Békés Megyei Hírlap, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-02 / 101. szám
2005. MÁJUS 2., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 9 AKTU Á LIS Egy hét alatt hat százalékkal nőtt a Fidesz támogatottsága Hétfőnként új eredmények lap A Budapesti Corvinus Egyetem (korábban Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem) Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás Tanszéke az ASM Kiadói Kft.-vel együttműködve közvélemény-kutatást végez a lakosságot foglalkoztató közéleti kérdésekről. A megkérdezettek a napilapot vásárló, felnőtt magyar lakosságból kerülnek ki Budapesten, és az ország különböző városaiban. A rm»ta ugyan nem reprezentálja a teljes felnőtt lakosságot, de alkalmas arra, hogy a 18 év feletti napilapvásárlókról következtetéseket vonjunk le. Kérdéseinkre ezen a héten 636 napilapvásárló adott választ. Ha tegnap lettek volna a választások, ön melyik pártra szavazott volna? Fidesz MSZP SZDSZ MDF Kisebb pártok Nem Nem menne összesen döntött el szavazni Előző heti megkérdezésünk óta a Fidesz több mint 6 százalékponttal növelte előnyét az MSZP-hez képest. Ez azt jelenti, hogy egy múlt vasárnap tartott választás esetén a Fidesz a szavazatok 30,8%-át, az MSZP pedig 24,4%-át szerezte volna meg. Az április havi összesített adatokat tekintve a Fidesz 28,8%-os, az MSZP 25,7%-os támogatottságot ért el, vagyis a különbség a két párt között valamivel több, mint 3 százalékpont. Az SZDSZ 5,3, az MDF pedig 3,7%-os eredményt ért el áprilisban. A héten hat százalékkal nőtt a Fidesz előnye a biztos pártválasztók körében 40 30 20 10 0 MSZP SZDSZ MDF Kisebb pártok összesen Ezen a héten a napilapvásárlók több mint kétharmada rendelkezett biztos pártpreferenciával. Körükben a Fidesz csaknem 45%-os népszerűségnek örvend, mely közel 6 százalékpontos növekedést jelent a múlt héthez képest. Az MSZP a biztos szavazók 35,5%-át tudhatja maga mögött, ami 3,5 százalékponttal kevesebb, mint az előző héten. Az április havi átlagot tekintve a Fidesz 42,1, az MSZP 37,6%-os támogatottságot ért el. A ff 4f Ha közvetlenül lehetne miniszterelnököt választani, ön kire szavazott volna? Egy múlt vasárnapi szavazáson Orbán Viktor kapott volna több szavazatot, 29%-ot. Ez három százalékkal több, mint Gyurcsány Ferenc támogatottsága, aki a voksok 26%-át kapta volna meg. A múlt hét óta Gyurcsány népszerűsége 2,2 százalékponttal csökkent, Orbáné ugyanennyivel nőtt. Ön szerint javuk a következő évben az egészségügy helyzete? A megkérdezettek többsége nem bízik abban, hogy az egészségügy helyzete javulni fog. A napilapvásáriók 41,6%-a úgy gondolja, nem várható változás, míg 28,4%-uk szerint romlani foga helyzet. Optimista a kérdésben az a 16,4%, akik javuló tendenciára számítanak. A KUTATÁS VEZETŐI: DR. SIMON JUDIT ÉS DR. HOFMEISTER-TÓTH ÁGNES FORRÁS: BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM MARKETINGKUTATÁS ÉS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS TANSZÉK - REGGEL-GRAFIKA Nem várnak változást az egészségügy sorsában A legfrissebb közvélemény- kutatásunkban arról kérdeztük a napilapvásárlókat, javul-e a következő évben az egészségügy helyzete. A válaszadók közül legtöbben azt gondolták, hogy változatlan marad a helyzet, javulásra 16 százalékuk számít, 28 százalékgondolja úgy, hogy romlani fog az egészségügy állapota A VÉLEMÉNYEK SZOIVS ÖSSZefÜg gést mutattak a megkérdezettek pártállásával. A Fidesz szavazói sokkal borúlátóbban ítélik meg ezt a kérdést, mint az MSZP-sza- vazók: mindössze 7 százalékuk gondolja, hogy javul az egészségügy állapota a következő évben, és 38 százalék negatív választ adott a kérdésünkre. Az MSZP szavazótáborában ezzel szemben a válaszok 45 százaléka utal pozitív, míg 10 százaléka negatív várakozásra. Az SZDSZ szavazóinak véleménye is inkább derűlátónak mondható, mindössze 7 százalékuk gondolja, hogy romlani fog az egészség ügy állapota, és köztük vannak a legtöbben (20%), akik a „nem tudom” választ adták. Az MDF- szavazók véleménye kissé hasonlít a Fidesz-pártiakéhoz. 9 százalékuk optimista a kérdésben, de köztjik lp százalékpont tál ke\ esebben adtak, negatív, választ, mint q Fkigsz yálasztótá- borábam Áhasebf) partok szavcF zóinak jelentős része (64,7%) az egészségügy helyzetének romlására számít a jövőben. az ország régióit vizsgálva kiderül, a Dél-Dunántúlon a legbi- zakodóbbak a vásárlók, ezzel szemben Észak-Dunántúlon 16 százalékponttal többen mondták, hogy romlani fog a helyzet. A többi régióban nem mutatható ki lényeges eltérés. a válaszadók iskolai végzettsége is összefüggésben van véleményükkel Az alapfokú végzettségűek a legpesszimistábbak: közülük több mint 10 százalék- ponttal többen gondolják, hogy romlani fog az egészségügy állapota, mint a közép- és felsőfokú végzettségűek közül. @ További részletek: www.reggel.hu HÍREK - ÚJDONSÁGOK Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái ►HÉTFŐ AKTUÁLIS KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Átlényegülő női divattáskák növekednek és virágba borulnak a'táskák. A maroknyi, lapos, vállra való kis füles táskák divatja már a múlté. Most a másik véglet felé közeledünk. A nagy tervezőházak nyárra egyre nagyobb, főleg magasságban megnövelt, díszes formájú retikülöket kínálnak. Életmentő okos ruhák kifejlesztették a testünk jelzéseit folyamatosan figyelő és rögzítő érzékelőkkel ellátott ruházatot egy EU-pályázat keretében - írta az Agent Portal. A zakók váll- és hónaljrészébe varrt apró műszerek érzékelik testünk hőmérsékletét, és ha kell, a mobil hálózaton riasztják az orvost Itt a meleg, húzzon szoknyát! Idén a mini éppen olyan divatos, mint a lábszárközépig érő fazon NŐIESEBB LESZ tőle mindenki - állítják a divatszakértők, amikor a szoknyaviselés kerül szóba. Hosszát idén szabadon megválaszthatjuk. Hordhatjuk pólóval, blúzzal, egész magas vagy teljesen lapos sarkú cipővel egyaránt. A lényeg: elő a lábakkal! @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: www.reggel.hu Ha június 30-ig vásárol egy tubus Curiosa gélt egy kis piperetáskát adunk ajándékba. Kéije a gyógyszertárakban! vóÜL Richter Gedeon rt. HIRDETÉS égés, horzsolás Curiosa* sebkezelő gél Legyen mindig kéznél! A Nagy Könyv Cím Szerző Kód 1984 (Orwell, George) 00 A 22-es csapdája (Heller, Joseph) 01 ADa Vlnd-kód (Brown, Dan) 02 A Diadalt» árnyékában (Remaique, Erich Maria) 03 A fokata város (Mikszáth Kálmán) 04 Afimtlnall boszorkány (Wass Albert) 05 A gyertyák csonkig égnek (Márai Sándor) 06 A Gyűrűk Ura (Tolkien, J. R. R.) 07 A három testőr (Alexandre Dumas) 08 Akatedrális (Follett, Ken) 09 A két Lotti (Kästner, Erich) 10 A kis herceg (Saint-Exupéry, Antoine de) 11 A kőszfvű emberfiái (Jókai Mór) 12 A láthatatlan ember (Gáidonyi Géza) 13 A legyek ura (Golding, William) 14 A lát elviselhetetlen könnyűsége (Kundera, Milan) 15 A Mostar és Margarita (Bulgakov, M. A.) 16 A nap szerel mese (Dallos Sándor) 17 A neveletlen hercegnő naplója (Meg Cabot) 18 A nyomorultak (Hugo, Victor) 19 APál utcai Hűk (Molnár Ferenc) 20 ARend ragon legenda (Szerb Antal) 21 A rózsa neve (Eco, Umberto) 22 A tizennégy karátos autó (Rejtő Jenő) 23 A varázst!egy (Mann, Thomas) 24 TOP 100 •Mm Cím Szerző Kód A vörös oroszlán (Szepes Mária) 25 Ábel a rengetegben (Tamási Áron) 26 Abigél (Szabó Magda) 27 Adjátok «Issza a hegyeimet! (Wass Albert) 28 Akiért a harang szól (Hemingway, Emest) 29 Állítsátok mag Terézanyut! (Rácz Zsuzsa) 30 Anna Karenina (Tolsztoj, L. Ny.) 31 Apák könyve (Vámos Miklós) 32 Aranyecset (Dallos Sándor) 33 Aranykoporsó (Móra Ferenc) 34 Árvácska (MóriczZsigmond) 35 Az ajtó (Szabó Magda) 36 Az alkimista (Coelho, Paulo) 37 Az arany ember (Jókai Mór) 38 Az öreg halász és a tanger (Hemingway, Emest) 39 Bezzeg az én Időmben (Fehér Klára) 40 Bogáncs (Fekete István) 41 Búcsú a fegyverektől (Hemingway, Emest) 42 Bűn is bűnhődis (Dosztojevszkij, F. M.) 43 Büszkeség és balítélet (Austen, Jane) 44 Éderrtől keletre (Steinbeck, John) 45 ÉdesAnna (Kosztolányi Dezső) 46 Egri csillagok (Gárdonyi Géza) 47 Egy magyar nábob (Jókai Mór) 48 Egy polgár vallomásai (Márai Sándor) 49 Az eddig legtöbb szavazatot kapott 100 regényből most ön választhatja ki, hogy ml kerüljön be a legjobb 12 közéi Szavazzon telefonon vagy SMS-ben a 06-81-601-301-£S SZÁMON! A szavazni 2005. június 11-én az MTV Nagy Könyv adásának végéig lebet. A regények kétjegyű kórját SMS-ben ■ 06-81-601-3Oü-e* számra kell Cím Szerző Kód □fújta a szél (Mitchell, Margaret) 50 Hr Elisa (Szabó Magda) 51 Galaxis útikalauz stopposoknak (Adams, Douglas) 52 Gergő is az álomfogók (Böszörményi Gyula) 53 Háború és béke (Tolsztoj, L.Ny.) 54 Harmónia ca el estis (Esterházy Péter) 55 Harry Potter és a bölcsek köve (Rowling, J.K) 56 Harry Potter és a Főnix Rendje (Rowling, J.K.) 57 Hány Potter és a Titkok Kamrá|a (Rowling, J.K) 58 Harry Potter és az azkabáni fogoly (Rowling, J .K) 59 Ida regérve (Gáidonyi Géza) 60 Indul a bakterház (Rideg Sándor) 61 Iskoláé határon (OttlikGéza) 62 Iszony (Németh László) 63 Jadviga párnája (Závada Pál) 64 JaneEyre (Bronté, Charlotte) 65 József és testvérei (Mann, Thomas) 66 Kan) és kasza (Wass Albert) 67 Kincskereső klskődmőn (Móra Ferenc) 68 Lassie hazatér (Knight, Eric) 69 Légy hú magadhoz (Knight, Eric) 70 Légy jó mindhalálig (MóriczZsigmond) 71 Malevtl (Merle, Robert) 72 Mesterségem a halál (Merte, Robert) 73 Micimackó (Milne, Alan Alexander) 74 elküldeni, vagy fel kell hívni a 06-81-601-301számot és a telefon bilentyűin be kell ütni kódot A HÍVÁS DÍJA 120 FT + ÁFA (30 FT). A szavazásból belblyó bevételt a Nagy Könyv Program Iroda a könyvtárak állománygyarapítására (bidftja TELEFONOS ÜOYFÉLSZOIjQALAT: 06-1^41^3720 Cím Szerző Kód Monte Cristo grófja (Dumas, Alexandre) 75 Ne füjotak (Jókai Anna) 76 Oroszlánköiykök (Shaw, Irwin) 77 PetePIte (Nógrádi Gábor) 78 Piszkos Fred, a kapitány (Rejtő Jenő) 79 Pokol béli vígnapialm (Faludy György) 80 Quo vad Is (Sienkiewicz, Henryk) 81 Régimódi történet (Szabó Magda) 82 Robinson Crusoe (Defoe, Daniel) 83 Sorstalanság (Kertész Imre) 84 Sve|k (Hasek.Jaroslav) 85 Száz év magány (Garda Márquez, G.) 86 Szánt Páter esernyője (Mikszáth Kálmán) 87 Szerelem a kolera Ideién (Garda Márquez, G.) 88 Tűi berak (Fekete István) 89 Tóték (Örkény István) 90 Tüskevár (Fekete István) 91 Utas és holdvilág (Szerb Antal) 92 Utazás a koponyám körül (Karinthy Frigyes) 93 Ovőttó szel ek (Bronté, Emily) 94 Virágot Algemonnak (Keyes, Daniel) 95 Vörös és fekete (Stendhal) 96 Vük (Fekete István) 97 Winnetou (May, Kari) 98 Zabhegyező (Salinger, Jerome D.) 99 * *