Békés Megyei Hírlap, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-03 / 102. szám
6 2005. MÁJUS 3., KEDD HAZAI TŰKOR MAGYABOBSZAG Gyurcsány Ferenc ezeregy éjszakája TOOT H. ZSOLT főleg a száz lépés programjának első elemeiről szóltak tegnap a híradások. Bőszen ismertették a munka világába elkalandozó, ott holmi akadályok lebontását tervező Gyurcsány Ferenc parlamenti beszédét, de annak ellenzéki fogadtatását is. fontos persze, hogy Gyurcsány meghirdette a feketemunka felszámolását. De ennél is szebb, hogy a kormányfő szinte már feledésbe merült „tréfapolitizálása” is épp tegnap nyert új értelmet. A szaúdi labdarúgó-válogatott tagjait terroristáknak tituláló, bevallottan rossz gyurcsányi vicc ugyanis - mint hétfőn kiderült - nem tudta eltántorította tőlünk az eleinte hevesen tiltakozó szaúdiakat. Az Arab News című lap beszámolt Hisam al-Nahili szaúdi külügyi szóvivő bejelentéséről, amely szerint kormánya Fejszál Haszim nagykövetet mégis visszaküldi Budapestre. Kapcsolatokat építeni - minden félresikerült miniszterelnöki vicc ellenére is. egyedül áder János értette meg a parlamentben, hogy a hétfői nap mégiscsak arab vonatkozásairól lehet leginkább híres. Ha nem kapcsolják ki a mikrofonját, ő bizony azt javasolta volna Gyurcsánynak, hogy „a száz tyúklépés programját” inkább „az ezeregy éjszaka meséinek” nevezze el. A Fidesz pár nap óta azt hangoztatja, négy-öt jelentős kérdésben bármikor kész együttműködni a kormánnyal. A jelek szerint viszont a kormány és az ellenzék közötti együttműködés - Szaúd-Arábián innen és túl - egyelőre csupán a rossz viccek kiötlésére korlátozódik. Lamperth és férje beperelte Répássyt LAMPERTH Mónika belügyminiszter személyiségi jogi keresetet indított, míg férje, Jegesy András rágalmazás miatt feljelentést tett Répássy Róbert ellen, mert álláspontjuk szerint a fideszes képviselő hamis összefüggésbe hozta őket Kulcsár Attilával - közölte a házaspár jogi képviselője. Lamperthék soha nem álltak üzleti kapcsolatban Kulcsár Attilával - tette hozzá. Répássy Róbert azt mondta: áll a per elé. Tizenöt éves az új parlamenti demokrácia díszüléssel kezdte munkáját tegnap az Országgyűlés. A történelmi zászlókkal megerősített ülésteremben arra emlékeztek, hogy napra pontosan 15 évvel ezelőtt alakult meg a „Harmadik Magyar Köztársaság” első szabadon választott parlamentje. Az ünnepségen felszólalt Szabad György, a rendszer- váltás utáni korszak első házelnöke is, majd felolvasták a rendszerváltás óta elhunyt honatyák nevét. Elmarasztalták a távirati irodát ELMARASZTALTA az ORTT az MTI-t, mert késve jelentett a Szaúd-Arábiával kapcsolatos szóbeli konfliktusról. Az indoklás szerint a gyors és hiteles tájékoztatás követelményét sértette meg az MTI. A jogalap a nemzeti hírügynökségről szóló törvény. Ezt tegnap jelentette be az MTI Rt. tulajdonosi tanácsadó testületének elnöke, Langmár Ferenc, (ta) Papcsák Ferenc elsőfokon pert nyert PAPCSÁK FERENC fideszes országgyűlési képviselőt nem jogerősen felmentette a II-III. kerületi bíróság magánokirathamisítás vádja alól hétfőn kihirdetett elsőfokú ítéletében. „Ezzel az eljárással három év ment el az életemből, de most végre az történt, aminek történnie kellett”- mondta a felmentő ítélet után Papcsák Ferenc. Az ügyész bűnösség megállapításáért és büntetés kiszabásáért fellebbezett. A fővárosban tüntettek az orvosi műhibák miatt A PARLAMENT előtt tűn- ^ tettek az orvosi műhibák áldozatainak hozzátartozói. A tiltakozók célja az, hogy felhívják a figyelmet a szerintük szaporodó orvosi tévedésekre. A tüntetők nevében Takács Béláné, a Salgótarjánban elhunyt Takács Renáta anyja elmondta: május 23-ára nyílt levelet fogalmaznak meg, és az érintettek országosan összefogó megmozdulást terveznek a budapesti Kossuth térre. 250 katonánk segít az árvízi védekezésben ff. - * a tisza zászlóalj 250 katonáját és technikai eszközeit ajánlotta fel Magyarország a romániai árvízi védekezéshez - jelentette be a Magyar Honvédség vezérkari főnöke, HAVRIL ANDRÁS vezérezredes. Előzőleg Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese a frakció ülése után elmondta: az MSZP arra kérte a honvédelmi tárcát, hogy nyújtson segítséget az erdélyi árvízkárosultaknak. Az első lépések a százból bejelentés Gyurcsány hadat üzent a feketefoglalkoztatásnak Főként a munka világát érintik azok a bejelentések, amelyekről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszélt, amikor ismertette az úgynevezett száz lépés programjának néhány elemét. A kormányfő a parlamentben azt hangoztatta, a fekete- és a szürke- gazdaságot ki kell fehéríteni, olyan világot kell teremteni, ahol megéri tisztességesen dolgozni. A bejelentéseket az ellenzék „ötletelésnek” és „üres dumának” minősítette. Az MDF és a Fidesz egyaránt azt hangoztatta, a sok beszéd után ideje lenne tenni is valamit a munkanélküliség visszaszorítására. Gyurcsány Ferenc bejelentései ’es folyósítása mellett a kismamák teljes munkaid& . ben is állást vállalhatnak. A jelenleg 9 hónapig járó maximum bruttó 44 ezer forintos segély helyett bevezetik az álláskeresési támogatást. A „kék munka” lehetőségével az alkalmi tevékenységet végzők (pl. kertgondozás, háztartási munka) törvényes foglalkoztatását teremtik meg. Aktív álláskeresésre akarják ösztönözni azokat, akik szociális segélyből élnek. ÁderJános frakcióvezető ■ Már hatályos törvény van arról, hogy a gyesen levő kismamák dolgozhassanak. ■ Három év alatt 62 ezer 500 fővel emelkedett a munka- nélküliek száma. Csak az elmúlt egy évben 45 ezerrel nőtt a számuk (a Gyurcsány- kormány fél éve alatt 30 ezerrel). m A választási programban 400 ezer új munkahelyet ígértek. 2002 óta csak 29 ezer 693 álláshely teremtődött, m Hat éve nem volt ilyen magas a munkanélküliség. Válságösszefogást sürget a volt kormányfő ORBÁN VIKTOR Fidesz-elnök szerint „válságösszefogásra” van szükség Magyarországon. A volt kormányfő tegnap azt kérte a fideszes honatyáktól, hogy segítsék azokat a kormánypárti kezdeményezéseket, amelyek a problémák orvoslását, elsősorban a munkanélküliség és az adók csökkentését szolgálják. r Alomfizetést kaphatnak az uniós magyar képviselők pénz Közel kétmilliós havi járandóság Közel dupláji ára nőhet a 24 magyar európai parlamenti (EP) magyar képviselő fizetése, ha az Európai Tanács megszavazza az uniós honatyák egységes javadalmazásával kapcsolatos javaslatot. Ha az elképzelést elfogadják, akkior az összes uniós tagország valamennyi politikusának havi járandósága 7000 euróra emelkedik majd. Ez egymillió 750 ezer forintnak felel meg, amit csak felsővezetők kapnalk Magyarországon. Természetesen ezen kívül még egyéb juttatásokat is el tudnak számolni maguknak. Jelenleg a magyar uniós képviselők fizetése egymillió forint. Az Európai Tanács elnöksége már tárgyalt az egységes EP-i képviselői fizetésről. A többség támogatta a javaslatot. A pénzt nem a tagállamok biztosítják, hanem az unió központi költség- vetése. A fizetésnövekedés mellett bizonyos megszorításokat is érvénybe léptetnek. Ezek főleg különböző juttatások elszámolását érintik. ■ T. A. Szili Katalin védelmére szorult a miniszterelnök eset A házelnök letiltotta a kérdést Szijjártó Péter fideszes képviselő tegnap nem tudta feltenni Gyurcsány Ferenc kormányfőnek azt az interpellációt, amelyben vagyongyarapodásáról érdeklődött volna. Szili Katalin házelnök ugyanis nem járult hozzá a kérdések elhangzásához. Az Országgyűlés elnöke azzal indokolta döntését, hogy a benyújtott interpellációban foglaltak nem tartoznak Gyurcsány Ferenc feladatkörébe.- Szili Katalin ezzel az elutasító döntéssel belépett azok táborába, akik segítenek a kormányfő meggazdagodását titkolni- jelentette ki Szijjártó Péter. A honatya emlékeztetett rá, a tervezett kérdéseket nem tegnap tette volna fel először. Ezek olyan felvetések, amelyekre másfél esztendeje nem születik válasz- tette hozzá. Egyébként ez a harmadik olyan eset, amikor az Ország- gyűlés elnöke a rá ruházott hatalommal élve megakadályozta a kormányfőnek címzett kérdés elhangzását. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK A ~n Bencsik János rátalált saját foko sa hű mására BENCSIK JÁNOS (40), Tatabánya fideszes városvezetője a napokban zarándokutat tett Csíksomlycba. Útja során Kunhegyesre betérve szóba elegyedett vrele egy férfi, aki a fokosát di csérte. Meg is mutatta a település fokos- és kun legénybot-gyűjteményét, amiben a békésszentandrási születésű polgármester 200 éves fokosa hű n vására bukkant. Ennek őrön lére a nagy bajú- szú kun aty afi vendégül is látta Bencsi két. (ta) Vidoven Árpád aggódik a közeljövő férfiaiért VIDOVEN ÁRPÁD (30), a Fidesz Pest megyei ország- gyűlési képvi- selője másfél ■fiNL ít's®frli éves lányával kapcsolatban azt tapasztalja, hogy a lányok manapság bátrabbak a fiúknál. Csemetéje ugyanis örömmel szalad oda a kisfiúkhoz, akik viszont édesanyjuk szoknyája alá bújnak. Nem mintha a lánya csúnya lenne. Sokkal inkább arról van szó, hogy a kissrácok gyámoltalanabbak. A képviselő már most aggódik: mi lesz így a jövő fiatalságával? (ta) Godó Lajos segíti fiát a vizsgára felkészülni GODÓ LAJOS (55), az MSZP Heves városi központú választókerületének országgyűlési képviselője a fiával együtt készül a közelgő érettségi vizsgákra. Mostanában hát az egész család intenzíven foglalkozik a tanulmányokkal, s a fiút arra biztatják, hogy a középfokú angol nyelvvizsgát is tegye le. A kétszintű érettségi vizsgára Hevesen, a városi gimnáziumban kerül majd sor. A honatya reméli, a befektetett munka sikert hoz. (rm) Gulyás László büszke nemrég elnyerteimére GULYÁS LÁSZLÓ (57), a füzesabonyi választókerület szocialista országgyűlési képviselője, a város polgármestere arra a legbüszkébb, hogy az Év Tisza-tavi Polgármesterévé választották Tiszacsegén. Szerinte a füzesabonyi kistérségben mindig igyekeztek a „vízpartiak” a települések fejlődésén munkálkodni. A tótól távolabb eső községek pedig önmérsékletet tanúsítottak, hiszen tudják, a Tisza-tó lehet a környék fő vonzereje, (rm) i r j »