Békés Megyei Hírlap, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-28 / 175. szám

16 SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 28., CSÜTÖRTÖK Uj szponzor, új név: Erste-Békési FKC Névadó szponzorként segíti az Erste Bank a Békési Férfi Kézi­labda Club működését - jelen­tette be Pataki István polgár- mester szerdán délelőtt meg­tartott sajtótájékoztatóján. A város első embere elmondta, a pénzintézet 2005-ben tízmillió forintnál nagyobb összeggel támogatja majd az újonc NB I- es csapatot. Komoróczki László, a csapa­tot működtető kft ügyvezetője kifejtette, az új szezonban egy fiatalos, lendületes csapattal vágnak neki az első osztályú bajnokságnak. A kapus Szabó Levente és Szegedről kölcsön­játékosként Békésre költöző Tálas Huba mellett sikerült megállapodniuk a szerb Ste- van Buzadzija-val, aki az irá­nyító poszton bevethető, illet­ve honfitársával, a balátlövő Vladimir Zelic-csei. Tárgyal­nak még a válogatottban is be­mutatkozó Székely Istvánnal és a legutóbb Nyíregyházán szerepelt Farkas Rolanddal. A jelentős vérfrissítésen átesett gárda első edzőmérkőzését augusztus 3-án játssza Debre­cenben, míg hazai pályán szintén a hajdúsági gárda el­len lép pályára augusztus 10- én. ■ (h) Elődöntős a magyar férfi vízilabda-válogatott A legjobb négy közé jutott a címvédő magyar férfi vízilab­da-válogatott a montreali világ- bajnokságon, miután helyi idő szerint kedd este 8-4-re verte Spanyolország legjobbjait. A magyar csapat góljait: Mada­ras, Molnár, Biros 2-2, Kásás, Steinmetz 1-1 szerezte. Ha pontos a pólóstatisztika, most 90. alkalommal találko­zott egymással a két ország fér­fiválogatottja, s a mérleg az üt­közet előtt magyar szempont­ból így festett: 8 döntetlen és 22 vereség mellett 59 győzelem. Ráadásul az eddigi utolsó talál­kozón is Kásás Tamásék diadal­maskodtak, méghozzá a múlt havi, spanyolországi Világliga- selejtezőn 13-12-re. Vagyis a Kemény Dénes igazgatta csa­pat számára a „számtani fel­adat” ekképpen hangzott: meg kell szerezni a 60. győzelmet is, mert akkor megvan az elődön­tőbe jutás. Meglett.' A mieink remekül kezdtek és félidőben már 6-1-re vezet­tek. A folytatásban a magyarok biztosan őrizték a jelentős előnyt. A Kemény-csapat finá­léba kerülésért 28-án, csütörtö­kön budapesti idő szerint 22,30 órától Görögországgal játszik, miután a görögök 13- 9-re nyertek az olaszok ellen. Cseh László megtartotta ígé­retét: valóban újabb magyar re­kordot repesztett 100 m háton, ráadásul ez az 54,27 másod­perc egyúttal világbajnoki bronzérmet jelentett számára! Cseh remekül rajtolt, féltávnál harmadikként fordult Peirsol és a szintén amerikai Randall Bal mögött, és bár a második ötvenen mintha beérték volna, ő újított, és bronzérmet érő idő­vel csapott a célba. A nagy hőségben három gól született OROSHÁZA FC-HÓDMEZŐVÁ- SÁRHELY 3-0 (1-0) Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Orosháza, Mátrai-stadion, 150 néző. V.: Farkas. Orosháza: Tóth Z. (Such) — Csiszár, Molnár, Gyagya, Lupsa — Ábel, Szeverényi, Pardi, Koncz - Ja­kab, Balázs. Vezetőedző: Belvon Atti­la. A nagy hőség rányomta bé­lyegét a találkozóra. A nyáron több új labdarúgóval megerősí­tett és a korábbi makói szakve­zető, Kolozsvári János által irá­nyított NB ni-as hódmezővásár­helyiek jól tar-tották magukat. Az Orosháza FC ma 18 órakor Mezőhe-gyesen a megyei I. osz­tályú házigazdák ellen lép pá­lyára. G.: Balázs 2, Koncz (11- esből). Jó: Gyagya, Balázs, Pardi, ill. Borbás. Belvon Attila: - A nagy hő­ség koncentrációbeli hiá­nyosságot eredményezett lab­darúgóinknál. Nagyobb oda-fi- gyeléssel több gólt is szerez­hettünk volna. ■ Guti Ferenc SPORTHÍR SAV Elmarad a csütörtök délelőtti találkozó Miután Vámos és Deák műtét előtt áll, míg Brecskának be­gyulladt az Achillese, Tóthot pedig családi gyász érte így el­marad a Békéscsabai Előre NK ma délelőtti Hódmezővásár­hely elleni előkészületi kézi­labda-mérkőzése és a két NB I- es női kézilabdacsapat csak délután 15 órakor találkozik egymással a sportcsarnokban. Szurkolói ankét lesz Békéscsabán A város kezdeményezésére néhány hete megalapított sportszervezet, a Békéscsaba 1912 Előre SE 2005. augusz­tus 2-án, kedden, 17.00 órá­tól, a polgármesteri hivatal dísztermében szurkolói an­kétet tart. Az új klub ügyve­zetése a programra minden labdarúgást kedvelő druk­kert szívesen lát. Az NB II őszi menetrendje labdarúgás Itthon a Vecsés ellen kezd az Orosháza FC A világosabb mezes orosházi játékos (jobbról) fejpárbaja a Dunaferr elleni NB I B-s találkozón. Az ősztől az NB ll-bón szerepel az Orosháza FC A Magyar Labdarúgó Ligában elkészült az NB II—es labda­rúgó-bajnokság két csoportjá­nak őszi menetrendje. Békés megyét a Keleti csoportban az Orosháza FC képviseli. 1. forduló. Augusztus ó., szom­bat Orosháza FC-Vecsés, 17.30, Soroksár-Makó, 17.30, Kazinc­barcika—Szentes, 17.30, Szol­nok—Vác, 17.30, Nyíregyháza- Jászapáti, 17.30. Augusztus 7., va­sárnap: Karcag-Baktalóránt- háza, 17.30, ESMTK-Budafok, 17.30, Bőcs-Kecskemét, 17.30. 2. forduló. Augusztus 12., pén­tek: Budafok-Karcag, 17.30. Au­gusztus 13., szombat Jászapáti- Szolnok, 17.30, K.barcika- Kecskemét, 17.30, Szentes-Oros- háza, 17.30, Vecsés-Soroksár, 17.30, Makó—ESMTK, 17.30, Bak- talórántháza—Nyíregyháza, 17.30. 3. forduló. Augusztus 20., szombat Soroksár-Szentes, 17.30, Orosháza-Kecskemét, 17.30, K.barcika-Vác, 17.30, Bocs—Jászapáti, 17.30, Szolnok— Nyíregyháza, 17.30, Baktalóránt- háza-Budafok, 17.30. Augusztus 21., vasárnap: Karcag-Makó, 17.30, ESMTK-Vecsés, 17.30. 4. forduló. Augusztus 27., szombat Szolnok—Baktalóránt- háza, 17.30, Nyíregyháza—Bocs, 17.30, Kecskemét—Sorok-sár, 17.30, Vecsés-Karcag, 17.30, Vác-Orosháza, 18.00. Augusztus 28., vasárnap: Jászapáti-K.- barcika, 17.30, Szentes-ESMTK, 17.30, Makó-Budafok, 17.30. 5. forduló. Szeptember 4., va­sárnap: Karcag-Szentes, 16.30, ESMTK-Kecskemét, 16.30, So- roksár-Vác, 16.30, Orosháza- Jászapáti, 16.30, K.barcika-Nyí- regyháza, 16.30, Bocs—Szolnok, 16.30, Budafok-Vecsés, 16.30, Baktalórántháza-Makó, 16.30. 6. forduló. Szeptember 17., szombat Bocs—Baktalóránthá- za, 16.00, Szolnok-K.bar-cika, 16.00, Nyíregyháza-Orosháza, 16.00, Kecskemét-Karcag, 16.00, Vecsés-Makó, 16.00. Szeptem­ber 18., vasárnap: Jászapáti- Soroksár, 16.00, Szentes—Bu­dafok, 16.00, Vác-ESMTK, 16.30. 7. forduló. Szeptember 24., szombat Soroksár-Nyíregvháza, 16.00, Orosháza-Szolnok, 16.00, K.barcika-Bőcs, 16.00, Bakta- lórántháza—Vecsés, 16.00. Szep­tember 25., vasárnap: Kar-cag- Vác, 16.00, ESMTK-Jászapáti, 16.00, Makó-Szentes, 16.00, Bu- dafok-Kecskemét, 16.00. 8. forduló. Október 1., szombat K.barcika—Baktalórántháza, 15.00, Bocs—Orosháza, 15.00, Szolnok-Soroksár, 15.00, Nyí- regyháza-ESMTK, 15.00, Kecs- kemét-Makó, 15.00. Október 2., vasárnap: Jászapáti-Karcag, 15.00, Szentes—Vecsés, 15.00, Vác—Budafok, 16.00. 9. forduló. Október 9., vasár­nap: Karcag-Nyíregyháza, 15.00, ESMTK-Szolnok, 15.00, Sorok- sár-Bőcs, 15.00, Orosháza- K.barcika, 15.00, Vecsés-Kecs- kemét, 15.00, Makó-Vác, 15.00, Budafok—Jászapáti, 15.00, Bak- talórántháza-Szentes, 15.00. 10. forduló. Október 15., szom­bat Orosháza-Baktalórántháza, 15.00, K.barcika-Soroksár, 15.00, Szolnok—Karcag, 15.00, Nyí­regyháza—Budafok, , 15.00, Kecs- kemét-Szentes, 15.00, Vác-Ve- csés, 16.00. Október 16., vasárnap: Bőcs-ESMTK, 14.30, Jászapáti— Makó, 14.30, 11. forduló. Október 22., szom­bat Soroksár-Orosháza, 14.30, Vecsés-Jászapáti, 14.30, Bakta­lórántháza—Kecskemét, 14.30. Október 23., vasárnap: Karcag- Bőcs, 14.30, ESMTK-K.barcika, 14.30, Szentes-Vác, 14.30, Ma- kó-Nyíregyháza, 14.30, Buda- fok-Szolnok, 14.30. 12. forduló. Október 29, szom­bat Orosháza—ESMTK, 14.30, Soroksár—Baktalórántháza, 14.30, K.barcika-Karcag, 14.30, Bőcs-Budafok, 14.30, Szolnok- Makó, 14.30, Nyíregyháza-Ve- csés, 14.30, Vác—Kecske-mét, 15.00. Október 30., vasárnap: Jászapáti—Szentes, 13.30. 13. forduló. November 5., szombat Kecskemét-Jászapáti, 13.30, Vecsés-Szolnok, 13.00, Baktalórántháza-Vác, 13.30. No­vember 6., vasárnap: Karcag­Orosháza, 13.30, ESMTK-Sorok- sár, 13.30, Szentes-Nyíregyháza, 13.30, Makó—Bocs, 13.30, Bu­dafok—Kazincbarcika, 13.30. 14. forduló. November 12., szombat Soroksár-Karcag, 13.30, Orosháza-Budafok, 13.30, K.barcika-Makó, 13.30, Bőcs- Vecsés, 13.?0, Szolnok-Szentes, 13.30, Nyíregyháza—Kecskemét, 13.30, November 13., vasárnap: ESMTK-Baktalórántháza, 13.30, Jászapáti-Vác, 13.30. 15. forduló. November 19., szombat Kecskemét—Szolnok, 13.30, Vecsés—K.barcika, 13.30, Baktalórántháza—Jászapáti, 13.30, Vác-Nyíregyháza, 13.30. November 20., vasárnap: Kar- cag-ESMTK, 13.30, Szentes- Bőcs, 13.30, Makó-Orosháza, 13.30, Budafok—Soroksár, 13.30. Nagy sikerű szenior versenyt rendeztek úszás Tótkomlós kitűnő házigazdának bizonyult Szombaton rendezték meg a Ró­zsa Fürdőben az I. Tótkom-lósi Országos Szenior Úszóversenyt A Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub Egyesület a Rózsa Fürdő Kft, és a Magyar Úszószö­vetség Szenior Úszó Alszövet- ségének közös rendezésű verse­nye a zuhogó eső ellenére is nagy sikert aratott, hiszen a viadalon 17 egyesület 116 versenyzője in­dult Külön díjazták a legidősebb hölgy versenyzőt: Kovács Imréné (született: 1921, Szentesi Delfin úszó Klub), a legidősebb férfi versenyzőt: Dr. Bánki Horváth Béla (született: 1920, Újbuda Senior Úszó Klub). A rendezők hagyományteremtőnek tekintik a versenyt, amely a Magyar Czene Attila: fontos az egészségmegőrzés Az első alkalommal megrende­zett tótkomlósi verseny rangját emelte, hogy elfogadta a Roz­márok meghívását az olimpiai bajnok Czene Attila. Megnyitó­jában kiemelte a szenior úszás fontosságát, különösen az egészségmegőrzés szempontjá­ból. Czene Attila örömét fejezte ki, hogy egy ilyen kisváros, mint Tótkomlós ennyit áldozott az úszás hátterének megteremtésé­hez, és a felújított Rózsa Fürdőt ideálisnak tartja egy ilyen jelle­gű versenyek megrendezéséhez. Úszószövetség Szenior Úszó Alszö-vet-ségének országos ver­senynaptárában is szerepelt, va­lamint elnyerte a Nemzeti Sport- hivatal „Mozdulj Magyarország" programjának támogatását. Vár­hatóan jövőre ismét júliusban ke­rül megrendezésre a viadal. Békés megyei dobogósok. Férfiak. 33 1/3 m gyors. I. korcsoport. 1. Strbka Já­nos 18,19, 2. Racskó Á. (mindkettő Tótkomlósi ÚE) 18,56, 3. Gyalog A. (Tótkomlósi Rozmár UK) 18,84. II. kcs. 3. Takács K. (Tótkomlósi ÚE) 23,13. ÜL kcs. 2. Kancsó K. (Tótkomlósi Rozmár ÚK) 20.75, 3. Nyíregyházi I. (Tótkomlósi ÚE) 23,31. IV. kcs. í. Dr. Szabó János (Oros­háza) 18,38, 2. Zsura Z. (Tótkomlósi ÚE) 18,66. V. kcs. 1. Ács László (Tótkomlósi ÚE) 18,69, 3. Béládi (Békéscsaba) 19,07. VI. kcs. 3. Komáromi L. (Tótkomlósi ÚE) 21,03. VB. kcs. 3. Terdy L. (Békéscsaba) 20,85. Víg. kcs. 3. Kancsó J. (Tótkomlósi Rozmár ÚK) 23,50. 33 1/3 pillangó. II. kcs. 2. Herczeg (Tótkomlósi UE) 22,97,3. Takács K. (Tótkomlósi ÚE) 27,15. V. kcs. 2. Béládi Cs. 22,16. VB. kcs. 3. Terdy L. 24,16. VBL kcs. 3. Locskai A. (Békéscsa­ba). IX. kcs. 1. Klenk József (Békéscsaba) 38,50. 33 1/3 m meU. I. kcs. 1. Gyalog László 22,25, 2. Gyalog A. 23,00, 3. Gyivicsán Gy. (mindhárom Tótkomlósi Rozmár ÚK) 26,56. B. kcs. 2. Herczeg A. 24,41. UL, kcs. 1. Juhász Tamás (Tót­komlósi ÚE) 24,09, 3. Lóczi Cs. (Tót­komlósi Rozmár ÜK) 25,07. IV. kcs. 1. Dr. Szabó János 22,50. V. kcs. 1. Béládi Csa­ba 23,22. VI. kcs. 3. Pesics Z. (Orosháza) 28,97. VB. kcs. 2. Terdy L 27,66. Vitt kcs. 2. Locskai A. 29,28, 3. Pető L. (Bé­késcsaba) 29,66. 33 1/3 m hát I. kcs. 1. Gyalog László 21,78, 2. Gyalog A. 23,28.' BI. kcs, 1. Lóczi Csaba (Tótkomlósi Rozmár ÚK) 23.75. IV. kcs. 1. Zsura Zoltán 23,78. VB. kcs. 2. Terdy L. 28,44. Vitt kcs. 2. Kancsó J. 30,81. IX. kcs. 2. Klenk J. 31,72. 133 1/3 m vegyes. L kcs. 1. Gya­log László, 1:52,97. EB. kcs. 2. Juhász T. 2:00,32. V. kcs. 2. Béládi Cs. 1:56,78. VB. kcs. 3. Terdy L. 2:16,44. Vitt kcs. 3. Pető L. 2:28,75.4x33 1/3 m vegyes vál­tó. I. kcs. 1. Tótkomlósi Rozmár UK (Gya­log Attila, Lóczi Csaba, Gyalog László, Gyivicsán György) 1:30,75, 2. Tót­komlósi ÚE, „Povázsai Szabolcs emlék­váltó” (Takács K., Herceg A., Strbka J., Racskó Á.) 1:31,41. BL kcs. 1. Tótkomlósi ÚE, „Lóczi István emlékváltó” (Komáro­mi László, Juhász Tamás, Ács László, Zsura Zoltán) 1:31,92. IV. kcs. 2. Békés­csaba (Béládi Cs., Terdy L, Pető L, Locskai A.) 1:47,19. 4x33 1/3 m gyors­váltó. B. kcs. „Lóczi István emlékére” 1. Tótkomlósi Rozmár ÚK I., (Lóczi Csaba, Gyalog Attila, Gyalog László, Kancsó Já­nos) 1:21,54, 2. Tótkomlósi ÚE (Takács K„ Herceg Á., Nyiregyházky J., Racskó Á.) 1:26,28,3. Tótkomlósi Rozmár ÚK II. (Brezovszki Nagy V., dr. Kancsó L, Gyivicsán Gy., Kancsó K.) 1:34,22. IH. kcs. 1. (Tótkomlósi ÚE (Komáromi Lász­ló, Juhász Tamás, Ács László, Zsura Zol­tán) 1:19,15. IV. kcs. 2. Békéscsaba (Béládi Cs., Terdy L, Pető L, Locskai A.) 1:33,63.4x33 1/3 m vegyes váltó. I. kcs. 1. Tótkomlósi Rozmár UK (Gyalog Attila, Lóczi Csaba, Gyalog László, Gyi-vicsán György) 1:30,75, 2. Tótkomíósi ÚE, „Povázsai Szabolcs emlékváltó” (Takács K., Herceg A., Strbka J., Racskó Á.) 1:31,41. BL kcs. 1. Tótkomlósi ÚE, „Lóczi István emlékváltó” (Komáromi László, Juhász Tamás, Ács László, Zsura Zoltán) 1:31,92. IV. kcs. 2. Békéscsaba (Béládi Cs., Terdy L, Pető L., Locskai A.) 1:47,19. Nők. 33 1/3 m piüangó. BI. kcs. 1. Fe­hér Edit (Gyula) 23,02. IV. kcs. 1. Bagi Csilla (Gyula) 23,22, 2. Szekeresné Szil­ágyi Zs. (Gyula) 25,60. V. kcs. 2. Pappné Marik S. (Békéscsaba) 25,90. VL kcs. 1. Juhászné Tóth Margit (Békéscsaba) 23,53. VBL kcs. 1. Práthné Liker Izabel­la (Gyula) 45,78, 2. Klenkné (Békéscsa­ba) 50,59. 33 1/3 m mett B. kcs. 2. Csá­szárné Mitykó M. 30,63, 3. Sitkémé (mindkettő Tótkomlósi ÚE) 34,33. IB. kcs. 1. Fehér Edit 29,31, 2. Zsingorné 33,20, 3. Zsura Éva (mindkettő Tótkomlósi ÚE) 35,21. IV. kcs. 1. Bagi Csilla 27,31, 2. Szekeresné Szilágyi Zs. 29,16, 3. Varga 1. (Tótkomlósi ÚE) 30,47. V. kcs. 2. Kozmér M. (Tótkomlósi ÚE) 29,91, 3. Nagy É. (Orosháza) 30,19. VL kcs. 2. Szász í. (Békéscsaba) 45,28. Vtt kcs. 2. dr. Kocsorné (Békéscsaba) 40,43. VBL kcs. 1. Dr. Megyeri Zsoltné (Békés­csaba) 37,81, 3. Roszkosné (Tótkomlósi Rozmár ÚK) 47,15. IX. kcs. 1. Jámbor Sándorné (Békéscsaba) 36,06. X. kcs. 3. Malyáné (Tótkomlósi Rozmár ÚK) 59.25. 33 l/3 m gyors. IB. kcs. 1. Fehér Edit 21,22. IV. kcs. 1. Bagi Csilla 21,25, 2. Szekeresné Szilágyi Zs. 25,22. V. kcs. 2. Pappné Marik S. 23,85, 3. Kozmér M. 24,50. VI. kcs. 1. Juhászné Tóth Margit 22.31.2. Agonásné Ádász E. (Tótkomlósi Rozmár UK) 37,71. Vü. kcs. 1. Gombkötőné Tóth Ilona (Orosháza) 22.72.3. Dr. Kocsorné 38,85. VED. kcs. 1. Dr. Megyeri Zsoltné 39,78.331/3 m hát I. kcs. 2. Sitkeiné Kergyó Á. 31,93, 3. Racskó A. (mindkettő Tótkomlósi ÚE) 32.25. IB. kcs. 1. Fehér Edit 25,90. IV. kcs. 1. Bagi Csilla 27,18, 2. Varga I. 30,04, 3. Szekeresné Szilágyi Zs. 33,69. V. kcs. 1. Nagy Éva 28,90,3. Pappné Ma­rik S. 30,16. VI. kcs. 1. Juhászné Tóth Margit 28,30, 2. Szász J. (Békéscsaba) 38,79, 3. Agonásné Ádász E. 54,02. VB. kcs. 1. Gombkötőné Tóth Ilona 27,97. VIB. kcs. 1. Práthné Liker Izabella 45,03,2. Dr. Megyeriné 45,75. IX. kcs. 1. Jámbor Sándorné (Békéscsaba) 36,19. X. kcs. 2. Malyáné 1:15,28. 133 í/3 m ve­gyes. DL kcs. 1. Fehér Edit 2:01,79. IV. kcs. 1. Bagi Csilla 2:07,21,2. Szekeresné Szilágyi Zs 2:33,66. V. kcs. 2. Pappné Marik S. 2:16,47, 3. Kozmér M. 2:23,67. VI. kcs. 1. Juhászné Tóth Margit 2:09,47. VB. kcs. 1. Gombkötőné Tóth Ilona 2:17,32. VIB. kcs. 1. Dr. Megyeri Zsoltné 3:26,94, 2. Práthné Liker Izabella 3:33,85, 3. Klenkné 3:59,44. 4x33 1/3 m vegyes váltó. B. kcs. 1. Tótkomlósi UE (Karasz Ilona, Racskó Anita, Sitkeiné Kergyó Ágnes, Császárné Mitykó Már­ta) 2:05,75. IV. kcs. 1. Békéscsaba (Juhászné Tóth Margit, Pappné Marik Sarolta, Jámbor Sándorné, Kocsor Ferencné) 2:09,21.4x331/3 m gyorsvál­tó. IV. kcs. 1. Békéscsaba (Juhászné Tóth Margit, Pappné Marik Sarolta, Jámbor Sándorné, Kocsor Ferencné) 2:01,69. 3x33 1/3 m családi váltó. Háromge­nerációs kcs. 2. Tótkomlósi Rozmár UK (Kancsó család) 1:23,60. Kétgenerációs kcs. 1. Papp család (Békéscsaba) 1:24,35. FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET

Next

/
Oldalképek
Tartalom