Békés Megyei Hírlap, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-26 / 21. szám
2005. JANUÁR 26l., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP BÉKÉS MEGYE HOZOMÁNYA Négyszáz éve lett hajdúváros Körösnagyharsány örökség A gazdag történelmi múlt ma is érezteti hatását A körösnagyharsányi oktatás 475 éves. A helyi általános iskolások büszkén vállalják fel ezt a gazdag múltat. Folytatták a pert Juhász János hajdúsámsoni jegyző 1835-ben arra bátorította a nagyváradi káptalan hatalma alatt lévő négy egykori hajdúvárost (köztük Harsányt), hogy folytassák a pert. Ekkor Nagy Benjámin királyi táblai ágens járt el a települések ügyében. De hiába húzódott a pesti pereskedés évekig, a káptalan uralma alatti négy volt hajdúváros nem kapta vissza szabad hajdúvárosi címét, a földesúr hatalma és önkénye alatt maradtak egészen 1848-ig. Körösnagyharsány történelmében meghatározó jelentőségű a négy évszázaddal ezelőtt megkapott hajdúvárosi cím. Bocskai István 1605-ben adományozta ezt a rangot Harsánynak. Bölcsen döntött a település képviselő-tes- tülete, amikor az európai uniós csatlakozáskor Bocskaitól kapott egykori hajdúvárosi címet hozományként ajánlotta. Bocskai Istvánnak a nemzeti és vallási szabadságharcért vívott harcában a hajdú csapatok soraiban részt vettek a mai Körösnagyharsány (akkor még csak Harsány) lakóinak ősei is. Bocskai a hajdúknak, hűséges szolgálatukért és vitézségükért, az 1905. december 12-én Korponán tartott nemzetgyűlésen kiváltságokat és szabadalmakat adott. Ekkor kapta meg a hajdúvárosi címet Harsány is. A hajdú kiváltságok és szabadalmak birtokában Harsány szabad ura lett önmagának: mindennemű birtokát, minden erejét önmaga boldogítására fordíthatta. A lehetőséggel viszont csak néhány évtizedig élhetett a település. A törökök pusztításai miatt 1658-ban elnéptelenedett a település. Amikor pedig a harsányiak visszaszállingóztak városukba, hogy kihasználva kiváltságaikat, folytassák a nyugodt életet, a nagyváradi káptalan „kebelezte be” a települést A török pusztítást, majd a ku- ruc-labanc harcokat követően Harsányba is folyamatosan visszaköltöztek az emberek, akik ekkor kerültek kapcsolatba a nagyváradi káptalannal. Az első években a káptalan jótevő barátként viselkedett: két testületbeli papot küldött Harsányba, valamint két-három hordó bort is kiméretett. A káptalan újabb szíveséggel is előállt: megígérte, ha Harsány helyet jelöl ki, kocsmát építtet a településen. A kocsma megépülését követően a káptalan azt az ajánlatot tette: ha évenként fóldterményeiből csak jelentéktelen részt ad át Harsány, és kevés munkabeli szolgálatot teljesít, a település minden eljöhető bajjal szemben oltalmazásra, védelemre számíthat. Ez által a káptalan földesúri joga Harsány fölött kimondatott. Akkoriban Harsánynak a törvény sem kedvezett: az 1772- ben Mária Terézia által kiadott űrbérrendezés életbe lépésével az összes hajdúváros számára megszűntek a hajdúi kiváltságok, helyette a jobbágyi szolgálatok és adózási terhek nehezedtek az ott élőkre is. A tizennégy hajdúváros természetesen ebbe nem nyugodott bele. Előbb a királynál, az országgyűlésnél és a nádornál esedeztek jogorvoslatért, majd évtizedeken át pereskedtek a hajdúvárosi cím visszaszerzéséért. Körösnagyharsány négy évszázada kapta meg városi rangját, amely ma már valóban csak történelem. Az egykori ősök dicsősége azonban sokat segíthet ma is, hiszen a jelen és a jövő tartópillére a múlt, Körösnagy- harsányban pedig van mire építkezni. A településen a hajdú örökséget folyamatosan ápolják, ennek egyik ékessége a községközpontban emelt Bocskai-szobor. Bocskai István mellszobra Körösnagyharsány központjában található. ■ OTP INGATLAN RT. AZ OIP BANKCSOPORT TAGJA VÉDJEGYÜNK: MINŐSÉG ÉS MEGBÍZHATÓSÁG. , TÜV EN ISO 3001:2000 tt.100.tHtJ FUSCi Prix d'VxaetttMce 2002 j. _™_ S'zmzflhflzl idsMí Ingailanfökxztesi ssomrtifMí Nivád!) győztese ük Ingatlan Rt. Gyula, Béke sgt.- Bodoky utca sarkán épülő társasházban még januári átadással kulcsrakész lakások leköthetők. Tervrajzok, árak és műszaki tartalmi jegyzék megtekinthető Debreczeni László ingatlanirodájában. Gyula, Béke sgt. 4. Tel.: (66) 362-636. Ingyenes hitelügyintézés, adásvételi szerződés megkötése, ill. a burkolatok, berendezési tárgyak kiválasztása -s helyben ugyanitt. AMCcaych % 1+1%-óna^ sorsa? Alapítványok, egyesületek, érdekképviseletek, szövetségek, szervezetek, Olvasóink döntésének megkönnyítéséhez kívánunk segítséget nyújtani a Békés Megyei Hírlap 2005. február 1-jén megjelenő tematikus összeállításával, melyben a lehetséges kedvezményezettek, támogatásban részesíthető intézmények, szervezetek, alapítványok (kivéve pártot, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetet) tehetik közzé jogosultságukat, közölhetik adószámukat. Tudjuk, e szervezeteknek minden forint számít. Ezért a Békés Megyei Hírlap is csatlakozik a támogatók köréhez, mégpedig úgy, hogy a mellékletbe való bekerülést pénzdíjasán, de jelentős kedvezménnyel biztosítjuk! A legkisebb hirdetési felület 4,3x5 cm. A leadási határidő 2005. január 31. Részletesebb felvilágosítást a (66) 527-227-es TELEFONSZÁMON KAPHATNAK. Harsányi múlt dióhéjban Körösnagyharsány eredete a XII. század előtti korra tehető. A községről az első írásos emlék 1241-ből származik. A dokumentumot a nagyváradi székesegyház sekrestyéjében találták. Akkor már Harsány több évtizede létezhetett. Bocskai István 1605-ben hajdúvárosi címet adományozott a településnek. Harsány két nagy pusztulástól szenvedett: 1241-42-ben a tatárok, 1658- ban a törökök rombolták le a községet. Ezt követően a jelenlegi helyen, a Sebes-Körös bal partján alakult újjá a település, amelynek fejlődését évszázadokon át a közeli Nagyvárad határozta meg. Jövőre hajdúvárosok ünnepe Körösnagyharsányban idén valamennyi jelentősebb községi rendezvényt a hajdúvárosi cím odaítélése 400. évfordulójának szellemében tartanak meg.- Az első Bocskai-napot 2003- ban, a másodikat tavaly tartottuk meg. A harmadik Bocskai- napot idén augusztus 20-a körül rendezzük meg. Őseink sokat tettek azért, hogy a városi címet megkapják. Katonákkal és élelemmel is segítették Bocsm ZÖlte MAKRA TIBOR polgármester. Körösnagyharsány jövőre (azért 2006-ban és nem 2005- ben, mert idén mindenki a 400 éves jubileum helyi megünneplésével van elfoglalva) együtt szeretne ünnepelni mindazzal a másik 13 településsel, amely 1605-ben hajdúvárosi címet kapott. Bocskai Istvánról mondták PÁSZTOR ERVIN, BOCSKAI UTCA 22. SZÁM ALATTI LAKOS:- Egykor anyósomtól és apósomtól is azt hallottam, hogy a törökök utáni visszatelepüléskor ez a Bocskai utca volt Körösnagyharsány első utcája. Az a tény, hogy a harsányiak első utcájukat Bocskai Istvánról nevezték el, a nagy fejedelemhez való ragaszkodásukat fejezi ki. Büszke vagyok arra, hogy a Bocskai utcában lakhatom már több mint ötven éve. Amikor pedig a Bocskai-szobor mellett megyek el, jóleső érzés fog el: tudom, ő milyen sokat tett ezért a településért. RÓZSA KLÁRA, BOCSKAI UTCA 21. SZÁM ALATTI LAKOS:- Az én kötődésem kettős Bocskaihoz: amellett, hogy a Bocskai utcában lakom, a biharkeresztesi Bocskai István Gimnáziumban is érettségiztem. Nagyon örülök annak, hogy utcánk egy ilyen ismert személyiségről kapta a nevét. Bocskait mindenki ismeri, ha viszont Virág utcában élnék, az az utcanév nem mondana sokat. Én Biharugráról néhány éve költöztem Körösnagyharsányba, s mára nagyon megszerettem ezt az egykori hajdúvárost. GYŐRI IMRE, BOCSKAI UTCA 10. SZÁM ALATTI LAKOS:- Amikor őseink az 1600-as évek végén, vagy az 1700-as évek elején visszatelepültek Körösnagyharsányba, először hét házat építettek. Ezen házak egyike állt ezen a portán, ahol most a mi lakásunk található. A feleségem ezen a történelmi portán született, s én is itt lakom házasságunk óta. Örülök annak, hogy Bocskai utcai lakos vagyok, hiszen mi, harsányiak erős szálakkal kötődünk az egykori fejedelemhez, aki szabad hajdúvárosi címet adott településünknek. Az oldalt szerkesztette: Magyari Barna. Fotó: Lehoczky Péter. HIRDETÉS 0 A RAPIDSPED Fuvarozási és Szállítmányozási RT. munkatársakat keres gyakorlattal rendelkező NEMZETKÖZI GÉPKOCSIVEZETŐI munkakör betöltésére, folyamatosan az EU-ban fuvarozó 24 t-s járművekre. Felvételi követelmények: ✓ belföldi- és nemzetközi árufuvarozó igazolvány ✓ C + E kategória, ADR-oktatási bizonyítvány (küldeménydarabos) ✓ 241 járművön szerzett nemzetközi árufuvarozási gyakorlat. Amit kínálunk: ✓ stabil munkahely ✓ kiemelt jövedelem. Jelentkezni lehet személyesen a 06 (20) 398-6196os telefonszámon Ökrös Gábornál, illetve szakmai önéletrajz megküldésével az alábbi címen: 5520 Szeghalom, Farkasfok 9. • rapidsped@rapidsped.hu Tel.: (06-66) 472-652 • Fax: (06-66) 371-914. Útra kel(l)ünk!