Békés Megyei Hírlap, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-05 / 104. szám
6 A BÉKÉS MEGYEI 2005. május 5., csütörtök Kint a búza, bent a búza Gabonaszövetség főtitkára az intervencióról Jóllehet, mai Agrárhíradónk még a hideg tavasz jegyében íródott, a legközelebbi júniusi számunk mára Péter-Pállal búcsúzó „aratás havában”jelenik meg. Most még csend van, a május 31-ig befejezni tervezett intervenciós gabonafelvásárlás eredeti határideje e hónap végén lejár. Az eddigi igyekezet és erőfeszítések ellenére kevés remény van arra, hogy a felajánlott összes gabona addigra már az unió által megvásárolt készletként pihen a raktárakban, ugyanis a kiszállítás elmaradt az elvárhatótól. Ezt már korábban felismerte az agrártárca, s elérte, hogy az unió kitolja a határidőt. Van tehát másik, július 31! |Mivel az -átütemezett dátum idején már az idei gabona betakarításától lesz hangos a ha- mrHmKüyXZyörgyöt, a Gabonaszövetség főtitkárát arról kérdeztük, hogyan látja az előttünk álló, szűk két hónapban az intervenció végrehajtási esélyeit. S egyáltalán: az, aki április végén, május első hetében már az aratást emlegeti, vajon realista, vagy vészmadár?- A helyzet ismeretében azt mondom, nem alaptalan azok aggodalma, akik már most a nyári betakarításra gondolnak, ugyanis az csak az egyik eleme az intervenciós feszültségek oldásának, hogy meghosszabbították a felvásárlás határidejét. A másik - és az előbbinél sokkal jelentősebb - a tárolókapacitás. Még mindig kevés a raktárunk, és több a felajánlott mennyiség, mint amennyi raktárát kínálnak.- Ön több fórumon is sürgette - a kivitel ösztönzése, a takarmányfogyasztó állattenyésztés fejlesztése mellett - szükségtárolók építését. Ennek semmi jelét nem látjuk, a meghirdetett 40 milliárdos fejle^z^. tési hitelprogramból sem épülhet az említett határidőig gabonatároló. Múlt havi számunkban több gazdálkodó is elmondta, az intervenciós raktárnak - terménnyel - felajánlott tárolóterüket aratásig üresen szeretnék visszakapni. Mások viszont még mindig arra várnak, hogy legyen befogadó intervenciós raktár. Békés megyei specialitás ez, vagy országos jelenség tükröződik benne?- Ha azt mondjuk, eddig már több mint 2 millió tonna gabonát már felvásároltak, az jól hangzik. Ha az adatok ismeretében azt mondjuk, hogy ez a felajánlottnak csak a fele, az már elgondolkodtató. De, ha hozzátesszük, hogy ez hat hónap alatt történt, akkor már kevésbé megnyugtató, hiszen eszerint a további kétmillió tonnával három hónap alatt kell megbirkózni. S ha tudjuk, hogy 3,2 millió tonna intervenciós raktár szerződésből 1,2 millió tonnának május 31-ig lejár a határideje - mert valószínűleg a raktártulajdonosok az új termést abban akarják tárolni- és ha az ezekben tároló árú nagy részét máshova kell áttárolni, akkor a végrehajthatóság szempontjából meghatározó kérdés: ki lesz az, aki hajlandó lesz hosszabbítani? — No, és ki lesz? — Tegnap (április 23-án. - a szerk.) az illetékes hivatali igazgatótól azt tudtam meg, hogy a rövid távra felajánlott intervenciós raktárak 70 százalékánál hosszabbításra számítanak. Szerinte jó üzlet az uniónak bérbe adni a tárolóteret. Ezek túlnyomó részt termelői raktárak, melyekbe az új gabonát akarja tenni a gazdálkodó. Kétségesnek tartom ezt az arányt, ám, ha a hosz- szabbítás sikerül, akkor is több mint 2,4 millió tonnáról kell még gondoskodni, melyhez 840 ezer tonna szerződött kapacitás áll jelenleg az MVH rendelkezésére. — Eközben mégis csak folyik a gabona kiszállítása. — A kezdeteknél azzal számoltunk, hogy havonta félmillió tonna exportgabona hagyhatja el az országot, ha megfelelően felkészített vagon- és uszályparkot mozgósítunk, és az áru piacra jutáshoz az unió támogatást ad. Ősszel még ezt az uniós exportösztönzést reméltük az EU-tól. Tavaszra ez szertefoszlott. Az unió végül csak az intervencióban felvásárolt gabonára írt ki export-értékesítési pályázatot. Ennek keretében 320 ezer tonnát vihetünk ki. Valójában jelenleg nincs igazi exportösztönző tényező, így becslésem szerint 70-100 ezer tonna hagyja el az országot... — Hetente?.. — Havonta. Beolt. Beolvas. Várjuk vállalkozó szellemű, beváűalós Békés megyéi lányok jelentkezését! Ha szeretnéd, hogy egy profi fotós jirofi stúdióban ingyen készítsen rólad képeket, jelentkezz! Küldi d nevei címei életkorod és mobilszámod a beol@beoLhu-ra vagy hívd munkaidőben a 66/527-22&OS vagy a 30/687-186&as telefonszámot! _7e/en Az Ägrimpex-Ägriprodukt Kft. (Békéscsaba, Baross u. 9-21., KNER Nyomda irodaház, V. emelet) folyamatosan köti a 2005-ös tavaszi szezonra a termeltetési szerződéseket az alábbi szántóföldi növényekre: • őszi búza • olajnapraforgó • takarmánykukorica • szója. A termeléshez szükséges inputanyagokat (vetőmag, műtrágya, növényvédő szer, gázolaj) a hitelkeret erejéig biztosítjuk. A megtermett terményeket korrekt fizetési feltételekkel és határidővel felvásároljuk. AJÁNLATUNK: o péti ammóniumnitrát, 34%-os o import ammóniumnitrát, 34%-os o NPK 3x16 import, komplex műtrágya o karbamid, 46%-os import műtrágya o Kemira műtrágyák o napraforgó- és kukorica-vetőmagvak. AKCIÓS KUKORICA-VETŐMAG KAPHATÓI A feltételek és a további lehetőségek pontosítása érdekében keresse munkatársainkat az alábbi telefonszámokon: Csatlós Attila (30)555-4726 Kolozsvári Károly (30)33&0663 II Nyári Sándor (30)2794768 Szűcs István (30)747-4155 ?[ Veszélyben lévő díszfák Gyapjaslepke, aknázómoly, gombabetegségek Környezetünk szép és értékes díszei az árnyat adó fák. Azonban e növényeket is egyre több kártevő fenyegeti. Gyakran hallani mostanában a gyapjaslepkéről, melynek hernyói akár a fák teljes levélzetét is képesek lerágni. Ezek a hernyók éppen a napokban kezdték el a károsítást és a hamarosan megjelenő súlyos rágási károk megelőzése érdekében mielőbb permetezni szükséges! A környezetkímélő védekezést lehetővé tevő permetezőszerek a még fiatal lárvák ellen a leghatásosabbak. Nagyon sok helyen igen kedvelt A platánfák mindkét károsítója sor- és parkfa a szépséges platán, ellen van mód a hatásos védeke- Sajnos a hűvös, esős tavaszi idő- zésre. A közterületeken végzett járás rendkívüli módon kedvez kezelésekre szigorú szabályozás egy igen súlyos betegségnek, a vonatkozik, csak meghatározott platánvésznek. A tavalyi év tava- permetszerekkel és időpontok- szán már több helyen jelentkez- ban végezhető a permetezés. A vadgesztenyelevél aknázómoly kártétele tek Békés megyében e betegég tünetei, és valószínűleg az idén is várható a platánvész további pusztítása. A levelek és a hajtások elbarnuló elhalását okozó gombabetegség ellen érdemes még a tünetek megjelenésének kezdeti időszakában védekezni. A platánfákat a nyár során a csipkéspoloskák is komoly mértékben károsítják. A parkok, kertek, fasorok igazi díszei a fehér virágú vadgesztenyefák. Szépségüket, egészségi állapotukat az utóbbi években két károsító is komolyan veszélyezteti. Az egyik a vadgesztenyelevél- aknázómoly, melynek lárvái olyan kicsinyek és laposak, hogy a vékony falevelek belsejében is elférnek. Itt élnek, táplálkoznak és az általuk a levelekben készített nagy számú járat, az ún. aknák miatt a falevelek száradásnak indulnak. Egy- egy levélen a nyár végén akár több száz (!) járat is lehet, melynek gyakori eredménye az idő előtti lombhullás. Az ilyen fák még az ősz során újra kihajthatnak, sőt virágozhatnak is, de ez néhány év alatt a fa tartalékainak teljes felélését és végül a fák pusztulását okozza. Szerencsére a kártevő tavasszal még csak a lombkorona alsó részében pusztít, így az igen magas fák is jól megvédhetőek az idejében elvégzett kezelésekkel. Csapadékosabb nyarakon a vadgesztenyefákon egy súlyos levélszáradást okozó gombabetegség is rendszeresen megjelenik (guignardiás levélfoltosságj. A kórokozó kezdetben a falevelek szélének perzselésszerű el- száradását okozza, mely elhalás később az egész levélre kiterjed. Áz eredmény ugyanaz, mint az aknázómoly esetében; idő előtti lombhullás és a fák legyengülé- se. Sajnos több esetben is előfordult már, hogy e két károsító egyszerre jelentkezett, így a tünetek is halmozottan súlyosak voltak. A gombabetegség ellen is lehetséges hatékonyan védekezni, bár itt speciális favédelmi permetezőgép használata szükséges, hiszen a teljes lombfelületet le kell kezelni. Szerencsére a felsorolt problémák mindegyikét lehet megfelelő szakértelemmel, környezetkímélő permetezőszerekkel és speciális technikával orvosolni. További információ: Vasas László, Békés megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat (telefon.: 20/434-7526) Biocont Magyarország Kft. Az Ön partnere a biológiai növényvédelemben íiokSgiai növényvédelmi készíti 0 *' | '• ':v ,, ¥ . • " kukoricamoly és bagolylepkék kukoricában és zöldségfélékb Ilii Budapest, KarinthyTújg tel: (20) 4543 922, fai: (I) 27 rguiíSlTifSlfct mm |Tik: I vili * l ) k f I k