Békés Megyei Hírlap, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-11 / 160. szám
16 SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 11., HÉTFŐ Károlyi Csilla öttizedre a bronzéremtől San Marínéban befejeződött az idei felnőtt uszonyos és búvárúszó Európa-bajnokság, amelyen rajtkőre lépett az Eötvös DPSE Orosháza két tizenhatéves sportolója. A női 50 méteres búvárúszásban Gelegonya Renáta az előfutamokban 18,70-es idővel ért célba és ezzel nem jutott a döntőbe, s végül a tizennegyedik helyen végzett a harmincegy tagú mezőnyben. A magyar női 4x100-as váltóban a többszörös országos junior bajnok Károlyi Csilla szerepelt. Az orosházi versenyző a váltó harmadik embereként 42,80-as időt produkált, ami biztató a jövőt illetően. A Székely Lilla, Debreczeni Hajnalka, Károlyi Csilla, Nagy Ágnes összeállítású magyar váltó öt tized másodperccel maradt le a dobogóról a németek mögött és 2:51,54-es idővel a negyedik helyen végzett. Az aranyérmet az orosz négyes szerezte meg, az ukrán és a német váltó előtt. Nemes Béla, az Eötvös DPSE Orosháza vezetőedzője elmondta: Gelegonya tisztességesen helytállt, míg Károlyi 100-as ideje biztató a duisburgi Világjátékok előtt, amelyen egyedüli Békés megyeiként képviseli hazánkat. Károlyira egyébként még egy feladat vár a Világjátékok után, hiszen klubtársaival Antali Szandrával, Nemes Andreával és Gelegonya Renátával a lengyelországi junior világ- bajnokságon indul. ■ V.L. Montoya remekelt és nyert Silverstonban A rajt után az élre száguldó, kiválóan versenyző luan Pablo Montoya nyerte az 56. Forma-l-es világbajnokság tizenegyedik futamát, a Brit Nagydíjat. Mögötte az összetettben éllovas Fernando Alonso, valamint Kimi Räik- könen végzett. Brit Nagydíj (60 kör, 308,355 km), végeredmény: 1. Montoya (kolumbiai, McLaren-Mercedesj 1:24:29.588 ó (átlag: 218,968 km/ó), 2. Alonso (spanyol, Renault) 2,739 mp hátrány, 3. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 14,436 mp h, 4. Fisichella (olasz, Renault) 17,914 mp h., 5. Button (angol, BAR-Honda) 40,264 mp h., 6. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:15,322 p h, 7. Barrichello (brazil, Ferrari) Í: 16,567 p h., 8. R.Schu- macher (német, Toyota) 1:19,212 p h. A Forma-l-es világbajnokság állása a tizenegyedik futam után. Versenyzők: 1. Afonso (spanyol, Renault) 77 pont, 2. Räikkönen (finn, McLaren- Mercedes) 51, 3. M. Schumacher (német, Ferrari) 43,4. Barrichello (brazil, Ferrari) 31, 5. Trulli (olasz, Toyota) 31, 6. Montoya (kolumbiai, McLaren- Mercedes) 26, 7. Fisichella (olasz, Re- aault))i25,. 8,iíHeidfeld (német, Wil- liams-BMW) 25. Csapatok: 1. Renault W)2,pont,, 2.. McLaren-Mercedes 87,3. Ferrari 74, 4. Toyota 54, 5. Williams- BMW 47, 6. Red Bull-Cosworth 22, 7. Sauber-Petronas 13, 8. Jordan-Toyota 11. SPORTHÍRSÁV! Surman Zoltán kikapott A hét végén Manchesterben lépett a kötelek közé Matolcsi József WBF nagyváltósúlyú világbajnoki címmérkőzése előtt a békési Surman Zoltán. A huszonnyolc éves békési búnyós - akinek ez volt az utolsó összecsapása - a harmadik menetben kapott ki a jól képzett harmincéves brit John Marshalltól, aki korábbi nyolc győzelme közül hatot K. O.-val nyert. A főmérkőzésen Matolcsi tizenkét menetben kikapott a francia Faradjitól, így nem lett világbajnok. Viski a 356. helyen A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) elkészítette legújabb, idei hetedik, 2005. júliusi világranglistáját. A felnőtt nőknél Viski Tímea, az Orosháza Hungarotel ASE Extraligás csapatának fiatal versenyzője 835 pontot gyűjtött és ezzel a 356. helyen áll. A tizenkilencéves Viski a huszonegy éven aluli hölgyek mezőnyében a száznegyvenhatodik helyet foglalja el. Vízilabda-toborzó A TVSK Békéscsaba vízüabda- klubja toborzót tart úszni tudó fiúk részére 11 éves kortól. Jelentkezni hétköznaponként 11 órától az Árpád fürdőben lehet Szilágyi Jószef edzőnél az 50 méteres medencénél. A TOTO 27. HETI EREDMÉNYEI 1. Charleroi-Tampere..........................................0-0 x 2. Beitar Jerusalem-Liberec ...............................1-2 2 3. Dubnica-Ankaraspor......................................0-1 2 4. Buducsnoszt-Deportivo.................................2-1 1 5. X amax-St. Etienne..........................................1-2 2 6. Young Boys—Lokeren ....................................2—1 1 7. Gloria B.-Slaven B.............................................0-1 2 8. Sturm Graz-Wolfsburg...................................1-3 2 9. I nter Turku-Varteks........................................2-2 x 10. Lech Poznan-Lens ........................................0-1 2 11 . Pogon-Olomouc .............................................0-0 x 12. Zlin-Gent ........................................................0-0 x 13. Pobeda—Hamburg............................................1—4 2 Plu sz egy mérkőzés: .............................................. 14 . Göteborg-Pápa..................................................1-0 1 Re kordnevezés Szanazugban íjászat Minden korosztály szerephez jutott a Körösvölgy Kupán Rekord dőlt meg, már ami a nevezések számát illeti szombaton a szanazugi ifjúsági táborban, ahol sorrendben harmadszor rendezték meg a történelmi íjászok Körösvölgy Kupa országos minősítő versenyét. Gajdács Pál Míg tavaly nyolcvanan, addig szombaton százhúszan öltöztek fel a jellegzetes, kosztümös filmekből visszaköszönő díszes, korhű ruházatokba. Nemcsak a felnőtteknél, hanem a különböző korosztályokban, a gyermektől az ifjúságiakig akadtak jelentkezők. Jellemző, hogy az eredményhirdetés is csaknem egy óráig tartott. Felsorakoztak a Békés megyei klubok képviselői is, békéscsabaiak, gyulaiak, békésiek és szarvasiak. Bár a viadalt megelőző hajnalon áztatós eső ijesztgette a rendezőket és az íjászokat, szép napra virradt, ideális időjárási feltételek közepette zajlott le a minősítő. Harcos sziluett játékok, gyorslövés, lóhátról (nem valódiról!), térdelő helyzetből célozhattak a történelmi íjászat művelői. A mezőnyt két kategóriára, szabadidősökre és igazoltakra osztották, két fegyvernemben - puszta és hosszú íj - lőtték számolatlanul a vesszőket. Nem panaszkodhattak formájukra a Csaba Lovas íjász Kör versenyzői, soraikból négyen is felállhattak a dobogó legmagasabb fokára. A szanazugi verseny bebizonyította, hogy bár akadnak né- hányan, akik kritikával illetik a történelmi íjászatot, van igény erre a műfajra. A körítése nézőA békési Szabó Ágnes az ifjúsági lányok puszta íj számában győzött a szanazugi viadalon csalogató, a küzdelmek nem mellőzik az izgalmakat. Eredmények. Igazoltak. Férfi. Felnőtt Puszta íj: 1. Bagdi Ferenc 143, 2. Vozár 142,3. Opauszki (mindhárom Csaba Lovas íjász Kör) 136. Hosszú íj: 1. Herczog Armand (Palota íjász Egyesület) 115 pont Szenior. Puszta íj: 1. Vági Miklós (Bercsényi DSK, Győr) 133 pont, 2. Gergics (Kecskemét) 114, 3. Szabó L. (Bercsényi DSK) 109. Fiúk. Gyermek. Puszta íj: 1. lordanov Borisz 138 pont, 2. Horváth 82,3. Brinkus (mindhárom Kiskunhalas) 78. Hosszú íj: 1. Urszki Máté 120 pont, 2. Tóth-Deli (mindkettő Kiskunhalas) 111. Serdülő. Puszta íj: 1. Tóth Ferenc Levente (Kiskunhalas) 150 pont, 2. Nagy A. (Szent László íjász Egyesület, Mogyoród) 132, 3. Lovász T. (Gyulai Lovas íjász Egyesület) 129. Ifjúsági. Puszta íj: 1. Lovász Imre (Gyulai Lovas íjász Egyesület) 97 pont, 2. Szarvas 95, 3. Nagy L. (mindkettő Jánoshalma) 93. Szabadidős. Férfi. Felnőtt Puszta íj: 1. Kovács József (Csaba Lovas íjász Kör) 125 pont, 2. Gerhardt (Bököny) 120, 3. Kőszegi (Békési Szabadidős íjász Egyesület) 119. Hosszú íj: 1. Szentes Flórián (Palota íjász Egyesület) 80, 2. Hurta L. (Szent László íjász Egyesület) 49. Szenior. Puszta íj: 1. Ördög Csaba (ÜTC Szeged) 122 pont, 2. Püski (Békési Szabadidős íjász Egyesület) 107, 3. Kohut (Szarvasi íjász Egyesület) 80. Gyermek. Puszta íj: 1. Jób Dávid (Csaba Lovas íjász Kör) 123 pont, 2. Hoffer (Bököny) 121, 3. ifjabb Bukó (Szent László íjász Egyesület, Mogyoród) 96. Hosszú íj: 1. Szabó Roland (Kiskunhalas) 102 pont. Serdülő. Puszta íj: 1. Veres Zsombor (Szent László íjász Egyesület) 145 pont, 2. Ács (Bököny) 144, 3. Vass Ibolya (Békési Szabadidős íjász Egyesület) 131. Ifjúsági. Puszta íj: 1. Nagy Péter (Békési Szabadidős íjász Egyesület) 104 pont, 2. Ökrös 85, 3. ifjabb Lábos (mindkettő Csaba Lovas íjász Kör) 72. Igazoltak. Női. Felnőtt Puszta íj: 1. Fabulyáné Kovács Tímea (Csaba Lovas íjász Kör) 115 pont, 2. Albert (Bercsényi DSK, Győr) 107, 3. Debreczeni (Gyülai Lovas íjász Egyesület) 81. Leányok. Serdülő. Hosszú íj: 1. Urszki Anita 8ó pont, 2. Urszki V. (mindkettő Kiskunhalas) 84. Ifjúsági. Puszta íj: 1. Horváth Éva Szófia (Gyulai Lovas íjász Egyesület) 81 pont, 2. Pastrovis (Jánoshalma) 79, 3. Bagdi (Csaba Lovas íjász Kör) 62. Szabadidős. Női. Felnőtt Puszta íj: 1. Pittner Eszter (Békési Szabadidős íjász Egyesület) 90 pont, 2. Tamás 70, 3. Kajsza-Mezei (mindkettő Szent László íjász Egyesület) 67. Hosszú íj: 1. Mester Zsuzsa (Nyílegyenes íjász Egyesület, Budapest) 71 pont, 2. Hurta H. (Szent László íjász Egyesület) 34, Ifjúsági. Puszta íj: 1. Szabó Ágnes 74 pont, 2. Pittner E. (mindkettő Békési Szabadidős íjász Egyesület) 64, 3. Kovács (Gyulai Lovas íjász Egyesület) 31. Hosszú íj: 1. Jordanov Ágnes (Kiskunhalas) 48 pont. Mi a különbség?- A puszta íj a leletek alapján a honfoglaló magyarok fegyverzeteként vált ismertté — nyilatkozta a szervezésben nagy szerepet vállaló békéscsabai Fabulya Attila. - Külsőre és szerkezetileg is hasonló a korabeli eszközökhöz. A hosszú íj angolszász eredetű, az angol long bow elnevezés utal az alakjára. Robin Hood-íjként is hívják. Remek mérkőzések Gyulán strandröplabda A Csíkos, Szűcs páros második győzelme A hét végén Gyulán a Várfürdőben a második fordulóval folytatódott a Dél-alföldi strandröplabda-bajnokság. Szombaton a férfi párosok, vasárnap pedig a női és a vegyes párosok mérték össze tudásukat. A férfi párosoknál (17 induló) csakúgy mint az első fordulóban Szarvason a szegedi Csíkos Gábor, Szűcs Roland duó győzött. Vasárnap a női párosok (11 induló) remek mérkőzéseket, nagy küzdelmet vívtak az első helyért. Végül a győzelmet a békéscsabai Bakos Rita, Bucsi Barbara duó szerezte meg a fiatal békéscsabai Jászberényi Olga, Mol- csányi Rita kettős előtt. A vegyes párosok küzdelme elhúzódott és vasárnap este lapzárta után fejeződött be. A második forduló végeredménye. Férfiak: 1. Csíkos Gábor, Szűcs Roland (Szeged), 2. Páder Balázs, Tátrai Sándor (Szeged), 3. Szerb Milán, Szitó Szabolcs (Szarvas), 4. Nagy Attila, Kertész Ferenc (Gyula), 5. Márkus Gábor, Takó Ferenc (Szeged, Sarkad), 6. Stoica Flórián, Németh Ferenc (Hódmezővásárhely, Orosháza), 7. Nagy Attila, Tóth Tamás (Békéscsaba, Győr), 8. Ajtony Ákos, Kézi Zoltán (Győr, Dévaványa). Az öszszetett állása a 2. forduló után: 1. Csíkos Gábor, Szűcs Roland (Szeged) 40 pont, 2-3. Nagy Attila, Kertész Ferenc és Szitó Szabolcs, Szerb Milán 16-16, 4-5. Márkus Gábor, Csima Ákos (Szeged, Baja) és Páder Balázs, Tátrai Sándor 15- 15, 6. Hegedűs Roland, Nagy Attila (Szeged, Békéscsaba) 12, 7. Mrázik János, Németh Ferenc (Békéscsaba, Orosháza) 10, 8-9. Pásztor Tibor, Takó Ferenc (Sarkad) és Márkus Gábor, Takó Ferenc (Szeged, Sarkad) 8-8. Nők: 1. Bakos Rita, Bucsi Barbara (Békéscsaba), 2. Jászberényi Olga, Molcsányi Rita (Békéscsaba), 3. Fábián Ildikó, Hunyadiné Kolarovszki Margit (Békéscsaba), 4. Mező Enikő, Széplaki Nóra (Békéscsaba), 5. Páder Zsófia, Tímár Dóra (Szeged), ó. Gyenge Andrea, Kerepeczki Márta (Békéscsaba), 7. Baukó Éva, Grecsina Anna (Békéscsaba), 8. Bacsjánszki Andrea, Hornok Nikolett (Békéscsaba). Összetettben: 1-2. Bakos Rita, Bucsi Barbara és Fábián Ildikó, Hunyadiné Kolarovszki Margit 32-32 pont, 3. Páder Zsófia, Tímár Dóra (Szeged) 18, 4-5. Melian Veronika, Pecsenye Rita (Szarvas) és Jászberényi Olga, Molcsányi Rita 15-15, 6. Gyenge Andrea, Kerepeczki Márta 12, 7. Mező Enikő, Széplaki Nóra 10, 8. Szemben a gyulai Kertész Ferenc, aki Nagy Attilával negyedik lett Lika Andrea, Pocsaji Edit (Békéscsaba) 8. Támogatók: Gyula város önkormányzata, Gyulai Várfürdő, T- Online, Gokart-pálya, Gyula, Reál Élelmiszer, Prakticomp, Hídfő Söröző, Gyula, Kis Kézműves Cukrászda, Gyula, Sörpince, Gyula, Jónás Sport Büfé. ■ V.L. FOTÓ: KISS ZOLTÁN FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER