Békés Megyei Hírlap, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-27 / 148. szám
2 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 27, HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Melyik a legkedvesebb könyve? MAKKAI ALBERT, HUNYAI MUNKANÉLKÜLI: — Azt hiszem a legtöbben az általános iskolás évek alatt olvasnak sokat. Én is ebbe a kategóriába tartozom. így talán érthető, ha azt mondom, két gyermekkori olvasmány áll hozzám a legközelebb: Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regénye és Jókai Mórtól A kőszívű ember fiai a két legkedvesebb könyvem. VÁRKONYI ELEMÉRNÉ, HUNYAI NYUGDÜAS:- Őszintén szólva nekem sohasem volt igazán sok időm olvasni. Már fiatalkoromban is dolgoztam, ezért regényeket nemigen forgattam. Szerettem viszont Ady és Petőfi költészetét, kettejük verseit viszonylag sokat olvasgattam. SZMOLA ILLÉS, HUNYAI GAZDASÁGI ÜGYINTÉZŐ: Fiatalkoromban jóval többet forgattam könyveket, mint mostanában. Bulgakovtól A Mester és Margaritát akkoriban kétszer is elolvastam egymás után. Nagyon megérintett a gondolatvilága. Ha a kedvenc könyvemet kellene megneveznem, mindenképpen erre a regényre szavaznék. PILTZ MIHÁLY- NÉ, HUNYAI FELSZOLGÁLÓ:- Elmondhatom, hogy nagyon szeretek olvasni. Kedvenc könyvem Szabó Magda Születésnapomra című alkotása. A történet egy tizennégy éves lányról szól, akit saját telhetetlensége döbbent rá, hogy melyek az igazán fontos értékek az életben. ■ P. G. 60 ÉVES A HÍRLAP Tudósítani elfogulatlanul, pontosan PAPP TIBOR, Dévaványa polgármestere rendszeres olvasója a Békés Megyei Hírlapnak:- pontos szamomra, hogy a lapból tájékozódjak a megye eseményeiről. Napközben nem mindig van időm arra, hogy részletesen átolvassam az újságot, de este biztosan sort kerítek rá. Meg vagyok elégedve a szerkezetével, átte- kinthetőnek tartom. Tetszenek a fotók és a címek is nagyon szembeötlőek. Észrevettem, hogy egy ideje a cikkek jóval rövidebbek lettek, s így több hír fér be. A polgármester - mint mondta - először a címoldalon található, kiemelten fontos írásokat olvassa el, majd pedig minden mást.- Munkámból kifolyólag és mert érdekel, naponta több országos lap is megfordul a kezemben, így ezekből tájékozódom az országban, a világban történt eseményekről. Ez az oka annak, hogy a Békés Megyei Hírlap által közölt országos híreket már nem feltétlenül olvasom el. Természetesen leginkább a helyi információk érdekelnek, így a térségi oldalakat is jftjgJfcívül fontosnak tartom. Jó dolog, hogy vannak ilyen oldalak, mert helyük van az újságban, fontos információkat tartalmaznak a települések életével kapcsolatban. Minden érdekel, ezért még a horoszkópot is elolvasom, hogy tudjam mire számítsak és a hirdetések sem kerülik el a figyelmemet. A legfontosabbnak azt tartom, hogy mind több és több megyei hír kapjon helyet a lapban, hiszen csak így lehetünk tájékozottak Békés megye helyzetéről. Úgy gondolom, hogy minden sajtóorgánum, de különösen a megyei lapok legfontosabb feladata a megyei aktualitások elfogulatlan, pontos ismertetése. Ennek véleményem szerint a hírlap eleget tesz. ■ (mk) Kincset ér ásványvizük park fürdő Mankóból van a kerítésük, üvegkupolás medencéik lesznek Sokan emlékeznek még és áldják a nagyszénási Park fürdő kissé büdös, gyanús színű, de jótékony hatású vizét. A település központjában a hatvanas évektől hatalmas élet volt, ám 2000 óta nem nyitott ki a strand. Csupán a parkrendezésre áldoz az önkormányzat. Csete Ilona A Park fürdő vizéért messzi vidékekről is elzarándokoltak hajdanán. Elismert ásványvíz-minősítéssel rendelkeznek, amely kiváló mozgásszervi, érrendszeri, reumatológiai és nőgyógyászati betegségek kezelésére. — A víz minősítéséhez szakvéleményt adók mondták rólunk, hogy annyira jó a nagyszénási gyógyvíz, hogy mankóból van nálunk még a fürdő kerítése is. A gyógyulni vágyók ugyanis á szénási kúra után eldobálják segédeszközeiket - idézte fel a legendás megállapítást czeglédi mihály polgár- mester örömmel, mert fejlemény van a fürdő körül.- Aláírtuk az üzemeltetési, bérleti szerződést a Parkfürdő Gyógycentrum KfL-vel. Zajlik a tervek engedélyeztetése, majd elkezdődhet a gyógyászati, részleg kialakítása. A volt kádas A szénáslak nem tartanak a környék fürdőkonkurenciájátóL Czeglédi Mihály polgármester már látja maga előtt a jelek szerint nem Is oly távoli jövőt, az üvegkupolás medencéket, a tanuszodát, az apartmanokat. részleget összekötik a nagy öltözőblokkal, abban kap helyet a szauna világa elnevezésű részleg. Ezzel együtt hatalmas üvegkupola alá kerül a jelenlegi nagymedence, amelyből gyermek- és gyógyvizes medencéket és tanuszodát alakítanak ki. A régi, fedett fürdős részlegben pedig konyha és étterem kap helyet, a tetőtérben apartmanokat építenek - sorolta az első ütem majd egymilliárd forintos elképzeléseit a polgármester. Ennek a megújuló, fedett komplexumnak a szomszédságában a kinti, szabadtéri részt is szeretnék megvalósítani, ahol a legkisebbekre, az idősebb korosztályra, valamint a sportolókra is gondolnak.- Nem érezzük úgy, hogy bármiről lemaradtunk volna — érvelt Czeglédi Mihály arra válaszolva, hogy a környéken szinte már valamennyi fürdő megújult. - Olyan kincs, ami a mi kutunk- ból feltör, amiért érdemes lesz ismét Nagyszénásra jönni. Az ásvány-gyógyvízvizsgálati jegyzőkönyvből Kútmélység: ________________________3000 m Kú thozam:____________288 kSbméter/nap Vízjiqpérséklet .. . 85,lCe|siu$-fok Összes ásványianyag-tartalom: 6680 mg/) Akik próbálkoznak Nem volt könnyű helyzetben a nagyszénási önkormányzat, amikor befektetőket keresett a hajdan jó hírű Park ßrdö újbóli hasznosítására. Sok évnek kellett eltelnie, mire történt valami. Információink szerint az új néven szereplő, Parkfürdő Gyógycentrum Kft- ben szegedi befektetők látnak fantáziát Cégüket kizárólag a szénási ßrdöfejlesztös érdekében alapították meg. Az érintetteknek építő- és vendéglátóipari, turisztikai területen vannak érdekeltségeik. Örömfesztivál Kétegyházán Csorbaleves, kapros lángos, mititei és rablóhús. A Magyarországon élő románság ételeivel ismerkedhettek meg mindazok, akik szombaton meglátogatták a hagyományteremtő I. Országos Román Gasztronómiai Fesztivált Fantasztikus hangulatú rendezvényen főzték ételeiket a résztvevők a nagyközség kastélykertjé- ben. A kilátogató több száz ember sem maradt étel, ital és persze zene, tánc nélkül. Miközben készültek a finomabbnál finomabb ételek, fellépett a Kétegyházi Hagyományőrző Egyesület, s a helyi tánctábor növendékei is bemutatták tudásukat Részt vett a rendezvényen Radu Florea, Románia szegedi konzulja A gasztronómiai fesztivál részben Kalcsó Mihály- nénak köszönhető, aki valameny- nyi, románság lakta településből összegyűjtötte a recepteket Bányainé Rúzsa Éva, a Magyarországi Románok Önkormányzata Dokumentációs Központjának igazgatója, valamint Kétegyháza hagyományteremtő szándékkal rendezte a fesztivált Az eseményt az önkormányzat mellett jelentősebb összeggel támogatta a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Közalapítvány és a dokumentációs központ Szombaton Kétegyházán főzött Gyula, Létavértes, Körösszegapáti, Békéscsaba, Zsáka és Méhkerék románsága. ■ Beszterczey Judit A gasztronómiai fesztiválra valamennyi, románság lakta településből gyűjtöttek receptet Főzés után a kínálás sem maradt el Kétegyházán. K1SHIREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Almáskamarás, hangverseny, (i) A napokban rendezték meg a Med- gyesegyházi Swing Alapiskola Kht kihelyezett zenei tagozatán tanulók tanévzáró hangversenyét. A művelődési házban tartott bemutatón a hangszeren játszó növendékek, valamint a moderntánc-csoport tagjai mutatkoztak be. Battonya. tetőfedés, (i) a batto- nyai önkormányzat 10,9 millió forint támogatást nyert a megyei területfejlesztési tanács céljellegű decentralizált pályázatán a Mikes Kelemen gimnázium tetőfedésére. Az épület ilyen irányú beruházási költsége 12,1 millió forint. Békéscsaba, a legrégebbi, (y) Az iparosított technológiával épült lakóépületek közül a Penza-lakó- telep 11. és 14. számú ház a legrégebbi. Mindkettőbe 1961-ben költözhettek be az első lakók. Egy évvel később épült a Kazinczy-lakóte- lep 2. szám alatti ház. PÁLYAFELÚJÍTÁS, (y) A megyeszékhely önkormányzata ötven százalékban, de maximum 1 millió 50 ezer forint erejéig átvállalja a Békés Megyei Vízművek Rt tulajdonában álló, Szabolcs utcai sportpálya felújításának költségeit. A munkálatok - az előzetes becslések szerint — 2,1 millió forintba kerülnek. Bucsa. ÖTEZER FÖLÖTT, (i) Bucsa község közigazgatási területét összesen 5584 hektár alkotja. A község belterülete 187 hektáron helyezkedik el. A külterület nagysága 5397 hektár. Csorvás. ISKOLÁZTATÁS, (cs) Pénzbeli ellátásként rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban hat család hét gyermeke részesült tavaly a településen. A családok betegség esetén az iskoláztatás költségeinek a mérsékléséhez kaptak segítséget. Dévaványa. egyelőre nem. (í) Dévaványán néhányan felvetették, jó lenne egy, a civil szervezeteket összefogó dolgozót alkalmaznia az önkormányzatnak. A képviselő-testület megvizsgálta a kérést, s úgy látja: jelenleg egy ilyen munkakör betöltésére a városnak nincs anyagi lehetősége. Elek. PÁLYÁZAT. (bj) Sikeresen pályázott a város belterületi fejlesztésre a megyei területfejlesztési tanácshoz — közölte Pluhár László polgár- mester. A megpályázott 24 millió forintból 20 milliót megnyert a város. Fiizesgyarmat tizenkettedik. (í) Jól teljesített a Bendegúz helyesírási verseny országos döntőjében Földi László, a füzesgyarmati Kossuth Lajos Általános és Művészeti Iskola tanulója. Az országos döntőn a gyarmati diák tizenkettedik lett. Gerendás, legjobbak, (cs) Kitűnő tanulmányi eredményűk elismeréseként oklevelet és jutalomkönyveket adott át Kiss Dénesné igazgatónő a tanévzárón a legjobbaknak. A Szent- kereszty Tivadar Alapítvány támogatja utóbbival a gyerekeket Az idén kilenc diákot jutalmaztak Gerendáson. Gyomaendrőd. piac. (j) a burkolat egyes részeinek javítására, átépítésére van szükség az endrődi piactéren. Esős napokon ugyanis több helyen tócsákban megáll a víz, ami kényelmetlenné teszi az eladók és a vásárlók számára is a piacteret ÚJ KERÉKPÁRÚT. (I) Nagykamaráson a műszaki átadást követően nemrég a lakosság Is birtokba vehette a Táncsics utcai új kerékpárutat Az építés költsége 7,7 millió forint melyre a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által kiírt SAPARD-pályázaton nyert támogatást az ön- kormányzat Az 1,8 méter széles kerékpárút 506 méteren épült ki. < 1 * D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER