Békés Megyei Hírlap, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-14 / 112. szám

6 2005. MÁJUS 14., SZOMBAT Mi lesz, ha nyitva marad egész éjjelre az ajtó? TI BAY GÁBOR new kérdés, hosszú távon tépázhatja meg a kabinet maradék te­kintélyét az érettségibotrány. A szerecsenmosdató kormányol­dali megszólalók jobb híján az oktatási miniszter válságmene­dzseri erényeit emelik ki, elfeledkeznek azonban arról, hogy válságot menedzselni csak ott lehet, ahol valóban válság van. magyar Bálint persze igyekszik kiköszörülni a csorbát, kérdés, meddig bírják ezt türelemmel az érintettek. Pártja sem javasolt a helyére senkit, amit érthetünk úgy, hogy Magyar az SZDSZ legerősebb jelöltje a posztra - nos, ez elég baj lenne -, de úgy is, hogy így tartják távol őt a pártpolitizálás sűrűjétől. Elvan a gyerek, ha játszik - korántsem mindegy persze, hogy mivel. az persze örvendetes, hogy időközben a nyomozók felgöngyö­lítik az ügy szálait: több egyetemistát már őrizetbe is vettek, ki is hallgattak. A kormányzat ugyanakkor igyekszik azt sugall­ni, az érettségibotrány egyszerű köztörvényes bűncselekmény, amelynek „mindössze” meg kell keresni a tetteseit. Csakhogy nem mindegy, milyen az áthágott biztonsági rendszer, és hogy eleve kódoltak voltak-e a hibák. És még a miniszter túl sincs a keserű poháron: hátra van a felvételi, melynek lehet, hogy az ismét kudarcot valló tárcavezető mellett újra csak az idén ma­turálok lesznek az igazi vesztesek. a tétellopások kapcsán Magyar Bálint egyelőre úgy érzi, olyan ő, mint egy bolt tulajdonosa, akihez betörtek. Most már csak az a kérdés, éjszakára miért hagyta nyitva az ajtót? HÍRSÁV Húszmilliárd kifizetésére kötelezhetik az államot az európai unió irányelvei­nek megfelelően az ügyeleti időt teljes egészében ki kell fizetnie az egészségügyi dol­gozók számára - derül ki az Egri Munkaügyi Bíróság nem jogerős ítéletéből. A pre­cedens értékű döntés, jogerő­re emelkedése esetén, orszá­gos szinten 20 milliárd forint pluszterhek jelenthet az állam­nak - mondta Mánya Kristóf, az orvosi kamara titkára. Bioélelmiszert az iskolák és óvodák menzáira felhívással fordul a kor­mányhoz és a pártokhoz az Édesanya családi magazin azért, hogy mihamarabb tör­vény írja elő: a bölcsődék­ben, óvodákban és az isko­lákban kizárólag hazai bioélelmiszerekből készített ételeket fogyaszthatnak a gyermekek. Az aláírásgyűj­tési akció vasárnap indul Budapesten a Margit-szigeti Kalandparkban, ahol 10-16 óráig ingyenes biomenü, ját­szóház és egyéb programok várják az érdeklődőket. Magyar katonákat támadtak meg Kabulban kővel dobálták meg tegnap a Magyar Honvédség Afga­nisztánban szolgáló századá­nak gépjárműveit Kabulban. A honvédelmi tárca azt közöl­te, az eset miatt az egyik ka­tona horzsolásos fejsérülése­ket szenvedett. A közlemény szerint a magyar katonák több gépjárművel kiképzési feladatra igyekeztek, amikor rájuk támadtak. Az eset után a katonák visszfordultak a tá­maszpontjukra. Kritizálják a fejlesztési tárca munkáját a regionális fejlesztésekért felelős tárca nélküli minisz­térium munkájának azonnali átvilágítását javasolja a Job­bik Magyarországért Mozga­lom. Kovács Kristóf jogi kabi­netvezető elmondta: bár fej­lesztés és támogatás lenne a tárca fő feladata, de honlap­ján semmilyen pályázati le­hetőséget vagy erre való hi­vatkozást nem találunk. Ráadásul a tárca kiadásairól sem tudunk adatokat - tette hozzá Kovács. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK pál Béla (S2), Veszprém szo­cialista képviselője szívesen vezeti szolgálati autóját. Akkor is ő vezetett, amikor az ajkai polgármesterrel ellá­togattak az üveggyárhoz. Amikor Pál kiszállt, többen azt találgatták: ha államtit­kár a sofőr, milyen „nagy ember” lehet az utasa? (szs) agócs istván (39) a Komá­rom megyei közgyűlés MSZP-s elnöke manapság a legmegbízhatatlanabb. Érten­dő ez a teniszre, amelyben korábban ügyesen forgatta az ütőt. Mostanában sem fe­lejtett el röptézni, viszont nagyon kevés ideje van erre a sportágra, (ta) GÉMESI GYÖRGY (49), az MDF országgyűlési képviselője egy évvel ezelőtt kapott aján­dékba egy kiskutyát. A Hun­cut névre hallgató, akkor még pamutgombolyag nagy­ságú puli első nyilvános „fel­lépése” a gödöllői állatvédel­mi napon volt. Az eb azóta már nagykutya lett, de ma is sok rendezvényre elkíséri gazdáját, aki ha csak tehe­ti, magával viszi a kis jószágot. HAZAI TŰKOR Újabb hibák az érettséginél vizsga Ezúttal a némettételek hangkazettáival volt a gond Hasonló internetkávézóból adták fel a botrányt kiváltó matek tételeket Miközben Magyar Bálint oktatási miniszter tegnap arról beszél, nem bukott meg a kétszintű érettségi­rendszer, addig kiderült, a német vizsgán sem stimmelt minden. Szemán-Tóth-Szakács Tegnap újabb hiba csúszott az érettségirendszerbe. Ezúttal az derült ki, a német írásbeli egyik feladatánál számos helyszínen nem illettek a kérdések a mellé­kelt hangkazettához. Az eset mi­att több esetben felfüggesztették egy időre az érettségit. Pósfai Pé­ter, az Országos Közoktatási Ér­tékelési és Vizsgaközpont főigaz­gatója elmondta: az iskolák elektronikus úton kapták meg a hallás utáni szövegértési feladat kazettájához tartozó szöveget. Az utóbbi hetek érettségibot­■ A tétellopások ügyében az eddig lefolytatott büntetőeljárás során összesen három sze­mélyt hallgattak ki. rányai ellenére Magyar Bálint oktatási miniszter tegnap is azt hangoztatta, nem bukott meg a kétszintű érettségirendszer, sa­ját magát pedig nem tartja fele­lősnek a kialakult helyzetért. Hozzátette: a tétellopások olyan köztörvényes bűncselekmények voltak, amelyek csaknem ellehe­tetlenítették 116 ezer diák érett­ségijét. Azt is elmondta: az érett­ségivel kapcsolatos többletkölt­ségeket még nem tudják, de azt nem az iskoláknak kell megfi­zetniük, hanem a központi költ­ségvetés biztosítja majd. A tétellopások ügyében az ed­dig lefolytatott büntetőeljárás so­rán összesen három személyt hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók, közülük volt, aki val­lomásával segítette a hatóság munkáját, az ügy felgöngyölíté­sét - derül ki a Nemzeti Nyomo­zó Iroda (NNI) közleményéből. A dokumentum szerint két sze­méllyel szemben került sor őri­zetbe vételre, előzetes letartózta­tásukra előterjesztést nem tet­tek. Egyiküket, egy fővárosi egyetemistát - ügyvédje, Bánáti János tájékoztatása szerint - az­zal gyanúsítanak, hogy részt vett a titoknak minősülő tételek to­vábbításában. A kiszivárgott hí­rek szerint a diák állítólag fény­másolatban több társának is át­adta a megszerzett tételeket. Hogy honnan jutott a titoknak minősülő adatokhoz, egyelőre nem tudható. Értesülésünk szerint az NNI továbbra sem tudta azonosítani azt, aki május 8-án 22 óra 50 perckor felrakta a www.sg.hu honlap egyik fórumára a ma­gyarérettségi tételsor egyik olda­lát. Az ismeretlen személyazo­nosságát csak akkor tudja meg­állapítani az internetrendőrség, ha valamilyen személyes „nyo­mot” hagyott maga után a világ­hálón. Egy profi netező azonban ilyen hibát sosem követ el. Még ha az adott fórum, vagy honlap a belépésre személyes adatokat is követel meg, akkor sem a sa­ját adatait adja meg. így az inter­netfigyelő rendőrök legfeljebb azt tudják megállapítani, hogy melyik számítógépről indult út­jára a vitatott üzenet. Ha valaki beül például egy nyilvános internet- kávéházba, és nyit ma­gának egy úgynevezett szabad elektronikus levélcímet, (free- mail), csak véletlenül bukhat le. Egyébként a köztelevízió hír­adója úgy tudja, az egyik lebukott diák a budai Táncsics Mihály Gimnázium hallgatója. Ő állítólag saját honlapjára tette fel a tételeket. A szakminiszter a botrányok ellené­re is jónak ítéli a kétszintű érettségit Rosszul jár a kormány az érettségibotránnyal ronthat a kormány megítélé­sén, ha kiderül: a szaktárca hibás az érettségi botrányban - mondta el lapunknak Kiszelly Zoltán politológus. Hozzátéve, az ügyben érintett diákok és családjuk több száz­ezernyi szavazópolgárt jelente­nek. A politológus szerint pártja, Demszky Gáborhoz ha­sonlóan „a párton kívül” szeret­né látni Magyar Bálintot, me­lyet azzal ér el, hogy felelős, konkrét feladatokkal járó pozí­cióba ülteti. Kiszelly Zoltán úgy véli, ha kiderül, hogy az érettsé­gi kapcsán az oktatási minisz­ter is hibázott, az hosszabb tá­vú válsághoz vezethet. Hiányosságok az árvízi védekezésben Kártérítés is járhat a lezuhant vadászgép után Munkára kényszerített kismamák? Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata hiányosságokat tárt fel a katasztrófák elleni védeke­zés ellenőrzése során. A jelentés szerint nem nyílt lehetőség a megbízható felméréséhez szük­séges tárgyi eszközök beszerzé­sére, így rejtve maradhat a mű­tárgyak állagromlása, amely akár gátszakadáshoz is vezethet Emellett megemlítik, hogy a víz­ügyi ágazatnál véghezvitt lét­számcsökkentések is veszélyez­tették a védekezést. Azt is kiderül, az utóbbi évek­ben a töltésépítés is lelassult, mi­közben az elért biztonságot is kérdésessé tették az újabb árví­zi jelenségek. A jelentés leszö­gezi: a védekezésre való felké­szülés és a megelőzés feladatait nem teljesítette megfelelően az illetékes állami szerv sem. Ezen­kívül az ÁSZ azt is megállapítja, a védekezésben érintett orszá­gos hatáskörű szervek között nem alakult ki érdemi együtt­működés a katasztrófavédelmi tervezésben, a nemzetközi egyezmények végrehajtásában. ■ Sz. Sz. Ha bebizonyosodik, hogy a lezu­hant MIG-29-es műszaki hibája az orosz cég által végzett garan­ciális javítással kapcsolatos, ak­kor a honvédség kártérítési igénnyel léphet fel. Mindezt Bocskai István a honvédelmi tár­ca szóvivője jelentette ki tegnap. Hozzátette: a szerdán elvesztett vadászgép meghibásodásának oka továbbra sem ismert, de megkezdődött a gép feketedo­bozának kiértékelése. Ezekből nagy valószínűséggel meg lehet állapítani a baleset okát. Havril András vezérkari fő­nök szerint nincs szükség a le­zuhant MIG-29-es vadászrepü­lőgép pótlására, a légierő így is el tudja látni feladatait. A hon­védség a szerdai baleset miatt ugyan elvesztett egyet a 14 mű­ködőképes vadászrepülőgépé­ből, de jövő év közepén a svéd Gripen vadászrepülőgépek is rendszerbe állnak. Hozzátette: a légierő a légtérvédelmi, illetve a kiképzési feladatokra általában összesen 7-8 vadászrepülőgépet használ. Harrach Péter szerint munka­kényszerré változtatná a gyesen lévő kismamák jelenlegi mun­kavállalási lehetőségét a kor­mány. A Fidesz-frakció szociális és családpolitikai kabinetvezető­je úgy véli, azzal, hogy a kabinet a gyes második és harmadik évében csökkentené a támoga­tás összegét, erre kényszeríti majd az érintetteket. Harrach Péter emellett úgy tudja, a kabi­net összevonná a gyermekek után járó adókedvezményt, a családi pótlékot és a kiegészítő családi pótlékot: ezt aztán diffe­renciáltan juttatnák vissza a csa­ládokhoz. Vidorné Szabó Györgyi, az MSZP-frakció szociális munka- csoportjának vezetője kijelentet­te: nem munkakényszerről, ha­nem lehetőségről van szó; a gye­sen lévő anyák a második és a harmadik évben is ugyanolyan ellátást kapnának. Csizmár Gábor munkaügyi miniszter úgy fogalmazott, a kormánynak az a szándéka, hogy felszabadítsa a foglalkoz­tatás korlátozását Ha a vadászgépet szerelők hibáztak, kártérítést kaphat a honvédség t jl t í i

Next

/
Oldalképek
Tartalom