Békés Megyei Hírlap, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-16 / 294. szám

2005. DECEMBER 16., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Naponta tízezer dobozzal halak Az év végi ünnepek előtt jól fogynak a gyomaendrődi termékek A gyomaendrődi szövetkezet dolgozói az éves halmennyiség egyharma- dát novemberben és decemberben dolgozzák fel. Hetek óta napi tízezer do­boz halászlésűrítményt gyártanak a Gyomaend- rődí Körösi Halértékesí- tő, Halfeldolgozó Szövet­kezet dolgozói. Az idei karácsony előtt ugyanis jóval több megrendelésük érkezett, mint tavaly ilyenkor. Lipták Judit Az évi 1500 tonna kapacitású üzem megyénk legnagyobb hal­feldolgozója. Mint minden ha­sonló profilú élelmiszerüzem­ben, itt is a húsvéti és a karácso­nyi ünnepek előtt jön a legtöbb megrendelés a kereskedőktől.- Novemberben és december­ben vásárolják tőlünk az évi Oklevelet is kapott- Körösi halászlésűrít- '■ ményünk gyártását 1971-ben kezdtük el, te- '■ hát már több, : mint három évtizede ismerhe- : tik azt fogyasztóink. Az évek során csupán apróbb változ- '■ tatásokkal igyekeztünk még : jobbá tenni. Ez a termékünk : a közelmáltban megkapta a Magyar Termék Nagydíj di- • csérő oklevelét is - mondta : DR. CSOMA ANTAL. összes eladott mennyiség egy- harmadát - tájékoztatott dr. Csorna Antal, a szövetkezet el­nöke. Elmondta, hogy az általuk gyártott tizenötféle halkészít­ményből most az év végi ünne­pek előtt a gyorsfagyasztott pontyból, kárászból, keszegből és busából fogyott a legtöbb. Legnépszerűbb termékük­nek azonban idén is a körösi halászlésűrítmény bizonyult, melyből - a szombatokat és a vasárnapokat is beleértve - az utóbbi hetekben napi tízezer dobozzal tudtak eladni. Ez a mennyiség pontosan a duplája a tavaly karácsony előtti meg­rendeléseknek.- A jelentős növekedés oka, hogy 2005-ben sikerült elér­nünk az országos terítést. Most már nem csak a nagy, külföldi élelmiszer-áruházláncok üzlete­iben vannak ott a termékeink, hanem a kisebb, hazai tulajdo­nú élelmiszer-hálózatokban, például a Coop-boltokban is. Dr. Csorna Antal beszámolt arról is, hogy a közelmúltban újabb külföldi piaci lehetősé­gek nyíltak meg előttük. No­vemberben, egy hazai keres­kedelmi cég közreműködésé­vel a gyomaendrődi szövetke­zet haltermékei Szlovákiában is megjelentek. Egyelőre csu­pán próbaszállítmányok in­dultak útnak, de bíznak ab­ban, hogy ennek az új kapcso­latnak hosszú távon jelentős eredménye lesz, csakúgy, mint a nyáron megkezdett, Romániába irányuló export­nak.- A külföldi piacokra nem könnyű betörni, hosszú és ki­tartó munka szükséges ahhoz, hogy elfogadják, megszeressék és keressék az új termékeket. A közeljövőben Romániában áru­bemutatókat szervezünk, így is szeretnénk közelebb hozni hal- készítményeinket a fogyasztók­hoz - fogalmazott a szövetkezet elnöke. Készül a párt mértéktartó választási programja centrum Nem akarnak hecckampányt Eredményes gazdálkodás, a közpénzekkel jól bánnak ellenőrzés A számvevőszék elégedett Jobbhorogra vagy balegyenes­re van inkább szüksége Ma­gyarországnak? Valóban csak abban választhatunk, hogy melyik oldalról kapjuk a pofo­nokat? Szerintünk van más le­hetőség is - hangzott el szer­dán délután Csorváson, a Centrum Párt választmányi ülésén, ahol a megyében már működő alapszervezetek dele­gáltjai vettek rész, valamint dr. Pászti Ágnes, a párt orszá­gos választmányának elnöke. A jelenlévők titkos szavazás­sal döntöttek a 13 tagú választ­mányról, az öttagú elnökség- ségről. A Centrum Párt Békés Megyei Szeívezete elnökének Papp Já­nos csorvási vállalkozót válasz­tották. Az esti lakossági fóru­mon szó volt az országgyűlési választásokról. Dr. Motyovszky István, Kupa Mihály személyes tanácsadója elmondta: készül a párt választási programja. Ki­emelte, nem hecckampányt akarnak folyatni, az észérveket helyezik előtérbe. ■ (cs) Az elmúlt 3 év gazdálkodását vizsgálta a megyei önkormány­zatnál az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Dr. Lóránt Zoltán, az ÁSZ önkormányzati ellenőrzési főigazgatóságának vezetője el­mondta: a megyei önkormány­zat nem forráshiányos, és tarta­lékot is tudtak képezni. Ennek felhasználásával korszerűsöd­het például a békéscsabai repü­lőtér. Dr. Sepsei Tamás, a fő- igazgatóság helyettes vezetője kiemelte: figyelemre méltó, hogy az önkormányzat kétmil­liárdos saját erőhöz több, mint ötmilliárd forintot szerzett pá­lyázatok révén. A gazdálkodást az ÁSZ törvé­nyesnek ítélte, vagyis semmi­lyen szabálytalanságot nem ta­láltak a közpénzek felhasználá­sánál. Varga Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke kiemelte: öröm, hogy a pályázatokon si­keresen szerepelnek, de még több kell, hogy gazdasági szem­pontból az utolsó helyekről el­kerüljön a megye. ■ Ny. L. JEGYZET Ahol iskolába jár a politika, de nem tanul a leckéből ^ ' . NIEDZIELSKY KATALIN a politikusok jobban tennék, ha távol tartanák magukat az iskoláktól. Az oktatás, nevelés színterét nem szabad össze­keverni a politikai poronddal, oda nem való sem a kor­mánypárt, sem az ellenzék népszerűsítése. Politikus ne akarjon ünnepi beszédet, rendhagyó irodalomórát tartani, még az egészséges életmódról se papoljon az iskola falain belül. a pedagógusoktól is helyesebb lenne, ha a politikusok helyett az iskola szentségében hinnének. Abban, hogy az iskola templom; ahol a felnövekvő nemzedéket kell megtanítani maradandó egyetemes és nemzeti értékeink megbecsülésé­re. Az iskola, a tudás, a műveltség, a kultúra az állandóságot képviseli; hozzá nem mérhető egyetlen múlandó politikai uralom, rövid életű pártérdek sem. a korszerű, minőségi oktatás költségvetési hátterének bizto­sítása a politikusok, a fenntartók dolga. Amiért, ha megy, szép szóval, ha nem, keményen, akár tüntetéssel kell harcol­niuk; de egymással, és nem az iskolák bevonásával! Mivel a döntés a pénzről vagy annak csökkentéséről mindig valame­lyik oldalon születik, nehéz elkülöníteni a szakszerűséget a politikai befolyástól. tanulás helyett ma utcára vonulnak a diákok, együtt tüntet­nek szüleikkel, tanáraikkal az egyházi iskolák csökkenő tá­mogatása ellen. Lehet, hogy egyéni meggyőződés is hajtja a tüntetőket, a látszat azonban politikai megmozdulást sejtet. Ahol a politika békén hagyja az iskolát, ott nem adnak ilyen méltatlan házi feladatot. Örménykút egymillió forint támogatást kapott Örménykút- nak egymillió forintos támo­gatást ítéltek meg a Bel­ügyminiszté­rium műkö­désképtelen helyi önkor­mányzatok egyéb támogatá­sára elkülönített keretéből - tudtuk meg szakács jános­né polgármestertől, aki el­mondta, hogy az Önhiki kere­tében a község idén sem tu­dott pályázatot benyújtani, (j) MTESZ Emlékéremmel díjazott szakemberek A Műszaki és Természettudo­mányi Egyesületek Szövetsé­ge (MTESZ) híven ebben az évben is MTESZ Díjjal és MTESZ Emlékéremmel tünte­ti ki azokat a mérnököket, közgazdászokat, természettu­dósokat, akik kiemelkedő szakmai tevékenységükkel öregbítették a magyar reálér­telmiség hírnevét. A szerdai budapesti ünnepségen Békés megye képviseletében elisme­résben részesült Badár Bálint (Gépipari Tudományos Egye­sület Békés Megyei Szerveze­te), Sebők Mihály (Szervezési és Vezetési Tudományos Tár­saság Békés Megyei Szerve­zete), Zátonyi Sándor (Eötvös Loránd Fizikai Társulat Békés Megyei Csoportja), (y) Temesvári kerekasztal a nemzetek viszonyairól \%4 MW >* f? A Délkelet-eu­rópai Multiet- nikus Városok Szövetsége ke- rekasztal-be- szélgetést ren­dezett Temes­váron. A téma a lokális demok­rácia, az etnikumok közötti vi­szony volt A rendezvényen részt vett dr. Perjési Klára, Gyula polgármestere, aki elő­adásában elmondta, ilyen szö­vetségre a kistérségek eseté­ben is szükség lenne. Az Unió elveinek megvalósításában együttműködés nélkül elkép­zelhetetlen az előrehaladás, (ö) KISHIREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Kétegyháza. VÉDŐNŐK, (a) A nagy­község képviselő-testülete legutób­bi rendkívüli ülésén megvitatta a védőnői állás betöltésére benyújtott két pályázatot. A továbbiakban is az eddigi két védőnő fogja ellátni a feladatokat. Körösújfalu, ezer forint. (í) A körösújfalui képviselő-testület személyenként ezer forint támoga­tást biztosít az idősek klubja kará­csonyi rendezvényének lebonyolítá­sához. Mivel a klubnak 33 tagja van, az eseményt 33 ezer forinttal támogatja az önkormányzat. Mezőkovácsháza. kultúra, o) A Csanád vezér általános iskola be­nevezett a megyei könyvtár által meg­hirdetett irodalmi pályázatra, melyen Kúrái Lotti 4/a osztályos tanuló első helyezést ért el. A tanulók közül töb­ben részt vettek a felmenő rendszerű Arany János anyanyelvi versenyen, melynek eredményeként az országos döntőbejutott Fekete Renáta, Kúrái Lotti és Sárkány Gabriella. Felkészítő­jük Szabóné Józsa Tünde. Nagykamarás. ÜLÉS. (I) Nagyka­marás képviselő-testülete a minap megtárgyalta harmadik negyedévi beszámolóját. Az értékelés szerint az önkormányzat és intézményei az alapító okiratban foglalt feladatok­nak eleget tett. A településen jelen­tős beruházások valósultak meg, folyamatban van még kettő, amely a napközis konyhával kapcsolatos. A képviselők a jövő évi koncepció tárgyalásánál úgy döntöttek, hogy a lakosság nehéz anyagi körülménye­it figyelembe véve, a helyi adók és sírhelyek megváltásának mértékét továbbra sem kívánják emelni. Orosháza. KIÁLLÍTÁS, (cs) A Kultu­rális Kapcsolatok Egyesülete szer­vezésében az orosházi Városi Kép­tárban a napokban nyílt meg Jelűnek Rozália festőművész kiállí­tása. A festőnő munkásságát a gádorosi rajzpedagógus, Triznyai Jenőné méltatta. Örménykút, ajándék, ö) a koráb­bi évekhez hasonlóan az év végi ünnepek közeledtével idén is édes­ségeket tartalmazó ajándékcso­maggal kedveskedett a községben élő gyermekeknek az örménykúti önkormányzat. A kilencven gyerek­nek házhoz vitték a csomagot. Szabadkígyós, jegyző, (a) Gácsér Béla, Medgyesegyháza jegyzője fogja megbízottként ideiglenesen betölteni Szabadkígyóson is a tiszt­séget, amíg pályázati úton nem ta­lálnak olyan jelöltet, aki állandó jegyzője lenne a községnek. Tarhos. tehetséggondozás, (h) A képviselő-testület decemberi ülé­sén három tanuló jelentkezését tá­mogatta az Arany János Tehetség- gondozó Programra. Közülük két di­ák tanulmányait havi ötezer forinttal segítik. A településről összesen ki­lencen vesznek részt a programban. UjkígyÓS. GYERMEKVÉDELEM, (a) Az idei évben némileg csökkent a rendszeres gyermekvédelmi támo­gatásban részesülők száma, mivel csak az a család részesülhetett benne, ahol a 24 ezer 700 forintot nem érte el az egy főre jutó jövede­lem. A nagyközségben 161 szülő és 29 tanulói vagy hallgatói jogvi­szonyt folytató fiatal jutott hozzá a havi 5434 forinthoz. ALACSONY VÉRNYOMÁS ELLEN SZÁMOLGASSON EGY KICSIT! Uj Ford Focus 1.61 Trend+ Hl 1 IWIteifÉ az év végéig, vagy a Készlet erejéig 2,911111 Ft •tél MAGASABB PULZUSSZAM GARANCIA AUTÓK MILLIÓKKAL OLCSÓBBAN. AXON mn CSOPORT Szolnok 5000 Ságvári krt 4/A. Tel.: 06-30/370-9712 Budapest 1142 Komáromi u. 11. Tel.: 06-30/637-3209. Budapest 1095 Boráros tér 7. 1H. lépcsőház, 4. emelet, 7. ajtó Tel.: 06-30/406-2162 Debrecen 4026 Bem tér 14. Tel.: 06-30/995-4465 Szeged 6720 Kölcsey u. 11. Tel.: 06-30/995-5104 Miskolc 3530 Arany János u. 11-13. 210-es szoba Tel.: 06-30/328-3543 Kecskemét Tel.: 06-20/321-8873 í i i 1 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom