Békés Megyei Hírlap, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-03 / 257. szám

3 2005. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Csökkenteni a lemaradást program Helyi szinten dönthetnek a fejlesztési irányokról A Leader+ program hoz­zájárulhat ahhoz, hogy Békés megye leküzdje, il­letve csökkentse lemara­dását — jelentette ki Varga Zoltán, a területfejlesztési tanács elnöke a témában tegnap Mezőberényben megtartott konferencián. Papp Gábor Paszternák Tímea, a Mezőgaz­dasági és Vidékfejlesztési Hiva­tal osztályvezetője elmondta, a program első magyarországi ki­írására összesen 186 pályázatot küldtek be, amelyből huszon­hat érkezett a Dél-Alföldről. Békésből öten pályáztak az or­szágos szinten rendelkezésre ál­ló, négy és fél milliárd, jelentke­zőként 90-100 millió forint kö­zötti összeg elnyerésére. Emel­lett két megyei közösség Csong- rádból, illetve Hajdú-Biharból ta­lált partnert a kezdeményezés­hez. A döntéshozók néhány na­pon belül közzéteszik, hogy az előzetes rosta után versenyben maradt 149 pályázó közül me­lyek terjeszthetik bővített elkép­zeléseiket az illetékesek elé. F1CSORÁDÁM, a Földművelés- ügyi és Vidékfej­lesztési Miniszté­rium főtanácso­sa kiemelte, a le­hetőség teret nyit az alulról jövő kezdeményezések­nek, .hiszen - fűzte hozzá - a Az önkormányzatok, a civil szféra és a helyi vállalkozók a jövőben nagyobb befolyást gyakorolhatnak a térség fejlődésére. Felvételünk a Mezőberényi Német Pékségnél készült, amely a város egyik legismertebb üzeme. Leader-*- esetében nem a főváros­ban, illetve a régiós vagy megyei központokban, hanem helyi szin­ten határozzák meg a fejlesztési irányokat A szakember hangsú­lyozta, a tervezetről az önkor­mányzatok, a dvil szféra képvise­lői és a vállalkozók minden eset­ben együtt döntenek, ami segíti az összefogás kultúrájának erősödé­sét Elmondta, a hárommillió em­bert érintő 186 benyújtott pályá­zatból most negyvenöt-negyven­hat jut támogatáshoz. Nyomatéko­sította ugyanakkor, hogy a 2007 és 2013 közötti időszakban több tíz- milliárd forint áramlik majd az or­szágba, amelynek segítségével ha­zánk teljes területét lefedi majd a Leader*- program. HEINRICH HESS járási tanácsos a németországi Rhön Bioszféra Rezervátum kapcsán szá­molt be az intéz­kedéssel kapcsolatos tapasztala­tairól. Ahogy megfogalmazta, munkájuk legfontosabb állomá­sa az volt, hogy a meglévő, állító­lagos hátrányokból a lehetőségek szerint előnyt kovácsoljanak. A fejlesztési célokról szólva kijelen­tette, a helyi erők egyesítése, a munkahelyek és lakások létreho­zása kulcsfontosságú volt Kije­lentette, külön hangsúlyt fektet­tek arra is, hogy egy viszonylag kicsi, de hatékony apparátussal dolgozzanak, és így „ne a sze­mélyzetre, hanem valóban a pro­jektre jusson pénz”. Fontos szempontok A német szakember két fontos szempontra is felhívta a figyel­met. Jelezte, a jó képességű fia­talok helyben tartása kulcskér­dés volt térségük számára. Hozzátette, a nők szerepének növelése szintén kiemelt elvá­rásként szerepelt elképzeléseik között. Utóbbi kapcsán el­mondta, nem mindig a pénz­ügyi kérdések voltak a dönt& ek, néhány esetben rugalmas szervezéssel is meg lehetett ol­dani a problémákat. Már Békés megyében is elérhető tegnaptól a Tele2 telefon Választhatjuk a svéd céget Tegnaptól a Hungarotel területén is elérhető a Tele2 hangszolgáltatása. Pocsaji Richárd- Ezzel a jelentős lépéssel elér­tük, hogy ügyfeleink az ország teljes területén igénybe vehes­sék kedvező percdíjainkat és a piaci verseny révén az előfize­tők olcsóbb vezetékes telefoná­lási lehetőséghez jussanak. Bí­zunk benne, hogy a Hungarotel területén lakók is kedvezően fo­gadják a Tele2-t, és itt is népsze­rűek lesznek szolgáltatásaink - mondta Laczkó Tóth Gergely ügyvezető igazgató. A 1202-es ingyenes telefonszámon törté­nő regisztráció után az ügyfél a 1502-es előhívószám tárcsázá­sával telefonálhat a Tele2-vel. A 25 európai országban je­lenlevő svéd cég az elmúlt egy évben Magyarország egyik leg­nagyobb vezetékes alternatív telefonszolgáltatójává vált. Finanszírozási gondok a szeretetotthonnál régi engedély Több embert gondoznak A mezőberényi szeretet­otthonnal kapcsolatos fi­nanszírozási problémák­ra hívta fel a figyelmet Erdős Norbert. Papp Gábor Az országgyűlési képviselő tegna­pi sajtótájékoztatóján elmondta, az intézmény alakulása idején he­ti hét napban harminc ember ellá­tására kértek engedélyt, ami az öt­napos vállaláshoz képest plusz egy ember foglalkoztatását köve­telte meg. Ugyanakkor a hétvégék miatt harminchét embert gondoz­nak, a Magyar Államkincstár vi­szont nem fizet csak az engedé­lyezett létszám és heti öt nap után. Erdős a problémáról kérdést inté­zett Göncz Kinga szociális minisz­terhez, aki helyett Kórozs Lajos ál­lamtitkár válaszolt Hangsúlyozta, a finanszírozást az állam és a fenntartó közösen vállalja, de le­hetősége van különböző térítési díjak beszedésére is. KISHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Kondoros. CSAPADÉK. (j) Kondo­roson a legutóbbi esős időszakban több lakossági panasz érkezett a Klapka, Bajcsy és a Dózsa utca la­kóitól a csapadékvíz elvezetésével kapcsolatban. A képviselő-testület a problémák lehetséges orvoslásá­ról a legutóbbi nyílt ülésén döntött. Körösladány. egészségesen. (í) A Tegyünk Egészségünk Színvonalá­ért Alapítvány a gyermekek egész­séges életmódra nevelését tűzte ki célul. Az alapítvány támogatásával a körösladányi Tüköry Lajos Általá­nos és Alapfokú Művészeti Iskola negyedikes tanulóinak rendhagyó órát tartottak a napokban. Mezőhegyes, gyűjtemény, (i) Mezőhegyesen, a Szent György téri iskolában található helytörténeti gyűjtemény kezelése és jövője ed­dig nem volt tisztázott, ezért a kép­viselő-testület megbízta a művelő­dési és sportbizottságot, hogy dol­gozzon ki egy javaslatot a további működésre — tájékoztatott Sebők Antal polgármester. A városvezető kiemelte: örvendetes, hogy egyre több helytörténeti érték gyűlik ösz- sze, ám a fenntartásához a szűkös költségvetés miatt az önkormány­zat nem tud forrást biztosítani. A bi­zottság feladata, hogy próbáljon irányt szabni az elképzeléseket és a működést, valamint a fenntartás lehetőségeit tekintve, és ezt a no­vemberi ülésen tárgyalja meg a testület. Pusztaottlaka. emlékezés, (i) A pusztaottlakai általános iskolá­ban a minap megemlékezést tar­tottak az október 23-ai események­ről. A gyerekek műsor-összeállításá­ban Farkas Mihályné és Zelman Edit pedagógus segített, a dekorá­ciókat Patai János készítette. Sarkad. BENYÚJTJÁK, (b) Sarkad a tartósan betöltetlen 2. számú házior­vosi körzet rendelőjének felszerelése érdekében eszközbeszerzésre nyújt be pályázatot az Egészségűéi Minisz­tériumhoz. Kedvező elbírálás esetén 2 millió 383 ezer 172 forint támoga­tást nyerhetnek. A pályázathoz szük­séges 595 ezer 793 forint saját erő biztosítását az önkormányzat vállalta. JUTALMAZTÁK, (b) A sarkadi képvi­selő-testület Tóth Imre polgármes­tert a 2005 első félévi önkormány­zati gazdálkodás biztonságos vitele és az önkormányzati intézmény- rendszer zavartalan működése ér­dekében kifejtett kimagasló mun­kájáért másfél havi illetményének megfelelő összegű — bruttó 749 ezer 250 forint — jutalomban ré­szesítette. Szarvas. FELMÉRÉS, (j) November végéig a szarvasi Komép Városgaz­dálkodási Kft. szakemberei felmé­rik a város mintegy 120 kilométer­nyi csapadékvíz-elvezető rendszeré­nek állapotát. Elkészítenek egy hi­bajegyzéket, a javításokra azonban egyelőre még nincsen pénz. Szeghalom. ÖSZTÖNDÍJ, (i) a szeg­halmi önkormányzat is csatlakozott a Bursa Hungarica ösztöndíjpályá­zathoz. A felsőoktatási intézmények nappali tagozatán tanulók pályáz­hattak az ösztöndíjra október 31- éig. A támogatást azok vehették igénybe, akik családjánál az egy személyre eső nettó havi jövedelem nem haladja mega 27 ezer forintot. JEGYZET Az ázsiai „nagy gurítás” után autógumiba sem rúghatunk ........................................................................................4*9 • . . Äk LÁSZLÓ ERZSÉBET tudják, mekkora a különbség Békéscsaba és Dunaújváros kö­zött? Némi torzítással: 125 milliárd forintnyi. No és annyi, hogy amikor a dél-koreai Hankook gumigyár vezetői eldön­tötték, hová telepítenek Közép-Európában üzemet, azt sem tudták - nem is érdekelte őket -, hogy Békéscsaba a térké­pen van. Hiába, a szomorú tények nem változtak: nem va­gyunk jó fekvésűek. mire gondolok? Arra, amit Kóka gazdasági miniszter nem győzött ismételgetni: Dunaújváros képzett munkaerővel kecsegtette az ázsiaiakat, ütemesen fejlesztik az úthálóza­tot, magas színvonalú az infrastruktúra, a többi, fontos feltételről meg az állam gondoskodik. Ez pedig a magunk szemszögéből annyit jelent, hogy jó ideig labdába, vagy ha úgy tetszik, autógumiba sem rúghatunk. az ázsiai „nagy gurítás” igazi siker, bár mi, isten háta mö­göttiek közvetlenül semmit sem arathatunk belőle. Szép az elképzelés, hogy a Hankook-üzem majdan há­romezer dolgozónak ad kenyeret, s ehhez további há­romezer új munkahely teremtődhet hazai kis- és közép- vállalkozások számára, csakhogy gyaníthatóan ennek a vonzáskörnek sem érjük el a szélét. Mi több, csekély az esély, hogy megyénkbe települne egyszer a meglebegte­tett plazmatévét gyártó sor, vagy más elektronikai be­fektetés. azt mondják, a fejlődőkkel és az elszegényedőkkel foglalkozó honi szakadékelmélet velünk szemben igencsak kíméletes: míg másokkal jó pályán futhat a szekér, nálunk már a cam- mogás is csoda ilyen utakon. Világháborús áldozatokra emlékeztek Szeghalmon Szeghalmon az első és második vi­lágháború hőseinek em­lékművénél megemléke­zést tartottak a napokban. macsári József polgármes­ter beszédében hangoztatta: mindazokra emlékeztek, akik a harcokban, a hadifo­goly- vagy a koncentrációs táborokban életüket vesztet­ték. (i) Kistérségi ötletbörzét rendeznek Gyulán A legutóbbi gyulai kistérségi koordinációs értekezleten és a társulási ülésen szó volt az EFOG elnevezésű, ötletgene­ráló programról. A budapesti Fatimex Euro Kft. pályázati pénzből projektet dolgozott ki Békés megyére. A rend­szer egy éve működik, de a lehetőségekkel csak az ön­kormányzatok éltek eddig. Gyulán novemberben ötlet­börzét tartanak, meghívják a kistérség gazdasági szereplő­it és a civil szervezeteket, hogy éljenek a lehetőséggel. A projektötletekhez a buda­pesti cég olyan pályázatot ke­res, ahonnan forrást lehet szerezni a megvalósításhoz. (ö) Sokan beköltöztek már az emelt szintű otthonba Az ötvenből negyvenkét férőhelynek van már gaz­dája a Gyo- maendrődön augusztus­ban átadott, emelt szintű el­látást biztosító idősek ottho­nában. GELLAI JÓZSEFNÉ, a Városi Gondozási Központ vezetője a képviselő-testület legutóbbi ülésén elmondta, hogy megkezdődtek a beköl­tözések. Bíznak abban, hogy karácsonyig a még meglévő nyolc férőhelyre is lesz je­lentkező. (j) HIRDETÉS iamzo: piac Az üzenet mindig a kódszóval kezdődjön, ezt kövesse a hirdetés szövege. Az SMS díja: br. 200 Ft. k I 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom