Békés Megyei Hírlap, 2005. április (60. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-01 / 75. szám
2005. ÁPRILIS 1, PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 Egy százalékon nem egyeztek jóléti ingatlan Sokat kér vagy keveset ad a másik? A Gyulai Húskombinát Rt.-nél 1998. október elsején kötötték meg azt a kollektív szerződést, amely tegnap éjfélkor lejárt. Tavaly október elsején az rt. menedzsmentje egyoldalúan felmondta a kollektív szerződést. Szőke Margit Ezt tiltakozáshullám követte. Külön nyomatékot adott, hogy a Húsipari Dolgozók Szakszervezete fennállása 15. évfordulójának jubileumi ülését Gyulán tartotta és a HDSZ vezető testületéi, képviselői együtt tiltakoztak a gyulai alapszervezettel, dolgozókkal. Kinyilvánították, készek a kollektív szerződés nem kevésbé zajos eltemetésére, ha nem születik meg határidőig az új. A cég menedzsmentje viszont azt nyilvánította ki, hogy olyan kollektív szerződés kell, ami a mai jogszabályi, gazdasági környezetet tükrözi, ezért szükséges a régi elvetése. Azóta eltelt a felmondást követő hat hónap és új kollektív szerződés nincs. Többfordulós tárgyalás után sem állapodtak meg tegnap lapzártánkig a Gyulai Húskombinát Rt.-nél. Bezdán János, a szakszervezet elnöke és Martos Géza vezérigazgató leszögezte, mindkét fél kereste a megállapodást, ezért az új kollektív szerződés tartalmának 99 százalékában egyetértésre jutottak, egyben azonban nem, emiatt nem írhatták alá a munkáltató és a munkavállaló jogairól rendelkező alapvető dokumentumot. Ez az egy százalék egy jóléti ingatlan, a húskombinát sportpályája, amely a dolgozók munkájával is épült. Hozzájárulnának az eladásához, megfelelő csereingatlanért vagy tisztességes eladásiár-százalékért, de „bagóért” nem. Mindkét fél hangoztatta, készek az aláírásra, ám a legutolsó határig elmentek az engedményben. Mivel nagy valószínűséggel tegnap éjjel nem írSzükségeslépés lenne martos Géza vezérigazgató: - A cég likviditási helyzetén javítana a sportpálya telkének eladása. Emiatt nem hiszem, hogy a szakszervezet akadályt gördítene elé. A kollektív szerződés lényegi, a dolgozókat érintő pontjaiban megállapodtunk. Sokmilliót ér az ingatlan bezdán János szakszervezeti elnök:-A sportpálya több tízezer óm társadalmi munkával, több tízezer köbméter föld megmozgatásával épült, emlékeznek rá az egykori KJSZ-esek, szocialista brigádok. Akik el akarják adni, nem tudják, mennyi áldozatba került ták alá a kollektív szerződést, mától a Munka Törvénykönyve érvényes a Gyulai Húskombinátban a megállapodásig. Ez pedig egybehangzó vélemény szerint egyiküknek sem előnyös. Vibrátor-összeszerelő: élvezd a csabait! A békéscsabai inkubátorházban nem a vibrátorösszeszerelő üzem az egyetlen különlegesség. Amennyiben a még hiányzó engedély meglesz, fegyverműhely is létesül, ahol lég- és díszfegyvereket gyártanak majd. Nyemcsok László Immáron harminchét vállalkozás működik a békéscsabai inkubátorházban. Természetesen most a vibrátorüzemet - melyet a többség csak műkukigyárnak hív - kíséri a legnagyobb figyelem. Az épületen ott a felirat: Egyél magyar élelmiszert, élvezz csabai műpénisszel! — Bennünket nem zavar, hogy mit szerelünk össze, a lényeg, hogy ebben a nagy munkanélküliségben van munkánk - fogalmazott Éltes Mónika, aki a gyöngyöket rakja a forgófejes, csiklóizgató, napközben is viselhető önkielégítő készülékbe. Lajka Béla ügyvezető aira világított rá: a kínai gyártmányú élvezeti segédeszközökkel állják a versenyt Az inkubátorházba beköltözéskor előnyt biztosítunk a nagyobb létszámú munkahelyet teremtő vállalkozásoknak Az is Olyan méretű és csomagolású vibrátorokat is piacra dobnak, melyek a női táskában jól megférnek a rúzs és a parfüm mellett Gyári áron az inkubátorházi üzem bemutatótermében, valamint Békéscsabán a Gyóni Géza utcai szexshopban is hozzájuthatnak az érdeklődők a Vibrimax termékeihez. Áruk 3200 forinttól 25 ezer forintig terjed.- Rendelnek tőlünk olyan fontos, hogy az adott termék jelentős kézimunkaigényű legyen - ecsetelte sztankó János. Hozzátette: hasznos, ha egy termék az ember fantáziáját is megmozgatja. Ez ugyanis segítheti az újításokat, valamint újabb befekte téseket eredményezhet hosszú és vastag férfi műszerszámokat is, melyek vetekednek egy igazi csabai kulárés kolbásszal — ecsetelte az ügyvezető. Hozzátette: amennyiben bejön a bolt, ráállnák a vibrátoros fürdőszivacs, a zenélő óvszer és a szőrmés bilincs gyártására is. Mivel egyre többen igyekszenek szexuális életüket színesíteni, izgalmasabbá tenni, nagyobb a kereslet a kiegészítők iránt Kérdésünkre az ügyvezető elmondta: főként golyóbehúzó, használati tanácsadó és termékbevizsgáló munkakörbe keresnek még dolgozókat Ezen beosztások nem igényelnek különleges előképzettséget, és lényegében kézügyességet igénylő kétkezi munkák. Ezért a jelentkezők nevet és elérhetőséget sms-ben is küldhetnek a (30) 4061-llOes számra. Jelentős kézimunkát igényel a termék JEGYZET Megszűnések és leépítések, de a műpéniszipar virágzik NYEMCSOK LÁSZLÓ Békéscsabán már lehet más farkával verni.a csalánt. A t Vibrimax műpéniszei erre is alkalmasak, de azért termékeiknek nem ez a fő alkalmazási területe. oda a megyeszékhelyen a malomipar, vergődik a csirkefeldolgozás, terjed a pletyka, hogy a hűtőházban is leépítésre készülnek. Örülünk, hogy 38 forint a liszt kilója, és 800 forint alatt kaphatunk sertéshúst. Ugyanakkor emiatt munkahelyek szűnnek meg, családok mennek tönkre. vibrátorüzem ugyan jött Csabára, mégis nagy műpénisz az egész. Erre ugyanis esetleg a szexturizmus és néhány kupleráj telepedhet rá. Az lenne az igazi, ha valamilyen nagy világcég vetné meg nálunk a lábát, és idevonzana háttércégeket, egyéb vállalatokat. amíg azonban nincs gyorsforgalmi 44-es, álom az egész. A tapasztalat az, ahol kiépült autópálya, gombamód megszaporodtak a cégek. Amikorra viszont elkészül az M44-es Kecskemétig - 2010—2015 közöttre — már régen kikerülték térségünket a nagy termelővállalatok, mert letelepedtek Romániában. Mi meg leszakadtunk, mint a selejtes műkuki. bár ne legyen igazam, és jóval több termelőüzem létesüljön, mint amennyi megszűnik, leépít. Legyen mindenkinek elegendő pénze betevőre, akár kenyérről, akár vibrátorról van szó. Sőt, ne is kelljen önkielégítő készülék, mert kielégülünk mástól. Mondjuk, egy valódi befektetéstől vagy egy igazi lefektetéstől. És ha ebből olyan gyerek születne, akinek biztos a jövője Békésben... Nos, akkor Békésnek is lenne jövője. HÍREK A jövőben is kiadják az etnográfiát Ando György, a békéscsabai szlovák kisebbségi ön- kormányzat elnöke beszámolt a szlovák nyelvű és a szlovákságot érintő kiadványozási és kiállítási tevékenységekről. Hangsúlyozta, a szlovák önkormányzat nagy részt vállalt a Dedinszky Gyula evangélikus lelkész emlékére rendezett ünnepségsorozat szervezésében. Elmondta azt is, hogy tervezik a csabai etnográfia további kiadását, (mk) Kistérségek bemutatkozási lehetősége A Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztési pályázatára 35 pályamunkát nyújtottak be. Tíz kistérség nyerte el a legmagasabb, tízmillió forintos összeget az országban, ebből hat Békés megyei, egyik a gyulai. A pályázati pénz felhasználásának határideje június 30-a. A nyertes kistérségek pályamunkáit bemutatási lehetőségnek tekintik a többi kistérség, a Magyar Terület- fejlesztési Hivatal előtt. A tanulságok figyelembe vételével írják ki az újabb pályázatokat a második félévben, (ö) Díszoklevél igazságügyi szakértőknek A Szegedi Igazságügyi Szakértői Kamara április 2-án tartja ez évi közgyűlését Szegeden. Dr. Vajdovits Éva, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője a parlamenti szavazás előtt álló igazságügyi szakértői törvénytervezetről tart tájékoztatót. A közgyűlésen - a kamara történetében először - díszokleveleket adnak át a 20, 25, 30 éve igazságügyi szakértői tevékenységet végzők részére - tudtuk meg simon Jánostól, a kamara gyulai elnökétől, (e) I Kondoros, gyermekvédelem, q Szűkös anyagi helyzete miatt három éve azonos szinten tervezi a kondorosi önkormányzat a rendszeres és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásra szánt összeget. Előbbire 2,5, utóbbira pedig 1,6 millió forintot építettek be a költségvetésbe. Körösladány. közalapítvány. (í) A település kulturális életének és közbiztonságának fejlesztése érdekében létrehozták a Körösladány Nagyközség Fejlődéséért Közalapítványt. A civil szervezet nyitott, ahhoz bárki csatlakozhat, ha egyetért a célokkal. ÚTÉPÍTÉSEK, (i) A körösladányi ön- kormányzat idén is több utcába szeretne kövesutat építeni. A célra 33 millió 723 ezer forint saját erőt jelölt meg a nagyközség, amely összeg pályázati támogatásokkal egészülhet ki. Kötegyán. fociverseny. (b) Rendhagyó ötlettel rukkolt elő a kötegyáni általános iskola futballszerető csapata. Öt csapat körmérkőzését szervezték meg, csapatonként négy fiatal — egy ötödikes, egy hatodikos, egy hetedikes, illetve egy nyolcadik osztályos tanuló — kergette a bőrt Mezőberény. útkorszerűsítés. (sz) Mint már megírtuk, a várost Bélmegyerrel összekötő út herényi szakaszának — a Kettős-Körös híd- jától a 47-es főútig — korszerűsítése idén megtörténik. A tervek szerint az utat hat méterre szélesítik, burkolatát megerősítik, s két autóbusz-megállót építenek, a külterületen az útmenti fásítással együtt útjelző táblákat helyeznek majd ki. A beruházás költsége csaknem 600 millió forint. Okány. TEMETŐGONDOZÁS, (i) Az okányi önkormányzat a régi temető területének cserjeirtását és gaztalanítását 2,5 hektáron végezte el az elmúlt évben. Az új temetőt szintén gondozta a község, sőt az új sírhelyek területén talajelőkészítést és füvesítést is megvalósítottak. Orosháza, szennyvíz, (cs) Folytatódik a szennyvíz-beruházási program Orosházán. Az első ütem területén (Bajnok, Móricz, Makói út és a vasútvonal közötti rész) az ingatlantulajdonosok vízközműtársulatot hoztak létre, ők csatlakoznak az 1996-ban létrehozott társulathoz. A beruházás finanszírozásához kedvező kamatozású hitelt kívánnak felvenni az érintettek. Szarvas. PÁLYÁZAT, (j) a szarvasi önkormányzat pályázatot nyújtott be az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumhoz a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum működtetésének támogatására. A fórum az elmúlt esztendőben alakult meg a városban azzal a céllal, hogy összefogja mindazokat, akik tenni kívánnak a kábítószerek terjedése ellen. Szeghalom, vezetékes gáz. (í) A városban több mint egy évtizeddel ezelőtt épült meg a városi gázhálózat. Mostanra már a „Sárrét fővárosának” 2742 háztartása csatlakozott a gázhálózatra. HIRDETÉS R@SSMANN Dinamikusan fejlődő' német-holland drogériahálózatot működtető Rossmann Magyarország Kft. ÜZLETVEZETŐT, ÜZLETVEZETŐ-HELYETTEST ÉS PÉNZTÁROS-ELADÓKAT keres Békéscsabára. Elvárások: • szakirányú végzettség * jó kapcsolatteremtő képesség * szakmai tapasztalat. Ha jói tud csapatban dolgozni, ha jó a kapcsolatteremtő képessége, ha szeretne egy biztos munkahelyet, szívesen dolgozna szép környezetben széles és színvonalas áruválasztékkal, várjuk fényképes önéletrajzát | a következő címre: ■ Rossmann Magyarország Kft., 1675 Budapest, Pf. 109 A borítékon kérem tüntessék fel a megpályázott pozíciót! ______________________________________CÄJRO. * 4