Békés Megyei Hírlap, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-25 / 198. szám

2005. AUGUSZTUS 25., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 11 MAGYARBÁNHEGYES Megérdemeljük a pihenőt! köszöntő A célok csak a lakossággal együtt valósulhatnak meg Korlátlan a felvásárlás dinnyéből és paprikából kertészkedés Megélhetési forrás Kedves Helyiek! Tisztelt Ven­dégeink! Magyarbánhegyes képviselő-testülete és a magam nevében tisztelettel és szeretet­tel meghívunk mindenkit az augusztus 27-ei falunapi ren­dezvényünkre. Immár húsz éve vagyok a település első szá­mú vezetője, és nagy örömmel tölt el, hogy már a negyedik fa­g dezhetjük meg a község életé­talatok szerint évről évre egy­kozó, helyi támogató segíti a rendezvény sikeres létrejöttét, amelyet a lakosság szívesen fo­gad, és él a kikapcsolódás adta lehetőséggel. Mint az elmúlt esztendők bizonyítják, az ön- kormányzat, anyagi lehetősé­geihez mérten, mindent meg­tesz a falu fejlődése érdekében, ám a kitűzött célok nem való­sulhatnának meg a lakosság megértő közreműködése nél­kül. Képviselőtársaimmal úgy gondoljuk, hogy az itt élő, dol­gos és szorgos emberek, akik­nek többsége a mezőgazdálko­dás kétkezi munkájából igyek­szik boldogulni, a hétköznapok rohanása után megérdemel­nek egy kis pihenőt, egy egész napot betöltő, tartalmas szóra­kozást. Az idei falunap új szín­folttal is gazdagodik, mert a hagyományos sport-, kulturális rendezvények sorában első al­kalommal szeretnénk köszön­teni a település legidősebb férfi és női polgárát, valamint a leg­hosszabb ideje házasságban élő párt. Reméljük, a meghirdetett programjaink közül idén is mindenki megtalálja a kedvére valót! Szeretettel várjuk a helyi­eket és a környező települések lakosságát, és a további baráti együttműködés reményében mindenkinek jó szórakozást, kikapcsolódást kívánunk! ■ Szokola Béla, Magyarbánhegyes polgármestere Az utak királyai. A helyi Kovács János látványos motorgyűjteménye tavaly is elnyerte a kiállítás látogatóinak rokonszenvét. Az amatőr csoportok bemutatkozási lehetősége A falunap a helyi amatőr cso­portok, az általános iskolások, a fiatalok bemutatkozására is kiváló lehetőséget kínál A med­gyesegyházi székhelyű Swing Alapfokú Művészetoktatási In­tézmény helyi és medgyesi cso­portjai is fellépők lesznek. A kulturális programok közül kiemelkedik a helyi alkotók, gyűjtők munkáiból összeállított kiállítás. Ezúttal is azok a la­ms KÉZMŰVESEK. A magyarbánhegyesi falunap egyik hagyományőrző programja az iparművészeti foglalkozás. A gyerekek szakemberek köz­reműködésével ismerkedhetnek meg, gyakorolhatják a papírhajtoga­tás, faragás, kosárfonás, virágkötés és más kézművesség csínját-bín- ját. Idén a program arcfestéssel is kiegészül. Szombati vendégcsalogató a negyedik falunapra A magyarbánhegyesi önkor­mányzat augusztus 27-én ren­dezi meg a negyedik települési falunapot. A programok hely­színe az Általános Művelődési Központ, illetve a községi sporttelep, valamint a művelő­dési ház és környéke. PROGRAMAJÁNLÓ 9.00 Nevezéses kispályás gyermek és felnőtt labdarúgó-mérkőzések 10.00 Ügyességi verseny gyermekeknek 13.00 Magyarbánhegyesi művészek kiál­lításának megnyitója, motorkerék­______pár-bemutató_______________ 14.00 Játszóház: arcfestés, iparmúvésze­ti foglalkozások______________ 15.30 A Május 1. Gyermeknéptánc _____Együttes szakkörének bemutatója 16.00 A Medgyesegyháza Művészeti Alap­iskola magyarbánhegyesi és med- gyesegyházi csoportjának fellépése 16.30 Az ÁMK Kossuth Lajos Általános _____Iskola tanulóinak előadása_____ 17 .00 A magyarbánhegyesi Fehér Holló _ zenekar műsora______________ 18.00 A napi versenyek eredményhirde­tései, díjátadások____________ 19.00 O perettgála_________________ 20 .00 Balázs Pali fellépése__________ 20 .45 A mezőkovácsházi Duma’s Színház _____musical-előadása____________ 21.4 5 A helyi Fehér Holló zenekar műsora 22.15 Tűzijáték___________________ 22 .30 A Crystal együttes élókoncertje 24.00 Utcabál A falunap alkalmából egész nap ingyenes óriáscsúszda, valamint vendéglátás és kirakodóvásár várja az érdeklődőket. A rendez­vények megtekintése ingyenes. A nap fővédnöke Asztalos Ferenc alpolgármester. Mindenkit sze­retettel vár a rendezőség! A magyarbánhegyesi László István 2001-ben kezdte magánvállalkozói munkáját a paprikafelvá­sárlással. Tevékenysége azóta a térség másik jel­lemző zöldségnövényével, a dinnye felvásárlásával egészült ki. — A paprika után a dinnyefelvá­sárlás következett, amit először belföldi áruházláncoknak, majd külföldre exportként szál­lítottam. A paprikát áprilistól novemberig naponta vásárol­juk, általában nagy tételben. A beszállítók a helyi és a környe­ző települések magántermelői- avatott be a szakma rejtelme­ibe László István. A felvásárlás a vasútállomás depójában történik, illetve a há­zaktól viszik el teherautókkal a termést. A faluban is sokan fog­lalkoznak kertészkedéssel, mert a mezőgazdaságon kívül alig van más megélhetési forrás. Nagy az igény erre a szolgál­tatásra. Főbb felvásárlási körze­te paprikából Nagybánhegyes, Magyarbánhegyes, Mezőko- vácsháza, míg dinnyéből a me­gye egésze. A településen műkö­dő más felvásárlók nem zavar­ják, hisz mindenkinek kialakul a maga beszállítói köre. László István saját bőrén tapasztalja a piaci változásokat, hiszen ő is foglalkozik termesztéssel. Az át­vevő cégeknél előfordulhat toló­dás a kifizetéseknél, de ezt meg­próbálja nem éreztetni a terme­lőkkel. László István a jövőben is szeretettel várja az érdeklő­dők jelentkezését, és továbbra is áll a lakosság, a termelők szol­gálatára. ▲ Eredmények és elérhetőség László István vállalkozó 2001- ben 800 tonna paprikát vásá­rolt fel, majd két esztendő szű­kösebb volt, de tavaly újra fel­lendült a felvásárlási tevékeny­ség. Idén eddig 450 tonna pap­rikát és 224 kamion dinnyét adott le, ebből 120 kamiont né­met exportra. A termelők az alábbi telefonszámokon érdek­lődhetnek: (06)30-9107-470, va­lamint (06)30-9702-534. Az egész megye területéről felvásárolt dinnye egy része a belföldi áru­házláncokba kerül, a többit külföldi országokba exportálják. Az oldal a Magyarbánhegyesi Községi Önkormányzat és hirdető partnereink támogató együttműködésével készült. Szerkesztette: Halasi Mária. Fotó: Kovács Ferenc, Veress Erzsi. Hirdetési tanácsadó: Kmetykóné Molnár Márta. SiWndlí»» oncJ Snofta A DOHERTY Hungary Kft.- 5900 Orosháza, Gyártelep u. 2. - FELVÉTELRE KERES gyártáselőkészítő mérnököt. Felvételi követelmények: ■ felsőfokú műszaki végzettség ■ gépi forgácsolásban szerzett gyakorlat ■ angol nyelv tárgyalási szintű ismerete | ■ AUTOCAD software felhasználói szintű ismerete.. P Jelentkezni lehet: szakmai önéletrajzzal postán (5900 Orosháza, Gyárte­lep u. 2.) vagy személyesen előzetes időpont-egyezte­tés alapján a (68) 473-396-os telefonszámon a 103-as melléken Hegyi Sándor műszaki igazgatónál. A felújított üzemanyagkút megszépült környezetben uniós Elvárás szerinti szolgáltatás Két hónapja adták át ün­nepélyes keretek között Magyarbánhegyesen a Bacsa és Kormányos Kft. által üzemeltetett, felújí­tott benzinkutat. A vasútállomástól nem mesz- sze, a közúti közlekedés szem­pontjából jól megközelíthető helyen található az üzem­anyagkút, mely külső képében és kínálatában is korszerűsö­dött. A kútnál 95-ös benzint és dí­zelolajat tankolhatnak az autó­sok. A létesítmény kulturált környezetben várja a helyi és a környező települések személy- gépkocsi, illetve mezőgazdasá­gi jármű tulajdonosait. Az uta­zók pihenésként az épület shopjában ihatnak egy kávét vagy más frissítőt, de különféle édességet is vásárolhatnak. A gépkocsikhoz a legszüksége­sebb adalékok, olajak, kenő­anyagok állnak rendelkezésre. A tulajdonosok - mivel mező- gazdálkodással is foglalkoznak - jól ismerik az itt lakók igé­nyeit, s ennek megfelelően ala­kították ki saját költségükön a szolgáltatást. ▲ A tulajdonosok — mivel mezőgazdálkodással is foglalkoznak — ismerik az Itt lakók igényeit, ennek megfelelően alakították ki szolgáltatásaikat. kosok mutatkoznak be festmé­nyeikkel, tárgyaikkal, akiknek megadatott a képesség, amit te­hetségnek nevezünk. Helyi alkotók munkáiból válogatott kiállítás

Next

/
Oldalképek
Tartalom