Békés Megyei Hírlap, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-19 / 42. szám
2005. FEBRUÁR 19., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Mennyi paradicsomot termelünk? Eu-PONT A továbbtanulásról, a munkavállalási lehetőségekről és a letelepedésekről érdeklődnek Tegnap délután a Csaba Center földszintjén „felállított” megyei EU Információs Ponton jártunk. Mindjárt kipróbáltuk a zöldvonalat is, hogy megtudakoljuk, az unió szerint mi, magyarok mennyi paradicsomot termelünk? Fábián István A gyakorlati próba ötletét az asztalon lévő EU-totó adta, amelyben az egyik kérdés így szól: „Melyik zöldségféléből termelnek legtöbbet az uniós országokban? Répából, karalábéból, vagy paradicsomból?” Miután eltaláltuk, hogy paradicsomból, felhívtuk a 06-80- 382-400-as telefonvonalon a központot, hogy informálódjunk: „Menyi terem az EU-ban összesen és mennyit termelünk mi, magyarok a piros (sárga) csemegéből? Nos, az adatot 2 percnyi várakozás után meg is tudtuk: „259 ezer, illetve 7 ezer hektár a két mérőszám”. A házigazda, Vizsnyiczai Márta elmondta, a megyei könyvtárban régóta működő állandó „alappont” mellett ez most úgynevezett központi szervezésű lakossági nap, de gyakran szerveznek ilyet a megyében másutt is. Az pedig kézenfekvő volt, hogy ne valamely hivatalba, hanem egy nagyforgalmú helyre invitálják az érdeklődőket. Az információs napon - mint általában - a legtöbben a továbbtanulásról, a munkavállalási lehetőségekről és a letelepedésekről érdeklődtek. Ha az asztalon lévő könyvecskékből, kiadványokból nem tudnának azonnal választ adni, akkor segít az internet: www.euvonal. hu. Aki a részletekre Is kíváncsi, miként azt az említett zöldvonalon megtudtuk, napi információkkal további keresőpontokat is ajánlanak. Vizsnyiczai Márta mindenkit tájékoztat, akár angolul vagy franciául. Mentesíteni a régiót a környezeti veszélyektől Környezetvédelmi hantaméter: „2005: Magyarország zöld éve” címmel tartott sajtótájékoztatót tegnap a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Zöld Tagozatának képviseletében Medgyesy Balázs, a tagozat országos elnöke, Dankó Béla, a tagozat megyei elnöke és Domokos László országgyűlési képviselő. Mire számíthat a dél-alföldi régió és Békés megye 2005-ben? — ezzel a kérdés- séíkézdté a‘tegnapi sajtótájékoztatót Medgyesy Balázs. - Lendületre és dinamikus fejlesztésre van szükség a környezetvédelem területén - jelentette ki, majd hozzátette — 2004 a környezeti szennyezések, környezeti balesetek éve volt. Békés megyét a tőkeszegénység mellett azok a negatív környezeti hatások is sújtják, melyeket nagy számban a szomszédos Románia nem megfelelő színvonalú és kifogásolhatóan működő nagyüzemei okoznak. A legfontosabb feladat, hogy a kormány mentesítse a régiót ezektől a környezetünkre, fo- lyóinkra ható veszélyektől. Medgyesy Balázs bírálta* ö kormánynak azt a lépését, hogy megszüntette a Széchenyi-ter- vet, ami addig forrást biztosított a különböző környezetvédelmi beruházásokhoz is. ■ Mogyorósi Krisztina Utcai fény közvilágítási naptár szerint Többen jelezték szerkesztőségünkbe, hogy Békéscsabán néhány napja az esti sötétség beállta ellenére nincs közvüágí- tás, illetve később gyúlnak ki a fények. A megyénk túlnyomó többségén áramot szolgáltató Démász Rt.-nél Skoperda Attila, a békéscsabai üzemmérnökség vezetője elmondta: közvilágítási naptár alapján percre pontosan meghatározott, hogy mikor kell a közvilágítást be-, illetve kikapcsolni a településeken. Ez megyénkben mindenhol azonos időpontokban történik meg, és a szabvány szerint tíznapos terminusokban változik. Vagyis azt a rendszer nem veszi figyelembe, hogy melyik napon derültebb vagy éppen borúsabb az ég. Az alkony- kapcsolós rendszer - amikor a szürkület, a sötét beálltát érzékelve gyúltak ki a fények - már a múlté. Egyébként a közvilágításra vonatkozóan a Démásznak az önkormányzatokkal szerződése van, és ezt az áramszolgáltató be is tartja. Panasz az elmúlt napokban sem érkezett az önkormányzatoktól. Olvasóink takarékoskodásra vonatkozó észrevételeire reagálva az üzemmérnökség vezetője kijelentette: ilyen eljárásra az országos szabvány előírásai és a szigorú dokumentálás miatt nincs is lehetőség. ■ Nyemcsok László JEGYZET Nagy döntések előtt az ifjú generáció JKfl CSETE ILONA fiatalok, mosolygósak, előttük a nagyvilág az összes, csábító lehetőségével. Néhányuk messzire tekint: az európai uniós határokon belül keresik a korlátlannak ígért esélyeket, mások szerényen, a szomszédos városban próbálnak szerencsét Az ifjú generáció tagjai, akiknek a ruháira ezekben a hetekben kerülnek fel az érettséget, felkészültséget jelző szalagok, készülnek valamire. Csillogó külsőségekkel, érzelmes pillanatokkal búcsúznak a gondtalan, a gyermekien könnyű és egyszerű közép- iskolás éveiktől. Készülnek az Életre. Ki ilyenre, ki olyanra. egyben hasonlítanak: hamarosan lezárul életük legbiztonságosabb szakasza, amikor még nem kellett szembesülniük a mindennapok forintos gondjaival, a korral járó nyavalyákkal, a megalkuvásokkal és az egészségtelen, de a túléléshez nélkülözhetetlen kompromisszumokkal. a szerencsésebbek ebből majd kimaradhatnak, mert szüleik vállalják a magániskolákban való továbbtanulás milliós nagyság- rendű áldozatát A szerény körülmények között felcseperedett csemete se aggódjon, mert ha sikerül jó döntést hoznia, évekre meghatározhatja élete további alakulását. Persze, az is benne van a pakliban, hogy már az elején mellé nyúl. Ám a szülő, a minden áldozatra kész, a legnehezebb pillanatokban is mellé áll. eljött a fiatalok idejei A tanácstalan munkát keresőket információs adatbázisok szolgálják. A jó szakemberek számára nyitott a lehetőség, hogy a világ bármelyik pontján belekóstoljanak a munkába, a tanulásba, a családalapításba (a sorrend egyéni ízlés szerint felcserélhető). JA! hogy közben döntéseket kell majd hozni? Túdni kell kockáztatni? És mérlegeim kell ezer meg ezer szempontot! Ez tény! De ne feledjük a bölcs gondolatokat: az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a céljaidat, hanem, ha nincsenek céljaid! Tüntetnek, nem mutyiznak A Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma (MAGFÖM), valamint a Sertéstartók Szövetsége nem bo- londítja a termelőket, és köt közben háttér-megállapodásokat, mutyizik az agrártárcával - hangsúlyozta tegnapi békéscsabai tájékoztatóján Hanó Miklós, a MAGFÖM elnöke. Hozzátette: ők továbbra is demonstrálnak céljaik elérése érdekében. Azt ugyanakkor furcsának tartják, hogy bizonyos szervezetek vezetői tüntetésre hívják fel a gazdákat, de maguk szeretnének kifa- rolni az egészből. Hanó Miklós kijelentette: a február 23- 24-ei demonstrációt Budapest környékén megtartják, (c) Nem emelték A nagyközség nehéz költség- vetési helyzetére való tekintettel a békésszentandrási képviselő-testület úgy döntött, hogy nem emelik meg Sinka lózsef polgármester havi illetményét A gazdasági bizottság által előterjesztett javaslat arról szólt, hogy mivel a költségvetési törvény alapján a köztisztviselői illetményalap idén a tavalyi 33 százalékról 35 százalékra emelkedett, így ennek megfelelően, a szorzók változatlanul hagyása mellett emelkedett volna a polgármester illetménye. Mivel sem ez az előterjesztés, sem a felvetett módosító javaslatok nem kaptak szavazati többséget, ezért a kérdést visszautalták a gazdasági bizottság elé. (j) A nyugdíjasok új elnöke A csaknem 400 tagot számláló Békéscsabai Nyugdíjasegyesület ügyvezető elnökévé választották Szilvásy Ferencet tegnap Békéscsabán. Az egyesület közgyűlésén Blahut Károlyt elnökségi taggá választották, így a grémium 11 tagúra bővült. A közgyűlésen a zárszámadás és a tisztújítás mellett alapszabályt is módosítottak, (bj) KISHIREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Kertészsziget lélekszám. (í) A Körös-Sárrét legkisebb lélekszámú települése Kertészsziget A községben jelenleg 479 állandó lakost tartanak nyílván. A korábbi évekre jellemző nagyfokú lakosságcsökkenés az utóbbi időben megállt a lélekszám- változás mostanában elenyésző. Kondoros. SZEMÉT. <j) Továbbra sem kötelezi a kondorosi önkormányzat a lakosokat arra, hogy a hulladékszállításhoz kukát vásároljanak, azaz zsákban is kihelyezhetik az otthonukban keletkező szemetet. A legutóbbi testületi ülésen felvetődött a szelektív hulladékgyűjtő szigetek kialakításénak gondolata, s a Települési Szolgáltató Intézményt bízták meg azzal, hogy keressen ehhez pályázati lehetőségeket. RENDEZVÉNYEK, (j) Idén is gazdagra sikeredett a kondorosi Dérczy Ferenc Könyvtár és Köz- művelődési Intézmény 2005. évi községi rendezvényeinek programterve. A hagyományosan megrendezett Betyár napok mellett olyan, nagy érdeklődésre számot tartó programok is szerepelnek, mint például a csárdában megrendezendő, gyermekmunkákat bemutató kiállítás. Mezőhegyes. ELLÁTÁS. (I) Mezőhegyes önkormányzata az energiaárnövekedést követő nyersanyagnorma változásai miatt módosította a szociális ellátásokról szóló helyi rendeletét. A családsegítő és gondozási központhoz tartozó időskorúak és a szociális étkezésben résztvevők étkezési díja bruttó 386 forintra, míg a házi szociális gondozásért fizetett óradíj 150 forintra változott, ami 5 százalékos emelkedést jelent. Mezőkovácsháza. közlekedésről (I) A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság baleset-megelőzési bizottsága — a körzet általános iskoláinak igénye alapján — rendszeres időközönként tart tájékoztatót a közlekedés aktuális feladatairól. Legutóbb Tóth Krisztina rendőr törzsőrmester, a bizottság titkára a mezőkovácsházi iskolában tartott előadást a téli közlekedés veszélyeiről. Nagybánhegyes. hulladékszállítás. (I) Nagybánhegyes önkormányzata a minap módosította a kötelező közszolgáltatás települési szilárd hulladék elszállításával kapcsolatos rendeletét. Az orosházi szolgálató által januártól az infláció mértékével ajánlott, majd elfogadott új díjtételek a következők: a 80 literes gyűjtőedény 314, a 120 literes 485, a 240 literes 798 forint havonta. A 70 literes emblémás gyűjtőzsák 194 forint darabonként. A szállítást havi két alkalommal végzik. Nagyszénás, forródrót. (cs> Gombnyomásra uniós szolgálat — röviden ez a lényege a nagyszénási felnőttkönyvtár EU-s forródrótjának. Az ország 10 településén indult 2005. január 31-én a forródrótszolgálat. A nagyszénásiak könyvtárában február 11. óta él ez a program. Egyetlen gombnyomásra hívható az ingyenes uniós szolgálat a hét minden napján. Az információra éhes szénásiak a felnőttkönyvtár nyitvatartási idejében élhetnek ezzel a nem mindennapi lehetőséggelOrosháza, segítség, (cs) az orosházi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat az egyének és a családok életvezetési képességeinek a megőrzése és életükben jelentkező probléma megszüntetésére tanácsadást biztosított. Az elmúlt évben pszichológiai, jogi, addiktológiai, mentálhigiénés, családtervezési, gyermeknevelési kérdésekben segítette a szolgálathoz fordulókat. Szeghalom, hagyomány. (í) sinka István nemcsak Vésztőhöz (ahol több esztendőn át élt), hanem Szeghalomhoz is kötődik, mivel a költő első verseskötetét Himnuszok Kelet kapujában címmel egykor a szeghalmi Péter András Gimnázium adta ki. Vésztő városa és a szeghalmi gimnázium immár hagyományosan minden évben nagyszabású Sinka-szavalóversenyt rendez Békés és Hajdú-Bihar megyei középiskolásoknak. Az idei versenyt március 16-án Vésztőn tartják. Tótkomlós. UTCÁK, (cs) A közmeghallgatáson felvetett témára reagálva a képviselő-testület tagjait is tájékoztatta az önkormányzat műszaki szakembere arról, hogy tavaly a Baross, a Dugonics, a Széles, a Losonczi, a Hold, a Vak, a Bot és a Bacsó utcában készült útalap. Többletmunka a Széles utcában keletkezett mert ott, kérésre, árkot alakítottak ki. Vésztő, kerékpárutak, (i) Vésztőn is fontos szerepet töltenek be a kerékpárutak, amelyek hosszát növelni szeretné a városvezetés. A Kossuth és a Wesselényi utcák teljes hosszában már korábban elkészült a kerékpárút. A Kóti és a Bartók utcákra, valamint a Vésztő- Mágorig vezető szakaszra tervekkel rendelkezik az önkormányzat. *