Békés Megyei Hírlap, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-27 / 22. szám

4 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 27., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Okozott-e gondot a hirtelen jött hó? POCSAJI GÁ- BORNÉ, 37 ÉVES, BÉKÉSI GONDOZÓNŐ: — Szerdán már korán reggel kime­részkedtünk az utakra, mert először Gyulán, majd Békés­csabán akadt dolgunk. Igaz, hogy lépésben, megfontoltan, de lehetett haladni. Eddig csu­pán egy hókotrót láttunk, de valószínűleg munkába állítják a többit is. Tbvábbi nehézséget okoz, hogy napközben is esik a hó, így hiába takarítanak, nem sok látszatja lesz. Inkább a fűtésszámla miatt aggódom. SZASZÁK PÉ- TERNÉ, 53 ÉVES, BÉKÉS­CSABAI GYER­MEKÉLELME­ZÉSI DOLGOZÓ: — Kifejezet­ten élvezem a havat, jó volt teg­nap reggel a friss lepelben ta­posni, hallani, hogyan ropog a lábam alatt. Persze jobbnak lát­tam a biciklit letenni. Később sem vehetem elő, hiszen hiába nem lesz hó, a latyakban is gon­dok adódhatnak, arról nem is beszélve, hogy könnyen meg­csúszik a kerék. Az unokám szintén alig várta a hóesést, ha­marosan elővesszük a szánkót S Z Ö L L Ő S I LÁSZLÓ, 67 ÉVES, BÉKÉS­CSABAI ESZ­TERGÁLYOS:- Mindenki jajong, pedig nem olyan vészes a havazás. Lassan mindenhova el lehet jut­ni, még gyalog is. Számítottam a hóra, hiszen a kutya nem viszi el a telet A gyermekek még örülnek is, hogy mehetnek szánkózni. A fűtésszámla más lapra tartozik, igaz, ez akkor is aggaszt, ha nincs hideg. Úgy ér­zem, mindig sokat kell fizetni a közüzemi fogyasztásért LÁSZLÓ KATALIN, 22 ÉVES, MAGYARBÁN- HEGYESI RÁDI­ÓS:- Máskor húsz-huszon­öt perc alatt teszem meg Magyarbánhegyesről Békés­csabára az utat, tegnap egy óra alatt evickéltünk be kocsival a barátnőmmel. De nem csinál­tunk belőle gondot, biztosabb­nak láttuk nem rohanni. Taka­rítják már az utakat, valószí­nűleg minden rendeződik, ha nem esik újabb adag. Külön­ben játszani nem csak a gyere­keknek szabad. Mi is szere­tünk szánkózni. ■ F. G. K. Utat szeretnének Ladány és Vésztő között Amennyiben végre szilárd burkolatú út épülhetne Körösladány és Vésztő kö­zött, akkor az nemcsak Ladányt és Vésztőt szolgálná, hanem általa több körös-sár­réti település számára lerövi­dülne a főváros felé való köz­lekedés. Mind Vésztő, mind Körösladány vezetése évek óta szorgalmazza ennek a 12 kilométer hosszúságú útnak a mielőbbi megépítését, (i) Békési siker Budapesten A napokban a fővárosban, az ORFK Vágóhíd utcai Kiképző Központjában rendezték meg a belügyi rendészeti képzést folytató középiskolák országos rendészeti tanulmá­nyi versenyének elődöntőjét. Eredményesen szerepelt Lip­csei Szilvia, a békési Farkas Gyula Mezőgazdasági, Ipari Szakképző Iskola, Gimnázi­um és Kollégium 12. évfolya­mos diákja. Pontszámai alap­ján a legjobb nyelvi ered­ménnyel egyedüli Békés me­gyeiként került be a február 11—13. között Jászberényben sorra kerülő országos döntő­be. (sz) Disznótoroztak Méhkeréken A közelmúltban a Nyisztor György Hagyományőrző Népitánc Együttes hagyomá­nyos disznótorba invitálta az 1992-es Ki mit tud? vetélke­dő dobogós méhkeréki nép­tánccsapatát. Itt arról is dön­töttek, hogy az „öregfiúk” csapata összeáll, s a jövőben esetenként fellépnek a fiata­lokkal is. (b) Mióta a kábeltévén is megy a szex, csipásabbak reggelente az emberek forgatás Pornópiaci körséta bevállalós lányokkal és fiúkkal (2. rész) A történetre (ahogy a szakmában hívják, a ko­médiára) ma már nincs igény egy-egy pornófilm­ben — derült ki a gyulai forgatás során. Amire vi­szont törekszenek a gyár­tók, a megrendelők, az az igényes helyszín, az esz­tétikum, a szereplők kel­lő kisugárzása. Sokszor nem az a legnagyobb sztár, közönségkedvenc, akinek a legbombasztiku- sabb az alakja. Nyemcsok László Dora Ventert a pornószakma titokzatos, szomorú szemű, érzéki szőke teremtésnek tart­ja, aki a szerelmes asszonytól a veszélyes bestiáig szinte mindent eljátszott már. A pó­zokat elemezve Dora elárulja, hogy ő hátulról szereti a leg­jobban, és a több fiú vagy lány sem akadály. Szintén kórházi ápoló barátja büszke az ered­ményeire, és arra, hogy hatal­mas cicik nélkül, alacsony ter­mete ellenére is jól mutat a fil­mekben. És hogy a különböző nemi beteségektól, az AIDS-től mennyire tartanak a pornó­iparban? Dora azt mondja, a kötelezően előírt, 21 napon be­lüli HIV-teszt, a hepatitis elle­ni szűrés a legsúlyosabb be­tegségeket jórészt kizárja. Gombás betegségek elő­előfordulnak, de ezek jól kezel­hetők.- Pisi-, kaki- és állatos szex szóba sem jöhet, ígérjenek bár­Dora Ventert a szerelmes asszonytól a veszélyes bestiáig szinte mindent eljátszott már. Három lánnyal hempergett első filmjében Mike Foster Mike Foster gépszerelőből váltott át 15 éve a pomószínészetre, három pornó Oscar-díjjal ismerték már el munkásságát, és több éve rendez is. Ami leginkább vonzotta, az a pénz és a szabadság.-Egyből a mélyvízbe kerültem, ugyanis az első filmemben három lánnyal kellett hemperegnem, és csak a jelenet végén, rendezői utasí­tásra lőhettem el a patront - emlék­szik vissza a 38 éves férfi. - Megfe­leltem, beváltam és ismert, keresett lettem az egész világon. Nem va­gyok dúsgazdag, de csóró sem, az pedig jólesik, amikor - egyelőre még inkább külföldön és Budapesten - ismeretle­nek köszönnek, megállítanak és érdek­lődnek felőlem, autogramot kémek. Mike leszögezi: a pornót lehet elítélni, tiltani Magyarországon, de terjedése nem állítható meg, mert nagy a keres­let, az igény rá nézői oldalróL Szerinte mióta már a kábeltévék is vetítenek szexfilmeket, csipásabbak reggelente az emberek. Persze, hivatalosan azért még félnek bevallani, hogy a pomócsa- tomát nézték hajnalig. mennyit is - hangsúlyozza a szőke szépség. Dora Venter egyébiránt lakást szeretett volna venni, de hamar belátta, hogy ápolónői fizetésé­ből ez lehetetlen. Ezért jelentke­zett egy ügynökségnél pornófil­mezésre. A pénz mellett az is ér­dekelte, hogy milyen érzés lehet kamerák előtt szeretkezni. Azt mondja, amíg bele nem tanult a dologba, élvezte a felvételeken is a szexet Később viszont már ar­ra figyelt, koncentrált, hogy az eredmény, vagyis a jelenet, a film legyen jó. (Folytatjuk) A KOLBÁSZKLUB KÖSZÖNTŐJE, (f) Ezzel az 1906-ban, a békéscsabai Zahorán család udvarán készült fotó alapján készült „disznótoros le­velezőlappal” köszöntötte több száz tag)át az új esztendő alkalmából a Csabai Kolbászklub Egyesület S mint a kolbászkészítés első számú népszerűsítől, mindjárt arra kérték-a címzetteket, küldjék tovább sze­retteiknek, Ismerőseiknek az érdekes néprajzi relikviát KISHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Békéscsaba, ludas, (y) a www.csabanethu internetoldalra a közelmúltban felkerültek a Ludas rajzpályázatra beküldött legjobb ké­pek. A beérkezett ezer alkotásból jelenleg 186 látható a honlapon. PATENT, (y) 1997 óta működik az if­júsági házban a Patent Diákiroda, melynek alapvető célkitűzése a ©ér­mék- és ifjúsági korosztály körében végzendő információs és tanácsadó feladat, valamint a fiatalokkal foglal­kozó helyi szervezetek segítése. Békésszentandrás. családsegí­tés. 0) Békésszentandráson 1999 óta működik családsegítő szolgálat. Az elmúlt évek alatt bebizonyoso­dott, hogy erre a szolgáltatásra nagy szükség van, évről évre nö­vekszik a hozzájuk fordulók száma. Általános tapasztalat hogy a segít­ségre szorulók családjában halmo­zottan fordulnak elő hátrányok. Gádoros. EMELTÉK, (cs) Az önkor­mányzati tulajdonban lévő ingatla­nok bérleti díját megemelték 6 szá­zalékkal január elsejétől. A földterü­letek haszonbérleti díja és a mérle­gelési dijak, a mázsaház bérleti dí­ja, valamint a közterület-használati tarifák nem változtak a községben. Gerendás, készül, (cs) Készül a település rendezési terve. Ennek keretében arról már született dön­tés, hogy a jobb tájékozódás érde­kében Gerendás belterületén he­lyezzenek ki útbaigazító és utcanév­táblákat. Miután a községben szá­mos emlékmű és buszváró már fá­ból készült, ezért a békéscsabai Füredi Gábor fafaragó művészt kér­ték fel a táblák elkészítésére. Vár­hatóan tavasszal kihelyezik vala­mennyit GeSZt MOTOROS KASZÁKAT, (b) A község vezetése egymillió forintot igényelve megméretik a Földműve­lésügyi és Vidékfejlesztési Miniszté­rium által A parlagfűvel fertőzött te­rületek fizikai mentesítésére alkal­mas motoros fűkaszák beszerzésé­re címmel kiírt pályázaton. Gyomaendrőd. gyermekek, (j) az előző évhez képest emelkedett ta­valy a Városi Családsegítő Központ Gyermekjóléti Szolgálata által kezelt problémák száma. A legjelentősebb növekedés a családi konfliktusok, il­letve a gyermekneveléssel kapcso­latos problémák számában volt Gyula. TALÁLKOZÓ, (ö) Az Erkel Fe­renc Általános Művelődési Központ regionális népdalköri és népzenei ta­lálkozót rendez Illés Panna nyomában címmel március 12-én a művelődési központban. A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád mesében működő népze­nei együttesek, népdalkörök jelentke­zését február 15-éig várják. További in­formációt a művelődési központ (66) 463-544-es telefbnszámán adnak. VETÉLKEDŐ, (ö) Az Erkel Ferenc Ál­talános Művelődési Központ, s a Gyu­la és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás történelmi vetélkedőt hirdet az 1848-49es szabadságharcról. A Fényesebb a láncnál a kard című ve­télkedőt március 11-én 15 órától ren­dezik meg a ©ulai kistérség általá­nos iskolásainak. Négytagú csapatok jelentkezését várják az intézmény­ben, további információt a (66) 463- 544-es telefonszámon nyújtanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom