tájékoztatta lapunkat a MÁV Rt. Kommu­nikációs Igazgatóság. MEGYEI KÖRKÉP BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 22., CSÜTÖRTÖK Ica néniék villanyfényben tanyavilág Térkép készült, gondnoki szolgálat, egyesület működik A napelem keltette világosság mellé dr. Perjési Klára munkatársaival és Gerhard Stengel kívánt boldog kará­csonyt, új évet Felvételünkön balról: Gerhard Stengel, Ungvári Jánosné Ica néni és dr. Perjési Klára. A műútról letérve még kilométereken át csúsz­káltunk tegnap a felvá­gott, fagyos, havas föld­úton. A gyulai tanyavilág­ban a szeregyházi idős házaspárhoz igyekez­tünk, akiknek házában kigyulladt a villany. Szőke Margit A 79 éves Ungvári János és 73 éves felesége, Ungvári Jánosné Seres Ilona régi kis házában a petróleumlámpára már aligha lesz szükség. Á konyhában ég a villany, s hogy a többi helyiség­ben is legyen világítás, azon a gyulai Koppányi György szor­goskodott munkatársaival. A házikó tetején ott a napelem, ami folyamatosan energiát ad a villanyfényhez. A házaspár 24 éve vette a házat a nyugodtabb életért, a jobb levegőért. Akko­riban nem volt sok a hét kilo­méter a földúton biciklivel és az újabb hét a műúton be a város­ba. Most a Családsegítő Köz­pont és Gyermekjóléti Szolgálat tanyagondnoki szolgálata, a szomszédok segítenek, akik visszaadják a korábbi szívessé­get. Ica néni, amikor nyugdíjba ment, mosógépet, centrifugát kapott ajándékba. Abban bízik, egyszer majd lehozhatják a padlásról a becsomagolt gépe­ket. A mostani napelem csak világításra elegendő energiát ad, fényénél azonban megtalál­ják az elgurult gyógyszert... Koppányi György elmesélte, a tanyagondnoknak, Alt Norbert- nek jutott eszébe, hogy áram kel­lene az idős házaspárnak. Gerhard Stengelnek, Gyula dísz­polgárának segítségével jutottak a németországi berendezéshez. A gyulai adventi vásárban a Gerhard Stengel által hozott játé­kokat, édességeket árusították. Ez volt a nagyobbik rész a világítás rendszerbe helyezéséhez szüksé­ges anyagok, lámpák megvásár­lásához. Alt Norbert baráti társa­sága 25 ezer forintot gyűjtött Mégpedig úgy, hogy a német­városi pinceborozóban a gyulai értelmi fogyatékos fiatalok által készített medálokat árusították 200 forintért az Összefogás 2005 nevű megmozdulásban - tudtuk meg Alt Norberttól. Gyula külterületén több mint másfél ezer ember él - mondta dr. Perjési Klára polgármester. A tanyák egy része farm, ahol agrárgazdálkodás folyik. Más részükben ide kötődő idős em­berek élnek és fiatal házasok, akik nem tudtak lakást venni a városban. Régen szó van a ta­nyák villamosításáról, a jó utakról. Készül az ország ta­nyaprogramja, ahová várható­an 2007-től pályázhatnak. i Segítség, ahogy lehet • Az önkormányzat térképén be- ' jelölték a tanyákat. Gondoí : kodtak a gyerekek kollégiumi : elhelyezésében. A tanyagond­• noki szolgálat segít A tanyán : élők egyesülete, az önkormány- : zat Gerhard Stengel segítségé- : vei az országos pályázat előtt ; igyekszik megoldani a legnehe- '■ zebb helyzetben lévők életét- : mondta a polgármester. Külön figyelmet fordít a pályakezdők segítésére Fidesz Bemutatkozott Vantara Gyula Támogatni kell a megye fiataljainak itt maradását FiDELiTAs Választmányi döntések A Fidesz békéscsabai irodájá­ban tegnap sajtótájékoztatón mutatták be Vantara Gyulát, Békéscsaba és térsége fideszes országgyűlési képviselőjelölt­jét. Az „összefogás jelöltje­ként” megnevezett Vantara Gyula, Békéscsaba és ezáltal közvetett módon a megye fel- emelkedését három probléma­kör megoldásában látja. Az első és korábbi szakmájából — 26 éves közútkezelési munkata­pasztalat - adódóan számára sem ismeretlen orvosolandó negatívum, a város infrastruk­turális helyzetének javítása. Ki­tért a munkahelyteremtés fon­tosságára is, amely területen külön figyelmet szentel majd a pályakezdő fiatalok elhelyezke­désének támogatására. Zárás­ként hangsúlyozta, hogy lénye­ges a személyes párbeszéd a választópolgárokkal, és ezért szerencsés, hogy ebben a téma­körben aktívan támaszkodhat az őt támogató civil szerveze­tek közreműködésére. ■ M. P. M. A Fidelitas Békés megyei vá­lasztmánya képviseletében Bere Károly elnök és dr. Dani Győző ügyvezető alelnök tar­tott tegnap sajtótájékoztatót a békéscsabai Fidesz-irodában. Az eseményen a múlt szomba­ton megrendezett országos vá­lasztmányi gyűlés történései és a megyét érintő témák kerültek terítékre. Bere Károly hangot adott azon véleményének, hogy Bé­kés megyének fontos a térség fiataljainak megtartása, mun­kába állítása. A Fidelitas Orszá­gos Választmányának ülésén - ahol a Békés megyei frakció a fővárosi után a második legné­pesebb volt - történtekről úgy nyilatkozott, hogy most hatá­roztak a határon túli emlékhe­lyeket felkereső tanulmányi ki­rándulások támogatásáról. Dr. Dani Győző szerint a tervezet hatékony megvalósulásához el­engedhetetlenül szükséges a helyi önkormányzatok pénz­ügyi segítsége. ■ M. P. Mi Komoly fejlődési pályán a város véghezviszik Hárommilliárdos beruházássorozat Orosházán Előtérben a szakmaiság Adományokkal segítik a civil szervezeteket is falinaptár Bevétel jótékony célokra Andersen világában jártak a vetélkedők A mezőkovácsházi könyvtár nemrégiben Andersen születé­sének 200. évfordulója tisztele­tére mesevetélkedőt szervezett az általános iskolások részére. Három napra a gyermekkönyv­tár elvarázsolt könyvtárrá ala­kult, ahol a kicsik olyan mese­világban érezhették magukat, amelyet Andersen teremtett 200 éve. A helyszín is azt a világot for­málta, ahol a tündérek, király­kisasszonyok, hercegek, tör­pék és erdei nimfák éltek. A ve­télkedés 1-6. osztályig zajlott, a győztes osztály képviselőjét megkoronázták. Valamennyi résztvevő emléklapot, tortát kapott. ■ ( 1) — Bár a polgári frakció a pályázatokat megszavaz­za, de az egyéb részfel­adatoknál tartózkodik vagy nemmel szavaz — hangsúlyozta a napokban tájékoztatóján Bozsár La­jos tanácsnok, az MSZP orosházi önkormányzati frakciójának vezetője. Nyemcsok László A frakcióvezető hozzátette: a szocialista városvezetés ennek ellenére véghezviszi a képvise­lő-testület által elfogadott prog­ramot. A tanácsnok kiemelte: az elmúlt időszak bebizonyítot­ta, hogy a hatékony városveze­tés komoly fejlődési pályára tudja állítani a várost. Bozsár Lajos szólt arról, hogy ez évben hárommilliárd forin­tos beruházássorozat kezdődött Orosházán. Köszönhető ez az uniós pályázatoknak, valamint azoknak, akik ebben aktívan közreműködtek. Idén elkészült a belterületi vízelvezetés, átad­ták az idősek otthonát, folyik a művelődési ház és a zsinagóga rekonstrukciója, valamint a Délkeleti Kapu Il-es ütemének megvalósítása, s kezdődik a Táncsics gimnázium felújítása is. Erőteljes a szennyvízberuhá­zás, illetve nagyszabású járda- és útfelújításba kezdtek. A frakcióvezető hangsúlyoz­ta, hogy jövőre a legfonto­sabb feladatuknak az intéz­mények működési feltételei­nek biztosítását és a folya­matban lévő beruházások befejezését tekintik. A követ­kező esztendőben elkezdő­dik a 47-es főút teljes elke­rülő szakaszának építése, amely komoly előrelépés lesz a korábbiakhoz képest. Megvalósítják a rendelőinté­zet rekonstrukcióját. Bozsár Lajos kitért arra: az önkor­mányzati üléseken is a szakmaiságot kell érvényre juttatni. Az orosházi Rotary Klub a nemzetközi szervezet színeivel (kék, arany) dí­szítette fel a báltermet, és humoros, táncos műsor­ral tette emlékezetessé idei bálját, egyben meg­nyitotta a báli szezont. Csete Ilona Csongrádi Pál, a klub titkára, soros elnöke elmondta, Antali Zoltán táncpedagógus tanítvá­nyai után Ayala, a Mikroszkóp Színpad művésze szórakoztat­ta a közönséget. A bálozó klub­tagok és a többi vendég a rész­vételi díjjal nem csupán a szín­vonalas programot, hanem jó­tékonysági célokat is finanszí­roz. Az est folyamán értékes tombolanyeremények találtak gazdára.- Nem csak a bál bevételét kívánjuk a 2006. évi, orosházi városalapítási ünnepségen a támogatásra méltónak ítélt cé­lok és szervezetek részére át­adni. Bemutattuk jövő évi fali­naptárunkat is, amelyből szin­tén jelentős bevételre számí­tunk, hiszen akár praktikus ajándéktárgynak is megvásá­rolható. \ ÍVFOTÓ: KISS ZOLTÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom