Békés Megyei Hírlap, 2005. április (60. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-27 / 97. szám
4 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 27., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP VONALBAN VAGYUNK... Ezeken a hasábokon fekete g. kata igyekszik olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207- es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14-17, pénteken 14-16 óra között munkatársunk várja a hívásokat Tartozik, mégis kaphat hitelt adó Olvasónk azzal a kérdéssel fordult hozzánk, miképp lehetséges, hogy az egyik gazdasági társaság tartozik az adóhivatalnak, mégis kapott nemleges adóigazolást. Ugyanakkor a cégbíróság arról értesítette, hogy végrehajtási eljárás folyik ellene.- Mint már többször elmondtuk, az esedékességkor meg nem fizetett adó minden előzetes értesítés nélkül végrehajtás alá vonható — hangsúlyozta Hegedűs Zoltán, az APEH Békés Megyei Igazgatóságának végrehajtási osztályvezetője. - A társaságok esetében idén január elsejétől a hatályos 39/2004. (XII. 21.) IM rendelet alapján az ingófoglalás tényéről, a közigazgatási eljárás megindításáról, korlátozásáról, megszüntetéséről a cégbíróságot értesítenie kell a végrehajtónak. A végrehajtási eljárás ideje alatt azonban kérelemre a társaság fizetési kedvezményt, részletfizetést, fizetési. halasztást, kaphat. a. tartó-, zására. Ezen idő alatt a végrehajtási eljárás szünetel, ami azt jelenti, hogy a fizetési kedvezmény kapcsán a tartozást új határidőben kell rendezni — így az nem lejárt tartozás —, tehát a társaság kaphat úgynevezett nemleges igazolást és pályázhat munkára, hitelre. A végrehajtás viszont csak szünetel, s csak a teljes tartozás rendezése után szűnik meg. Vidéki, tótkomlósi egységesen fizet A tótkomlósi képviselő-testület februári ülésén döntött arról, hogy a Rózsa Fürdő Kft. balneoterápiás kezelései díjának 10 százalékát átvállalja a város a Tótkomlós közigazgatási területén lakhellyel rendelkezők esetében. Ez a megkülönböztetés feszültséget teremtett, így a legutóbbi ülésen Hodálik Pál, a kft. ügyvezető igazgatója kérte az egységes fizetési feltételek megteremtéséhez a városatyák hozzájárulását. A határozat értelmében a balneoterápiás kezelések díjának 10 százalékát április elsejétől minden kezelt beteg esetében átvállalja a város, (cs) Szavazhatnak a legszebb rajzra a kondorosi postán A Magyar Posta Kelet-magyarországi Területi Igazgatósága által meghirdetett versenyre beküldött gyermekrajzokbói nyílt kiállítás a kondorosi postahivatalban. A közönségdíjas rajzra április 29-éig lehet szavazni a helyszínen. Pénteken derül ki, hogy a kondorosi óvodások és iskolások közül kik nyerik a korcsoportonkénti, illetve a közönségdíjakat, (j) HIRDETÉS Nincs munkája? Nincs szakképesítése? Pályakezdő vagy munkanélküli? Alapozza meg jövőjét, tanuljon a KISOSZ-nál! _________(OKÉV: 06-0173-02, FAT: AL-0181)_________ VÁ RJUK JELENTKEZÉSÉT a 2005. évben induló, államilag elismert szakképesítést nyújtó tanfolyamainkra! Kereskedő vállalkozó (kereskedő boltvezető), vendéglátó vállalkozó (vendéglátóüzlet-vezető). A tanfolyam árából 20 000 Ft kedvezmény + részletfizetési lehetőség. Szarvas Gyomaendrőd Mezőkovácsháza Békéscsaba Orosháza 2005. április 15-én. 2005. április 26-án. 2005. április 26-án. 2005. május 5-én. 2005. május 5-én. Részletfizetési lehetőség! Adókedvezmény igénybe vehető! Képzési támogatásokról és más fontos tudnivalókról felvilágosítás: KISOSZ, Békéscsaba, Dr. Becsey 0. u. 4/1. Tel.: (66) 325-997,327-193,451-741, (30) 9354-371. (Munkaidőben!) E-mail: bmkisosz@bekesnet.hu Ugyfélkapu az okmányirodában szolgáltatás Folyamatosan bővülő hatáskörök JVJg^pkovácsházán s « ílIS! A 13 települést átfogó mezőkovácsházi okmányirodában folyamatosan korszerűsödő szolgáltatásokkal állnak az ügyfelek rendelkezésére. A mezőkovácsházi önkormányzat keretei között működő okmányirodához a körzet 13 települése tartozik. Ellátandó feladatkörei évről évre bővülnek. Halasi Mária A mezőkovácsházi polgármesteri hivatalban működő okmányiroda a kistérségben mintegy 33 ezer embert szolgál ki. Alapfeladatai közé tartozik a gépjármű-ügyintézés, a személyi és lakcímigazolvány, a vállalkozói igazolvány, az útlevél, valamint a mozgáskorlátozotti parkolási igazolványok kiadása. Az okmányirodán hatan dolgoznak. A működési kiadásokat állami normatíva és a saját bevételek biztosítják. Fennállásának öt éve alatt a csoport mozgalmas éveket élt meg. Szinte műiden területen jogszabályváltozás történt, és 2004- ben a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványának kiadásával is bővült a hatáskörük. A körzetben ez 1500-2000 embert érint, holott a feladatellátásra technikai feltételt és létszámot nem biztosítottak. A sokrétű tevékenység csak jól szervezett munkamegosztással és megfelelő ügyfélfogadási renddel oldható meg.- Ügyfélforgalmunk jelentősen nőtt: 2003-hoz viszonyítva az útlevélkérelmek benyújtása kétszeresére - 1500-ról 3000- re - emelkedett. Idén április 1- jétől változott az illeték fizetésének módja, melyet készpénz-átutalási megbízáson, vagy a hivatal házipénztárában, illetve átutalással lehet befizetni. Ez növeli az ügyintézési időt és az ügyfélnek kétszer kell sorban állnia - tudtuk meg Izsákné Hetényi Valéria irodavezetőtől. Sok a változás a gépjárműügyintézés terén is. A feladatokat növelte a regisztrációs matrica és az új rendszámok bevezetése. Az iroda tavaly júniustól belépett a Belügyminisztérium hivatala által működtetett XR- programba, mely lehetőséget nyújt a lakosságnak, hogy a világhálón keresztül előkészíthetik a kérelmeiket és időpontot foglalhatnak. A rendszerben jelenleg 6 ügytípusban 24-féle eljárást lehet kezdeményezni, míg időpontot 9 ügytípusban 80-faj- ta ügyben kérhetnek. Idén áprilistól pedig beindult az ügyfélkapu, ez gyorsabbá teszi az ügyintézést Az okmányiroda jó kapcsolatot tart fenn az érintett települések jegyzőivel, anyakönyvvezetőivel, iskoláival. Csoportos ügyintézés keretében állítják ki a tanulók első személyi igazolványát. Előfordul, hogy az ügyfelek türelmetlenek és nehezen értik meg, hogy eltérő adatok esetében a javítást okmányokkal kell igazolni. A munkatársak igyekeznek szakmai tudásuk legjavát és a lehető legtöbb segítséget nyújtani a hozzájuk fordulóknak. Elektronikus ügyintézés Az áprilistól belépett ügyfélkapu lényege, hogy hivatalos teendőit a felhasználó interneten egyedi azonosítóval (kóddal) intézheti. Személyes ügyfélkaput bárki létesíthet, ha regisztráltatja magát az okmányirodában vagy az interneten. A közigazgatási intézmények — elsőként az APEH - fokozatosan kapcsolódnak az elektronikus gerinchálózatra. Az ügyszam növekedése 2002 20415 2003 22 477 2004 ’*• 27 007 Rózsi koncertjével nyitnak A későn érkezett tavasz megváratta a kirándulni vágyókat, ám a legelszántabbak már élvezhetik az orosháza-gyopárosi tópart friss levegőjét, gondozott környezetét. A fűkaszások folyamatosan dolgoznak, a parkerdőben fásítanak. A strand területén is jól haladnak a külső parkosítási munkákkal. A kültéri vizeshelyiségek és a kemping szolgáltató egységeinél a rendrakás, a szezonra való felkészítés is megkezdődött a napokban. Az idő sürget, hiszen április 28-ától 4 napos kempingtalálkozóra várják a vendégeket. Az elmúlt héttől a verseny- és a tanmedence is fogadja az úszókat.- Az élményfürdő 3 kültéri medencéje, valamint a parkfüidő él ménymedencéje, népszerűbb nevén a toronymedence és a gyermek- medence április 30-ától üzemel. Az élményfürdő kültéri medencéinek nyitásával a külső medencetérbe érkező csúszdát is lehet majd használni — tudtuk meg Szűcs Szabolcs projektmenedzsertől. Hivatalos nyitó bulinak szánják a szervezők Demjén Rózsi koncertjét április 29-én. Edvin Marton sikere után a gyopárosiak úgy gondolták, ismét lehetőséget biztosítanak arra, hogy a buzgárok, sodrófolyosók biztosította kalandok mellé zenei csemegét is élvezhessenek a fürdőzők. (cs) Egyetértésben a jövőről Példás egyetértésben határoztak a megyegyűlés tagjai azon a soron kívüli ülésen, melyen a következő évek fejlesztési irányairól döntöttek. Legutóbbi sajtótájékoztatóján Varga Zoltán közgyűlési elnök kiemelte, fontos, hogy a megye méltó módon jelenítse meg magát a 2007—13-as időszakot átfogó regionális programban. Az elnök eredményesnek értékelte az ülést azért is, mert megegyezés született a fő fejlesztési irányokban. Természetes, mondta, hogy egy-egy cél kiemelésekor - mint a 44-es főút fejlesztése - az infrasturk- túrában más kritikus szakaszokat is említettek a képviselők, igy a 46-os, 47-es út korszerűsítésének igényét. — Az elfogadott határozatban további fontos programok is előkelő helyen szerepelnek, így a környezetvédelem, az ivóvíz minőségének javítása, a szennyvíz- és hulladékkezelés - fejtette ki Varga Zoltán, s hozzáfűzte: örömteli, hogy a kezdeményezést mindenki támogatta. A közgyűlés határozatát két szakbizottság ismét áttekinti. A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács június 2-ai ülésén vitatja meg a térség programját Ezen - szögezte le az elnök - a megyénket képviselők remélhetőleg eredményesen politizálnak majd érdekeink mellett, (e) a Békéscsabai Repülőtéren 9-22 óráig PROGRAMOK 9.30Tótkomlósi Fúvószenekar fellépése 11.00 Gyermekműsorok: Tücsök Peti - Hangya Levi 12.00 Aerobicbemutató 12.30,.Ebéd” a DUPLA KÁVÉ együttessel 13.30 MEGASZTÁROK a színpadon: Kandech Evelyn, Galambos Dorina, Schmidt Barbara 15.00 Chicago Show az „ACID” Jazz Campany előadásában. 15.30 Agility Kutya bemutató 16.00 A Kamuti Néptáncegyüttes a színpadon 17.00 Hevesi Imre és a Szupertrió műsora 18.00 CIGÁNYSHOW a javából, Liszter Sándor és a Vadrózsák 19.00 A De Ja Vu együttes bulija 20.30 MÁGA ZOLTÁN és az ANGYALOK, hegedűvirtuózok előadása 22.00TŰ Z I J ÁT É K NAPKÖZBEN: BESSENYEI PÉTER műrepülős bemutatója, ejtőernyős, vitorlázó repülős, gyalog- és motoros sárkánybemutató, sárkánygyorsulási verseny (8 gép, 8 futam), SÉTAREPÜLÉS EGÉSZ NAP, Továbbá ami elengedhetetlen a „Régi idők” majálisán: SÖR - VIRSLI - KOLBÁSZ. Céllövölde, sétakocsikázás, ugrővár, kirakodóvásár stb. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRNAK A SZERVEZŐK Bowa-Patrick Kft. Twix Expo Kft. A műsorváltozás jogát fenntartjuk! SZATMARf A Szatmári Kft. békéscsabai áruháza értékesítő csapatának bővítése miatt ÉRTÉKESÍTŐ kollegát keres. Elvárások: - épületgépészeti értékesítési tapasztalat,- felhasználói színtű számítógépes ismeretek,- nagy munkabírás, g- stressztűrő képesség. Ha érzel magadban annyit, hogy egy dinamikus, fiatalos csapatban a szakma élvonalában dolgozz, küldd el pályázatodat a (66) 520-152-es faxszámra. További információ: ■■Ét. (30) 555-3343. A I A i t