Békés Megyei Hírlap, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-18 / 114. szám
10 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 18., SZERDA KEK TŰKOR „Bilincsben” az élettársak ítélet A táblabíróság enyhének találta az elsőfokú határozatot A Szegedi ítélőtábla túlságosan enyhének találta a Békés Megyei Bíróság idén február 11-én P. András büntetőügyében kihirdetett ítéletét, ezért azt tegnap 8 évről 9 és fél évi fegyházbüntetésre változtatta. A táblabíróság a férfi élettársának, 0. Szilviának helybenhagyta első fokon született ítéletét, az egy évi, végrehajtásában 3 esztendőre felfüggesztett börtön- büntetést, mindemellett elrendelte az asszony pártfogói felügyeletét. Az alkalmi munkákból élő P. András és a gyesen lévő 0. Szilvia 2000-ben ismerkedett meg egymással. A férfinak korábbi viszonyából kettő, jelenlegi kapcsolatából három gyermeke született. Az asszony két gyermeket „vitt” új családjába. P. András hamarosan a párjához költözött Szabadkígyósra. Élettársként éltek abban a házban, ahol rajtuk kívül még négy felnőtt és három gyermek lakott. HIRDETÉS A pár 2001-ben két gyermekkel albérletbe költözött Szabad- kígyóson. Májusban megszületett első közös gyermekük, a következő évben pedig világra jött a második. Az élettársak rendkívül nehéz anyagi körülmények között éltek, gyerekeikről mégis elfogadhatóan gondoskodtak, de az asszony korábbi kapcsolatából származó két gyermekét rendszeresen verték. Egyiküket a nő 2002 áprilisában úgy megverte, hogy a gyereket orvoshoz kellett vinni. A kisfiú azóta is egy másik családnál él. P. Andrásék 2003 márciusában Medgyesbodzásra költöztek, majd az év decemberében megszületett a harmadik gyermekük. A szabadkígyósi lakásban 2003 márciusában P. András egyedül maradt 1996-os születésű nevelt lányával és 0. Szilvia nővérének gyermekével (ő 1995- ben született). A férfi ittas állapotban — a tévében látott erotikus jelenet hatására - a két kislányt felszólította, hogy vetkőzEurópa itt épülj MEGHÍVÓ az ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító iroda Társadalmi Szolgáltató Kht. (ESZA Kht.) INFORMÁCIÓS NAPJAIRA A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium HEFOP Irányító Hatósága az ESZA Kht. közreműködésével 2005. április 29-én pályázatot hirdetett „A felnőttképzés hozzáférésének javítása a rendelkezésre álló közművelődési Intézményrendszer rendszerszerű bevonásával’’ címmel HEFOP/2005/3.5.4 hivatkozási számmal. Az ESZA Kht. a pályázatok szélesebb körű megismertetése céljából információs napokat szervez az alábbi időpontokban és helyszíneken: Budapest 2005. május 25, szerda Szeged 2005. június 2, csütörtök Miskolc 2005. június 7, kedd Szekszárd 2005. június 9, csütörtök Budapest 2005. július 1, péntek Az információs napokon a részvétel előzetes jelentkezés után lehetséges, a rendezvényeken a részvétel ingyenes. Az érdeklődó'k bővebb tájékoztatást a www.esf.hu honlapon találhatnak, ahol letölthető a pályázati dokumentáció és a jelentkezési lap is. A jelentkezési lapokat az (1) 269-2504-es faxszámra vagy az esza@netaktiv.hu e-mail címre kérjük visszaküldeni. ESZA Kht. E-maii: EUtamogatas@esf.hu Tel.: (1) 471-7696, fax: (1) 471-7675 www.esf.hu zenek meztelenre, majd maga is levetkőzött, s fajtalankodott a gyermekekkel. Egy héttel később P. András megint egyedül maradt a két kislánnyal, s ezúttal nevelt lányát kényszerítette szexuális cselekményekre. A történteket az egyik gyermek elmondta nagyanyjának, s ezt követően indult meg az eljárás a vádlottak ellen. A tegnapi jogerős ítélet értelmében a folytatólagosan, 12. életévét be nem töltött, nevelése és felügyelete alatt álló személyek sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette miatt P. András 9 és fél évi fegyházbüntetést kapott, emellett tíz esztendeig nem vehet részt a közügyek gyakorlásában. A kiskorú veszélyeztetése és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt elítélt 0. Szüvia egyévi büntetését a bíróság három évre felfüggesztette, egyben megszüntette az asszony szülői felügyeleti jogát egyik gyermekére nézve. ■ (e) ÜGYELETI HÍREK Nekiment a pótkocsinak Medgyesegyházán, a Deák és a Petőfi utca kereszteződésében könnyű sérüléssel járó baleset történt hétfőn délután. Egy autós nekiütközött egy, az út szélén álló teherautó pótkocsijának. A személyautó utasa nyolc napon belül gyógyul, (y) Orosházán, a Hosszú utcában hétfőn délelőtt fának ütközött egy Lada. A vezető valószínűleg elveszítette uralmát az egyenetlen földúton a jármű felett, és először egy parkoló személyautó hátuljának, majd egy fának ment neki. A sofőrnek nem volt jogosítványa, (y) Hat birkát ütöttél Hat birkát gázolt el egy autós hétfőn a déli órákban Szarvason, majd továbbhajtott a helyszínről. A baleset Szarvas külterületén, a Lónamajori úton történt Az autóról viszont leesett a rendszámtábla, így a rendőrség megtalálta az autó vezetőjét, akinél felmerült az ittasság gyanúja. A személyautóban mintegy 300 ezer forint kár keletkezett Az elhullott birkák értéke 160 ezer forintra tehető, (y) Kerékpárost gázolt Mezőberény belterületén tegnap délelőtt személygépkocsi kerékpárossal ütközött. A biciklis nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, (y) m Ajánlati felhívás Az AGROGRAIN Rt. Békéscsabai Régióközpont (cím: 56oo Békéscsaba, Deák u. íi), mint építtető, ajánlatokat kér: a Csanádapáca, Raktártelepen 2005. évben létesülő 5000 tonnás fémsiló és gabonaszárító üzem 0,4 kV-os betápkábel-kiépítés és gázvezeték-szerelés kivitelezési munkáira. A munkákra adott ajánlatok beadási határideje és a borítékbontás Időpontja: 2005. május. 31. 10.00 óra, helve: AGROGRAIN Rt. Békési Régióközpont, Békéscsaba, Deák u. 11. ♦ A pályázati információs anyagok a fenti címen megvásárolhatók (ár: 1Ó 000 Ft/db) 2005. május 20-23-án 09.00-11.00 között, ügyintéző: llyés Istvánné. A pályázatokkal kapcsolatban bármely egyéb Információ kérhető az alábbi telefonszámon: (66) 549-871, ügyintéző: Oláh Imre műsz. csop.-vezető ,2M392, SMS: (30) 4061.110 FA. Lencsési úti j kisfák! Köszönjük | meg annak a jó- j'á, f akaratú embertár„ szándékú magatartását, akinek megint sikerült a Lencsési úton derékba törnie öt kisfát. Felhívom a lakosság figyelmét, ha valaki észlel hasonló cselekményt, azonnal értesítse a rendőrséget! VEZETÉS. Rendőreink hol voltak, amikor a „flúgos futam” résztvevői 300-zal száguldoztak hazánkban? Vagy a törvény nem vonatkozik mindenkire? * Hány embernek kell még meghalnia, hogy a rendőrök komolyan vegyék az ittas vezetést? Ha valaki bejelentést tesz, ne az legyen a legfontosabb, hogy ki a telefonáló, utána kell nézni az ittasan autóval randalírozónak! HÁBORÚ. Egy háború hogy lehet szent, ha szent, hogy lehet háború? Vagy én vagyok buta, vagy nem tudom. Nekem sok. MÁV. Utazás? Vagy bosszúság!? Vasárnap 6.15 órakor „a kispiros" megadja magát Körösladánynál! Várakozás, majd „felmentő” másik piros! Érkezés Gyomára 7.20 (kb.), Intercity rég oda. Várakozás, 8.05 — gyanús, hogy nem jön a gyors. 9.05 - nem jön a következő sem. 10.05 (kb.) - bemondják a hangosba: „vezetékszakadás”. Nálam is! Telefon haza a gyerekemnek. 11.05 - hazaértünk a ká- tyús úton Szeghalomba, hozzáfogok főzni és nem a testvéreimmel beszélgetni meghitten, 290 kilométerre innen. Egy majdnem utazó JOGSZABÁLY. Ki tudja, hogy Romániában milyen jogszabály vonatkozik a gáz- és riasztófegyverekre? MG42T.: 70/284-1309 RENDSZÁM. FDZ-501 forgalmi rendszámot találtam. Érd.: 30/854- 1905. MUNKA. Rokkantnyugdíjas létemre kellett dolgoznom, hogy a lányom tanulni tudjon, a fiam meg talpra állni. VMA • Radnaiékra vallott egy budapesti autókereskedő maffiaper Több százezer dollárt követeltek tőle, állította tegnap az első koronatanú Radnai Lászlóra és Ferencsik Attilára vallott az az autókereskedő, akinek dél-budai telephelyére két éve ismeretlenek kézigránátokat dobtak be. Egyébként a kecskeméti maffiaper az ünnepi hét vége után kedden fogyó érdeklődés mellett folytatódott. Hogy valami készül a Ferenc József korabeli, a bíróságnak és börtönnek is helyet adó patinás épületben, az csak kora reggel derült ki. Hat óra tájban egyszerű rendőrök és a Hírős kommandó tagjai érkeztek, hogy aztán az utcán egész nap . csak néhányuk mutatkozzon. A bíróság dísztermében többen voltak a rendőrök és a börtönőrök, mint a hallgatóság. Pedig a tegnapi tárgyalási nap újdonságot hozott a perben. Eddig csak a tizenegy vádlott ártatlanságáról hallhattunk. Volt, aki egyszerűen rágalomnak nevezte a vádiratot, volt, tiki kártyaszenvedélyükről be-szélt A lényeg, hogy a vádlottak közül senki sem fegyvercsempész, sem maffitag vagy -főnök. Eszük ágában sem volt meggyü- koltatni bárkit is. Tegnap azonban egy tanú rá- vallott az I. és a IV. rendű vádlottra. A fővárosi autókereskedő láthatóan félt valamitől, ám elmondta: Radnai és Ferencsik tavaly nyáron üzleti elszámolás címén találkozóra hívta őt egy budapesti hotelbe. Az első hívó szóra még nem reagált, ám két nap múlva csak elment a találkozóra. Igaz, magával vitte ide az ajkai T. Tibort is. A vádirat szerint éppen T.- t akarták megöletni a vádlottak azokkal a fegyverekkel, amelyeket Szerbiából csempésztettek be az országba. A kereskedő szerint a találkozón a két vádlott egy 1996-os autóüzlet elszámolására hivatkozva több százezer dollárt követeltek tőle. Ő azonban nem fizetett egy fillért sem. Ezután az ügyész bemutatta a Nemzeti Nyomozó Iroda egyik tisztjének áprilisi jelentését Az alezredes azt írta: a kereskedő tanúkihallgatása után négyszemközt elmondta neki, fenyegető üzeneteket kapott az előzetesben lévő Radnaitól. Ezután meghallgatták azt a tanút, akitől egy motorkerékpárt vásárolt valaki. A vádirat szerint a vádlottak ezt a motort akarták volna felhasználni T. meggyilkolásához. A tanú szerint a motor vevője nincs a vádlottak között. ■ Szemán L. ír* 1U« ír mt* njr tó* \r Jci Juj ej 1 VüiXil X GYÓGYNÖVÉNY CSEN T MOSZAT JUHÁSZ GYULA VERSE EMBERI SAKKOZÓ (ISTVÁN) OLASZ FOLYÓ GYÓGYNÖVÉNY ► ▼ ▼ ▼ CSÉVE L TORZ TÖRPE ► PÁTER RIADTAN MEGÁLL ► V ELŐIDÉZŐ ANGOL FIÚNÉV l DÍSZTEREM BEÓCIAI REGEHŐS ► ? IGEN PORTA FÉRJ, NÉPIESEN ► ▼ ▼ MÓDSZER TARTALÉK L ▼ PARÁNYI RÉSZ ► ▼ VÍZILABDA ► ESŐN ÁLLÓ ► FÉLCSERJE l ELEKTRÓD ► MEGFEJTÉS: NVLfl VNNV Van már programja június első hétvégéjén? Tp— Ha nincs, mi ajánlunk: ismét Pállasz Tavasz! Június 3. MÁRIÓ, A HARMÓNIKÁS, CRYSTAL Június 4. DINA KEROZIN, HIPHOPBOYZ A Palbsz Tavasz programjában Június 3-án 14 órától: PALLASZPARÁDÉ Békéscsaba főutcáim JÖJJÖN EL ÉS HÍVJA BARÁTAIT IS! IV. Paliasz Tavasz, az Építők Napjai 2005. június 2-3-4. A három nap során szakmai előadásokkal, bemutatókkal és kedvezményekkel várják látogatóikat, vásárlóikat a Pállasz Áruházba, 5600 Békéscsaba, Trefort u. 2/1., és a Pállasz Orosháza Áruházba, 5900 Orosháza, Szentesi út 31. I II SíS A LISTA ' I fii LŐJ Részletek a BEOL.HU-n.