Békés Megyei Hírlap, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-09 / 133. szám

16 SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 9., CSÜTÖRTÖK A Lencsésin is köröznek Békéscsabán tegnap a Csaba Centerben sajtótájékoztatót tar­tottak a Tour de Hongrie ma­gyar kerékpáros körversenyről. Velkey Gábor alpolgármester elmondta: Békéscsaba igazi ke­rékpáros város, amely már évek óta egyik állomása a Tour de Hongrie-nek. Tavaly egy fia­talokból álló békéscsabai csa­pat is indult a viadalon. Eisenkrammer Károly, a Ma­gyar Kerékpár Szövetség elnö­ke, a verseny főszervezője: - Békéscsabára augusztus 4-én délután mintegy 100 km megté­telét követően Csongrádról ér­kezik a nemzetközi mezőny, amely a Lencsési-lakótelepen még öt kört tesz meg. Azt re­méljük, hogy így minél többen láthatják majd az érdekesnek ígérkező viadalt. Gálfi Roland, a T-Mobile bé­késcsabai irodavezetője el­mondta: tegnap az időjárás és a csapadék közbeszólt a T-Mobile Túrán, amelynek résztvevői reggel Csongrádról indultak. Kesjár Attila, a Békéscsabai Kerékpáros Egyesület titkára lapunk kérdésére elmondta: már szervezik az idei verse­nyen rajthoz álló csabai csapa­tot. Eddig két versenyző, a ko­rábban pécsi színekben szere­pelt Ivanics Gergő, valamint Szeghalmi Bálint indulása biz­tos. A sportolók már megkezd­ték a felkészülést az idei viadal­ra. A tervek szerint a Tour de Hongrie előtt júliusban rajthoz állnak a Gemenci Nagydíjon és a Borsod Abaúj Zemplén me­gyei körversenyen. ■ V.L. Második helyen a Gyula TENISZ SZABADIDŐ SK GYULA­SZENTESI KINIZSI TE 5:4 OB m-as tenisz csapatbajnoki-mér- kőzés, Gyula. Gyulai győztesek: Pecze, Kovács Z., Gyimesi, dr. Hajdú és a Pecze, Kalmár pár. Óriási csatát hoztak a páro­sok, melyekből kettőt ugyan el­veszített a Gyula, de a mérkő­zést nem. OROSHÁZA VÁROSI TENISZ KLUB—SERVE&VOLLEY- ARANYPÁVA SE 6:3 OB Hl, Orosháza. Orosházi győzte­sek: Baudermann, dr. Szula, Bagosi, lf). Németh, a Gelegonya, Baudermann és a Balogh, ifj. Németh pár. Remek formában játszott az Orosháza, az egyéni mérkőzé­sek után már 4:2-re vezetett a házigazda. Mivel párosban is megmaradt a lendület, biztos orosházi siker született. TENISZ SZABADIDŐ SK GYULA­SZEGEDI KINIZSI-SZEGEDI VTK 4:5 OB Dl, Gyula. Gyulai győztesek: Ko­vács Z., Kalmár, Vincze Béla és a Pecze, Kalmár pár. Szoros csata végén dőlt el a vendégek javára a találkozó. A gyulaiak a jobb egymás elleni eredményeknek köszönhetően a második helyen zárták az első felvonást. Strandkézisek figyelmébe Makó ad otthont július 2-3-án az országos strandkézilabda- bajnokság területi versenyé­nek. A szervezők június 28-áig várják a női és férfi csapatok je­lentkezését. Információt Fekete Józseftől a (30) 445-4575-ös, Medvegy Pétertől a (30) 396- 9096-os, Árokszállási Zoltántól (30) 338-8058-as telefonszá­mon lehet kérni, de lehet tájé­kozódni a www.handballnet.hu internetes oldalon is. Tíz kick-box aranyérem A csepeli sportcsarnokban rendezték meg az idei általá­nos és középiskolás kick-box diákolimpiái döntőit. A felme­nő rendszerű versenyre me­gyei, illetve területi selejtezők alapján jutottak be a verseny­zők. A négy tatami küzdőtéren 250 fiatal küzdött hét órán át. A Békés megyeiek - bár nem mindenki indult el, aki koráb­ban kiharcolta a részvételi jo­got - jó pár érmet és kupát hoztak haza. Az élre természe­tesen a tíz aranyérmes kíván­kozik, illetve az a tény, hogy öt súlycsoport megyei döntőt ho­zott. Eredmények. Általános Iskola. I. kor­csoport Fiúk. 25 kg: 1. Frankó Pál (Csabaszabadi iskola, edző: Debreczeni Dezső), 2. Olej (Mezőberény, 1-es isk.). 28 kg: 3. Molnár és Himler (mindkettő TENISZTANFOLYAM indul a békéscsabai Tréning Centerben. Felnőtt egyéni oktatás! Érdeklődni: 1 ^ Viszokai Lászlónál, (30)748-2313. i Csabaszabadi Isk.). +32 kg: 3. Schup- kégel (Köröstarcsai isk.). Leányok. 25 kg: 2. Miklós (Széchenyi isk. Újkígyós). 28 kg: 2. Borsos (Battonya, Szent István isk.). II. kcs. Fiúk. 42 kg: 3. Ulbert (Bcs. Belvárosi isk.). 47 kg: 3. Olasz (Szent István isk., Battonya). 57 kg: 3. Kovács J. és Schupkégel (mindkettő Körös-tar- csai isk.). 63 kg: 1. Szabó László (Dobo­zi isk., edző: Gregor László), 2. Mata (Kossuth Lajos Isk., Füzesgyarmat). +69 kg: 3. Schaffer Gergő (t-es isk., Me­zőberény). Lányok. 32 kg: 2. Bálint (Dombegyház isk.), 3. Schuszter (Szlo­vák isk., Szarvas). 37 kg; 1. Hanicz Nelly (Bcs. 10-es isk., edző: Gregor Lász­ló). 2. Kádas (Mezőberény, Orlai Petries Soma isk.), 3. Cserenyec (Hunya- Örménykút isk.) és Bagi (Petőfi isk., Kondoros). 42 kg: 3. Megó Katalin (Gerlai isk.). 47 kg: 1. Kesjár Szilvia (Bcs. Szabó Pál Téri isk., edző: Haba Jó­zsef), 3. Rétlaki (Szabadkígyósi isk.). 50 kg: 1. Erdei Dóra (Ványai Ambrus isk., Dévaványa, edző: Elek József). 55 kg: 1. Andó Bettina (Bcs. 2-s isk., edző: Gregor László), 2. Pribojszkl (Bcs. 2-es isk.). 60 kg: 3. íantyik (Bcs. 2-es isk.). +65 kg: 1. Sélley Anna (Bcs. Evangélikus isk., edző: Gregor László). Középiskolások. L kcs. Fiúk. 63 kg: 1. Piti László (Zwack József Kereskedel­mi és Vendéglátóipari Szki., edző: Bánflné Stefula Krisztina). Lányok. 50 kg: 2. Kovács N. (Gyulai Erkel Ferenc Gimn.). 65 kg: 2. Vizsnyiczai (Zwack Jó­zsef Kér. Szkk.). ü. kcs. Fiúk. 57 kg: 3. Mag (Bcs. Rózsa Ferenc Gimn.) és Nagy L. (Bcs. Széchenyi István Szki.). 63 kg: 1. Benedek Zsolt (Kemény Gábor Szki., edző: Gregor László), 2. Hricsovinyi (Bcs. Belvárosi Gimn.). 69 kg: 2. Kor- csog (Bcs. Gépészeti Szki.). 94 kg: 1. Báthori Zoltán (Péter András Gimnázi­um, Szeghalom, edző: Gasparik Ró­bert). Leányok. 50 kg: 2. Sztarenki (Bcs. Tevan Andor Gimn.). 55 kg: 2. Báiint (Munkácsy Mihály Szki., Gyula). 70 kg: 2. Herédi (Erkel Ferenc Gimn., Gyula). „Szétestünk, majd kiestünk" labdarúgás Akadt azért mosolyogtató pillanat is A dolgok eldőltek, egy ne­héz tavaszt követően kije­lenthetjük: nincsen NB I- es labdarúgócsapata Bé­késcsabának. Jávor Péter Arról már ren­geteget írtunk, hogy milyen sok gond adó­dott már az őszi szezon közepé­től az Előre FC háza táján. Amely a tavaszra „felturbózódott”, majd a csapat bukásához vezetett. Ezeket talán most nem is ér­demes tovább ragozni. Ám akadt egy fiatal edző, jakab Pé­ter, aki többször is beugrott ideiglenesen a vezetőedzői posztra, bár csak megbízott edzőként szerepelhetett. Vi­szont mindannyiszor kisegítet­te az Előrét, amikor szükség volt rá. Őt kérdeztük néhány olyan momentumról, ami az el­telt csaknem fél év alatt történt vele és a csapattal. — Mi volt a ténykedése alatt a legnagyobb pillanat?- Számomra az, amikor a Honvéd elleni mérkőzést lefúj­ták és nyertünk 3-0-ra. Ez volt velem a csapat első, igaz utolsó győzelme is. Ennek a labdarú­gók is ugyanúgy örültek, mint én, majd szétfeszítették az öltö­zőt a találkozó után. S ekkor még úgy tűnt, akár jól is alakul­hatnak körülöttünk a dolgok. — Volt-e ténykedése alatt vala­milyen bíróbaki? — Nem vagyok abban biztos, hogy a hazai, Nyíregyháza elle­ni mérkőzésen a vendégek első gólja valóban gól volt. Én úgy láttam, hogy Ursz József a gól­vonalon állva kirúgta a labdát, ám a játékvezető középre muta­tott, s ezzel vezetett a szabolcsi csapat. — Melyiket találja a találkozók közül közönségvonzónak és melyiket riasztónak?- A sikeres Honvéd elleni ta­lálkozó mellett Sopronban nyúj­tott áüagon felüli teljesítményt a gárda. Sajnálom, hogy azt a saját közönségünk nem láthat­ta. Ráadásul a 87. percig 2-1-re vezettünk, s bár kikaptunk, mindkét csapat sokat tett azért, hogy a játékot népszerűsítse. Riasztó? Annak viszont örülök, hogy a Pécs elleni vergődésün­ket, különösen a második játék­részben mutatott produkción­kat a békéscsabai szurkolók nem látták.- Bombagól, potyagól?- A Kaposvár ellen Pozsár szabadrúgásból egy lépéssel a bal szögletzászlótól betalált a kapuba, ami igencsak látvá­nyos volt. Nevezhetjük kicsit potya ízű gólnak is, de szeren­csére ezt nem mi kaptuk. Bom­bának viszont Vasziljevics gólja bizonyult, amikor 25 méterről kapásból kilőtte a nyíregyházi kapu bal felső sarkát.- Lehet, hogy botorság ilyet kérdezni, de mi volt az év csa­lódása?- Ezt nehéz lenne ragozni. Tömören: az ismert problémák miatt fokozatosan szétestünk, majd kiestünk.- Milyen volt az idősebbek és fiatalabbak összetétele?- Ml jobbára kényszerhelyzet­ben fiatalítottunk. A nagy tava­szi távozási hullám után nem kevesebb, mint hét ifjúsági korú labdarúgót vetettünk be, mint Szentit, Polczert, Miklyát, Sülit, Baloghot, Lengyelt, Sipkát. Akadt köztük olyan is, aki még a tizenhetedik életévét sem érte el. Elmondhatom, hogy valameny- nyien nagyon jól állták a sarat. A fiatalok bizonyították, hogy több lehetőséget kellett volna nekik adni már korábban is.- Akadt azért olyan pillanat is, amin mosolyogni lehetett?- Sok humoros nem történt Miculescu utolsó bajnoki mérkőzésén, a Pécs ellen az utolsó gólját lövi, s ezzel háromgólos lett a csabai csaptból - fél szezon alatt, amivel egyben házi gólkirály Udvarival holtversenyben velünk, de Sopronban azért akadt. A finishez közeledve a 72. percben be szerettem volna cserélni Kocsis Istvánt, aki le­vette a melegítőjét, s kiderült, nem volt alatta mez. Az egész kispad kereste, hol lehet, míg­nem valakinek felsejlett, talán az öltözőben hagyta. Süli Bandi óriási sprintet vágott ki a kis- padtól a legtávolabbi pontig, az öltözőig, majd lélekszakadva megjelent a dresszel. De idő­közben majdnem tíz perc eltelt, így jött össze a csere. De az is le­het, hogy jobb lett volna, ha nem találjuk meg a mezt, mert Kocsis Pista becserélése után buktuk el a találkozót. A már korábban távozott Udvari és Miculescu... Az Előre FC csapata az NBI 2004-2005-ös szezonjában huszonhat gólt szerzett. A házi góllövőlistát há­rom góllal Mi- N culescu és ud­vari Szabolcs vezeti. A további sorrend: Funk, Vasziljevics, Vilotics, Pozsár 2-2, Balog Zs., Bozsovics, Gruj-ics, Grúz, Hoff­mann, Kocsis, Kulacsik, Lázok, Potemkin, Simic, Ursz 1-1. A debreceni Hegedűs öngólt vétett a csabaiak ellen. ... : Angyal Zoltán: „Nincs ismétlés!” kajak-kenu A válogató után több lett a kérdőjel, mint addig volt s/()\ (•tsóc’i kajá­tük a kialakult helyzetet. A Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai központ felett borússá vált az ég, hiszen óriá­si meglepetésre a cél előtt vízbe borult az olimpiai címvédő női kajak páros. — Mit jelent ez a borulás a vá­logató szempontjából? — Kati és Natasa nem tudott élni — az egyedül számukra megengedett - lehetőséggel, hogy, nem egészen 13 perccel az egyesbeli gőzelem után páros­ban is diadalmaskodjanak, ez egyértelművé teszi, hogy tovább próbálkozni nincs értelme. Ed­dig is rengeteg kérdőjel volt a fe­jemben ezzel kapcsolatban, hi­szen az ismétlésnek rengeteg kockázata van, amelyek Poznan­ban, a pálya adottságai miatt hatványozottan érvényesülnek. — Mi történik, ha ennek elle­nére a második válogatón megpróbálják ugyanezt, és Kovács Kati megnyeri az 500 egyest, Janics Natasával pedig megnyerik az 500 párost?- El kell dönteniük, melyik számban akarják kiharcolni az indulás jogát, Kati indul egyes­ben, vagy a párost választják, és akkor jön a szétlövés az első válogatón győztes Paksy, Bene­dek duóval, nincs ismétlés! — Mi lehetett az oka, a kajak számokban meglepően sok le- támasztásnak, borulásnak?- Tudomásul kell venni, hogy a táv vége felé a versenyzők ön­kívületi állapotban vannak, be­kötnek az izmaik, ráadásul nem csak evezni kell, hanem a hajót is egyensúlyban keü tar­tani, amit igencsak megnehe­zít, hogyha borulás van és be kell mennie a motorosnak, az új lebonyolítás rend miatt, a mo­torcsónak által keltett hullámok nem csendesednek el teljesen mire a következő versenyszám mezőnye a cél közelébe ér. Ez történt a női 500 páros eseté­ben is, ahol nem csak a Kovács, Janics páros, de a végül nyerő Paksy, Benedek páros is meg­billent. Ez az eset is az ismétlés kockázataira hívja fel a figyel­met, hiszen ilyen incidens a vi­lágversenyeken is előfordulhat. — Milyen eredménye van a vá­logatónak az olimpiai bajnok férfi négyes szempontjából?- A verseny után leültem be­szélgetni a négy fiúval, edzőikkel Sári Nándival és Séra Mikivel, el­mondtam nekik, hogy örülök a teljesítményüknek, és lehet ké­szülni a négyesre, hiszen mind­annyian teljesítették a feltétele­ket. Nem akartam szétszedni a négyest, fel akartam piszkálni őket, hogy ne kényelmesedjenek el, és az egész férfi kajak szakág­ban mozduljon meg egy kicsit az állóvíz. Azt gondolom, mindkét célomat elértem.- A kenusoknál úgy tűnik minden a papírforma szerint zajlott.- Igen, hiszen a fiatal Vajda At­tila 1000 méteren visszavágott Kronecker Gábornak a tájékozta­tó versenyen elszenvedett veresé­gért, C2 500 méteren a szolnoki siker után megint győzött a fiatal Bozsik, Kovács duó. A 33. szüle­tésnapját ünneplő Kóló megint fantasztikus volt, megnyerte az 500 és a 200 egyest, valamint C2 1000 méteren pedig Kozmann Gyurival diadalmaskodott, elké­pesztő pályafutás az övé. Sok kérdésre kaptunk vá­laszt, de sok újabb kérdés me­rült fel, így rendkívüli izgalmak várhatók a Hídépítő II. felnőtt és ifjúsági válogatón, Szegeden június 24-26. között. t FOTÓ: VERESS ERZSI

Next

/
Oldalképek
Tartalom