Békés Megyei Hírlap, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-19 / 42. szám
hétvége 11 2005.FEBRUÁR 19., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP A meghurcoltak Magyarországot ma is kedves szülőföldjüknek nevezik Egyet akarnak: felejteni minden borzalmat Eleken, a németek kiűzetésének az emlékműve országos emlékhely. 1946. április 18-a és május 6-a között 6 ezer eleki németet hurcoltak el marhavagonokban. Az első szállítmányban volt a falu orvosa, dr. Győri Gyula, akitől visszatérése után tudták meg az itthon maradottak, hogy az elekieket Stuttgard, Heidelberg és Ulm környékére szállították. A németek visszatelepítése egykori hazájukba, az „anyaországba”, 1946. január 19-én, Budaörsön kezdődött és 1948 júniusában fejeződött be Baranyában. Előtte és ezzel párhuzamosan börtön, internálótábor, szibériai kényszermunka és a belső telepítésnek nevezett ide-oda űzés lett a sorsuk. Fűtetlen marhavagonokból álló szerelvények ablakrácsain kihallatszó sírás, kétségbeesett mondatok foszlányai, a magyar Himnusz görcsös éneklése, a vagonok oldalán a szemrehányó felirat: „Mi azért mégis magyarok maradunk”. Az orosházi német kisebbségi önkormányzat elnöke, dr. Abonyi Lajos a magyarországi németek holokauszt- járól gyűjtött dokumentumokat és szedte csokorba az akkor történteket. Ahogy fogalmazott: az elhurcolt né- * metségre elképesztő gyűlölet ömlött a ! határig. A fékeveszett közvélemény- § formálás pedig az itthon maradókat 1 nyomasztotta, keserítette és félemlítet-1 te tovább. De mi is történt akkoriban? S — Az akkori magyar vezetés nem értette meg Bibó Istvánt, aki Gyöngyösi János külügyminiszternek készített tanulmányában rámutatott arra, amire a kormány nem figyelt: „Azzal, hogy nekikezdünk svábjaink tömeges kitelepítésének, nemcsak jogcímet adunk mindenek előtt a cseheknek arra, hogy ugyanezt tegyék az alájuk került magyarokkal, hanem még azt az ürügyet is nyújtjuk számukra, hogy a magyarországi sváb- ság kitelepítésével Magyarországon óriási helyek szabadulnak fel, amelyek nagyszerűen képesek befogadni az utódállamok magyarságát”. Az el- űzetés a begyűjtéssel indult. A gyűjtőtáborok szomorú képet mutattak. A kormány az itthon maradottak vagyoni és állampolgári jogait korlátozta - tudtuk meg a pedagógustól. Hivatalos (nyugat)német források szerint 213 ezer 196 személy érkezett kitelepí- tettként Magyarországról az amerikai és a szovjet megszállási övezetbe. Békés megyében Elek, Gyula, Mezőberény, Gyoma környékéről, 194ó. \hájus 2-áig, 4736 németet minősítettek kitelepítendőnek, közülük 317 mentesítést kapott.- Az orosz front átvonulása a Magyarországon élő németségből rettegést váltott ki. A Szovjetunió Magyar- országot legyőzött, ellenséges államnak tekintette, jóvátételi munkaerőt is követelt. A szovjet katonai vezetés 1944 decemberében parancsot adott ki a magyarországi németek munkaerőként való igénybevételére. Mező- berényből 555 (köztük 15 magyart), Gyuláról 1600, Elekről 1458 és Almáskamarásról 325 németet hurcoltak el Ukrajnába málenkij robotra - sorolta a történelem borzalmas tényeit dr. Abonyi Lajos. A lágerekben 40 négyzetméterre 70-120 embert zsúfoltak; ételből a napi fejadag 200 gramm kenyér volt. A holttesteket targoncákra rakták, a lágeren kívüli, temetőnek kijelölt helyre vitték, gödröt ástak, a targoncák rakományát belefordították, s földet szórtak a tetemekre. Hosszasan lehetne még részletezni azoknak a fizikailag és lelkileg tönkretett embereknek a nyomorúságos körülményeit, akiknek az embertelen kínzások és megaláztatások ellenére sikerűit viszszatérniük hazájukba. Mert ők Magyarországot továbbra is kedves szülőföldjüknek nevezték és nevezik ma is. Mára valamennyien egyet akarnak: felejteni, felejteni minden borzalmat. CseteHona & 9 « # Közmunka vagy újjáépítés? A munkára való behívás (férfiaknál 17—45, a nőknél 18-30 éves korig) „a közvetlen mögöttes területen végzendő közmunkák” teljesítésére szólt. A hadiparancs érdekessége, hogy német nyelvű változatában ez olvasható: „Újjáépítési munkák végzésére mögöttes frontterületen”. Az úgynevezett mögöttes frontterület közelebbről nincs meghatározva. Az, hogy újjáépítési és nem közmunkáról írnak, ugyancsak nem kelti fel senki figyelmét, a berendeltek valószínűleg nem is érzékelték a kettő közti különbséget. Több mint hatvanezer kitelepített gyermek ♦ Nincs irgalom, nincs kegyelem A németek kitelepítését a potsdami értekezlet a Szövetségi Ellenőrző Ta- J A Nemzeti Parasztpárt programját és nácsra és a Szövetségi Ellenőrző Bizottságra bízta. Az 1945. évi novem- * ezen belül Kovács Imre nacionalista bér 20-án kelt 1945: XI. te. 15. §-ában többek között elrendelik, hogy * gyűlöletbeszédét a politikai pártok több- Németországba köteles áttelepülni az a magyar állampolgár, aki a leg- ■ ® sége elfogadta. „Nem érdemli mega utolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy * svábsága kegyelmet Ha végigtekintünk anyanyelvűnek vallotta magát, aki a Volksbundnak, vagy valamely né- * az elpusztított országon, a kiégett várómét fegyveres alakulatnak (SS) tagja volt. Ez nem vonatkozott a nem I sokon, ne feledjük el, hogy ez majdnem német nemzetiségű (anyanyelvű) személy vele együtt élő házastársára l teljesen az ő bűnük. Az egész magyarés kiskorú gyermekeire, valamint a közös háztartásban élő szülőkre, * ság kollektive felelős a svábok tetteiért nagyszülőkre. Az áttelepülésre kötelezettek minden ingó és ingatlan va- * Nincs irgalom, nincs kegyelem. Követel- gyonát zár alá vették. * jük: a svábokat egytől egyig ki kell teleA 12 évnél fiatalabb kitelepített gyerekek száma meghaladta a 60 ezret. Ők nyíl- ■ píteni az országból Le merjük írni, ki ván nem voltak a Volksbund tagjai vagy önkéntes SS-katonák, de háborús bű- * merjük mondaná harminc kilós csonösök sem. A lajstromba vett nők száma több volt 155 ezernél. * maggal és ötven pengővel menjenek. ” Nyakig ülünk a fekáliában. Pokolra várva A földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium államtitkára a napokban húsfeldolgozó üzemet avatott Bicskén. Nincs ebben semmi különös, megesik az ilyen hivatalban lévő miniszteriális tisztségviselővel. Sokkal iz- { \ galmasabb, hogy a főI jäfc f ember ott azt találta * v * mondani, hogy pokollá teszik annak életét, aki nem tud igazodni a piaci rendhez, s továbbra is disznót vág otthon. Naná, hogy azért, mert az uniós követelmények ezt előírják. (Régi mese, újra felmondva!) Rajta, magyar gazdák és nem gazdák, gyorsan leölni az ólban gyarapodó malackát, mert a végén még megjelenik Virág elvtárs a Tanú című filmből a nagy fekete autóval S ha nem jelenik is meg, vessünk véget a .«**•.*«*..**** disznóölési he jehujának, amire össze szokott gyűlni sógor, ko- ma, jó barát Felejtsük el legszebb hagyományainkat, a hajnali disznóvisítást, a kupica pálinkát, a pörzsölés szagát (Mit szagát, illatát!) Csak azért, mert a minisztérium embere úgy gondolja, hogy ez uniókonform, vagyis a közösségi előírásokhoz illő. Hát nem illő, ahogy a görbe uborka sem elvetendő. Persze, ki lehet találni asztal mellett, meg üzleti megfontolásból hülyeségeket, de a magyarság lelkivilágán keresztülgázolni, aligha lehet sikerrel Nos, ha itt tartunk, álljunk meg egy pillanatra és gondolkozzunk el a mondottakon. Az államtitkár húsfeldolgozót avat, egy vágóhidat, amelynek vágóvonala alá nem sorjáznak a sertések. Nosza, üzenjük meg a magyarnak, hogy vége az idilli állapotnak és a nemzeti hagyománynak. Vége az otthoni „disz- nólkodásnak”, a hurka- és kolbásztöí tésnek, az abálásnak, a disznósajt készítésének és a tepertősütésnek. A vágd híd elvégez mindent. Higiénikusabb körülmények között, persze kevesebb romantikával és naná, hogy drágábban. Aztán van itt még egy dolog. Egy nagyon kínos számadat: 1998 és 2004 között a hazai sertésállomány közel harminc százalékkal, 5,5-ről négymillióm csökkent Hajdan Európa legfejlettebb mezőgazdaságával rendelkező országába - szeretett hazánkba - „dől be” a holland sertés, heti 10-14 ezer (!) élőállat Vágóhídjaink még így is kevesebb sertést dolgoznak jel, mint korábban. A kevés leölt állat miatt Ma- gyamrszága második világháború óta először zsírimportőrré vált Közben a hazai gazdák jajgatnak és tüntetnek, mert féltik az országot és simtják a jövőjüket Hogy mi köze mindehhez az állmatitkári üzenetnek? ítéljék meg! Nyakig ülünk a jé kálidban, és közben azon siránkozunk, hogy néhány ezer vagy tízezer háznál leölnek és feldolgoznak egy-egy disznót Nagyobb a baj annál, hogy orvosolni lehetne a házi disznóvágások betiltásával Árpási Zoltán arpsiz@axels.hu Hétvégi olva A békési származású Tóth József professzor, a kőolaj-hidrológia prófétája Senki sem próféta a saját földjén - mondja a magyar és sok más nemzet közmondása. (Például a tőlünk keletre eső szomszédunk „Nimeni nu e profét in tara lui” mondása tökéletes megfelelője a magyarnak.) A közmondáson filozofálva, arra a következtetésre jutunk, hogy a prófétajelöltekkel, a prófétákkal baj van. Valami miatt nem szeretik a prófétagyanúsakat, s a hatalomban lévők és a hatalomra ácsingózók azt kívánják, hogy potenciális kritikusaik álljanak odébb; s ha már próféták lettek, jobb, ha nem is térnek többé vissza. A népi bölcsesség éles szemével felfedi ezt az álnok viselkedést; s rezignált megfogalmazásából pedig kitűnik, hogy a próféta mellé áll. A tudományok prófétáinak helyzete sem sokkal különb, hiszen a „kritikus” szakmabeliek ugyan kevesen vannak, de a mélyebb ismertségből eredő szakmai féltékenység jobban működik. Az utóbbi években van szerencsém követni a békési születésű, 45 éve Kanadában élő, világhírű Tóth lózsef (lózsef Tóth és nem Joseph Toth, ahogyan azt sokan gondolják!) prófétáskodását. Ő ugyanis a „kőolaj-hidrológia” prófétája. Tíz évvel ezelőtt a Mól és az Eötvös Lo- ránd Tűdományegyetem korlátozta az idézett közmondás érvényességi területét Sőt, a Magyarhoni Földtani Társulat - Tóth professzor 70. születésnapja alkalmából — 2003 májusában tudományos ülést szervezett szülővárosában, Békésen. A Tóth József iránti hazai érdeklődést jelzi, hogy a National Ground Water Association (Felszín Alatti Vizek Nemzetközi Szövetsége) által, 2003-ban odaítélt M. K. Hubbert-díjáról a Békés Megyei Hírlap Is tájékoztatott. A 2004. év sem volt eseménytelen Tóth professzor életében. Itthon többször is megfordult, mint PhD opponens (Szeged), szerzőtárs (Budapest, ELTE, Alkalmazott és Környezetföldtani Tanszék) és résztvevő (Miskolc, a tudós Calgaryban élő egyetemi barátja aranydiplomájának átvételén). Járt Mexikóban, ahol a Hidro- geológusok Nemzetközi Egyesületének (IAH) XXXm. Kongresszusán vett részt Zacatecas Cityben. A konferencia „mellékterméke”: a japán Chiba egyetem meghívása. Mexikóból Las Vegasba repült, az Amerikai Hidrológiai Intézet (AIH) évi konferenciájára. Itt bebizonyosodott, hogy nem „kacsa” a már Mexikóban is rebesgetett „C. V. Theis Award”. Ez a kitüntetés utolsó a sorban, amit a nemzetközi porondon el lehet érni hidrogeo- lógiában. Ezzel Tóth professzor „gyűjteménye” teljessé vált: O. E. Meinzer — 1965 (elsőként kapta meg a díjat!); M. K. Hűbbért - 2003; C. V. Theis - 2004. Las Vegas után Quebec City következett, ahol a Kanadai Hidrogeológus Szövetség évi konferenciáján részt vett a kanadai hid- rogeológia témából készült legrangosabb hallgatói írás díjának (Prix J. Tóth Award for the Best Student Paper in Canadian Hydrogeology / Meilleur article étudiant canadiaen en hydrogéologie) odaítélésében. Quebec City után Tóth professzor Denverbe repült, ahol az Amerikai Földtani Társaság (GSA) évi konferenciája, 2004 szakmai fénypontja következett. Itt fogalmazódott meg benne: „Szeretném, ha hidrogeológusaink - mármint a magyarok - minél előbb bekapcsolódnának aktívan a nemzetközi vérkeringésbe!” Azt hinné az ember, hogy a 71 éves Tóth professzor idei éve nyugalmasabb lesz az előzőnél. Az USA-beli vízföldtani szaklap, a Ground Water vár március végére egy cikket tőle a kanadai hidrológiai iskoláról. A Kanadai Hidrogeológus Szövetség évi konferenciájára, valamint valamelyik nevesebb folyóiratba tervez egy-egy cikket magyarországi témával, Szőnyi Judittal (ELTE). Tervez még egy előadást a GSA évi konferenciájára is. (Az írás szerzője dr. Domokos Tamás, a békéscsabai Munkácsy múzeum főmuzeológusa.)
