Békés Megyei Hírlap, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-20 / 116. szám
16 SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 20., PÉNTEK Minden színű éremből jutott judo Debrecen, Endoszkóp Kupa f Nyolc nemzet utánpótlás köpeti tatamira Debrecenben a pán, amelyen sikeresen szerepeltek a Békés Megyei Kano, Judo Egyesület fiataljai is. A Gyáni-tanítványok közül a serdülő fiú 60 kilós kategóriában négy győzelmmel, a döntőben egy erős mongol legyőzésével (ipont érő belső combdobással) győzött Urbán Gergő. Ugyancsak a serdülők között a 81 kilós Szabó Károly ezüst-, a +81 kilós Knyihár Mihály bronzérmes lett. A diák A-korcsopor- tos, +55 kilós LIPTÁK TAMÁSNAK jó erőfelmérő volt a hét végi diákolimpia döntője előtt a viadal, ahol nem mellesleg aranyérmesként fejezte be küzdelmet. Másnap a junior 78 kilós Gyáni Brigitta, a pekingi olimpiára készülő eret tagja aranyérmes lett. Számára ez egyben válogató verseny is volt és a szövetségi kapitány is figyelemmel kíséri munkáját. Mostani sikere jutalma lehet, hogy tagja lett a jövő hét végén Bécsben megrendezendő nagyszabású nemzetközi viadalnak, ahol ismét bizonyíthat. Egyébként a továbbfejlődése érdekében hetente egyszer a válogatottal közösen készül a következő időszak megmérettetéseire, ahol egyik legnagyobb ellenfelével, a paksi Mészáros Anettel együtt edz. Mint edzője, édesapja, Gyáni János elmondta, lányának elsősorban fejben kell még erősödnie, ugyanis időnként túlságosan is görcsösen, csak a győzelemre törően küzd a tatamin, ezért olykor a taktika dolgok a háttérbe szorulnak. A csabai judósok A békéscsabai Garzon szálló (Ancsin Ákos); a békéscsabai Holsten vendéglő; a Kender Center, Békéscsaba, Kétegyházi út (Tóth István) segítségével utazhattak el a debreceni eseményre. Gyáni Jánost Olaszországba csábítják A csabaiak hatdanos mesterének, GYÁNI JÁNOSNAK eredményességére az olaszok is felfigyeltek, ezért ajánlatot kapott az Udinében működő judoklubtól, hogy vegye át a csapat munkájának felkészítését. „Egyelőre nem tudok mit mondani, nem szívesen hagynám félbe a Békéscsabán megkezdett munkát - mondta a mester. — Egyet elvállaltam, amikor nyári szünet van a csabai klubban, akkor szívesen tartok edzéseket az udinei edzőtáborban az olasz versenyzőknek. ” Dévaványán félbeszakadt a mérkőzés A labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezőjében szerdán délután rendezték a negyeddöntőket. A viharos időjárás miatt a Dévaványa- Gyulai Termál FC mérkőzés a 25. percben 1-0-ás gyulai vezetésnél félbeszakadt. Meglepetésre a megyei III. osztályú Doboz kiverte a II. osztályú Körösladányt. Eredmények; Békéssámson- Battonyai TK 1—8, Doboz— Körösladány 2—0, Méhkerék—Gyomaendrődi FC 1—0. Ezüstérmes a békési sakkcsapat Szombathelyen a sakk csapat diákolimpia országos döntőjében korosztályonként 26 együttes indult. A nyolcfordulós viadalon a felső tagozatos fiúknál a békési dr. Hepp Ferenc Általános Iskola csapata 21,5 ponttal ezüstérmes lett. A csapat tagjai: ifj. Balog Imre, Hegyesi Zoltán, Oláh Béla, Gosztolya Péter, Oláh Gábor. Az első táblán ifj. Balog Imre nyolc ponttal, a másodikon Hegyesi Zoltán 6,5 ponttal tábladíjat nyert. A felsős lányoknál a békéscsabai belvárosi iskola csapata a 16. lett. Juan Pablo Montoya volt a leggyorsabb A kolumbiai Juan Pablo Montoya (McLaren-Merce- des) volt a leggyorsabb a Forma—1-es autós gyorsasági világbajnokság Monacói Nagydíjának első szabadedzésén. Negyedik az Every Day kézilabda Fiú országos serdülőbajnokség döntője Orosházán Hétfőtől szerdáig Orosházán rendezték meg a fiú kézilabda Weber Terranova Országos Serdülő Bajnokság (OSB) döntőjét. Verasztó Lajos A háromnapos jól szervezett viadalon százszázalékos teljesítménnyel a fővárosi PLER- Airport csapata megérdemelten szerezte meg az aranyérmet. Az Eötvös téri sportcsarnokban szép számú közönség kísérte figyelemmel a mérkőzéseket. A korosztálynál zömmel fiatalabb kézilabdázókból álló házigazda Every Day KSE Orosháza két győzelemmel a negyedik helyen végzett a körmérkőzéses tornán. Az ellenfelek mivel idősebbek voltak, elsősorban fizikálisán nőttek a házigazdák fölé, meglátszott a korkülönbség. Eredmények. Tisza Volán SC-Every Day KSE Orosháza 39-28, Szentendre KC-PLER-Airport 22-26, Tatabánya A fiatal edző elégedett BAKÓ BOTOND, az orosházi csapat fiatal edzője így értékelte az országos döntőt: - Nálunk csak három 1988-as fiatal szerepelt, a többiek 1989 és 90-es születő sűek. Az első két napon különösen a két kapusnál, Ravasznál és Mártonnál érződött, . hogy a szombat-vasárnapi ÓIK döntő sokat kivett belőlük. Ösz- szegezve: elégedett vagyok a fiúkkal, jól helytálltak az erős mezőnyben. Pánczél Zoltán gólerősnek bizonyult az Orosháza—Fotex 23—20-ra végződött találkozón KC-Fotex KCV 19-18, PLER-Airport- Every Day KSE Orosháza 31-24, Tatabánya KC-Tisza Volán SC 27-29, Fotex KCV-Szentendre KC 22-25, Every Day KSE Orosháza-Tatabánya KC 23-36, PLER-Airport-Fotex KCV 19-17, Tisza Volán SC-Szentendre KC 31-25, Tatabánya KC-PLER-Airport 23-33, Every Day KSE Orosháza-Szentendre KC 21- 18, Fotex KCV-Tisza Volán SC 30-30, Szentendre KC-Tatabánya KC 24-24, Every Day KSE Orosháza-Fotex KCV 23—20, Tisza Volán SC—PLER-Airport 26-40. Végeredmény: 1. PLER-Airport 10, 2. Tisza Volán SC 7, 3. Tatabánya KC 5, 4. Every Day KSE Orosháza (Ravasz Attila, Marton Bogát - kapusok, Varsandán Milán, Sterbik Zoltán, Kádár Tamás, Szelezsán Dávid, Balogh Zsolt, Sárosi Gergő, Papp Gábor, Pap Krisztián, Papp Mihály, Pánczél Zoltán, Puskás Sándor, Nagy Ferenc, Cseh Dávid, Orovecz Tamás, Andrási Norbert, edző: Bakó Botond), 5. Szentendre KC 3, 6. Fotex KCV 1 pont. Különdíjasok. Legjobb kapus: Tóth Koppány (Fotex KCV). Gólkirály: (Üss Ádám (Tatabánya) 49 góllal. Legjobb mezőnyjátékos: Lékai Máté (PLER- Airport). A torna válogatottja: Tóth Koppány (Fotex KCV), Csató Dávid (Tisza Volán SC), Lele Ákos (Tisza Volán SC), Balogh Zsolt (Every Day KSE Orosháza), Kiss Ádám (Tatabánya), Munkácsi Máté (PLER-Airport). Előtérben az utánpótlás röplabda Korosztályos országos bajnokság Békéscsabán Öt évvel ezelőtt új alapokra helyezték Békéscsabán a női röplabdasportot. Kimondva, kimondatlanul elsősorban az utánpótlás felé nyitottak. Ennek eredménye, hogy az elmúlt években egyre többet hallat magáról a Békéscsabai RSE utánpótlás-gárdája. Ezek egyenes következménye, hogy az országos bajnokság döntőjébe jutott leány csapat eredményessége jóvoltából az idei bú és leány finálénak Békéscsaba adhat otthont. Mégpedig e hét végén, péntektől vasárnapig, amelyet a Tessedik Sámuel Főiskola tornacsarnokában rendeznek meg. A péntek délutáni (14 óra) megnyitót követően a hat legjobb fiú és leány csapat küzd három napon át a bajnoki címért és a helyezéskért. Mégpedig a lányoknál a Kormos Mihály edző irányította házigazda Békéscsabai RSE mellett az Angyalföldi DRC, a Nyíregyházi Bem SE, a BSE-FCSM, a Kaposvári SI USE-BITT és a Vasas Opus-Via Óbuda. A fiúknál a Dági SE, a Dunaferr SE, a Kecskeméti RC, a Kaposvári SI USE- 1. MCM RC, a Kométa Kaposvári KASI és a Nyírsuli Kht.-A. ■ J.P. Csabai Taekwon-do aranyak A volt jugoszláv tagállamok részvételével rendezték meg Bajsán a nyűt szerb taekwon-do bajnokságot, amelyre meghívást kapott a Békéscsabai Lakótelepi SE ITF taekwon-do szakosztálya is. A viadalon nagy küzdelemben dőlt el a helyezések sorsa, míg a formagyakorlatokra a precíz, katonás végrehajtás volt a jellemző. A békéscsabaiak eredményei. Serdülök. Küzdelem. Fiúk. 35 kg: 3. Baji K. 40 kg: 3. Jászberényi. Formagyakorlat 2. Darabos. Ifjúságiak. Küzdelem. 52 kg: 1. Dávid Péter. 58 kg: 1. Hankó György. Formagyakorlat 1. Dávid Péter. SPROTMÜSOR PÉNTEK RÖPLABDA. Gyermek korosztályú fiú és leány országos döntő, Békéscsaba, Tessedik főiskola tornacsarnoka, 15.00. TEREMFOCI. Petőfi Kupa 2005, Szarvas, Petőfi utcai sportcsarnok, 19.00. TÖMEGSPORT. Eleve-n-ő. Női futó- nap, Békéscsaba, Gadara Ház (dr. Becsei 0. u. 2.), 8.00. (Nevezés a helyszínen). SZOMBAT ASZTALITENISZ. Extra-liga. Rájátszás. Szekszárdi AC-Orosháza Hungarotel ASE, női, 11.00. Békési TE-Győri Széchenyi, férfi, Békés, sportcsarnok, 11.00. BASEBALL. NB n. Békéscsabai Villámok—Hungarian Astros, Békéscsaba, Vandháti úti pálya, 13.00. KÉZILABDA. NB IB. Every Day KSE Orosháza-Cegléd, férfi, Orosháza, Eötvös téri sportcsarnok, 18.00. Békési FKC-Ózd, férfi, Békés, sportcsarnok, 18.00. Gyulai SE-Derecske, női, Gyula, városi tornacsarnok, 18.00. Békéscsabai Előre NK-Hajdúnánás, női, Békéscsaba, városi sportcsarnok, 18.00. NB II. Martfű-Kondoros, férfi, 17.00. Újkígyós-Törökszentmiklós, férfi, 18.00, Eötvös DPSE Orosháza-Delfin KC, férfi, Orosháza, Eötvös téri sportcsarnok, 10.00. Mezőtúr-Békéscsabai Belvárosi DK, férfi, 17.30. Domaszék— Újkígyósi FŐSE, női, 18.00. Makó- Medgyesegyháza, női, 16.00. Szegha- lom-Sarkadkeresztúr, női, 18.00, Csorvás-Szeged-Algyő NKC, női, Kondoros, 15.00. Megyei bajnokság. Mezőhegyes-Gyula, férfi, 18.00. Kondoros- Köröstarcsa, férfi, 10.30. Kétsoprony— Gyomaendrőd, női, 16.30. Békésszent- andrás-Gádoros, női, 15.00. KOSÁRLABDA. Tempó Kupa nemzetközi gyermek és serdülő torna, Gyula, 2-es iskola tornaterme, 9.00. LABDARÚGÁS. NB I. Békéscsabai Előre FC-Kaposvár, Békéscsaba, Kórház u., 18.00, Sápi (L. Tóth L., Szabó Z.). NB IB. Orosháza FC-Haladás, Orosháza, Mátrai-stadion, 17.00, Nyekita (dr. Hegyi, Zámbó). NB ÜL Álfóíd csoport Battonyai TK-Frühwald Jamina SE, 11.00, ifj. Tóth S. Kondorosi TE-Algyő, 17.00, jv: Pest megye. Cegléd-Gyoma- endrődi VSE, 17.00, Szeles. Lancast megyei I. osztály. Vésztő-Mezőhegyes, 17.00, Majoros. Mezőkovácsháza-Csor- vás, 17.00, jv.: Csongrád megyéből. Bé- késszentandrás-Nagyszénás, 17.00, Czirbuly. Sarkadkeresztúr-Szeghalom, 17.00, Gyekiczki. Gyomaendrődi FC- Méhkerék, 1700, Pataki. Szabadkígyós-Tótkomlós, .1700, Mihálik. Bé- késNet megyei II. osztály. Gádoros- Kunágota, 17.00, Halma. Kamut-Telek- gerendás, 17.00, Németh. Tarhos-Kö- rösladány, 17.00, Vozár. Csárdaszállás- Békéscsabai MÁV, 17.00, Fehér. Déva- ványa-Elek, 17.00, Csatári. Gyulai TFC II.-Békéssámson, 1700, Klembucz. Bé- késNet megyei DL osztály. Északi csoport Rájátszás az 1-4. helyért: Okány- Doboz, 1700, Rózsa. Kardos-Örmény- kút-Mezőberény II., 17.00, Petrovszki. A 5-7. helyért Szarvasi LSZK-Kétegy- háza-Ferbonex, 17.00, Dajka. A 8—10. helyért: Kötegyáh-Zsadány, 17.00, Flinta. Déli csoport Az 1-4. helyért Dombegyház-Csanádapáca, 17.00, Salamon. Az 5-7. helyért Kevermes- Pusztafóldvár, 17.00, Kurucz. LOVASSPORT. Meghívásos fogathajtó verseny, Füzesgyarmat, Gergely- tanya, 9.00. RÖPLABDA Gyermek korosztályú fiú és leány országos döntő, Békéscsaba, Tessedik főiskola tornacsarnoka, 9.00. SAKK. IV. Dr. Pálka István rapid sakkemlékverseny, Orosháza, polgár- mesteri hivatal nagyterme, 9.00 (Nevezés a helyszínen 8.45-ig). SÚLYEMELÉS. Régiós minősítő verseny, Békéscsaba, Vandháü úti terem, 11.00. TENISZ. OB II. Békéscsabai Előre TK-MOL-BSE, Békéscsaba, Kórház utca, 10.00. OB Hl. Szentesi Kinizsi TE- Gyomaendrődi SE, 10.00. Tenisz Szabadidő SK Gyula-Orosháza Városi Tenisz Klub, 10.00. Megyei csapatbajnokság. 1. forduló. Mezőberény—Békéscsabai Penn, 9.00. Orosháza II.-Gyula, 9.00. Vésztő-Szeghalom, 9.00. Békés- Szarvas, 9.00. Sarkad-Békéscsabai Előre TK II., 9.00. TEREMFOCI. Petőfi Kupa 2005, Szarvas, Petőfi utcai sportcsarnok, 18.00. VÍZILABDA OB IB. TVSK Békéscsa- ba-Kaposvár, Békéscsaba, Árpád fürdő, 16.00. VASÁRNAP KÉZILABDA NB n. Nagyszénás-Orosháza KSE—Kistelek, női, Orosháza, Eötvös téri sportcsarnok, 16.00. Megyei bajnokság. Szeghalom-Gyomaendrőd, férfi, 18.00. Békéscsabai Főiskola-Me- zőberény, női, 18.00. Jamina-Füzes- gyarmat, női, 16.00. Békés-Kondoros, női, 17.00. KOSÁRLABDA. NB II. Hódmezővá- sárhely-Békési Áfész SE, női, 10.00. Tempó Kupa nemzetközi gyermek és serdülő torna, Gyula, 2-es iskola tornaterme, sportiskola tornaterme 8.30. LABDARÚGÁS. NB I-es ligabajnokság. Békéscsabai Előre FC-Kaposvár, Békéscsaba, Kórház u., 18.00, Némethi A. NB n. Winner Sport csoport Gyulai Termál FC-Hajdúböszörmény, Gyula, sporttelep, 17.00, dr. Bendik (Takács A., Somogyi). NB III. Alföld csoport Nagykáta-Szarvasi FC, 17.00. Lancast megyei I. osztály. Magyarbánhegyes-Mezőberény, 17.00, György. Orosházi MTK-Rákóczi Vasas-Békés, Orosháza, Rákóczitelep, 17.00, Hegedűs. BékésNet megyei ÉL osztály. Sarkad-Füzesgyarmat, 17.00, Dajka. Csabacsüd-Medgyesegyháza, 17.00, Laurovics. BékésNet megyei Hl. osztály. Déli csoport Rájátszás az 1- 4. helyért: Kaszaper-Újkígyós, 15.00, Pataki. A 8—10. helyért: Medgyesegyháza II.-Lökösháza, 17.00. Boldoczki. LOVASSPORT. Megyei díjugrató bajnoki forduló, Békéscsaba, Pegazus Lovas Iskola, Csányi utcai pályája, 9.00. RÖGBL NB fi. Békéscsabai Benny Bulls-Esztergomi Vitézek, Békéscsaba, Bessenyei utcai pálya, 15.30. RÖPLABDA Gyermek korosztályú fiú és leány országos döntő, Békéscsaba, Tessedik főiskola tornacsarnoka, 9.00. SAKK. IV. Dr. Pálka István rapid sakkemlékverseny, 2005, Orosháza, polgármesteri hivatal nagyterme, 9.00. TENISZ. OB II. Újhidy TI-Békéscsa- bai Előre TK, 10.00. OB ÜL Tenisz Szabadidő SK Gyula-Gyomaendrődi SE, 10.00. Orosháza Városi Tenisz Klub- Szegedi Kinizsi-Szegedi VTK, 10.00. Megyei bajnokság. 1. forduló. Békéscsabai Előre TK II.-Gyula, 9.00. Békéscsabai Penn-Szarvas, 9.00, Sarkad- Vésztő, 9.00. Mezőberény—Szeghalom, 9.00. Békés-Orosháza II., 9.00. TEREMFOCI. Petőfi Kupa 2005, Szarvas, Petőfi utcai sportcsarnok, 17.00. FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET