Békés Megyei Hírlap, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-20 / 142. szám
4 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 20., HÉTFŐ VÁROSHÁZI ESTÉK MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Szeretik a Városházi Estéket? SZILÁGYI ANNAMÁRIA, A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ MŰVÉSZE:- Amikor Békéscsabán játszottam, már akkor örültem, hogy megrendezik a Városházi Estéket. A nyári, szabadtéri színháznak ráadásul megvan az a varázsa, amit a kőszínház nem tud megadni. Idén sajnos nem veszek részt a rendezvényen, de sok sikert kívánok a szereplőknek. SZOMBATI ANDREA, A CSABA RÁDIÓ MŰSORVEZETŐJE: — A L'Art Pour L'art Társulat a kedvencem, az előadásukon biztosan részt veszek. Bozsik Yvettet is nagyon szeretem, nemcsak azért, mert a táncos a kolléganőm lánya, azért is, mert közelebb hozza a számomra egyébként ismeretlen balettet. Jó lenne egy hozzá hasonló operaénekes is. PACZUK GABI, A BÉKÉS MEGYEI JÓKAI SZÍNHÁZ MŰVÉSZE:- Nem érzem elég változatosnak a műsort. Persze hazabeszélek, amikor a székesfehérvári nyári színházat hozom fel, ahol szinte csak az ottani társulat művészei adnak esteket. Tavaly csak Fábry érdekelt, idén Moliére-t szívesen megnéztem volna, de éppen Zalaegerszegen játszunk. SISÁK PÉTER, IHRI BÉKÉS MEGYÉ ÍF . V ÉRT VALLALKO- - * ZÁSFEJLESZTÉ- Sl KÖZHASZNÚ KÖZALAPÍT- 1 «* VÁNY ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓJA:- Fontosnak tartom az esteket, függetlenül a kritikáktól, amelyek a színvonal hullámzását bírálják. Kár, hogy a rendezvény nem kapcsolódhat más eseményhez. Régen sokat látogattam az előadásokat, idén is részt veszek egy-két bemutatón. Állatira sikerült a vacsora Faludy György idős kora ellenére szinte kitűnő egészségnek örvend. A hamarosan kilencvenöt éves költőfejedelemnek egyedül a látása romlik, egyébként fitt. Még utazgatásra is marad ereje és ideje. Legutóbb Kaszaperen, Erdélyben, Miskolcon tett látogatást a zoknit soha nem használó művész, akit nemrég vacsorával lepett meg ifjú felesége. Fanni azt mondta, kettesben, gyertyafénynél töltenek egy estét, ehelyett a barátai köszöntötték névnapján Faludy Györgyöt. A vacsora szó szerint állatira sikerült, mert a francia étterem főnöke óriási élő homárral kedveskedett. Csütörtök este ilyen egzotikumra nem számíthatnak a városháza udvarára érkezők, de Hobo tálalásában néhány Faludy-versre igen. Meseszert sztori a kedvence A Kispál és a borz frontemberét is megkérdezték, mi a kedvenc regénye. Lovasi András meseszerű, mindeme kiterjedő sztoriként jellemezte a legkedvesebb művét, amit 15-20 éves kora körül olvasott. Kurt Vonnegut A Titán szirénjei című művében a sorsszerűség fogta meg a zenészt. Lovasi szerint a könyv tulajdonképpen sci-fi, de ez ritkán jut az ember eszébe, hiszen a hitről, a tiszta harmóniáról, meg az elképesztő méretű szerelemről, s rengeteg olyan dologról beszél, ami inkább a gyerekmesékbe illik. Lehet, hogy erről is szó esik majd a Csendes-ülős koncerten szerda este? Az oldalt írta és szerkesztette: Fekete G. Kata. Fotó: Kovács Erzsébet A színészek korán halnak törvény Ha a nyugdíjast marasztalják, szükség van a tudására Iglódi István köszöni, jól érzi magát Békéscsabán. Egy pohár bor mellett politizáltunk is egy kicsit a Scapin furfangjaiban játszó színésszel. Mielőtt beszélgetni kezdtünk volna, a pincér hozott egy üveg fehérbort. Iglódi István mielőtt azonban beleivott volna - pongyolán szólva - megszagolta az italt, csak utána kortyolt. Adódott tehát a kérdés: — Nagy borász hírében áll?- Valamennyire értek a borokhoz. A kedvencem a juhfark. — Délelőtt úgy próbáltak a városháza udvarán, hogy mindenki jött-ment, beszélgetett, esetleg kiabált. Nem zavarta a munkát?- Nem, most már csak átfuttatjuk a szerepet. Különben is olyan csodálatos figyelni, hogy az emberek mennek az ügyeiket intézni és egyszer csak belecsöppennek egy Moliere-darabba. Úgy is játszunk, néha kiszólunk a nézőkhöz. — Milyen munkák várják a nyáron még?- Júliusban pihenek egy kicsit, a Balatonon éjvezem a vitorlásomat, aztán az Adrián bérelek hajót egy hétre. Augusztusban pedig Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című előadást viszem filmre Avar István és Agárdi Gábor szereplésével. Amikor színpadra állítottuk a darabot, mindenki biztos bukást jósolt, hiszen hogy néz az ki, hogy két idős ember bejön, leül és két és fél órán át beszélget egymással. Ez a két idős ember most már százhuszadik alkalommal ül le három és fél év alatt. Ráadásul ketten majdnem 150 évesek. Attól félek, sokára adódik ilyen lehetőség a magyar színházban ismét. Nem csak a mosónők, a színészek is korán halnak. Arról nem is beszélve, hogy törvényeket hoznak és törölnek el, / ha meg is érnénk a szépkort, nem biztos, hogy dolgozhatunk. Hadd politizáljak egy kicsit! Ha nem vonják vissza azt a rendeletet, miszerint az egyetemi tanároknak 65 éves korukban nyugdíjba kell menni, július elsejével Agárdi Gábornak, Kállai Ferencnek, Csernus Mariannák, Rak- sányi Gellértnek meg kellett volna írnom a felmondását. A törvény azért is értelmetlen, mert jóval hamarabb elküldhető az ember. Ha marad, ha marasztalják, azt jelenti, hogy szükség van a tudására. Augusztusban A gyertyák csonkig égnek című Márai regényt filmesítl meg. A gyulai várban nem rendszeresítenek lavórt Gyulám is szívesen emlékszik vissza a művész, bár nem tagadja, ráfért a várra a felújítás. Hiába vesztett az épület a romos, romantikus jellegéből, a • művészek nem sírják vissza a vödrös időszakot Az öltözőknél ugyanis nem volt illemhely, így a színészek egy lavórt rendszeresítettek a dolgaik elvégzésére. - Ráadásul Miskolccal ellentétben a megyében szeretik a vendégeket a nézők - mondta Iglódi István. - Ott Irigyek az emberek. T tftVi Ha Bachot játssza, nem lehet utánozni orgona Ivan Sokol a szlovák zeneirodalom gazdagságát is bemutatja élőben A komolyzene kedvelőinek nyújt élményt ma este Ivan Sokol orgonahangversenye. A művésznek Stefan Dano békéscsabai szlovák főkonzul is nagy csodálója. Az 1937-ben született Ivan Sokol a szlovák orgonaművészet jelentős képviselője. Merész összehasonlítással élve a szlovákoknak Ivan sokol az, aki a magyaroknak Varnus Xavér.- Nagyon szeretem az orgonaművész zenéjét, cédém is van tőle — mondta Stefan Dano békéscsabai szlovák főkonzul. - Egyébként is kedvelem a komolyzenét, az operát, de a könnyűzene ellen sincs kifogásom. Úgy érzem, ahogy Sokol Bachot játssza, azt nem le hét utánozni. Nem véletlen, hogy a honfitársam nemzetközi orge naversenyek többszörös díjazottja. Ha nem játszik, akkor a zsűriben szerepel. Ezen kívül a pozse nyi Művészeti Főiskola orgona tanszakának professzora. Ivan Sokol elsősorban Bach mélységeinek feltárásáról ismert, de zenei felvételeinek sorozatában felcsendül Reger vagy Hindemith alkotásaiból is néhány darab. A mester természetesen a szlovák orgonairodalom gazdagságát is bemutatja Gresák, Podprocky, Parik műveivel. Ivan Sokol a világ orgonaművészetének nagyszabású áttekintésében szerzett zenei tapasztalatainak kifejező dokumentuma a Kassai Nemzetközi Orgonafesztivál, amelyet 1970 óta megrendeznek és a Jozef Gresák Orgonazenei Napok Bardejovban, amelyet Bártfán tartanak 1993 óta. Sokol az orgonafesztiválok életre hívója és alapítója, s egyben dramaturgja is. A békéscsabai evangélikus nagytemplomban Podprocky, Bach, Pastorale, Felix M. — Bartholdy és Louis Vieme darabjait adja elő a művész ma este fél nyolctól. Megválthatták a világot fogadás Száz meghívott érkezett Kereken száz meghívott érkezett a városházi esték nyitófogadására. Csütörtök este azokat látta vendégül a három házigazda, Fodor József, Szente Béla és Ujj Éva, akik segítették a szervezést. A társadalmi eseményen számos képviselő részt vett, a polgármesteri hivatal irodavezetői is szép számmal megjelentek. Szente Béla elmondta: a meghívottak sokszor találkoznak egymással, de mindig munka ügyében, szinte soha nincs arra alkalom, hogy nyugodt körülmények között beszélgessenek könnyedebb témákról. Vacsorára vörösborral megbolondí- tott marhalábszár-pörköltet szolgáltak fel igazi szlovák juhtúrós galuskával. Az estet hat éve rendezik meg ilyen széles körben, előtte csupán az újságírókat hívták meg a városháza udvarára, amikor a polgármester vagy valamelyik alpolgármester csapra vert egy hordó sört. A juhtúrós galuska receptje Negyven dekagramm galuskát, amelyhez tíz dekagramm juhtúrót kevertünk, sós vízben kifőzünk. Közben tíz dekagmmm húsos, füstölt szalonnát kockám vágunk és serpenyőben megsütünk. A szalonnapörcöt kivesszük, a visszamamdt zsimdékon amnybarnám pirítunk egy fej kariká- m vágott hagymát. A leszűrt nokedlit tálm szedjük, és meglocsoljuk a tejföllel Bor- sozzuk, meghintjük szalonnapörccel és a pirított hagymakarikákkal. Gulyás Levente és Szente Éva szórakoztatta a közönséget.