Békés Megyei Hírlap, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-04 / 154. szám
2 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 4„ HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT A felújított mezőberényi strandról BALOGH ERIKA, BÉKÉSI TANÁRNŐ: . - Az első pillanatban látszik a válto- ■Hi zás, szebb lett a környezet, kicserélték a medence burkolatát. Eddig is gyakran látogattunk el a mezőberényi strandra. Békésen egyelőre nem működik ilyen medence, ezért a környező településekre kell utaznunk úszni. KISS IMRÉNÉ, MEZŐBERÉNYI NYUGDÍJAS:- Tetszik, ahogy átalakították a stran- 1i dot. A medence vize tisztább, a hely tágasabb. ló ötlet, hogy a gyermekmedencét közelebb helyezték a meleg vizeshez, ami jó az unokáikat elkísérő nagyszülőknek, hiszen így szemmel tarthatják a gyermekeket. DR. KÖVESDI JÓZSEF, BUDAPESTI EDZŐ:- Sokkal szebb lett a strand, bár az is látszik, hogy a munkálatok csak nemrég fejeződhettek be. Némi csalódást okozott a gyermek- medence. Visszatérő vendégként azt hittük, hogy a helyén jóval nagyobb úszómedence épül. Az összkép így sem rossz. FÖRDŐS NORBERT, MEZŐBERÉNYI DIÁK:- Gyakran járok ki a strandra és bátran mondhatom, szebb, mint volt. A nagy medence burkolata lényegesen esztétikusabb. Észrevehető a változás a gyermekmedencén is. A parkosítást is másképp oldották meg. A strand előnyére szolgál a változtatás. ■ Papp Gábor Minden napja a Hírlappal indul f GYIVICSÁNNÉ DR. SZENCZI IRÉN RÓZA, Tótkomlós polgármestere számára P nem indulhat a nap a Békés Megyei Hírlap elolvasása nélkül. - Ha nem olvasnám el a lapot, hiányérzetem lenne. Az a meglátásom, hogy rohamosan újult a Hírlap, ennek köszönhetően áttekinthetőbb lett és sokkal mozgalmasabb — mondta a településvezető. - Örömmel látom, hogy a Békés Megyei Hírlap igyekszik távol tartani magát a sajtót manapság annyira jellemző elbulvárosodástól. Bár a tudósítások rövidebbek lettek, az a véleményem, hogy ez nem baj, ha a cikk korrekt és minden szükséges információt tartalmaz. Örülök annak, hogy sok fotó van a lapbem, mert nagyon jónak találom a képeket. Szinte mindent elolvasok, minden érdekel. Még a horoszkópot is megnézem, ami ha másra nem is, hát szórakozásra nagyon jó. Kevesebbet olvasom a sportrovatot és nem szívesen nézem meg a gyászjelentéseket, mert azok nagyon elszomorítanák. Először mindig végigfutom a lapot és szelektálok, majd visz- szatérek azokhoz az írásokhoz, melyek felkeltették az érdeklődésemet. így tulajdonképpen kétszer élvezem az olvasást. A hirdetéseket nemigen nézem meg, de szeretem az sms-rovatot, mert mindent meg lehet tudni belőle. Hasznosnak tartom a térségi oldalakat és a települési híreket, de több szociális és egészségüggyel kapcsolatos cikket szeretnék olvasni. Fontosnak tartanám azt is, hogy minél többet tudósítson a lap vidám, jó dolgokról, eredményekről, mert ezek példaértékűek lehetnek másoknak, bemutathatják a megye szépségeit is. Úgy látom, hogy a Békés Megyei Hírlap minden téren törekszik a kiegyensúlyozottságra, s ez dicséretes. ■ Mogyorósi Krisztina Negyedmilliárdos bemházás fejlesztés Kulturáltabb környezetben strandolhatnak a fürdőzők Megfizethető áron vásárolhatók meg a belépők a megszépült mezőberényi fürdőben. A közelmúltban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt a megszépült mezőberényi strand — tudtuk meg Cservenák Pál Miklóstól, a város polgármesterétől. A létesítményt mintegy 250 millió forintból újították fel, amelynek köszönhetően a település lakói kulturáltabb környezetben tölthetik szabad idejüket. Papp Gábor A rekonstrukció során új csempével látták el a nagy medencét, míg a gyermekmedencét teljesen átépítették. Emellett új gépházat is létrehoztak, amely teljesítményével nagyobb strandot is elláthat majd, hiszen a létesítmény négy- hektáros területe mindenképpen alkalmas lehet további fejlesztésekre. cservenák Pál Miklós elmondta, hogy a nagy medence felújítása 170 millió forintba, a gyermekmedence átépítése 48 millió forintba került, míg a fennmaradó összeget a gépházra fordították. A mintegy negyedmilliárd forintos beruházáshoz a város saját költségvetéséből biztosította a forrásokat, illetőleg a megyei területfejlesztési tanácstól nyertek 48 millió forintot A munkálatokat a debreceni székhelyű Alterra Kft végezte. A város vezetői arra is figyelmet fordítottak, hogy a belépőket megfizethető áron vásárolhassák meg a vendégek. A felnőttek napi jegye 500, a diák- és nyugdíjasjegyek 350 forintba kerülnek. Emellett lehetőség van kedvezményes havi- és hetibérlet vásárlására. A felnőtt hetibérlet 2800 forintba, a diák hetibérlet 2100 forintba, az egy hónapra szóló felnőtt bérlet 10 ezer forintba, az egy hónapra szóló diák- és nyugdíjasbérlet 7800 forintba kerül. A felújított létesítmény iránt a kezdetektől nagy az érdeklődés. Az első napon például mintegy ötszázan látogattak ki a fürdőbe, és a kedvező időjárás, illetve a nyári szünidő azóta is sok vendéget csábít a strandra. A helyieken kívül a közeli településekről, például Békésről is érkeztek vendégek a fürdőbe, de német turisták is igénybe vették a megszépült létesítmény szolgáltatásait. A fürdőzők egyetlen dolgot hiányolnak: a büfét Ezzel kapcsolatban Cservenák Pál Miklós kifejtette, korábban öt lehetséges üzemeltetővel is tárgyalt, a vállalkozók azonban a korábbi helyén szerették volna a vendéglátóegységet megnyitni, ezt azonban a különböző közegészségügyi előírások nem teszik lehetővé. A polgár- mester azonban jó hírrel is szolgált a megbeszélések végül eredményre vezettek, és a közelmúltban sikerült megegyeznie egy szabadkígyósi vállalkozóval. A szakember július 4-én nyitja meg a strandbüfét Augusztustól Kálmán A strand létrehozása Kálmán István nevéhez fűződik. A Városvédő és Városszépítő Egyesület éppen ezért emléktáblát kíván elhelyezni a létesítmény te rületén, tisztelegve az 1972-ben elhunyt ßrfi emléke előtt A szervezet kezdeményezésére a mezőberényi képviselőtestület úgy döntött, hogy a strand augusztus 2őától a Kálmán fürdő nevet viseli majd, ekkor adják át az említett emléktáblát is. A „folyékony főműsor” már csak ráadásként jött jubileum Körösladányi Napok tizedszer Tanfolyam a sokrétűbb házi gondozás érdekében dél-békés Tervük a foglalkoztatás Minden idők leggazdagabb kíná- latú szórakoztató rendezvényét tartották meg a hétvégén Körös- ladányban. Az eredetileg betervezett programok mellett volt egy plusz fellépő is: az eső főleg a szombati napon adott többször hosszan „folyékony főműsort”. A tizedik Körösladányi Napok részeként idén először köszöntötték a tavalyi rendezvény óta születetteket Dr. Pelcsinsz- ki Boleszláv polgármester szombat délelőtt 54 kisgyermek szüleinek gratulálhatott. A kiadós eső ellenére szombaton szinte valamennyi betervezett programot, így az esti R-Go koncertet is megtartották. Vasárnap délelőtt Gyulay Endre megyés püspök tartott misét a katolikus templomban. Délután a Vén Márkus népzenei találkozón a környékbeli népdalkörök és citeraegyüttesek szórakoztatták a helybelieket A rendezvény- sorozat vasárnap éjjel Demjén Ferenc koncertjével zárult ■ (i) A kevermesi polgármesteri hivatalban a Békés Megyei Munkaügyi Központ és a Békés Megyei Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központ együttműködésével a napokban kezdődött el egy három hónapig tartó kihelyezett tanfolyam. A hallgatók olyan, a házi gondozáshoz, betegápoláshoz szükséges kiegészítő tevékenységekről - gyógyszerfelíratás, gyógyszerkiváltás - szereznek alapismereteket, melyek birtokában a tanfolyam után köny- nyebben elhelyezkedhetnek ezen a területen. A képzésben főként általános iskolai végzettségű, szakmával nem rendelkező - munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű — munkanélküliek vesznek részt. A tizenhat hallgatóból egy-egy battonyai és kunágotai, három nagykamarási és tizenegy kevermesi lakos. Az önkormányzat a helybeliek továbbfoglalkoztatását tervezi. ■ (1) III. TÜCSÖK-KUPA. (mk) Másodszor rendezett hivatalos országos versenyt szombaton a megyeszékhelyen a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) békéscsabai szervezete. Kilencvenkilencen neveztek be az ország minden részéről, sőt érkeztek országhatáron kívülről is. Almáskamarás. ÚSZÁS. (I) Almás- kamaráson a napokban fejeződött be az általános iskolásoknak áprilistól szervezett úszótanfolyama. A felső tagozatból 15 diák vett részt rendszeresen a medgyesegyházi uszodában tartott foglalkozásokon. Terv, hogy a következő tanévtől — az önkormányzat támogatásával — a mindenkori 5. osztálynak a testnevelés órák tantervén belül rendszeres úszásoktatást tartanak. Békéscsaba, zárva. (y) A Békés Megyei Könyvtár mától a hónap végéig nyári szünetet tart Az olvasók augusztus elsejétől látogathatják újra az intézményt OKMÁNYIRODA, (y) A város honlapján, a www.bekescsaba.hu oldalon az érdeklődők megtalálhatják az okmányiroda nyitva tartásának rendjét a telefönszámot amelyen időpontot K1SHIREK BÉKÉS MEGYÉBŐL kérhetnek, illetve a most hatályos, az irodában fizetendő illetékek összegét Békésszentandrás. munkák, g) Többféle felújítási munkát kívánnak elvégezni a nyáron a békésszent- andrási bölcsődében. A tisztasági meszelés és mázolás mellett kijavítják a parkettát, kerítést építenek, s kicserélnek két mosdókagylót Füzesgyarmat, növekedés. (í)a füzesg/armati napközis konyha ételei iránt folyamatosan növekszik a kereslet Néhány éve átlagosan 850-950 közötti adagot főztek naponta. Az utóbbi időben viszont e©re többen étkeznek a napközis konyhán. Ezt bizonyítja, he©' idén átlagosan már 1000-1050 adag készül egy-egy napon. Gyomaendrőd. módosítás. 0) Módosította a gyomaendrődi önkormányzat az idei évre vonatkozó költségvetést Az új bevételi főösszeg megközelíti a 3,19 milliárd forintot az önkormányzati tartalék összege pedig 139 millió 303 ezer forintra módosult Mezőberény. tüdőszűrés. (h> a közelmúltban fejeződött be a mezőberényi művelődési központban a tüdőszűrő vizsgálat A szűrésen 4778-an jelentek meg A vizsgálaton tavaly százzal többen vettek rész, ezzel együtt az arányokat a szakemberek elfogadhatónak tartották. Mezőhegyes, köszöntő, (i) a mezőhegyesi Zsiliván Jánosnét 90. születésnapja alkalmából a családsegítők nevében Kunné Horváth Izabella intézményvezető és Jeszenka Zoltánná, az idősek nappali intézményi ellátásának vezetője köszöntötte a minap. Emléklapot, virágot és ajándékcsomagot adtak át az ünnepeltnek. Nagykamarás. TÁROLÓ. (I) a nagykamarási művelődési házfelújításához kapcsolódóan a nyáron a község központban levő második világháborús emlékmű környezete is új díszburkolatot kap. Emellett az épület parkolójához szintén új kerékpároló is társul. FŐVÁROS. (I) Hazánk fővárosának jobb megismerésére szerveztek nemrég kirándulást a nagykamarási általános iskola 7—8. osztályosai számára. A Gyarmati Zoltánná és Egriné Lendvai Mónika tanárnők vezette csoport ellátogatott a Parlamentbe, valamint a Hadtörténeti Múzeumba, megnézte a Mátyástemplomot és környékét, majd városnéző sétával zárták a napot. i I I f D-FÜTÓ: KISS ZOLTÁN