Békés Megyei Hírlap, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-19 / 194. szám

NÉPSZABADSÁG

/ /

HÉTVÉGÉ

2005. AUGUSZTUS 19., PÉNTEK 11

Az éneklő fogoly 4.

Sztálinváros

BÄCHER IVÁN- Taktikát változtatok, mondta Svéd Sándor 1952. március 31-én délelőtt a házvezetőnőjének, Ma- tildnak, akinek éppen kiszámolta a pörkölni szánt tizenhét darab kávészemet. - Eddig konfrontál- tam, ezután együttműködők. Lássák, hogy jó emberük vagyok. Akkor talán kiengednék. Először is fölhívom Szabót, hogy én is föl akarok lépni az ipari központokban.

Szabó Pál a Gördülő Opera vezetője'volt.

1949-től a Magyar Állami Operaház nem csupán a később ténylegesen is átvett Városi (1953-tól Erkel) Színházban tartott előadásokat, hanem létrehozta az úgynevezett Gördülő Operát, a belső tolvajnyelv szerint stagionét. Ennek volt vezetője Szabó Pál. Az Opera szólistái a derék Mura Péter dirigenssel, a MÁV zenekarának tagjaival, és annak vonatszerelvényével járták az országot. Évente vagy száz alkalommal „vitték” Ózdra, Barcikára, Inotára a Traviátát, a Rigolettót, a Bohéméletet.

Svéd végül is nem csatlakozott a mellesleg világ- színvonalú együtteshez, de kérése meghallgattatott; 1952. június 2-án délután tizenhét órakor saját kocsiján, amelyet az Opera egyik sofőrje, Schilling Ferenc vezetett, barátnője, Raffay Erzsi és titkára, bizonyos Abonyi Béla társaságában elindult Sztálinvárosba, amelynek építése alig két évvel azelőtt vette kezdetét, és amely egy évvel elébb cserélte föl a kedves, de pórias Pentele nevet a genera- lisszimuszéval.- Fantasztikus! - ámult el az énekes, amikor végiggördültek a Május 1. utcán. Csodálatos! Város a semmiből! Lenyűgöző!

A Művészetek Házában egy Szabó István nevezetű fiatalember fogadta őket, aki gyorsan elnyerte Svéd rokonszenvét.- Ez a ház még nincs készen - mutatott körül birodalmán a derék népművelő. - Itt semmi sincsen kész, és megsúghatom magának, művész úr, soha nem is lesz kész. Ami pedig valami véletlenségből, valami félreértésből fakadón mégis elkészül majd, az rossz lesz; megsüllyed, beomlik, ledől. Ezen városon átok ül, művész úr, átok.- Hülyeségeket beszélsz fiam! - veregette meg Svéd Sándor a vállát a fiatalembernek, aki meglehetős rumszagot árasztott. - Én Amerikából jövök. Ilyen csak ott van. Ez nagyszerű! Nagyszerű. Előadás után körbemegyünk!

És valóban, az előadás után, amely telt házzal és nagy sikerrel ment le, sétára indultak a lázasan épülő város utcáin: a sztár, a nője, a titkára, a sofőrje és a népművelője.- Mikor kezdték itt az építkezést? - kérdezte Svéd a fiatal kísérőjét-1950. május 2-án. Az volt ott az első ház az utca elején.- Hát ez?- Ez a Dózsa. Mozi. Az ország legnagyobb mozija. Felajánlásra télen fejeztek be. Szét is fagyott benne minden. Most másfél millióért kell újjáépíteni.- Ugyan. Egy ekkora vállalkozásnál mindig akadnak problémák. Nem érdekes! A lényeg ez, amit látunk! Ez az erő. A lelkesedés.

Egy nagyobb csapat fiatal munkás, szinte még gyerek menetelt mellettük harsányan danolva el:

„Pentelénk, Pentelénk / Dicső híred hozzánk elért / Híre szájról szájra jár / Hozzád készülünk mi már / Te lész erős várunk, Pentelénk...”

Svéd Sándor nem bírta megállni és legendás baritonjával, amely oly sokszor ejtette révületbe New York, London, Milánó legelőkelőbb népeit most megreszkettette Sztálinváros mészszagú falait is: „Pentelénk! Pentelénk! / Dicső híred hozzánk elért...”

A csapat megtorpant: „Ez a Svéd! Ez a Svéd Sándor!”

UHARí

0T00IK

ímdla j^hohap-A LEGJOBB OOL.GŐZÖK

• "-Í ?-”íi^^Íf“j4!LAí£ííl öt ÍDlí'X„„ioir

8- Engem itt is ismernek - dörmögte elégedetten az énekes, miután kiosztott vagy harminc autogramot.- Ugyan! - legyintett Szabó István - Ezek pestiek, gimnazisták. Ezrével jönnek dolgozni ide. Persze nem értenek semmihez.- De lelkesek! Pionírok! Te hülye vagy, fiam. Nem érted ezt. Ez olyan, mint Amerikában volt.- Csak ott megcsinálták a dolgokat. Itt meg sose lesz kész semmi.- Hogy mondhatsz ilyet. Hát már készen van. Áll a város!- Ugyan. És ha áll is, minek. Nem is ide akarták ezt a várost építem. Hanem Mohácsra. Már el is kezdték a földmunkákat ott, amikor összebalhéztunk a jugoszlávokkal. Azután döntöttek Pentele mellett. Ami egy festői kis halászfalu volt. A jugoszláv ércre épült volna az egész, így azonban semmi létjogosultsága nincsen.- Majd jön máshonnan a vas - legyintett Svéd Sándor.- A város klímája is rettenetes, mert egy szeles fennsíkra épült...- Vegyél föl sapkát fiam, és hallgass egy kicsit. Hol eszünk?

A Szabadság étterembe ültek be.

Svéd fogast evett, halkéssel. Miután végzett, a kifogástalanul mozgó pincér egy üvegtálat hozott ki, amelyben rózsalevelek úszkáltak.- Elképesztő - ámult kézmosás közben a mester. - Tiszta Amerika.- A Gundelben volt főpincér. O úgy van itt, ahogy a művész úr Magyarországon. Nem egészen

önszántából - hajtotta föl harmadik fél rumját a kultúrfelelős.

Svéd megvonta vállát:- Legalább vannak itt úriemberek is.- Az biztos. Főleg a kurvák nagyon finomak.

Egy órával később a város legendás helyén,

a zsúfolásig megtelt Népbüfében, más néven Késdobálóban álltak körbe egy kétes tisztaságú pultot. A pestiek szólni sem tudtak a rökönyö- déstől, de Svéd sztentori hangja áthasította a hatalmas hodályt beterítő füstöt, szagot, hangzavart.- Tiszta Amerika! Óriási! Óriási! Meglátjátok, ebből város lesz! Igazi város! Mert múltja lesz neki. Hősi múltja! Ez Amerika! Amerika!- Ugyan művészkém, hiába bömböl, itt nem lesz város soha! Itt minden rom lesz, mert itt minden összedől, meglássátok, én mondom, itt minden összedől, besül, kikopik, lezuhan, felrobban, megrohad, elhasad, átfordul, odavész, szétszakad, összezuhan, visszamarad, szétmállik, szétesik, szétrobban, összedől, összedől, minden összedől, összedől, összedől itt minden faszikám, összedől, mint a szar...

És a kultúrfelelős ájultan a hősbariton vállára zuhant.

Sztálinváros nem dőlt össze. Dunaújváros lett belőle, meglehetősen élhető hely.

Szabó István viszont két nappal később nem ment be a munkahelyére, és másnap és harmadnap se ment be. Nem is szólt, nem is telefonált. Többet nem látta őt senki Sztálin-Dunaújváros- ban azóta sem.

Gépírói gyakorlatok

Gaby Hauptmann: Impotens férfit keresek tartós párkapcsolatra

Németországi megjelenése után közel tíz évvel vetették piacra hazánkban a családneve alapján jelentős színműírói kvalitást sugalló, állítólag nemzetközi hírű bestsellerszerző első párkereső ponyváját - a belső tartalomról árulkodó borítóval. A publikálás idején negyvenéves Hauptmann édesanyjának ajánlja kizárólag „polgárpukkasztó” címével föltűnést keltő írását, a megkésett gyermeki bosszú jegyében. Az „öntudatos, önálló, sikeres”, harmincöt esztendős, vörös Carmen - brazil szappanoperák, könnyes melodrámák, Courths-Mahlerek paneljeiből barkácsolt fércmű hősnője - biztosítási üzletkötőként tengeti hétköznapjait.

A havonta mintegy tizennégy- tizenöt órát robotoló, látens alkoholista démon életére némi árnyat vet, hogy partnere naponta legalább négyszer kíván vele zöld ágyra vergődni. A germán férfinem céltáblája, kitörve szexuális rabszolgaságából, vakmerő tettre szánja el magát. Hirdetést ad tol, melyben józan” férfit keres „közös szép órákra, együtt töltött időre, barátságra”. Feltétele: „intelligencia és impotencia” - melyek a szerző számára rokonértelmű szavak. Carmen - kinek telt keblei Tallai Gábor fordítói leleménye következtében „úsznak a levegőben” - három áldozatra is rábukkan a válaszlevelek rengetegében.

Kettőjük árva, ám - noha novembert írunk - mindegyik napbarnított. „Igazi férfi- szag”-uk „virágmezőket, nyári esőt, szappant idéz.” A „mere- dező hímtagok” fenyegető látványától undorodó femme fa- tale-t azonban menthetetlenül

Erószról, csapongva

Balázs Attila: Vagyak gyűjteménye

ményben, bár ezek is ugyanazt mondják: a testi vágyhoz, illetve a testi vágyról való beszédhez keresnek érvényes és működőképes szintaxist és szókészletet. Akad közöttük némi tájirodalmi anekdotizmussal ravaszul és játékosan aláboltozott, hagyományosabb benyomást keltő elbeszélés (A Fatökű Dulits és 7 gyermeke), travesztiásan kancsal „beidézésekkel” spékelt próza- vers-szerűség (Mindig), tíz oldalas levélregény-paródia (Barám- pipi, angyalhajjal) vagy szatíra a műszexiparról (A negyvenes lábú pincérnő). S van itt egy paro- disztikus esszéféleség is, történelmi és összehasonlító szexantropológiai vizsgálódás Marie Pauline Bonaparte feslettségé- nek, Sir Francis Richard Burton angol utazó szexuál-etnográfiai érdeklődésének, általában: a más kultúrák bizarr szexuális szokásainak és szertartásainak a tárgyában.

Közös mindebben a hang és a nyelvezet. Ne kerteljünk: ha nem derült volna ki az eddigiekből, Balázs Attila pornográfiában utazik, hangja és nyelvezete a pornográf képzeleté. De könyve egyben ebnek a képzeleti formának a heroikus egyenjo- gúsítási kísérlete is, mégpedig mindenféle megszelídítési és szalonképesítési igyekezet gondos és üdvös kerülésével. Heroikus kísérlet, játékos és élvezetes eredménnyel: a pornográfia barokk-manierista stílmutatványok formájában szárnyal fel, a szöveg ritka levegőjű költői magasságokig követi a vágy röptét, miközben vaskos, kaján és talaj menti módon ki is neveti önnön magát - az olvasó épülésére és mulatságára. (Palatínus, 253 oldal, 2200forint)

TAKÁCS FERENC

eltalálja Ámor nyílvesszeje, mikor fölnyit egy mamut méretű borítékot; benne Rilke Őszi nap című költeménye és egy repülő hattyúpárt, katicákat, kanárikat, összebújó macskákat ábrázoló komputergrafika. A velőtrázó kreatúra alkotójának nagy ívű vágyai („vastag levéltakarón... lépdelni fakó napsugarak alatt”, majd

Brazil szappanoperák, könnyes melodrámák, Courths-Mahlerek paneljeiből barkácsolt fércmű.

forralt bort kortyolgatni egy fogadóban) karmikusan egybe csengenek Carmen legrejtettebb álmaival. Ám az idilli románcot hamarosan megzavarja az önismeret útjára sosem tévedő nő Vógue-címlapra termett lélekbúvárának fölismerése: fehérmájú páciense küldetése, hogy meggyógyítsa az útjába akadó impotens férfiakat.

Hauptmann gépírói gyakorlata (melynek filmes adaptációja csendes bukás után merült a feledés homályába) a kilencvenes évek szingliirodal- mának lehangoló félreértelmezése. A zsáner ikonja, az élethazugsága mellett is elsöprő humorú Bridget Jones naplója vagy Tama Janowitz megrázó szépírói remeklése, az Egy bizonyos korban mind klasszikusok modern parafrázisai. (Az „újraírt” művek: Jane Austen Büszkeség és balítélete, és Edith Whartontól Az öröm háza.) A forgatókönyvíróként, tévéproducerként is tevékenykedő giccsírótól azonban tisztes párbeszédek megalkotására sem futja - nem szólván a karakterépítésről. Ugyanakkor radikálisan emancipáltnak hitt nőtípusa máglyára vetéséért egyaránt közelharcot vívnának egymással a feminizmus és a hímsovinizmus harcos képviselői. Fielding és a „Brat Pack” nevű, amerikai irodalmi csoporthoz tartozó Janowitz azért is nyúltak vissza a XVIII., illetve XX. század eleji (női) művekhez, hogy viszonyítási pontot találjanak kiábrándító állításukhoz. Ez pedig nem más, mint hogy a nőket érintő társadalmi elvárások (így: házasság- kötés, gyermekszülés) az évszázadok során mit sem változtak. Kérdésük az volt, a szükséges kondíciók hiányában vajon ké- pes-e egy nő önmaga meghatározására, még inkább: elfogadtatására. A válasz mindkét esetben lesújtó.

A Szent Johanna-csodáló Hauptmann - az illúziókkal történő leszámolás helyett - nemtársai elaltatására hivatott. Éberebb olvasói szörnyű álomra számítsanak. (Athenaeum, 349 oldal, 2490forint)

HORECZKY KRISZTINA

„Fehér phallosszal jártam a világ erdejét, kerestem, hová döfhetném, hol hódoltathatnám fegyverem” - kezdte Egyes szám negyedik személy című prózaművét 1960-ban Lawrence Ferlinghetti, a beat költője és prófétája. Épp negyvenéves volt ekkor, annyi, mint most Balázs Attila, aki jelen kötetében a maga - Ferlinghettiéhez igen hasonló célú-szellemű - kutatóijáról tesz közzé beszámolót. Mint a könyv utolsó és rövidke - szerkesztői megjegyzésnek álcázott - írásából értesülünk, ez a kutatóút huszonöt évvel ezelőtt kezdődött el, még Újvidéken.

A gyűjtemény élére illesztett kisregény-terjedelmű Szerelem, szerelem című prózamű száz-egynéhány oldalas lázas és csapongó belső monológjából az derül ki, hogy. Ferlinghettivel valamelyes ellentétben - a beszélő, akit névkezdőbetűi, a „B. A.” alapján a szerzővel, Balázs Attilával azonosítanánk, ha nem derülne ki valamivel később, hogy valójában Buzogány Andornak hívják, már igen fiatalon megtalálta, hová is döfje, hol hódoltassa fegyverét: vágyának cseppet sem titokzatos tárgya gimnáziumi biológia-tanárnőjének a, hm, combköze (hogy a szerzőnél eufemisztikusabban fejezzük ki magunkat). Ez a vágy uralkodik rajta, ez a vágy határozza meg egész életét, kezdve a pályaválasztásán: nőgyógyász lesz és író, akinek számára a női nemi szerv praktikus munkatárgy és ideális költői téma egyszerre, „ginekoliterátor”, ahogy a maga kreálta műszóval megjelöli magát. Legyűrhetetlen vágya mítosszá növeli a tanárnőt: Éva ő (valóban ez a keresztneve), az ősasszony, de

Aphrodité is, a test és a szerelem maga. Felszabadító vágy ez, de pusztító és antiszociális erő is. Buzogány Andor végül megkapja Évát, de élete innentől kezdve a süllyedés: orvosi műhiba, alkohol, gyilkosság (szerelemféltésből) és börtön. (Ha ugyan nem egy őrült fantazmagóriáit olvassuk - a szöveg ezt az értelmezést is megengedi, ilErőteljes, groteszken komikus és

emelkedetten költői írás, igen szokatlan irodalmi tájékon.

letve jelzi, hogy tény és képzelet, valóság és vágykép különbségét keresni az izzásnak ezen a fokán már felesleges, egyben hiábavaló.)

Erőteljes, groteszken komikus és emelkedetten költői írás, igen szokatlan irodalmi tájékon találhatunk helyet számára: valahol félúton Henry Miller Ráktérítője és - meglepetésre - Hevesi András Irénje között. Rövi- debb írások követik a gyűjte-