Békés Megyei Hírlap, 2005. április (60. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-18 / 89. szám

2005. ÁPRILIS 18., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KORKÉP latinul „halandzsáznak"? gyógyítás Meg kell Beszélgetni tanítanák az orvosokat, ugyanis a dok­torok zömében a techni­kai kérdésekre koncent­rálnak. A betegek pedig aggódnak. Fekete G. Kata- Javítani kellene az orvosok tájékoztatási szokásait - vonta le a következtetést egy brit szaklap, a British Medical Jour­nal. A Magyar Orvosi Kamara által közzétett tanulmányban azt vizsgálták, hogyan visel­kednek a doktorok, amikor életveszélyes betegségben szenvedő pácienseikkel a keze­lésről beszélnek. A felmérésben részt vevő szakembereket hármas skálán osztályozták. Az egészségi álla­pot ismertetésénél jól szerepel­tek, átlagosan 2,7 pontot kap­tak. Amikor viszont a beteget kellett volna megnyugtatniuk, nullához közelített a teljesítmé­nyük. A szakembereknek azt is felrótták, hogy latinul beszél­nek egymás között. Ezt az ész­revételt minden, általunk meg­kérdezett Békés megyei szakor­vos visszautasította, mondván, nem rosszindulatból, hanem megszokásból beszélnek egy­más között latinul. A betegnek igyekeznek lefordítani a szak­zsargont, de a kifejezésnek nincs mindig magyar megfele­lője. Egy francia tanulmány vi­tanulniuk beszélgetni az orvosoknak :: v ^ >i Minden hetedik-nyolcadik beteg megretten a fehér köpeny láttán. (Felvételünk Illusztráció.) szont nem az orvosokat, hanem a betegeket vizsgálta. Rámutat­tak: minden hetedik-nyolcadik ember annyira megretten a fe­hér köpeny láttán, hogy fel­megy a vérnyomása. Talán ez­zel is magyarázható, hogy min­denki máshogy viselkedik a rendelőben.- Néhány páciens mindenre kíváncsi, mások egyáltalán nem kérdezősködnek. Olyanok is akadnak, akik a világhálón és szakkönyvekben néznek utána, mit jelent a papírra ve­tett diagnózisuk - mondta dr. Sonkoly Iván, a Magyar Orvosi Kamara megyei szervezetének alelnöke, a háziorvosi szekció elnöke. Magyar leírás nélkül Többlépcsős segítség DR. GERVAIN MI­HÁLY, az oroshá­zi kórház igaz­gatófőorvosa —Hi szerint megfele­lő magyar kife- jezés nélkül né­ha valóban nem lehet pontosan meghatározni a bajt a betegnek. Olyan is előfordult, hogy a páci­ens annyira megilletődött, hogy többszöri magyarázat után sem értette a teendőket —Az eset sür­gőssége és or­vosa válogatja, mennyi időt töl­tenek a kollé­gák a betegsé­gek leírásával - véli dr. SONKOLY IVÁN. El­mondta: a teljes felvilágosítás érdekében magyaráz az orvos, emellett segítséget kérhetünk a nővértől, de leírást is kapunk a könnyebb eligazodáshoz. A megyei orvosok munkaideje (óra) 1980 1990 1999 2000 2001 2003 240 ezer 279 ezer 459 ezer 482 ezer 495 ezer 552 ezer Forrás: KSH INTERJÚ Ismeretlen áldozatok emléke Fekete Pál, a Békés me­gyei forradalmi bizott­ság elnöke, Békéscsaba díszpolgára ismét köny­vet ír.- Hogy érzi magát?- A tavasz rosszul kezdő­dött, a szívem felmondta a szolgálatot, in­tenzív osztályra kerültem. Most már jól érzem magam, újra dolgozhatok, írhatok, is­mét francia- és németórákat adhatok. Néha magam sem hi­szem el, hogy 78 éves vagyok.- Mivel foglalkozik most?- Legsürgősebb munkám könyvem befejezése. A Cseppek a tengerben a Püski Kiadónál je­lenüt meg. A noveüakötetben azoknak a Békés megyei hősök­nek állítok emléket, akiket 1944 őszétől a rendszerváltásig politi­kai okokból megöltek. A több­ség csak Mány Erzsébet, Farkas Mihály, Zsíros Mihály hadnagy, Kovács Zoltán alezredes és Har­mati Imre alhadnagy nevét is­meri, pedig két év alatt négy­száz halotti anyakönyvi kivona­tot szereztem be. Olyanokét, akiket titokban gyilkoltak meg, kocsi után kötöttek, vízbe fojtot­tak, agyonvertek, lovakkal meg- tapostattak. — Közeledik az 56-os forrada­lom ötvenedik évfordulója ...- Erre szintén készülök, Bé­késcsabáról szeretnék vándor- kiállítást indítani. Jó ideje ké­szítem már a kopjafákat. A munka nem esik nehezemre, édesapám fafaragóként keres­te a kenyerét, és amikor eltil­tottak a tanítástól, asztalos­ként dolgoztam. ■ (fgk) OLVASÓINK ÍRJAK Köszönik a támogatást A Battonyai Szegényeket és Nyugdíjasokat Támogató Egye­sület köszöni a húsvéti támoga­tást Mákos Attilának, Mákos Árpádnak, Gál Györgynek, Keszthelyi Zoltánnak, Juhász Józsefnének, Zsilka Mihálynak, Kocsis Nándornak, Varga Tibor­nak, Klemm Zsoltnak, a Gold Profit Bt-nek, a Laci és Lajcsi ve- gyeskereskedésnek, a Dél-békési Sütő- és Édesipari Rt battonyai üzemének és a battonyai Fidesz­nek. A segítséget külön köszöni az a kétszáz gyermek, akik nyuszicsomagot is kaptak. ■ Horváth Mária elnök, Battonya Hiteles a falusi ember szava vidékparlament Az a nap nem az ígéretekről szólt Ma Magyarországon 176 választókerület van. Az Orbán Viktor által meg­hirdetett, a falusi polgári mozgalmakat talpra állí­tandó, vidékparlament fó­rumait 250 helyen rende­zik meg. Csete Ilona- Megszólítjuk, beszédre pro­vokáljuk az embereket Egy ká­tyúnak, egy eladhatatlan te­hénnek nincs világnézete, te­hát a gondokkal küszködő vidé­ki ember, pártállástól függetle­nül, elmondhatja a véleményét. Megfogalmazhatja mindazt, amit a mindenkori hatalomtól elvár. Egy biztos, ez a nap nem az ígéretekről szól, hanem a hi­teles, vidéki emberek vélemé­nyéről - e szavakkal indokolta a vidékparlament fórumainak a létjogosultságát a szombaton Pusztaföldvárra látogatott Arnóth Sándor fideszes ország- gyűlési képviselő. A vidékpar­KOZLEMENY A BMKIK Szolgáltató Kht. PHARE CBC program HU2002/000-627-02-11 sz. „A tudás nem ismer határokat” projekt további képzései kezdési időpontjairól: HACCP élelmiszer-kereskedők részére: 2005. 04. 19. 8.00 Környezetvédelmi Irányítási rendszer: 2005. 04. 25. 8.00 HACCP élelmiszergyártók részére: 2005.04.28. 8.00 A Biotermékek termelése, forgalmazása, nemzetközi kereskedelme c. képzés további időpontjai: 2005. 04. 19.-05. 05. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! | (Békéscsaba, Penza-ltp. 5. Tel.: 446-354.) KVAsa BOGLÁRKA 7 éves. Szeretettel köszöntik szülei. mmmmimmmmmmmsm Szarvason, özv. NYEMCSOK PÁLNÉT 90. születésnapja alkalmából tiszta szívből üdvözli a! lament országos koordinációját ellátó politikus dr. Dancsó Jó­zsefnek, a 6. számú választóke­rület képviselőjének a meghí­vására érkezett Békésbe. A ven­déglátó kistelepülés pedig azért volt elégedett, mert a hét végén megpezsdült az élet a község­ben. — A falusi ember véleményé­re csak négyévente kíváncsiak. Végre egy alkalom, amikor be­leszólhatunk a nagypolitikába - mondta az újságíróknak dr. Baranyi István polgármester. REMUSZKgR MUNKAVÉDELMI, TŰZVÉDELMI, KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKÜZLET ÉS BEMUTATÓTEREM Üzletvezető: ŐZ ETELKA Cím: 5600 Békéscsaba, Luther u. 10-12. Telefon- és faxszám: 06 (66) 448-007. Mobiltelefon: 06 (20) 2195-033. Nyitvatartási Idő: hétfő-csütörtök 8.00-16.30, péntek 8.00-14.00. AJÁNLJUK ÖNNEK A REMUSZKER KFT. ÁLTAL FORGALMAZOTT AUTÓS BIZTONSÁGI CSOMAGOT: Aar*# c*ö«ab A határhoz vezető út felújítására ad be pályázatot Ugra, Harsány A körösnagyharsányi testület legutóbbi ülésén a képviselők áldásukat adták a Biharugrától Körösnagyharsányon át a ha­tárig vezető, 6 kilométer hosz- szúságú út felújításáról szóló pályázat elkészíttetésére, illet­ve Interreg pályázatra való be­adására. A két település mel­lett a közútkezelő kht. társul, az érintettek a budapesti Árin­dex Forrásközvetítő és Beruhá­zási Tanácsadó Kft.-t bízták meg a pályázat elkészítésével. ■(b) Díjeső hullt a gyulai agility klub versenyzőire kupa Gödöllői kutyás sikerek A Gyulai Kutyás Agility Sza­badidősport Klub 16 versenyző­jét nemrégiben népes szurkoló­tábor kísérte Gödöllőre, ahol az I. Gödöllő Agility Kupát rendez­ték. Kezdő mini kategóriában Szabó Márton második, kezdő midi kategóriában Vári Éva harmadik, kezdő maxi kategó­riában Nyistár Enikő második, Fekete Ágnes harmadik helye­zést ért el kutyájával. A/3-as mini kategóriában Papp Rita második, A/l-es mi­di kategóriában Krasznai Ág­nes és Balogh Nóra negyedik lett kutyájával. A/l-es maxi ka­tegóriában Nagy Réka a máso­dik és a tizenegyedik helyet szerezte meg, Számfira Eszter is második lett kutyájával. Ve­terán kategóriában Baukó Ág­nes kutyájával a tizenegyedik lett. A gyulai versenyzők mindez­zel a legjobb eredményt mond­hatják magukénak. A verseny­re, amely két pályán zajlott, igen sokan, 168-an neveztek be — tájékoztatott Alt Sándor, a klub elnöke. Miklós Lajos hatvanon túl is rendszeresen sportol MIKLÓS LAJOS, a békési Körös— berettyói Víz­gazdálkodási Társulat igaz­gatója sport­ember híré­ben áll. Fiatalon, versenyző­ként a tornasportnak hódolt. Napjainkban is, túl a hatva­non, rendszeresen sportol. Megszokott társasággal he­tente háromszor teniszezik és időnként pingpongozik. Néha elindul amatőr és szenior ver­senyeken. Kétszer kupával tért haza. - Nem a jó szerep­lésért kaptam a serlegeket, hanem a legidősebb verseny­zőként. (sz) EMBERKÖZELBEN Belvon Béla otthonát közel negyven festmény díszíti BELVON BÉLA, az Országos Mentőszolgá­lat Békés Me­gyei Mentő- szervezetének üzemmérnöke amellett, hogy imádja mun­káját és rendkívül család­centrikus, rajong a képzőmű­vészetért. Ez tükröződik ott­hona berendezésén is. Mint­egy negyven festmény, szám­talan szobor és tűzzománc dí­szíti lakását, és bár barátai szerint otthona inkább múze­umra hasonlít, az üzemmér­nök álma mégis a jelenlegi­nél is több képzőművészeti alkotás, (mk) Csanádi István öröksége a természetszeretete CSANÁDI IST­VÁN, a megyei fenntartású mezőhegyesi szakképző is­kola igazgató­jának kedvelt mottója szerint az erdő a ter­mészet temploma. Édesapja nemcsak nevét, hanem hitét is fiára hagyta. Gyermekkora óta magában hordja a termé­szet, a növények és állatok tiszteletét. Tanárként, kevés szabadidejében, kedvét leli az ifjúság egészséges életmódra nevelésében. Emberi kapcso­lataiban a szeretet, a barát­ság és a jókedv a meghatáro­zó. (ZJ 1 \ i k

Next

/
Oldalképek
Tartalom