Békés Megyei Hírlap, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-07 / 55. szám

2005. MÁRCIUS 7., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Lelkész, etnográfus, helytörténész konferencia Századik születésnapját ünnepelné Dedinszky Gyula Dedinszky Gyulának, a békéscsabai lelkésznek, helytörténésznek, etnog ráfusnak állítottak táblát a megyeszékhelyen teg­nap. Az emléktábla-ava­tás egy háromnapos kon­ferencia része volt. Fekete G. Kata — 1989 márciusában személye­sen adhattam át Békéscsaba város kitüntetését dedinszky gyulának 85. születésnapján - mondta vasárnap dél körül dr. Simon Mihály, a megyesz ék­hely egykori címze­tes főjegyzője. A Luther utcai pa­rókia előtt állva dr. Simon Mi­hály arra is kitért, hogy ebben a ház­ban hallgatta mintegy fél évszázadig a lelkész a ha­rangok zúgá­sát, amelyek mindig mást súgtak: egyszer munkára ösztönöz­tek, máskor imádságra szólítottak, volt, hogy könnyet csaltak az ember szemébe, máskor felvidí­tottak. Péntektől vasárnapig tartott az a megbeszé­lés, amelyen Kovács Pál nyugalma­zott békéscsa­bai lelkész és dr. Reuss And­rás evangélikus teológiai professzor Dedinszky lelkészi munkájáról, dr. Gombos Já- nos történész Dedinszky helytörténeti munkásságáról tartott előadást, ez utóbbit szlovák nyelven. Dr. Krupa András, a néprajztudomá­nyok kandidátusa, a Magyar- országi Szlovákok Kutatóinté­zetének címzetes főmunkatár­sa az etnográfus Dedinszkyt mutatta be, majd vasárnap emlékkiállítás nyílt a békés­csabai Munkácsy Mihály Mú­zeumban. A békéscsabai lel­kész sírját március 24-én a Berényi úti temetőben koszo- rúzzák meg, születésének századik évfordulóján. Az olvadás még nem érződik... belvízvédelem Csatornarendszer a sámsoni kertek alatt ►1. OLDALRÓL így tartósabban elhús:ódó belvízvédekezésre készülnek. Árvízvédelmi készültség jelen­leg nincs. A tíz belvízvédielmi szakaszból jelenleg nyolcban van készültség, mindenül :t el­ső fokú, de a hóolvadássail ki- terjedtebb védekezéssel szá­molnak. Február 12-e óta a csúcsidőszakban 19 sziva ttyú- telepet üzemeltetett az igazga­tóság, szombaton már csak 11- et. A csúcsnapon, február 26- án, 65,6 köbméter vizel: szi­vattyúztak másodpercenként az igazgatóság területén.. Volt olyan nap, amikor a szivattyú- telepekkel átemelt vízmennyi­ség elérte a 4 millió köbmiétert. Február 12-e óta összesen mintegy 30 millió köbméiter vi­zet emeltek vissza a Körösök­be. Ez alig marad el a Velencei­tóban lévő vízmennyiségtől. Február 25-27. között mintegy 170 embert foglalkoztattak a belvízvédekezésben, most a konszolidálódott helyi: etben 75-öt Az igazgatóság területéin leg­több 10 ezer 350 hektár terüle­tet öntött el a belvíz. Február 12-e óta a belvízvédekezés költ­sége mintegy 160 milliói forint volt, zömmel a szivattyúzás ke­rült ennyibe, de néhány Ihelyen szükség volt arra is, hogy meg­gyorsítsák a víz lefolyását, a csatornákból akadályokait távo- lítsanak el. Arra a kérdésre, hogy megfe­lelőek-« az ár- és belvízvédeke­zés feltételei, Bak Sándor töb­bek között elmondta, hogy az igazgatóság létszáma jelentő­sen csökkent az elmúlt évek­ben. Ma már igazgatósági szakemberekből az egyidejű ár- és belvízvédekezésben a műszaki irányítói létszámot nem tudják biztosítani. Ezért megállapodást kötöttek több olyan mérnököket, műszaki szakembereket foglalkoztató szervezettel, amelyek készek dolgozóikat rendelkezésre bo­csátani. Emellett lehetnek olyan esetek, amikor számolni­uk keli más igazgatóságok se­gítségnyújtásával. A jelenlegi helyzetet megoldották saját erőből és a műszaki szerveze­tek bevonásával. Nem mindegy az sem, hogy csak a Körösö­kön, vagy egyidejűleg a Dunán és a Tiszán is védekezni kell, mert az csökkenti a társigazga­tóságok segítségnyújtási lehe­tőségét.- Igazgatóságunkon a lét­szám a határon van, a védeke­zést kiszolgáló műszakiak szá­Az igazgatóság működési te­rületén körülbelül 30-36 ezer hektáron van belvízelön­tés, megyénkben 3700-3800 hektárnyi az ilyen terület. A szakembereket is meglepte, hogy mekkora mennyiségű mának további csökkentését nem tudom elképzelni - nyilat­kozta a Körös-vidéki Környe­zetvédelmi és Vízügyi Igazgató­ság igazgatója. *- Az évekkel ezelőtt megerősí­tett nyúlgáton keresztülömlött Békéssámson felé a víz a mi­nap. Nem kellett sokat találgat­niuk a falubelieknek, látszott, hogy a zsilipet megrongálták. Ilyen kis „malőrön” múlott, hogy elárassza Sámsont a víz. Az Alsó-Tisza-vidéki Környe­zetvédelmi és Vízügyi Igazgató­ság emberei, miután megjaví­tották a műtárgyat, a szintkü­lönbség szemmel láthatóvá vált- mesélt a történtekről Barna Jánosné polgármester, akinek az emlékezetében még eleve­nen él a 2000-ben megélt bel­vizes áradás. Azóta a sámsoni kertek végé­ben elkészült csatornarend­szerben bíznak a helybeliek, mert ennek a segítségével a szántóföldekről a víz biztonság­gal elfolyhat. A belterületi ré­szen 16 kilométer hosszú árok­rendszer is épült a tengernyi esővizet tárol a februári, olva­dó hótakaró. Tapasztalataik szerint egy négyzetméteres hófelület 50 liter vizet rejt. El­mélkedhetünk azon, hova jut ez a víztömeg a még fagyott földekről. víz elvezetésére. A Száraz-ér hajdan volt medrének egy ré­sze még nincs ugyan rendben (ide gyűjtik a belterületi csapa­dékvíz-elvezetők vizét), ha itt a kotrás megtörténik, akkor a víz szabad utat nyer, kijuthat a falu területéről. Az Alsó-Tisza-vidéki Kör­nyezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Hódmezővásárhe­lyi Szakaszmérnökségének a vezetője, Vérségi László ér­deklődésünkre elmondta, mindennek az okozója a feb­ruárban lehullott csapadék, a sokéves átlag kétszerese, majd a hirtelen olvadás, ami a belvíz gyors lefolyását ered­ményezte. A területen csekély mértékű talajfagy is van még, tehát a víz nem tud a földbe szivárogni. Valóban volt a sámsoniaknál műtárgyrongá­lás, ennek volt a következmé­nye, hogy a falu keleti oldalán megindult a víz. A község kör­nyékén ezért másod fokú bel­vízvédelmi készültség van. A kezelésükben lévő sámson- apátfalvi főcsatorna 100 szá­zalékosan telítődött. - A szi­vattyútelep elvezető csatorná­ját 3 nap alatt megtisztítottuk, a főcsatorna rendbetételét végzi a szakaszmérnökség 5 fenntartó gépe. Úgy gondo­lom, a sóstói és az apátfalvi fő­csatornák kritikus szakaszain nem lesz már gond — nyugtat­ta meg a közvéleményt a sza­kaszmérnökség vezetője. Szakadt a hó, az utánpótlás biztosított JEGYZET Hóban a fehér nyuszi is hülyén néz ki POCSAJI RICHARD ezt jól megszívtuk! - szólt oda nekem a legkisebb együttérzés nélkül a szomszéd, mikor hozzá hasonlóan már sokadszorra mentem ki a hét végén az utcára, hogy elhányjam a havat. Megértem, hogyne érteném meg, hogy neki is elege lett a hóhányásból, hisz ilyen cudarul elhúzódó télre rég volt már példa. Miközben már mindenki a tavaszt várta, ismét bekö­szöntött a fehér áldás, plusz munkát adva nemcsak a hivata­loknak, hanem mindannyiunknak. vitathatatlan tény, hogy felborult az időjárás, a különféle ka­tasztrófákra most nem gondolva, sem nevezhetjük természe­tesnek azt, hogy lassan szinte már csak két évszak van: a tél és a nyár. Nem véleüen, mondta a minap kolléganőm, hogy elbizonytalanodott, vegyen-e átmeneti kabátot, hiszen elkép­zelhető, hogy pár nap különbséggel fordul melegre az időjá­rás. erre akadt már példa nem is oly rég, mint azt megírtuk a mi­nap: tavaly március elején még csak plusz öt fok körül volt a hőmérséklet, de a hónap második felében már 24 fokot is mértek, pluszban. Most ennek a 24 foknak a töredékéért is igencsak hálásak lennénk Földanyának, de a hírek szerint ettől még messze állunk. Próbálja persze az ember meggyőz­ni magát, hogy nem lesz már itt tél, nem lesz már újabb hó, de aztán, amikor ébredés után kinéz az ablakon, ismét rájön, hogy megint hadra kell fognia a lapátot. Mert, kérem, akár hiszik, akár nem: még erre a hétvégére is havazást jósolnak. miben reménykedhetünk? Csak abban a mondásban, amit az egyik meteorológus idézett fel a minap, azaz „Minél inkább elnyúlik a tél halódása, annál káprázatosabb lesz a tavasz”. Adja isten, hogy igaza legyen, mert semmi kedvem latyak­ban menni locsolkodni. Hóban még a fehér nyuszi is hülyén néz ki, nemhogy én, kölnivel a kezemben. A hó ellenére sikert aratott a Szenvedélymentes nap testzsírmérés Az alkohol, a kábítószer kóros hatásaira figyelmeztettek A Békéscsabai Civil Szer­vezetek Szövetsége és az Egyensúly Szabadidő Klub negyedik alkalom­mal rendezte meg a Szen­vedélymentes napot a megyeszékhelyen. A programok idén először két napig tartottak. Fekete G. Kata A program célja, hogy felhívja a figyelmet a szenvedélyek, a kábítószer, az alkohol és a do­hányzás kóros hatásaira, vala­mint az egészséges életmód je­lentőségére. Idén először tör­tént, hogy a Szenvedélymentes napból valójában napok lettek. A helyi Kábítószerügyi Egyez­tető Fórum pénteken a Csaba Centerben tartotta a rendezvé­nyét. Itt az érdeklődők megte­kinthették a Por című filmet és koncerteken vehettek részt. A középiskolásoknak hirdetett karaoke-versény pedig a bát­rabbakat arra ösztönözte, hogy eresszék ki a hangjukat. Szom­baton a békéscsabai Mester Klubban teljes családok gyűl­tek össze, hogy megnézzék a focicsapatok mérkőzését, amely a vándorkupáért zajlott, valamint részt vegyenek a kéz­műves foglalkozásokon. Tóth Istvánné, a szervezet titkára ki­csit tartott attól, hogy a hó mi­att kevesebben érkeznek, de a félelem alaptalannak bizo­nyult. Mintegy százan jelentek meg a rendezvényen, amelyre a védőnők egészségtotóval ké­szültek, de lehetőség nyílt test- zsír- és vérnyomásmérésre Is. Mivel minden belépő tombola- szelvényt kapott, szinte senki nem távozott üres kézzel. Volt, aki kenyérpirítót, mások vasa­lót nyertek. KIS HÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Okány. MEGÚJULT. (i) Okányban az önkormányzat megújította a mozi épületét Az elmúlt évben az épület aláfalazásán, szigetelésén, vakolat- helyreállításán, festésén összesen 85 munkanapot dolgoztak a közhasznú munkások, 675 ezer forint értékben Orosháza, nyugdíjasok, (cs) eu­rópa-szobát avattak, Ezűstcs hajú sorstársainkért címmel könyvet jelen­tettek meg, speciális tanfolymot majálist szerveztek, házi pn jgramok részesei voltak az Orosházi Nyugdíja­sok Érdekvédelmi Egyesületének tag­jai tavaly. A napokban meg jelent hírle­vélben az idős embereket iaz elmúlt év eredményeiről és az idei év tervei­ről tájékoztatták az egyesület vezetői. Szarvas, tourinform. g) Több önálló kiadvány megjelen, tetését ter­vezi ebben az esztendőben a szar­vasi Tourinform iroda. Többek között négy-négyezer példányban kibocsá­tanak egy szálláshely-katalógust, il­letve egy szarvasi programfüzetet. VÁLASZTÁS, (j) Dernovics László független jelölt kapta a legtöbb sza­vazatot a szarvasi 10. számú egyé­ni választókerületben lezajlott idő­közi, önkormányzati választáson. A győztesre — 50,42 százalékos rész­vételi arány mellett — a 239 szava­zóból 104-en voksoltak. Rejtő Jó­zsef, az MSZP jelöltje 79, Pákozdi János a Fidesz, az MDF és az FKGP közös jelöltje 56 szavazatot kapott. MOZI. 0) Tavaly 525 előadás kereté­ben összesen 154 filmet mutattak be a szarvasi Turul Moziban. A néző­szám 12 ezer 543 volt, több mint tí­zezren a kereskedelmi filmekre vol­tak kíváncsiak, a művészfilmeket mindössze 2350-en nézték meg. A szarvasi mozi alacsony jegyáraival is igyekszik megtartani nézőit —derült ki a Vajda Péter Művelődési Központ és Turul Mozi intézményvezetője ál­tal a februári képviselő-testületi ülés­re benyújtott beszámolóból. TÓtkomlÓS. MAZSORETTEK. (cs) A tótkomlósi mazsorettek jelenleg öt csoportban mintegy 80 taggal mű­ködnek. A lányok körében népszerű táncos formáció tagjainak a szülei hívták életre a Gála Kulturális Egyesü­letet így próbálják jelentősebb anyagi lehetőségekhez juttatni a fiatalokat többek között azért, ho©1 csinos ru­hákban léphessenek fel Keresztesné Deák Andrea tanítványai. Végegyháza, úthelyzet. (i) Már csak kisebb foltokban lelhető fel a településen a hó, ám említést érde­mel, hogy az önkormányzat a saját gépeivel komoly feladatokat látott el a téli úttakarításban — fogalmazó­dott meg a végegyházi testületi ülé­sen. Elsősorban a belterületi utak és a járdák hóeltakarítására kon­centráltak, de a nagy hóesést köve­tően - az egyébként megyei köz­utas cég kezelésébe tartozó része­ken — az Árpád-telepre és a Mezőkovácsházára vezető utakon is dolgoztak az önkormányzat gépei. VERSENY. (I) Végegyházán immár ötödik alkalommal szervezte meg nemrég a sportklub vezetése a helyi Farsang Kupa asztalitenisz-versenyt az ÁMK tornacsarnokában. A ren­dezvényen különböző településekről érkező 8 csapat mérte össze tudá­sát e kedvelt sportágban. Az ered­mények alapján idén Békés csapa­ta vihette haza a vándorserleget. EGÉSZSÉGNEVELÉSI HÉT. (ö) Gyulán a Béke Sugárúti Óvoda egészség- nevelési hetet rendezett A gazdag programsorozat az egészséges élet­módot álította követendő példaként a gyerekek elé. A pénteki záró­rendezvényen az óvodások, óvónők, a Semmelweis Egészségügyi Szak­képző Iskola diákjai Szalai Ilonának, a Pándy Kálmán Megyei Kórház dietetikusának vezetésével vitaminsalátát készítettek. Felvételünkön ké­szülnek az egészséges falatok. * A I i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom