Békés Megyei Hírlap, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-25 / 276. szám
2005. NOVEMBER 25., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 11 MÉHKERÉK Fejlesztettek es terveznek lehetőségek Az ideinél is szűkösebb költségvetési esztendő? A Nemzeti Sporthivatal által A kistelepülések sportlétesítményei építésének, fejlesztésének, korszerűsítésének, felújításának támogatása elnevezéssel meghirdetett pályázaton Méhkerék közel ötmillió forintot nyert a községi sportlétesítmény átalakítására, bővítésére. A község saját erő gyanánt másfél milliónál többet biztosított. Igaz, hogy a kötelező tartalékképzés okozta nad- rágszíjmeghúzás hatására, rendkívül nehéz körülmények között, de az intézmények zavartalan működését az első háromnegyed évben is biztosítani tudta a méhkeréki önkormányzat. S emellett, ha apróbb lépésekkel is, de fejlődött a románok lakta település. Ezért érthető Martyin Tivadar polgármester bizakodása, bár szavaiból kiviláglik, hogy jövőre minden bizonnyal még az idei esztendőnél is szűkösebb költségvetési év elé néznek a települési önkormányzatok, így Méhkerék vezetése is. Csalódtak, hogy a közel milliárdos nagyságrendű, engedélyes kiviteli tervekkel rendelkező szennyvízberuházásukat forráshiány miatt a kormányzat nem támogatta, de nem tettek le ez irányú fejlesztési elképzeléseik megvalósításáról. Sarkadkeresztúrral és Sarkaddal vállvetve, európai uniós forrást megcélozva vágtak neki a szükséges anyagiak előteremtésének. Panaszra azért nincs okuk, hiszen ha kisebb lépésekkel is, de a fejlesztésre is futotta. A Heizer Antal nevével fémjelzett Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivataltól elnyert pályázati támogatással sikerült teljesen felújíttatniuk a honi románság - időközben megboldogult — „atyai tanítómestere”, Dúló György tanító úr nevét felvett művelődési ház tető- szerkezetét. A GYISM jogutódja, a Nemzeti Sporthivatal által lebonyolított pályázaton Méhkerék közel 5 millió forint támogatást nyert a sporttelep öltözőjének bővítésére, átalakítására. A közbeszerzési eljárás nyertese, Tokai András vállalkozó keze munkáját dicséri az uniós előírásoknak megfelelően kialakított sportlétesítmény.- A településrendezési terv elkészíttetésére a Békés Megyei Területfejlesztési Tanácstól 6 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertünk, ehhez saját erő gyanánt két és fél milliót biztosít az önkormányzat - tudattá Martyin Tivadar polgármester. A települést az augusztusi rendkívüli időjárás sem kímélte. A község vezetése a megyei területfejlesztési tanács vis maior keretéből a védekezési költségekre 981 ezer forint támogatásban részesült. Időarányosan teljesítettek Méhkerék önkormányzata 430 millió 999 ezer forint kiadási és bevételi főösszeg előirányzattal fogadta el idei költségvetését. Szeptember végén az önkormányzat bevételeinek teljesítése 86,3, kiadásainak teljesítése 84,1 százalékos volt. A település vezetése az önhibáján kívül működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatása jogcímén a belügyminisztertől 17 millió 256 ezer forint támogatást kért. Bukarestben is hallatták a hangjukat... kulturális központ Színházterem, helytörténeti múzeum és adattár is lenne Nem csak a szavak szintjén szorgalmazzák Méhkeréken a román kulturális központ megvalósítását. A települési önkormányzat a község központjában, a Kossuth utca 99. szám alatt belterületi ingatlant vásárolt e célra, s a megvalósíthatósági tanulmányterveket is elkészíttetik. így összesen már jóval több mint négymillió forintot fordított e cél magvalósítására a község vezetése, hiszen a telek megvásárlása 2,2 millióba került, a tervek elkészíttetésére pedig közel két és fél millió forintot kell kifizessenek. A Méhkeréken megvalósítandó román kulturális központ ügye október 20-án Bukarestben a magyar-román együttes kormányülésen is szerepelt. A magyar és a román kormány közös sajtónyilatkozatának 11. pontjában az szerepel, hogy a támogatási kérelmeket - a megvalósítás lehetőségeinek megtalálása érdekében - a kormányközi vegyes bizottság elé utalja a két kormány. Ezen lehetőséget megragadva, Martyin Tivadar polgár- mester a közelmúltban levélben fordult a Magyar-Román Kormányközi Vegyes Bizottság magyar társelnökéhez, Szabó Vilmos államtitkárhoz. A település első embere levelében kifejtette: „...Itt kívánunk elhelyezni egy helytörténeti múzeumot, egy információs adattárat, benne méhkeréki zenetárral, hangarchívummal és videotárral... Ugyancsak a komplexumban kapna helyet a teleház is...” Identitásuk megőrzéséért A település vezetése a honi románság nemzeti identitásának, hagyományainak, kultúrájának megőrzése érdekében szorgalmazza a kulturális centrum mihamarabbi megépítését. A polgármester leveléből kiviláglik: „...Elképzelésünk szerint ebben a központban helyet kapna egy színházterem, amely román és más kulturális rendezvények lebonyolítására lenne alkalmas. ” HlRSAV December 12-én lakossági fórum az érdeklődőknek A községi önkormányzat december 12-én 17 órai kezdettel a helyi Dúló György Művelődési Házban lakossági fórumot rendez, amelyre várják az érdeklődőket! A nyelvápolás érdekében több román csatorna kell «3^ A közelmúlt^ ban Nagyvá- " radon két kábeltelex í/iós társaság vezetésével is tárgyalt a martyin Tivadar polgármester és Netye György alpolgármester alkotta delegáció. A románok lakta község vezetői az anyanyelvápolás érdekében több román csatornát szeretnének a helyi csomagban elhelyeztetni, s ennek lehetőségeiről, feltételeiről tárgyaltak a „Pece-parti Páris- ban”. Ugyanakkor egy útépítéssel foglalkozó cég vezér- igazgatójával is asztalhoz ültek, a hazainál lényegesen kedvezőbb útalapépítési lehetőségekről tárgyalva. Határon túli segítséggel bővítik a számítógépparkot A községi önkormányzat a méhkeréki Nyisztor György Hagyományőrző Néptáncegyüttes ruhatárának bővítése, illetve a helyi két tanítási nyelvű általános iskola számítógépparkjának fejlesztése érdekében nyújtott be pályázatot a Mihai Gheorghiu államtitkár vezette Határon Túli Románok Hivatalához. A kedvező elbírálást követően az anyaországi hivatal Méhkerék kérelmét 3 ezer 600 euróval támogatta. A támogatási szerződést Martyin Tivadar polgármester a napokban Szegeden Románia főkonzulátusán írta alá. Az egyesület jóvoltából udvari játékokat kaptak IKin megfelelő játszótéri eszközöket kapott a helyi óvoda - tudatta RÚZSA JÁNOSNÉ, az intézmény vezetője. EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD HETE. A méhkeréki két tanítási nyelvű általános iskola a Békés Megyei Közoktatási Közalapítványtól 191 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert az egészséges életmód hetének megrendezésére. Ehhez saját erőként 80 ezer forintot társított az intézmény. Az egyhetes program keretében sportvetélkedőket szerveztek, s a szenvedélybetegségek problematikájával is foglalkoztak. Az oldal Méhkerék Község Önkormányzatának támogatásával készült. Szerkesztette: Both Imre. Fotó: Kiss Zoltán. Brassóban, s I. (Hohenzollern-Sigmarinen) Károly, a román királyi család nyári rezidenciáján, a Peles- kastélyban is megfordultak a Méhkerékért Egyesület tagjai idei, őszi, egyesületi kirándulásuk során. Az Arany Szarvas fesztiválon kirándultak Zuhogó esőben is jól érezték magukat Erdélyben A Netye Tibor vezette Méhkerékért Egyesület idén is megszervezte szokásos őszi egyesületi kirándulását. Idén Brassó városát, s annak környékét célozta meg az egyesület tagsága, mindenképpen útba ejtve a román királyi család, Hohenzollern Károly nyári rezidenciáját, a Peles-kastélyt is. Királyhágó, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Segesvár érintésével közelítették meg Brassót, de idén az időjárás nem fogadta kegyeibe a méhkerékieket. Alig hagyták maguk mögött Segesvár falait, ömleni kezdett az eső, s egészen péntek délutántól vasárnap hajnalig szakadt, mintha dézsából öntötték volna—derült ki az alkalmi krónikás, Netye György alpolgármester az országos román hetilapnak írott helyszíni tudósításából. így a Déli-Kárpátokban fekvő mesésen csodálatos Bucegi- hegység kőképződményeinek megtekintését elmosta az eső, nem úgy a Peles-kastély és a nemzetközi hírű, Brassóban megrendezett Arany Szarvas könnyűzenei fesztiválon való részvételt Hazafelé még Törcsvár (Castelul Bran) megtekintése is belefért, s aztán Szeben, Déva és Belényes következett, hogy Szalontánál átkelve a határon újfent hazai földre lépjenek a Méhkerékért Egyesület tagjai. Királyi rezidencián A Peles-kastélyt Románia első királya, I. Károly kezdte építtetni 1873-ban, s egészen 1947-ig a királyi család nyári rezidenciájaként szolgált. Építésének első szakasza tíz évvel később zárult le; igaz, jelenlegi arculatát - átalakítását követően - 1914-re nyerte el. A Hohenzollern-Sigmarinen házból származó Károly iskoláit Drezdában és Bonnban végezte, utána a porosz hadseregben szolgált. 1866-ban román fejedelemmé választották, 1881-ben - miután az ország elnyerte teljes szuverenitási it - királlyá koronázták.